1 éves lett!

Hol van, hová tűnt ez az egy év!? Szó szerint szinte tegnap született! 

Emlékszem, hogy 26-án este ültünk Marcival az asztalnál és arról beszéltünk, hogy az az utolsó esténk, amit kettesben töltünk és az utolsó vacsoránk, amit kettesben költünk el. Aztán 27-én reggel negyed 8-kor beléptünk a kórház ajtaján és a következő beszélgetés zajlott le a recepciós kislánnyal:
- Nega doktornő mondta, hogy reggel 7-kor jelentkezzünk a szülészeten.
- Hmm, nem látom az időpontot befoglalva. Milyen vizsgálatra jött?
- Szülünk...
- Ááááh, miért nem ezzel kezdte!? Tessék itt a kártya, 3 emelet...
Hát így kezdődött...

Emlékszem a hazaútra is, az első itthoni estére (nem fürdettünk és 9-kor már mi is aludtunk). Emlékszem az első pelenkázások, fürdetések izgalmára... Ma már mindez szinte fél kézzel is megy.

Gábor Gede tényleg csak most született, ehhez képest már áll, tologatja a dobozait és megy utánuk, négykézláb utolérhetetlen (és nem csak azért, mert mi vagyunk lassúak). Ha éhes csettint a nyelvével és mondogatja, hogy nyamm-nyamm, vagy valami hasonló, de felismerhető hangot ad ki. Ha nem kér többet, akkor vagy nem-et int a fejével, vagy szimplán eltakarja az arcát. Látszik rajta, amikor olyan csibészségen töri a fejét, amiről tudja, hogy nem szabad, de meg fogja csinálni. Bújik! Sikít örömében, amikor valamelyikünk hazaér. Szorosan megöleli a nyakunkat vagy a maciját. A hinta-palinta első részét (hin-ta) felismerhetően dúdolja. Ha azt kérdezzük: hol a labda?, megkeresi a labdát és odadobja nekünk. Tegnap óta saját (négykéz)lábán megy a fürdőszobába fürödni.

Azt hiszem elkezdődött az a kor, amikor mi már nem öregszünk, csak Fiatalúr lesz egyre nagyobb. Jó, én kiegyezem azzal, hogy a következő 10 évben 34 éves legyek! :) 

Gratulálok: fiú!

Fiam van, tehát művelődni kell a fiús témában. Na jó, nem kell, de én baromira élvezem! Kislányként is babázás helyett hamarabb ültem be az autóba és nyomkodtam a kuplungot-féket-gázt (ráadásul a jó sorrendben). 

Még a nyáron egyik szombat reggel elsétáltunk Fiatalúrral a közeli pékségbe kifliért. A sétának persze két oka is volt: 1. nem volt otthon kifli Apa reggelijéhez, 2. Apa még aludt és vagy otthon hangoskodunk hajnali fél 9-kor, vagy elmegyünk sétálni. Mivel nyáron 10 előtt és este fél 8 után lehetett csak kimozdulni a lakásból a hőség miatt, oxigén és séta meg anyának is kell, ezért ez utóbbit választottam. A járda mellett három nagyobb gép dolgozott éppen, javították az út hibáit én meg nagy lelkesen mondtam Gedének: "nézd, az ott egy öööö... munkagép". Mert fogalmam nem volt, hogy a nagy sárga, az most buldózer vagy markoló vagy mi a csuda. A dömper és az úthenger alapból megy, de olyanok akkor éppen nem mászkáltak a Törökvész úton. Most még elég a munkagép meghatározás, de gyanítom egy év múlva már pontosan kell tudnom a gép típusát, két év múlva már Fiatalúr fogja nekem elmagyarázni, hogy mi a különbség két teljesen egyforma nagy sárga gép között. 

Lánykoromban játékbaba fronton egy kék lencsibaba és jó pár Barbie szerencsés tulajdonosa lehettem. A többi baba, a klasszikus babázás és hasonlóak totál hidegen hagytak. Amivel még inkább ki lehetett kergetni a világból: az a Barbie-k folyamatos (át)öltöztetése volt. Finoman is rühelltem. Részemről inkább az játszott, hogy öltöztessük fel egy ruhába (természetesen csilli-villi báli ruhába, mi másba?) és játsszuk azt, amihez ez a ruha jó (vagyis csilli-villi bálozósat). Ne arról szóljon a játék, hogy már megint ruhát cserélünk neki. Ezért kicsit aggódtam is, amikor Pocakról a 18. héten kiderült, hogy kislány, mit fogok majd kezdeni vele ruha témában. Pláne ha olyan válogatós lesz mint én voltam. Mire éppen kezdtem megbarátkozni a gondolattal, hogy (harminc év késéssel ugyan, de) ezek szerint nem marad ki az életemből egy kislány baba öltöztetése, akkor játszódott le az "oh, I am sorry, but baby is a boy" jelenet. 

Fiatalurat viszont imádom öltöztetni! Élvezem amikor neki keresek autós body-t, kertésznadrágot vagy bármilyen fiús ruhát a boltban. Élvezem kitalálni melyik vagány kis nacit, inget, pulcsit adjam rá ma. Természetesen a zokni színe harmonizál a teljes outfit színösszeállításával. Imádom, amikor a végeredmény egy mini-hapsi. Főleg, ha ő még hozzáteszi a csibész félmosolyát és a '20-as évekbeli szivarozó gengsztereket megszégyenítő lazasággal biggyeszti a cucliját a szája sarkába, mintha csak ő is szivarozna. Ja, a cuclit nem rendeltetésszerűen használja, hanem csak játszik vele, mint az összes többi rágcsálni való játékkal.

Ha már ruha téma, akkor a múltkor olvastam, azt hiszem a Srácnevelde oldalán, a következőt: "Zoknit lehúzni kizárólag azzal a technikával lehet, amivel az (véletlenül) átdobódik a szoba másik sarkába, aztán a kettőből az egyiket örökké el is nyeli valami fekete lyuk." 
A zoknileszedés témakörben eddig ott tartunk, hogy Fiatalúr bárhol és bármikor képes a másodperc töredéke alatt lerántani a lábáról zokniját. A kedvencem, amikor ezt evés közben teszi és egyszer csak megjelenik a zokni az etetőtálcán.
Már előre várom a folytatást! A megfelelő ívelés technikájának elleséséért Gedének sem kell majd a szomszédba mennie! Ez amolyan férfi dolog, akár kicsi az illető, akár nagyobb. Erről nem is mondok többet, a lányok úgyis értik.

Kihívás II.

Ez egy régebbi írás, úgy kb akkor kezdtem el, amikor Fiatalúr 4-5 hónapos volt. (Halkan jegyzem meg, nemsoká 1 éves lesz!) Nemrég fedeztem fel a draftok között, kicsit kiegészítettem az azóta eltelt idő eseményeivel és voilá.

Mivel Fiatalúr még mindig általában napi hat-hét alkalommal in put-ol, nem is kis mennyiséget, ezért törvényszerű, hogy előbb-utóbb out put-nak is jelentkeznie kell. És ez szerencsére így van!

Egy napon valami lehetett a pocakjával, ugyanis háromszor - Ádám úr szava járását idézve, szó szerint - karimáig pakolta a pelenkát. Nem a pelenka tartó- és tűrőképességének csekély volta vagy az életkornak és súlynak nem megfelelő mérete okozta a problémát, hanem a kiáramló anyag mennyisége. Háromszor! A pelenka egyébként jól vizsgázott, mert a háromból csak egyszer engedett ki egy elhanyagolható mennyiséget a fodrokon kívülre. Szerencsére kisfiunk anyja betárazott popsitörlő kendőből is. Ha a raktári készlet kettő bontatlan csomag alá csökken, elindul a "te jó ég" kezdetű pánik és az ennek megfelelő halasztást nem tűrő beszerzés. Így hasonló baleseteknél nem okoz nagy gondot jó alaposan letakarítani a popsit és környékét. És ha valami mégis ott marad (ami természetesen kizárt!), akkor az majd az esti fürdésnél lejön. Hagyni kell egy kis szórakozást Apának is!

Néha pelenkázás közben, amikor kicsi fiunk éppen kooperatív kedvében van és a pelenkázás nagy része nem azzal telik, hogy összeszedjem a pelenkázón felfedezőútra induló gyereket, előfordul, hogy elmélázom. Min? Például azon, hogy ahogy az autóknál is, biztos a pelenkakészítőknél is van külön dizájner stáb, akik csak a kinézettel foglalkoznak, a funkcionalitással nem. Mert a cuki macis-zsiráfos-tigrises minták tuti nem a gyerkőcök kedvéért kerülnek a pelusokra. Felnőttként nekem a "tök mindegy mi van rajta, csak tartson" lenne az elvem, mégis másként adok a gyerekre egy teknősös pelust, mint egy csacsisat. Persze, persze, mindkettőnél eljátsszuk a nagy színjátékot, hogy "uuuh, nézd, csacsis pelus, csacsis pelusa nem mindenkinek van ám!", de akkor is mit tudhat egy csacsi, amit a teknős nem. Fiatalúrnak meg dettó mindegy, neki az egyetlen célja, hogy megkaparintsa és a szájába vegye - mármint a kikészített, tiszta pelenkát és ha nem vagyunk elég gyorsak, akkor a használtat is...

Jó, de hol ebben a kihívás? Egyrészt ott, hogy az explorer-gyereket összeszedjem és rávegyem: essünk túl a pelenkacserén minél előbb, lehetőleg a pelenkázófelület teljes átrendezése, a krémes és a kendős dobozok földre lökése, a kislámpa megtapogatása, a pelenkázó feletti képek megpiszkálása és anya melleinek megrugdosása nélkül. Másrészt ott, hogy az előző méretű csomagban a cuki állatosok között volt egy elefántos pelenka is (vagyis csomagonként kb 8). Nem ám akármilyen, hanem kék elefántos! Bár kinézetre ő is cuki és ártalmatlan jószág, ő volt a legkomiszabb mind közül: amikor ezt applikáltam fel Gedére, akkor rendszerint, minden előjel nélkül, lepisilte magát! Gyorsaság (mármint anyáé), szobahőmérséklet és kedv (mármint a gyereké) csak annyiban játszott szerepet, hogy a pisi ívben repült-e és tarkóig beterítette a gyereket avagy csak sunyin csordogált. Extra pontok jártak, amikor az ebből eredő átöltözésre indulás előtt került sor és persze siettünk volna vagy a csemete már éhes volt és persze hangosan kiabált. (Gyerekkel még nem rendelkezőknek mondom: éhes gyerek nem kooperatív!) :)

Itt épp egy teknősös pelussal pózol. :)

Friss esemény: a gyermek új szokás felvételével próbálkozik, nevezetesen azzal, hogy szereti ő maga leszedni a saját pelenkáját! Amikor csak esélye adódik, bepróbálkozik. Főleg azonban az esti pancsi előtti vetkőzés a kedvenc alkalma. Ha csak nedvesség került a pelusba, akkor hagyom, de ha darabos az alkotmány, akkor kevésbé vagyok megengedő szülő.

Az első hintázás

Az első önálló hintázásra október elején került sor. Hintában korábban is ültünk már Gedével, de akkor rám volt kötve kendőben. Október elején viszont barátokkal Kemencére mentünk hétvégére, és a szállás kertjében volt egy mini játszótér. Gyerekhintával!

Szombat reggel, hogy Apa hagy aludjon még egy órát, gyorsan felöltöztettem magamat és Fiatalurat és kimentünk a kertbe sétálni. Ekkor fedeztem fel a hintát. Akkor még nem próbáltuk ki, gondoltam majd délután lesz rá alkalom. Ennek három oka volt: 1. a reggeli harmat miatt a hinta ülése vizes volt, 2. jól megkötöttem a kendőben Gedét, nem akartam 5 perc után lekötni őt és 3. az első hinta élményét meg szerettem volna osztani Marci. Mégiscsak nagy szó az első hintázás, éljük át együtt!

Reggeli után Marci átvette az éppen kicsit nyűgösebb gyermek szórakoztatását, amíg én bent szöszöltem valamit a házban. Egyszer csak Marci, vállán a fiával, belép a konyhába és izgatottan meséli, hogy: képzeld, van hinta a kertben. Az én szemeim is felcsillantak, hogy tudom, délután hintáztassuk meg együtt Gedét. Mire ő: 
- Ööö, hát én már beletettem és hintázott. De nyugi, tetszett neki!
- És nem volt vizes az ülés? - kérdem.
- Kicsit talán még igen...

Ezek a képek már délután készültek - a második hintáztatásról.

Ahogy Drazsé mondta: három ponton kapaszkodik. :)

Szabadon szülni

Ez volt a címe annak a beszélgetésnek, amin még június elején vettünk részt. Miért a többesszám? Mert Fiatalúr is jött velem. Neki ugyan sok beleszólása nem volt abba, hogy jön-e velem vagy sem, jött és kész. Amíg anyánál van a kaja, addig ez gyanítom így lesz!

Kezdő anyai énem majdnem megkérdezte a szervezőt, hogy gond-e ha hozom a gyerkőcöt... Ha nem lett volna elég, hogy a beszélgetésre a XIII. kerületi Gyermek- és Ifjúsági Házban került sor, akkor az, hogy egy Babahordozó Klub (Érted? BABAhordozó Klub!) keretein belül szerveződik a program már felgyújthatta volna a lámpát. Mivel a kérdés nem hangzott el, így szerencsémre megúsztam a "most komolyan" pillantásokat. Ráadásul egyszer már voltam ebben a baba-mama klubban. Akkor is és most is szinte mindenki gyerkőccel jött. Volt akinek még a pocakban volt a gyerkőc (mint legutóbb nekem is). 

Miről szólt a beszélgetés? A császármetszés utáni természetes szülésről. Direkt használom a beszélgetés szót, mert nem előadás volt, hanem egy néha könnyed hangulatú, néha kicsit paprikásabb hangvételű beszélgetés egy szülész-nőgyógyász doktornővel. Ültünk a földön, a többségnek jutott babzsákpuff, aki nagyobb gyerkőccel jött, azok néha mászkáltak a gyerekek után, hogy pl. a kék legóautóért közelharcot vívó totyogókat szétválasszák vagy éppen kiszedjék Zsoltika kezét Déneske szájából. Fiatalúr akkor még az oda teszem ott marad időszakát élte, ő az előttem lévő takarón fetrengve vagy a mellkasomon szuszogva vett részt az eseményen. (Hejj, de könnyű is volt akkor a hol a gyerek kérdés. A válasz mindig az volt: ahova tetted.)

Júniusban is és most is úgy gondolom rendben vagyok azzal a ténnyel, hogy nekem is császármetszésem volt. Már szülés közben is, amikor végül úgy döntöttek az orvosok, hogy na akkor irány a műtő, azt gondoltam: innentől biztosan mindketten jól leszünk. Szerencsére nem úgy éltem meg ezt az egészet, hogy tőlem elvettek valamit, nem éreztem indokolatlannak a beavatkozást. Valószínűleg azért mert engem a legvégéig hagytak próbálkozni. Azóta többször pörgettem végig azt a napot magamban és mindig (!!!) arra jutottam, hogy az, hogy én ott helyben prompt elfogadtam a helyzetet, sokat segített az akkori megélésben és a későbbi feldolgozásban. Ha ez van, ez van, hozzuk ki belőle a maximumot!

Ezzel a háttérrel mentem el a beszélgetésre. Egyrészt jó volt kimozdulni itthonról, másrészt érdekelt a téma, harmadrészt kíváncsi voltam a meghívott doktornő véleményére a császár utáni szülésről (mégiscsak van egy vágás odabenn, jó tudni, mit kell tudni róla). Hát, arra viszont nem voltam felkészülve, amit a többi lánytól a "hogyan élték meg mások" témakörön belül volt szerencsém hallani. Nem részletezem, de az mindenesetre sokkoló, hogy kb. 8 császáros kismama közül rajtam kívül egy lánynak jelentett a császáros szülés "nem rossz" élményt. Őszintén megdöbbentem a történeteken...

Összességében örülök, hogy elmentünk és megtudtam amit szerettem volna. Bár sokat nem szóltam hozzá a témához, bennem még jobban megerősítette azt, amit addig is gondoltam: az én szülésem így volt jó, ahogy történt! Persze én is szerettem volna a "normális" módon megszülni a fiam, de szerintem a lényeg az, hogy végeredményben Fiatalúr egészséges, én szintén. Kell ennél több? Csinálnám másképp, ha megtehetném? Nem! Van egy vágás a hasamon. Na és? Az a mi csíkunk Gedével, csak a kettőnké, 7 hónappal ezelőtt ott bújt ki és ennek én nagyon, de nagyon örülök!

Irány Horvátország!

Vagy ahogy még a gimis időkből származó jegyzeteimben található: Horváthország.

A nagy utazás

Két és fél éves voltam, amikor életemben először átléptem az országhatárt és ez a korai 80-as években nagy szónak számított! Azóta kinyílt a világ, kicsi fiunk pedig csúnyán rám vert ebben: ő három hónaposan lépte át az országhatárt. (Lépte? Inkább gurítottuk át a kis popsiját.) A határon apukája taktikusan az ő cuki fotós személyi igazolványát helyezte a kupac tetejére. A határőrkislány az elvárásoknak megfelelően reagált: elolvadt, gyorsan megmutatta horvát kollegájának Gede személyijét, mosolyogtak egy sort, hogy milyen édesen alszik, majd integetve továbbengedtek minket. Megy ez simán!

A cél: Rovinj, amit egy egy órás mosdó-pelenkacsere-etetés-büfiztetés-séta-ebéd a szülőknek-szusszanás kombós megállóval együtt is röpke 7 óra alatt abszolváltunk. Egyik ismerősünk, aki két kislány édesapja, csak lazán a franca küldött bennünket, amikor arra a kérdésére, hogy Gede hogy viselte az utat, a megfelelő választ adtam: szinte végigaludta. Fiatalúr ugyanis jó időzítéssel a Rovinj tábla vonalában ébredt.

A szálláson Évi, Drazsé, Kinga és Tibi vártak bennünket, a hűtőben pedig a behűtött ciderek. Rég óta ismert tény, hogy az éhes férfiaknál nincs rosszabb, talán csak az éhes kisbabák. De még őket is űberelik az éhes kismamák és szoptató anyukák! Mivel a hét fős társaságunk öt tagját ez lefedte, így a vacsoránk hirtelen központi kérdéssé vált. Marci és Drazsé perceken belül megtámadták a közeli kisbótot, zsákmányoltak pár csevapcsicsit és egy tisztességes méretű (értsd a kapható legnagyobb) üveg ajvárt és nekiestek a vacsora elkészítésének. 

A világbéke megteremtése után már csak a tenger felkeresése és a megmártózás maradt hátra, hogy megérkezésünk teljes legyen. Ebből a fiunk sem maradhatott ki, az ő kicsi praclijai is tengert értek. Tengert, ami hideg volt és tobzódtak benne a medúzák. Állítólag olyan csúnyán néztem Marcira, miután kisfiunk (negatív) hanghatásokkal jelezte a víz hőfokát, hogy többet nem merte bevinni a vízbe - persze ezt csak a hazaúton vallotta be...

Esti rutinok otthontól távol

Mivel ez volt az első alkalom Gede születése óta, hogy nem otthon aludtunk és nem a megszokott rend szerint zajlottak az esti rutinok, kicsit izgultam mi hogy lesz. Miután az első este Gede-ellátásra alkalmassá tettük az apartmant és felállítottunk egy hogyan fürdessünk - hol pelenkázzunk - hol etessek - hol alszik a gyerek protokollt, már én is megnyugodtam. De menjünk sorban:

Hol pelenkázzunk? Van egy szuper pelenkázó kutyánk. Eredetileg Ikeás jószág, de mi kaptuk. Kicsire össze lehet hajtogatni, a pelenkázó táskában lakik. Működési elve hasonló az egyszer használatos pelenkázó alátétekéhez, csak ezt többször is lehet használni. Fogtunk egy takarót és a szobánkban található pipereasztalt alakítottuk át pelenkázóvá, a pipereasztal fiókjába pedig bepakoltuk Fiatalúr ruháit. Reggel pelenka-kutya, popsikrém és törlőkendő ugrottak a pelenkázó táskába és jöttek velünk, este pedig kipakoltuk őket. Ezt a kérdést hamar kipipáltuk. 

Indulás előtt a "vigyünk-e kiskádat" kérdés hamar megkapta a nem szavazatot mindkettőnktől, kiskád tehát maradt itthon. De akkor hogyan oldjuk meg a fürdést? Még sosem fürdött a gyermek nagykádban. Eddig. Első este még idegenkedtünk a nagykádas történettől ezért Marci ült be a kádba, az ő ölében fürdött a gyermek. Ez a tevékenység inkább hatott macskamosdásnak, mint rendes tisztálkodásnak. Mivel viszont mindenki vizes lett, kádban is voltunk, tehát foghatjuk rá, hogy fürdési tevékenységet végeztünk. Második este aztán nem lacafacáztunk, Marci teleengedte a kádat (már úgy Gede-kompatibilisen) és láss csodát, utódunk imádta! Ez is megoldva!

Hol aludjon Fiatalúr avagy vigyünk-e utazóágyat? Elsőre azt gondoltuk: akar még egy ilyen plusz cuccot vinni a fene, így az utazóágy a kiskád sorsára jutott. De akkor mégis hol aludjon a gyermek? A köztünk a nagy ágyban verzió fel sem merült. Felmerült viszont bennünk a finn példa: doboz! Ha a finn gyerekeknek jó a doboz, mint námbör van alvóhely, akkor Fiatalúrnak csak jó lesz ideiglenesen a nyaralás alatt. Átmegyünk nomádba! Utánagugliztam, hol lehet normális méretű dobozhoz jutni és hol tudunk bele szivacsot vágatni. Ám ekkor jött a következő, mindent vivő ötlet: a babakocsi mózes részét amúgy is visszük magunkkal, ha a délutáni séták alatt abban tud aludni Fiatalúr, akkor csak tud benne éjszaka is. Már csak az a kérdés, hogy a légzésfigyelő panelje befér-e a mózesbe? Befért! Done. Éjjelente a Manó-mobil ott állt az ágy mellett, vagyis mellettem és ugyanolyan jókat aludt benne a csemete, mint itthon a nagyágyban.

Szerencsére Fiatalúr igazi jófiúként végigaludta majdnem az összes éjszakát, csak egyszer kelt fel éjjel, akkor - 21. századi lányhoz illően - a mobilommal varázsoltam pelenkázáshoz illő hangulatvilágítást. (Otthon a pelenkázó mellett egy 25 W-os narancs színű égő szolgálja a kényelmünket.) Cserébe napközben általában protestált az alvás ellen.

Néha azért elgondolkodtunk rajta, vajon túl lazák vagyunk?

Gyerekkel a strandon

Ez életünk első nyaralása saját jogú gyerekkel. Még az itthoni készülődés fázisában a miket vigyünk magunkkal úgy általában kérdés tisztázása után jött a még nehezebb kérdés: mit kell vinni a strandra? Kell-e a három hónapos gyerek érzékeny bőrét naptejjel kenni? Ha igen, milyen naptejjel? Ilyen és ehhez hasonló ezer kérdés cikázott a fejemben az indulás előtti hetekben.

Majd egy nagy levegővétellel nyugalmat erőltettem magamra és mielőtt beleőszültem a témába, nekiálltam Marcisan (vagyis racionálisan) számbavenni a kérdéseket. 

Kezdtem az egyszerű végével, pl. naptej: megkérdeztem egy a kérdésben autentikusnak vélt személyt, a gyerekorvost, mit gondol. A válasz: ne kenjek rá semmit és ha lehet ne is vigyem napra, vagyis ne rakjam ki magam mellé aszalódni a napágyra, mert azt az ekkora emberkék még nagyon rosszul tolerálják. Ez menni fog! Venni és kenni nem kell, napra én sem megyek!

Második lépés: akkor kell valami árnyékoló, mert fogalmam sincs milyen a horvát partok árnyékellátottsága, illetve kell valami "bé" alternatívaként, ha a top árnyékos helyeket a (nálunk) korá(bba)n kelő turisták elfoglalják. Némi netes kutatás után felkerestem a Decathlont ún. menedék vásárlása céljából. A Decathlonban kezembe akadt még egy hasznos, és mint később kiderült messze a leghasznosabb készség, vagyis egy strandszőnyeg. Ez eredetileg nem volt a beszerzendők listáján, ezért családi szavazásra bocsátottam a kérdést. Fiatalúrral ketten voltunk shoppingolni, én megszavaztam a strandszőnyeg beszerzést, ő hallgatott, ami a beleegyezés jele, ugye?, így a menedék mellett hamar a szőnyeg büszke tulajdonosaivá is váltunk. 

Mi kell még? Játszószőnyeg a gyermeknek, mert csak úgy a strandszőnyegre nem fogom letenni a parton, illetve a szálláson is jól jöhet. A Nagyitól kaptunk egyet, ami egy kék mackót és a családi leltárban a kettes számot viseli. Ezt érte a megtiszteltetés, hogy velünk tartson külhonba, ezzel együtt előléptettük úti játszószőnyeggé. (Hoppá-hoppá, micsoda karrier!) 

Azt hiszem itt véget is ért a spec strand listánk... A többi elem: pelenkázó cuccok, hordozókendő, víz, olvasnivaló a család minden tagjának már az alapcsomag részét képezték.

Majdnem elfelejtettem: a vagány karimás sapka nem maradhat ki a sorból, az mindenképpen kell! Négy boltot jártam végig, mire megtaláltam a megfelelőt. Hisz' úgy nem vagizgatunk a strandon, ha nincs fehér karimás sapkánk! (Na persze ilyen fénykép nem készült a gyerekről...)

A nyaralás konklúziója: kis családunk fantasztikusan érezte magát egész héten: jó társaság, jó szállás, finom ételek, szép idő, jó hangulat a tengerparton! :) (Háhh, mégis ott a fehér karimás sapka!)

Lisa

Solymáron az utcánkban szinte csak lány kutyák laknak - legalábbis az a nem csekély számú egyed, akik a mi kutyánkkal együtt alkotják a Csé utcai kutya ötye klubot, mindannyian csajok. Sőt, mindegyik neve L betűvel kezdődik: Linda, Lizi, Liza, Lola és Luca.

Ezt a szösszenetet csak érdekességként gondoltam megemlíteni, mert nem erről a Lizáról szeretnék mesélni. Tulajdonképpen a szóban forgó Liza nem is Liza, hanem Lisa. Sötétkék alapon színes csíkok borítják és 470 cm hosszú. Egyéb jellemzői: kicsit még be kell törni de egyébként puha, ölelős. Ebből egyből kiderül, hogy nem kutyáról van szó! Vagy ha igen, akkor eléggé kibabrált vele a sors.

A mi Lisánk pamutból van és nagyon jól lehet benne gyereket szállítani. 

Az első két kendőkötésnél gyermekünk kicsit sír, ám annál jobban fészkelődött a kendőben. Persze, mert még nem volt hozzászokva a helyzethez és anyja is elég gyakorlatlan kézzel, bizonytalanul babrált körülötte. Kezdő anya énem egyből visszakozott volna, de akitől tanultam kendőt kötni előre szólt, hogy ilyen reakció előfordulhat, így fel voltam rá készülve - kicsit... Szerencsére harmadik kötésre már tudta a Fiatalúr, hogy mi következik, azóta meg szinte bármilyen nyűgösséget el lehet oszlatni egy kendőzéssel. 

Július végén egymás után három délután üvöltötte végig a csemete a sétát. Mármint üvöltött egészen addig, amíg ki nem vettük a mózesből, akkor elhallgatott. Jól van na, ennyi idő kellett nekünk mire rájöttünk, hogy Fiatalúr nézelődési igényeit és ingeréhségét a fák leveli és a bárányfelhők már nem elégítik ki. Több látvány kell. Azóta kendőben sétálunk.

Apa is profin nyomja már a hordozást! <3