Tuesday, December 18, 2012

Parttakarítás


A tiszta környezetre nevelés is fontos ügy itt, mivel a víz mindenféle szemetet kihord a partra. Nem elég a helyiek által lepakolt bioszemetet kerülgetni, még a mesterségessel is meg kell küzdeni...

Ezért bizonyos időközönként parttakarítás szerveződik (a gyakoriságára nem jöttünk rá).

A mi parttakarításunk egy szerdai napra esett, amikor a falu gyermekserege már a parton várt ránk, kezükben koszos zsákokkal, benne a rengeteg már összegyűjtött műanyag flakonnal. Mindegyik gyerek nagyon büszke volt a gyűjteményére! A felnőttek ástak egy jó nagy gödröt, ahova a gyerkőcök nagy örömmel ömlesztették bele a zsákok tartalmát. A tartalom nem ritkán a gödörben álló felnőtteken landolt. A legközelebb álló gyerekek meg is kapták a jutalmat ezért, ami hátsófelen rúgásban (néha a gyerek gyorsabb volt és elszaladt – a rutin meg az évek) vagy lapátnyéllel való megkergetésben fejeződött ki.

Amikor ez megvolt, minden önkéntest körbevett egy halom gyerkőc és együtt indultunk még egyszer átfésülni a partot. A cél minél több műanyag begyűjtése volt. Ez lehetett félig megtaposott palack, fél flip-flop talp, zacskómaradék és társaik. Az egyik kislány lelkesen a kezembe nyomta az embertelenül mocskos zsákja egyik fülét (brrrrrrrrr), de mivel aranyosan mosolygott és ugye én itt támogatom a jó ügyet, hát elfogadtam a fület és együtt vittük kettecskén (fertőtlenítő gél dolgozhatsz majd!).

Amíg mi fordultunk egyet a parton, addig a férfiak meggyújtották a műanyag kupacot!!!!!!!!! Erre még rászórtuk a flip-flop talpakat, hagy égjenek azok is! Amíg a műanyagok szépen feketén füstöltek, addig mi elvonultunk a gyerekekkel, akik a jó munkájuk jutalmaként megnézhették a Madagaszkár első részét.

Cervi

Friday, December 14, 2012

Búvárkodás II.

Az elöző post-ban megpróbáltam kicsit bemutatni a helyi körülményeket búvárkodás szempontjából, tehát most már itt az ideje, hogy szó szerint elmerüljünk!

(Jaj, az elöző postból felszerelés fronton egy gyöngyszem sajnos kimaradt, amit itt és most szeretnék pótolni. Mivel itt a biztonságra igen nagy hangsúlyt helyeznek – sajnos sokszor csak hangzatos frázisokban és kevésbé a valóságban – így természetes, hogy a tábor nem csak megfelelő oxigénnel, hanem a kor követelményeinek megfelelően egy automata defibrilátorral is fel van szerelve. Még a búvárkodás bevezető előadásában megtudtuk, hogy a staff kunyhóban találjuk, ha esetleg szükség lenne rá. Mondjuk érdekes, hogy nem a buvár bázison, hanem onnan 100 méterre, de mindegy, örültünk neki. Aztán jött a mentőbúvár tanfolyam, illetve annak is az Emergency First Response része, ahova Gevin, az expedició – egyébként szintén önkéntes – nem hivataos orvosa, lehozta az AED-t. Hát, volt nagy meglepetés! Az expedíció AED-jé – a saját karbantartási listája alapján – utoljára 2010-ben volt szervizelve, vagy mondjuk inkább így bekapcsolva. Ezek után nyilván nem meglepő, hogy az akumlátor teljesen halott volt, ami egy defibrilátor esetében igen kellemetlen, ha használni kellene...)

De most már tényleg térjünk vissza a merülésekhez. A gyakorló merüléseket leszámítva az összes merülő hely kb 5 perc, fél-óra hajóútra van tölünk. A merülőhelyek a Toliera-koralzátony részei, annak is főleg az északi végén vannak. (Azaz itt van a koralzátony északi vége.) Erre felé már nem alkotnak teljesen összefüggő zátonyt, hanem főleg inkább patch-reef-ek formájában találkozunk velük. A legtöbb helyen a tengerfenék homokos, 10-30 méter mély és a homokból „nőnek” ki a koralzátonyok, melyek kb. 15-3 méter között találhatóak, vagyis inkább mondjuk úgy, hogy mi ezeket e sekélyebbeket látogatjuk.

Az expedíciónak két darab műanyag motorcsonkja van, ezekkel megyünk minden alkalommal. A hajók nem éppen búvár barátak, mivel nehéz bennük „felöltözni”, kevés a hely, és igen nehéz visszamászni. Egyébként elég gyorsak, jókat lehet velük „pattogni” a hullámokon. A hajók eléggé leharcolt állapotban vannak, rájuk férne már egy rendes karbantartás. Ugyan elvileg minden két hétben van egy hajó karbantartás, ami viszont kimerül a hajó aljának algátlanításában, szóval inkább felületes tisztításnak kellene nevezni, de ezek a tisztítások is inkább rendszertelenek, mivel az elmúlt öt hétben csak egy ilyen alkalom volt. Ez egyébként jól mutatja az egyéb felszerelések „rendszeres” karbantartását is. Ma például elromlott az egyik hajó motorja, tehát legalább az, illetve annak egy része kap egy rendesebb karbantartást, reméljük mihamarabb.

A merülések PADI, illetve a BV saját protokolja és szabályai alapján folynak, legalábbis elméletben. Egy nap maximum hármat lehet merülni, bár többnyire inkább csak kétszer merülünk. Így is elégé fárasztó, főleg, hogy délután kettőig lehet csak merülni, hogy baj esetén a repülő, helikopter még világosban visszaérjen a fővárosba. Nyilván tilos dekósat merülni, és gyakorlatilag minden merülés max 45 perces és max 18 méter mély. Szintén figyelni kell, hogy ne merüljünk az előzőnél mélyebbet.

Minden merüléshez szükséges egy Shore Marshall (SM), aki a parton aggódva várja a búvárokat, illetve baj esetén ő az összekötő kapocs a hajó és a szárazföld között. Van neki egy mobilja, meg többnyire egy műholdas telefonja, valamint egy mappája az eljárásokkal, illetve a DAN számokkal. Ezt mindig magánál kell tartania, egyébként bárhova mehet, bármit csinálhat. Az Ő vízi párja a Boat Marshall (BM). A BM feladata a búvárok támogatása a hajóból, illetve az ő felelősége, hogy a hajón minden szükséges biztonsági és tartalék cucc meglegyen. Neki is van egy vagy két telefonja, illetve egy GPS-e is. A felszerelés mellett fontos feladata a búvár SMB-k követése a vízen, illetve baj esetén a búvárok visszahívása. Ennél rendszeresebb feladata a merülések dokumentálása, azaz a miden merülésnél fel kell írni a használt BCD és regulátorok számát, a súlyokat, a levegőfogyasztás, valamint a maximális mélységet és merülés hosszt. Ezeket az adatokat a merülés végével be kell másolni egy kockás füzetbe, hogy később meglegyenek. (Ez utóbbi lépés néha kimarad, így az egész adatgyüjtés minősége és értelme igen csak megkérdőjelezhető...) BM-nek lenni szívás, lesülsz a napon, hánykolódsz a csónakban, tilos aludni, fürődni, és cipelheted még az oxigénes dobozt, meg az egészségügyi cuccokat és az egyéb pótfelszereléseket.
Minden merülés előtt dive-briefing van, általában 20-30 perccel a kiírt időpont után, néha kicsit korábban. A homokba rajzolt „térképen” megpróbálják bemutatni a site-ot, bár pár site-hoz van nyomtatott térkép is. Elhangzik a max 18 méter, max 45 perc kitétel, illetve minden merülés előtt a kötelező vészhelyzeti folyamatokat is felidézzük:

  • Ha elhagyod a társad keresd egy percig, majd max 18 méter/perc sebességgel safety-stop nélkül emelkedj a felszínre, ahol jelezd ezt a BM-nek.
  • Felszerelés hiba esetén próbáljátok megjavítani, ha nem megy akkor ma x.18 méter/perc sebességgel safety-stop nélkül emelkedj a felszínre, ahol jelezd ezt a BM-nek.
  • Erős áramlás esetén, próbálj meg az áramlásra merőlegesen úszni, ha nem megy, akkor a társaddal ma x.18 méter/perc sebességgel safety-stop nélkül emelkedj a felszínre, ahol jelezd ezt a BM-nek.
  • Három rántás az SMB-n, vagy három motor „pörgetés” vészhelyzetet jelent, a társaddal ma x.18 méter/perc sebességgel safety-stop nélkül emelkedj a felszínre. Ezen okból az SMB-t mindig kézben kell tartani, tilos lekötni egy koralra, vagy magadra kötni.
Egyébként maradj a társaddal és 70 bárnál kezdj el emelkedni, 5 méteren 3 perc safety-stoppal. Legalább 50 bárt kell kihozni. A párokat a merülés vezető jelöli ki, mi Cervivel általában egy párt alkotunk.

A briefing után irány a hajó és a site. Könnyed öltözés a hajóban, buddy check több kevesebb odafigyeléssel majd beesünk a vizbe. Minden csoport, vagy pár kap egy SMB-t és már lehet is menni merülni. Itt már általában nincs sok szerencsétlenkedés, legtöbbször egy rövid kis felszerelés igazítás után már megyünk is víz alá.

Ahogy már az elején is írtam, itt nem rekreációs merülésről van szó, hanem munkáról. Cervivel a mi esetünkben ez kimerül a koralok és egyéb fenéklakók felismerésében és számolgatásában, valamint néha a halszámolók kisérgetésében és az ehez tartozó SMB hordozásban. Ez utóbbi nem rossz, könnyű feladat, csak a halszámoló mögött kell szigorúan úszni és figyelni, hogy ne hagyjuk el, valamint baj esetén segíteni neki. Közben pedig lehet nézelődni, fotózni. Itt a társ-rendszert egyébként sem veszik nagyon komolyan, sokszor 10-15 méterre, vagy többre is vannak a párok és sokszor fogalmuk sincs, hogy a másik merre felé lehet, mivel a látótávolság ritkán ilyen nagy. Szerencsére azért a kifeszített kötelek mentén meg lehet találni a másikat. Mi Cervivel inkább igyekszünk közelebb maradni, így jelentősebb kockázatként csak az SMB kötelében történő – egyébként igen sürű – begabajodás marad.

A koralok és barátaik felismerése és rögzítése egyébként relatíve egyszerű feladat. Egy 10 méteres méröszallagot kell egy megadott helyen lefektetni a fenékre, figyelve, hogy ne nagyon mozogjon el, illetve ne nagyon törjön le semmit. Ezek után 20cm-erenként fel kell jegyezni, hogy mi van a szallag adott pontja alatt, szilárd koral, „puha” koral, zsákállat, alga stb. Miután ez sikerült, illetve miközben a pár egyik fele ezzel szorgoskodik, a másik a mérőszallag körüli 1 méteren belül lévő fenéklakó gerincteleneket keresgéli és számolgatja, itt is egy tengeri csillag, meg itt is egy, itt meg egy uborka stb. (Aztán majd a felszinen a lejegyzett adatok bekerülnek a szent négyzethálós adatgyüjtő füzetbe, onnan meg kétszer egy excel táblába. Utána meg jöhetnek a kutatók és nézegethetik, hogy mi is van oda lent.) Ilyen koral felmérésből – hivatalos nevén Point-Intersect-Transact, avagy PIT – egy merülés alatt páronként 3-4-et szoktak megcsinálni. Cervivel az egyéni csúcsunk 5, bár talán egy hatodik is beleférne, de akkor inkább már csak bóklászni szoktunk.

Az adatok rögzítéséhez egyébként előre bevonalkázott, kitöltendő táblázattal ellátott A4-es méretű írótáblák is vannak. Ezekkel sok a gond, egyrészt egy merülésre, akár 2-3 ilyet is kell vinni, másrészt a felszerelésben legtöbbször nincs hová rakni, ezért lóg mindenkiről egy ilyen mint a gatya és állandóan beleakad mindenbe. Másrészt az ezekhez rendszeresített és jobb-rosszabb konstrukcióval csatolt ceruza általában a merülés közepén kitörik, vagy csak simán elhagyják. Persze a főbb probléma, hogy sokan a merűlés után egyből elfelejtik lemásolni a szent négyzethállós füzetbe az adatokat, aztán valaki más pedig felveszi az irótáblát és letörli, ezzel pedig elveszik a nehezen és fáradságosan összegyüjtött adat. Mi próbáljuk a wetnotes nevű csodát népszerűsíteni – amivel a fenti próblémák jó része elkerülhető, úgy tűnik egész jó eredménnyel. (A wetnotes egy kis füzet, amiben a műanyag lapokra lehet vízalatt is irni, egyébként sok lapból áll, kicsi, cserélhető hegyű ceruzánk van hozzá – megfelelő tartóval – amit nem kell állandóan hegyezgetni. Elég praktikus jószág.)

Van jó pár kedvenc helyünk, ahol általában jó a látási-távolság és igen sok hal, meg szép koral van. Az élővilág igen változatos, sokféle hal van, de láttam már 3 méteres „márvány-ráját”, meg kb. 50-60 cm átmérőjű Crown of Throns Starfish-t (csillagot) is. Sőt néha szerencsés esetben még teknőst is láttak páran, viszont a polip egyre minden napibb látvány. Elég jól el tudunk bámészkodni, a legtöbb helyen tényleg van mit nézni. Mivel – elsősorban a kutatás miatt – itt nincs nagyon vezetett merülés, ezért Cervivel ketten szépen nyugodtan, a többiektől nem nagyon zavarva el tudunk uszkálgatni, meg nézegetni a kis kedvenceinket a vízben, olyan ráérősen. Eleinte fura volt, hogy nem valaki után megyünk, hanem arra amerre akarunk, de most már ebbe is belejöttünk, sőt szerintem igen élvezzük.

A merülés végén, 45 perc után, vagy ha elfogy a levegő – ami nem nagyon szokott a mélység miatt előfordulni – felemelkedünk 5 méterre és jöhet a 3 perces saftey.-stop. Ez igen izgalmas szokott lenni. Néha nehéz a 3 méteres zátonyon 5 méteres mélységet keresni, bár szerencsére a legtöbb esetben ettől el lehet tekinteni. Egyébként sok zátony nem emelkedik 5 méterig, így lehet gyakorlni a mélységmerővel és nulla vizuális referenciával történő lebegéseket. Cervivel egyre jobbak vagyunk, van már, hogy 3 percig képesek vagyunk plusz/minusz fél méteres pontossággal 5 méter körül megmaradni. Egyébként igen vicces, amikor a fél csapat kb nyolc és kettő méter között próbál állva, vízszintesen, vagy bárhogy más módon fetrengve megmaradni. A safety stop után jön a felemelkedés, szintén többféle egyéni stilusban, a visszaesünk még 10 méterre megoldástól, a leverjük a holdat is típusú „kilővés”-ekig.

Aztán lehet a hajóhoz úszni, vagy szerencsésebb esetben a hajó jön hozzánk. Az egyébként sem nagyon müködő társ-rendszer a felszínen gyakorlatilag megszűnik, mindenki ahogy tud igyekszik a hajóhoz, ritka, hogy valaki megvárja a társát. Vetközés, majd irány a hajó. A hajóba történő visszamászás az én egyéni kedvencem, mivel a hajó oldala magas, nehéz kimászni. A legtöbb kimászás inkább egy oriás fóka vergődésére emlékeztet, de azért mindenki mindig kijut valahogy. A hajóban aztán a BM rögzíti a merülés adatait és irány a part, lehet majd minden kacatott és feszerelést vissza-cipelni a bázisra a hajóról. Ha kettőt merülünk, akkor a cucc egy része maradhat a hajóban és csak egy könnyed palack-cserére kell vissza menni.

Vannak még dupla-merülések, amikor mindenki még egy plusz palackot is hoz magával, és a hajón cserélünk palackot. Ez nagy hullámzásban szívás csak igazán. Eleinte a dupla-merülések még a szünetben kombinálták a reggelit is, de szerencsére ezek már megszüntek, mivel a reggeli nem nagyon fért bele az az egyébként sem túl hosszú felszíni időbe. Ezeknek a merülések számunkra még egy plusz programot is tartalmaznak, a merülés elötti palack keresgélést. Ilyenkor megpróbálunk találni négy rendesen feltöltött palackot, amiből ki tudjuk imádkozni a diót. Ehhez általában a palackok kétharmadát végig kell próbálgatni. Imádjuk!

Nagyjából így telnek a merülések, néha jobbak, néha rosszabbak, de összeségében – főleg ha együtt vagyunk, vagy valakivel aki nem rúgja szét a koralokat és még a helyet is ismeri – igen jók szoktak lenni. Még nem tudtuk megunni. :)

Folytatás következik, amelyben bemutatjuk NYUSZI-t!

Marci

Sunday, December 2, 2012

Merülés


Ma reggel egy igazán jót merültünk. Olyan, csupas nagybetüs MERÜLÉS volt. Sőt. Mindjár kettő is.

A merülések túlnyomó része itt a kutatással kapcsolatos. Eddig főleg a különböző koral tipusok és egyéb tengerfenéken elő „állat” vagy más élőlények megtanulása volt a középpontban, azaz valódi kutatást, adatgyüjtést még nem csináltunk, ez inkább a képzés része, hogy később majd gyorsan és pontosan felismerjük a tengeri-csillagokat, vagy a koralokat. A koralok után a legtöbben a különböző halfajták megismerésével vannak elfoglalva, de mi Cervivel gyakorlatilag az elején feladtuk, hogy megtanuljuk a kb. 30 különböző halcsalád mintegy 150-160 különböző halfaját.

Egy ideig azért próbálkoztunk, de mostanra a helyiek is feladták, hogy belölünk megfelelő halfelismerőt faragjanak, ezért külön feladatként megkaptuk, hogy inkább fotózzuk a különböző koralokat és egyéb gerinctelen élőlényeket a fenéken, ezzel is bővitve a fényképadatbázist. Mivel eddig is főleg ezt csináltuk haltanulás helyett, ezért ez igen korekt megoldás számunkra.

Ma reggel az egyik kedvenc zátonyunknál merültünk, a hely neve Valleys, azaz völgyek, ami igazán illik a helyre, mivel a 4-5 egymás melletti hoszukás zátony mint egy hegy-völgy rendszert alkot. A mai merülés különlegességét főleg az adta, hogy a látotávolság az itten megszokottakkal szemben kitünő volt. Azaz végre nem csak 6-7 méterre lehetett ellátni, hanem egészen 10-12 méterre is. Mivel a legtöbb zátony, így ez is, kb 8-15 méter mélyen van, ezért ma még a mélyebb részek is kiválló megvilágítást kaptak felülről. Úgy tünt, hogy ennek a legtöbb hal is örül, nagy számban, és rendkivüli változatossággal jelentek meg mindefelé. A merülés másik báját az adta, hogy végre nem kellett a különböző halak felismerésével bajlódni, hanem szabadon lehetett uszkálni a zátonyon. Sajnos a fényképezőgép akumlátora 20 perc után megadta magát, de így legalább több idő maradt a nézelődésre. Mivel nem kellett nekünk halakat mutogatni, ezért most magunkban voltunk, nem jött velünk senki a helyi csapatból, mentünk amerre akartunk. Csak Marios jött velünk, aki talán még nálunknál is hamarabb cserélte le a halfelismerést a fényképezésre. Szóval hárman nagyon kellemeset merültünk.

Ezen a helyen valami különleges változatosságban fordul elő minden hal és minden koral tipus. Volt mit nézegetni. Kedvenc tunicate (zsákállat?) állatkáim is nagy sürűségben fordultak elő, nagy élveztemre. De láttunk még sok más érdekeset is, fél méteres triton-kagylót, kis rákokat kagylóban, koralban élő férget és nagy homár szerű valamit is.

Lassan belejövünk, belejövök a lebegésbe is. Egyre kevésbé kell figyelni, inkább csak úgy magától jön, többnyire arra megyek és akkor, amerre akarok, illetve ott tudok megállni ahol szeretnék, akár csak pár centiméterre a kedvenc zsákállataimtól! J Cervit még néha zavarja az áramlás, főleg az ide-oda himbáló változata, de már nem küzdünk annyira mint malac a jégen. Sőt! Az itt sajnos általánosan megszokottal szemben a koralokat és egyéb előlényeket egyáltalán nem bántjuk, nem rugjuk, törjük le öket, nem sodródunk rájuk és nem is kapaszkodunk beléjük. (Itt főleg az uszonnyal történő lerugdosás és a kapaszkodás közbeni letörés a legelterjedtebb, de szerencsére azért van aki egyáltalán nem okoz semmilyen kárt sem a koralban. Érdekes egyébként, hogy arányaiban a helyi guide-ok a legveszélyesebbek az élővilágra...) Lényeg, hogy így az 50. merülésen túl már talán kezdünk belejönni, nagyon élvezem!

A második merülésre az oktatási csapattal lettünk beosztva. Még múlt héten kértük, hogy had nézhessük meg a mentőbúvár oktatást, aminek egyébként ma volt a nyiltvizi órája. A nem nyiltvizi órára végül nem mentünk egyébként, kérték, hogy ne menjünk, mivel zavarjuk, vagy inkább zavarba hozzuk a résztvevőket. (Remélem ha – ne adja – egyszer majd tényleg menteniük kell, akkor az ott lévő nézelődők majd nem fogják őket zavarni...) A mentőbúvári képzéssel párhuzamosan szintén ma volt Jaks első nyiltvizi OW merülése is. Nekem kicsit fura volt, ahogy a kettőt kombinálták (főleg, hogy néha szegény Jaks-et kellett feladatként menteni), de úgy tűnt, hogy ez senkit sem zavart. (Bár mi csak az elsősegély részén voltunk a fenti okokból az oktatásnak, azért volt még pár érdekes momentum. Például nem volt elmélet, csak a könyv ellenőrző kérdéseit nézték át, az elsősegélyen is inkább csak a könyvön szaladtak végig, némi nehezítéssel, mert a britt és az ausztrál változatt ebben-abban – főleg apróságokban – eltért egymástól. A kedvencünk a madagaszkári módszer, segítség hívásra elsősegély esetén volt: szólj –  a jó eséllyel körülöted lévő – valamelyik kisfiúnak, hogy szaladjon el egy zebu-fogatért és mindenképpen jöjjön vissza.)

 Minket meg kicsaptak a zátonyra nézelődni, addig se zavargálunk alapon. Egy kicsit néztük őket, majd elmentünk merülni, most már csak Cervivel ketten. Ennyi halat, mint ezen a merülésen én még itt nem láttam, főleg egy ilyen sekély helyen mint ahol voltunk. Egyáltalán nem féltek, simán be lehetett uszni közéjük. Ez is nagyon jó volt. Sőt, ha már mentőbuvári tanfolyam, akkor úgy éreztük Cervivel, hogy egy teljes maszk le-fel-t mi is megcsinálunk, lebegve gyakorlás képpen. Cervi hős volt, bár még magától nem veszi le a maszkot, de miután „letéptem” róla, már simán megoldotta a problémát. Ő a nap hőse! J (Erről jut eszembe, „megtanítottuk”, na jó inkább megmutattuk az egyik társunknak, hogy hogyan lehet kéz használata nélkül maszkot űríteni. Eleinte senki sem akarta elhinni, hogy ilyet lehet, de most már Lee is „kéz nélkül” csinálja, 200 merülés után. Ő egyébként a legérdeklődőbb a DIR-es cuccok és a maga a DIR iránt is. Már megérte tartani egy DIR-es bemutatót.)

A merülés végén az egyetlen problémánk a 4 méteres mélységben az volt, hogy a lelkünkre kötött safety stop-ot hol tudjuk majd megcsinálni, mert nem volt könnyű 5 méter mély helyet találni. Végül aztán inkább Cervi megcsinálta 3 méter mélyen a maszk le-föl-t. J

Mindent összevetve, ez egy nagyon jó nap volt merülésügyileg, reméljük még több ilyen is lesz.

Marci

Saturday, December 1, 2012

Safidy


Mivel ma van az AIDS nemzetkozi vilagnapja, ugy ereztem, hogy alkalomhoz illo, ha a Safidy programrol irok. Safidy malagaszi nyelven “valasztast” jelent, de egyben ez a BV egeszsegugyi es csaladtervezesi programja is. Mind az egeszsegugy, mind a csalad-tervezes igen fontos tema erre fele, tobb okbol is.

Kezdjuk gyorsan a helyi viszonyok bemutatasaval. Higienias szempontbol nem tul rozsas a helyzet, eleg ha talan a tengerpartra tekintunk, ahol – foleg este fele, sotetben – igen veszelyes vegigmenni lampa nelkul a mindenutt jelen levo “aknak” miatt. Az ivoviz vagy a helyi kutbol jon, ami egyebkent elege sos, vagy a tehetosebbek esetleg a kozeli “varosbol”, Morombe-bol rendelik az egyebkent szinten sos vizet. A kulonbozo fertotlenito es viztisztito tablettak, porok csak lassan terjednek erre fele. Higienias fronton a fo cel az ismeretterjesztes, ami plakatokkal, polokkal, vagy vicces szinieloadasokkal tortenik.

Egeszsegugyi fronton, hala a helyi olasz korhaznak jobb a helyzet, bar nemileg neheziti a pontos helyzet felmereset, hogy nincs pontos nyilvantartas a helyi lakosokrol, tobbseguk azt sem tudja pontosan mikor szuletett es a nevek is neha valtoznak ket orvosi vizit kozott. Itt a fo problema, egyreszt a higienias problemakra vezetheto vissza, masreszt meg a meleg, hasmenes, malaria szedi meg az aldozatait. Ezek ellen moszkitohaloval, re-hidratalo tablettaval es oktatassal probaljak felvenni a versenyt.

Mindezeken tul a kozponti probelmaja a kornyeknek a nemi uton terjedo betegsegek (STI), es ezek kozott is foleg a HIV/AIDS. Talan a legnagyobb kampany az ovszer-hasznalat “nepszerusitese” korul lathato. A Safidy program sajat hajoja (mivel itt a part menten a hajo a leggyorsabb es legmegbizhatobb kozlekedesi mod), szoval a hajo hivatalos neve: Captain Kapoty, azaz Ovszer Kapitany. Egyebkent Captain Kapoty igen nepszeru fogalom, karakter errefele. Az ovszer hasznalat egyebkent kettos celt szolgal, egyreszt a HIV elleni haboru fontos eleme, masreszrol pedig a csaladtervezesi program meghatarozo resze. A statisztikak alapjan egyebkent Velondriaka tekintheto Madagaszkar egyik legfertozottebb reszenek, bar ebben az is kozrejatszik, hogy talan itt a legpontosabbak a statisztikak, illetve sok helyen se statisztika, se szures sincsen. A valosagban, allitolag azert nem ennyire rossz a helyzet, sot a felmeresek alapjan a kornyeken mind felvilagositas, mind vegeredmeny tekinteteben sokat javult a helyzet az elmult evekben.

Visszaterve a csaladtervezesre, a fo problema itt is, mint a fejlodo vilag tulnyomo reszen a tulnepesedes, illetve az ezzel jaro ehezes, illetve az eroforrasok fenntarthatatlan kihasznalasa. A “conservation” (megorzes?) programban ezert nagyon fontos, hogy a nepesseg ne novekedjen korlatlanul, foleg annak tukreben, hogy az egeszsegugyi ellatas es a higienias viszonyok javulasaval a tulelesi es a varhato eletkor is no. Egyebkent a helyi asszonyoknak is elege van a folyamatos szulesbol es terhessegbol. Ha nem is gyakori, de nem ritka, hogy valaki egy evben ketszer is szuljon, illetve a 8-10-12 gyerek sem szamit kirivoan extremnek. Ehez kepest szinte kisebb problema, hogy a terhes nok szamara nincs megfelelo ellatas, illetve, hogy a szulesek kockazata meg mindig nagyon magas. A korhazi szulesek nagyon ritkak, a szuleseket foleg a helyi asszonyok, illetve babak vezetik. (Egyebkent a program reszekent elsokent a baba-asszonyok kaptak higienias kepzest!) Sot ket hete egy mobil-viszgaloasztallal is bovult a Safidy program, amivel a region 30 falujaban tudnak par hetente terhessegi es nogyogyaszati klinikat szervezni. Ezert egyebkent a Safidy program orvosa Clarise felelos. (Clarise-t egyebkent nagyon megkedveltuk, a helyi stab egyik legaranyosabb tagja, jol tud angolul, lehet vele jokat beszelgetni, es erzodik rajta, hogy szeretne valtoztatni a korulmenyeken. Tobb ilyen emberre lenne itt szukseg!)

A klinika mellett egyebkent minden faluban van egy-egy (neha akar 2-3) egeszsegugyi megbizott is, akik a helyi egeszsegugyi oktatast, figyelemfelkeltest vegzik. Szinten naluk lehet egyebkent beszerezni a WHO altal szponzoralt egeszsegugyi cuccokat (mosziktohalo, ovszer, vizfertotlenito, vastabletta a terhes anyaknak, re-hidratalo folyadek stb.). A legtobben ezt reszmunkaidoben vegzik, es a cuccok arusitasabol kapnak szazalekot. Allitolag viszont a megbecsulesuk igen magas. Masik fontos feladatuk, hogy a kulonbozo problemakkal hozzajuk fordulokat eliranyitsak a megfelelo ellatasi helyre, illetve ok probaljak a hivatalosan nem letezo nyilvantartasok helyett, egy BV altal szervezett  nyilvantartast vezetni. (Ez azert elege vegyes minosegben tortenik egyenlore, foleg mivel sokan nem tudnak irni-olvasni sem.)

Talan a leglatvanyosabb eleme a Safidy programnak a FISAball. FISA a regi neve a Safidy-nek, tehat tulajdonkeppen inkabb Safidy-ball-nak kellene nevezni, de a hagyomany nagy ur es egyebkent is rajta ragadt mar a nev. Szoval a FISAball egy evente megrendezesre kerulo foci-bajnoksag a regioban. A kozlekedesi nehezsegek miatt 5 helyszinen tortenik a lebonyolitas kulonbozo idoben, ahol is a kornyek faluinak csapatai (fiuk es lanyok is!) kieseses rendszerben jatszanak. A dij eleg jelentos, minden jatekos kap egy Safidy-s polot, a gyoztes csapat pedig egy felnott kecsket, nemi penzt es egy focilabdat. Este a meccsek utan mini-szinhazi eloadasok melyeken keresztul a fenti ismeretterjeszto temak kerulnek bemutatasra, kicsit vicces, inkabb bohozat jelleggel. A meccsek szuneteben szinten ismeretterjesztes folyik, vizfertotlenites es hasonlo bemutatokkal. Termeszetesen a tornat egy nagy buli zarja a helyi kocsmaban, authentikus helyi es kevesbe authentikus nemzetkozi zenekkel, amikre a tomeg tombol. Nekunk szerencsenk volt, mivel pont a szomszedunkban volt mult heten az Andavadoaka-ban rendezett bajnoksag, sot az esti buliba is hivatalosak voltunk. Jo buli volt, kitomboltuk magunkat, meg helyi “sortancot” is tancoltunk! J A bajnoksagokrol tobb kep is van a Picasa albumban, nezegessetek!

Marci

Friday, November 30, 2012

Búvárkodás I.


Szóval a búvárkodás. Mivel a döntésbe, hogy végül is ide Madagaszkárra jöttünk, és azon belül is a BV-hez nagy szerepet játszott az a tény, hogy itt kérem szépen búvárkodni lehet, illetve ez tekinthető itt a központi programnak, ezért fontosnak érzem, hogy erről is szót ejtsünk.(Illetve többen is kérdeztetek erről!) Természetesen itt nem holmi öröm-búvárkodásról van szó, hanem komoly kutatásról. Ami ettől persze még alapvetően örömködésről is szól. De ne rohanjunk ennyire előre. Mivel most éppen rossz megint az idő, piszok nagy szél és az ezzel járó hullámok vannak, azaz nem lehet búvárkodni, mivel a belünket is kihánynánk a kis csónakokban, illetve az egyébként sem túl jó látási-távolság tovább csökken, ezért inkább megpróbálom leírni, hogy is néz ki egyébként a program búvárkodási része. (Csak így zárójelben jegyzem meg, hogy kezdünk egyébként kifutni a víz-mentes programokból, ezért drukkoljatok Ti is, hogy a továbbiakban szép időnk legyen!)

Még mielőtt elmerülnénk (!) a búvárkodás részleteiben, had mutassam be először kicsit a helyi viszonyokat. Úgy érzem ezek nélkül nem lehet teljesen pontos képet kapni, illetve megérteni pár dolgot, illetve a korrektséghez hozzátartozik a körülmények bemutatása is. Talán a legfontosabb körülmény, hogy Andavadoaka-ban, azaz a faluban szinte semmit sem lehet kapni pár alapvető élelmiszeren és ruhán kívül. Azaz minden búvárkodáshoz szükséges eszközt legközelebb Toliara-ból lehet elhozni, ami legalább 8 órás kemény útra van innen. Persze búvár cuccokat itt sem lehet kapni, azokat szinte kivétel nélkül Londonból, vagy Dél-Afrikából kell vagy valakinek a csomagjában behozni, vagy küldeményként elküldeni. Ez utóbbi viszont a vám és egyéb papírok elintézésének lassúsága miatt kb 6-8 hónapot vesz igénybe. Ennyi idő kell egy DHL-es csomagnak, hogy átjusson a vámon Tanában, a fővárosban. (Természetesen némi kenőpénz ellenében ez az idő akár a felére is csökkenthető.) Tehát mint látható az eszközök beszerzése és pótlása igen csak nehézkes, akár egy O-gyűrű, vagy egy darab kötél, vagy egy kisebb műanyag kacatra is sokat kell várni.

A másik búvárkodást meghatározó körülmény szintén a távolság, bármitől. Azaz baj esetén helyben gyakorlatilag nincs semmi sem. Van ugyan egy olasz fenntartású – egyébként állítólag magas színvonalú – kórház a faluban, de ők sincsenek búvárbalesetekre felkészülve. Dekompressziós kamra pedig legközelebb csak Mauriciuszon, vagy Dél-Afrikábban van. Azaz gyakorlatilag elérhető közelségben nincs. (Egyébként a falu mellett van reptér is, sőt már heti egy rendszeres járat megáll erre, szóval a közlekedés azért fejlődik!)

A „staff”

Talán egy kicsit túlzás staff-ról beszélni, mivel a búvárkodásért és annak technikai támogatásáért felelős csapat, gyakorlatilag egy főből áll. (Ugyan a palack-töltésre vannak külön megbízott emberek, bár legtöbbször vagy a csónakok valamelyik „kapitánya”, vagy az éjjeliőr szokta tölteni a palackokat 100 és 220 bár között bármilyen nyomásra véletlenszerűen, többnyire azért 180 bár körül szórva.)

Tehát a „Dive Manager” Bic, hivatalos nevén George Trouble. Bic helyi srác, talán a legkomolyabb és legmegbízhatóbb tagja a helyi csapatnak. Eredeti szakmáját tekintve villanyszerelő, akiknek még 2004-ben tetszett meg a búvárkodás amikor a BV ide érkezett, sőt azóta oszlopos tagja a csapatnak. Gyakorlatilag a BV mellett tanult meg búvárkodni (egy PADI OW könyv és egy angol-malagaszi szótár, valamint az önkéntesek segítségével). Innen küzdötte fel magát az oktatói szintig, amivel Ő lett Madagaszkár első „őslakós” búvároktatója még 2008-ban. (OpenWater szinttől DiveMaster szintig oktat gyakorlatilag mindent!) Szintén Ő felelős a Bat-Cave (a helyi PADI bázis neve) rendbentartásáért és a felszerelések karbantartásáért. Azaz ha bármi elromlik, azt ő szereli meg. A végeredményt tekintve nem is rossz hatásfokkal, bár egy-egy szivárgó reduktor, vagy beragadt dió nem tekinthető nagy különlegesnek itt. Lényeg a lényeg, hogy a lehetőségekhez képest próbálja üzemben tartani a dolgokat.

Bic mellett a merüléseket a helyi kutatók, illetve a kutatási-asszisztensek vezetik, akik pár kivételtől eltekintve mind PADI Dive Master-ek. Többségük ugyan csak a környező vizekben merült még, de például Charlie-nak – aki egyben az expedíció vezetője is – azért komolyabb merülési tapasztalata is van. Ami egyébként érződik is a vízben, Ő azon kevesek között van, akik nem rúgják darabokra a vizsgált korallokat „lebegés” közben.

Egyébként az eddig felmerült egyetlen problémás helyzetet (kicsúszott palack) elég hatékonyan oldották meg, illetve oldottuk meg. :)

Felszerelés

Felszerelés fronton elégé vegyes a kép. Érződik, hogy annó próbáltak egy jól felszerelt bázist összehozni, de az idő és a folyamatos használat azért érezteti a hatását. Minden önkéntesnek biztosítanak BCD-t és regulátort. A BCD többnyire Beuchat, vagy ScubaPro gyártmányu, különböző életkorú és minőségü, hagyományos, zsebes megoldások, míg a reduktorok többnyire ScubaPro gyártmányuak, szokásos sárga oktopuszos konfigurációban, mélységmérős konzollal. A tapasztalatok alapján a mélységmérők igen megbízhatatlanok. A palackok Beuchat márkaju 12L-es kis „duci” acél-palackok, többségében berohadt diókkal, hogy a kompresszorral, illetve a regulátorokkal kompatibilisek legyenek. Egyébként szép sárga-fehérek, de dög nehezek. Szintén kap még mindenki – már akinek a palackon túl szüksége van – ólomövet és ólmot. (Érdekes egyébként, hogy a trópusi 2-3mm-es ruha és az acél-palack mellett főleg az első héten teljesen telepakolt ólomöveket is láttunk. Szerencsére a „gazdáját” sikerült meggyőzni, hogy talán fele annyi súllyal is le fog tudni merülni, így azóta többen is elkezdték csökkenteni a mennyiséget.)

Minden más cuccot, maszk, uszony, ruha, komputer, irótábla, lámpa stb. mindenkinek magának kellett hozni. Bár szinte mindenből van itt egy-két tartalék darab, tehát akinek hiányzik valami az tudja pótolni. Gyula többször mondta, hogy itt csodákat fogunk látni, de így utólag azért nem voltunk arra felkészülve amit itt láttunk. A legvegyesebb kép uszony-fronton látható. A balatoni pancsolós „bebujós” uszonyoktól a két-részes, ide-oda bucskázó uszonyig mindent láttunk, és persze van azért itt pár komolyabb darab is. Minket leszámítva, a legegységesebb felszerelési tárgy a búvárkés, amit mindenki a bokájára csatolva hord. Egy kisebb forradalomhoz, vagy háboruhoz elegendő fegyverzettel merülünk, bár a ceruzahegyezéshez igen hasznosnak bizonyultak a kések. Az egyik kés végén még sörnyitó is van, bár ez utóbbi – a felszínen – többször is hasznosnak bizonyult.

Személyes kedvencünk Cervivel a gumis maszkpántra húzott neoprén pánt, bámulatos módon ebből relatíve igen nagy mennyiséget látunk. Egyébként a maszkok a víz felett főleg a homlokon, vagy a nyakra lehúzva találhatóak. Próbáltuk elmondani, hogy miért nem praktikus ez, de nem hiszem, hogy átért az üzenet...

Minden merülés elengedhetetlen kelléke továbbá a páronként, vagy két-páronként egy-egy szerencsétlen által vontatott bója (SMB). Eddig még nem éreztük ennek a hasznát, bár biztos jó valamire. Viszont a veszteség-lista oldalon már sikerült valakinek teljesen belegombojitania magát a bója kötelébe, illetve egy orsó-kötél párost már sikerült kibogozhatatlanul összegombojitani.

Ez a szokvány felszerelés amivel mindenki merül, illetve amivel mindenki szív. A konzol, irótábla, valahol lifegő, vagy a zsebbe kényszerített batár nagy orsó plusz DSMB kombó a többség számára nagy szenvedés, főleg vízbemenetelkor. (Első nap kellett bóját lőnie mindenkinek, elég vicces jelent volt.)

Mi hoztuk a saját kis wing-ünket és reduktorunkat, meg gyakorlatilag mindent. Ennek eredményeként eléggé kilógunk a sorból, a többség nem is mer velünk merülni, bár tartottunk egy gyors bemutatót a felszerelésből, sőt még egy DIR-es „kedvcsináló” előadást is. Volt azért akinek nagyon tetszett, de a többség nem igazán örül, ha egyikünkkel kell párban lennie, szóval leginkább Cerivvel alkotunk egy párt, ami talán nem is baj. :)

A felszereléshez hozzátartozik még csónakonként egy-egy nagy zöld DAN-os oxigénes doboz a szükséges oxigén palackkal és a hozzátartozó maszkokkal. Talán ez az egyetlen tényleg karbantartott eszköz, kipróbáltuk müködött. A kis palackok mellett a parton van még további három 20-25L-es és egy 15-20L-es oxigén palack is. Szintén minden csónakhoz jár még egy-egy EŰ szett és egy-egy sima, vagy műholdas telefon, valamint egy-egy Garmin GPS is, függően attól, hogy hova megyünk merülni.

Folytatás következik, immár a vizesebb részletekkel.

Marci

Thursday, November 29, 2012

Fogyó- vagy hízókúra?


Még nem döntöttük el, melyiken vagyunk. :)

Mi önkéntesek napi háromszor kapunk enni. Természetesen némi monetáris kompenzáció ellenében akár a'la cart ételeket is rendelhetünk. Bevallom néhányszor már elcsábultunk a sült krumpli irányába... (250 Ft per adag.) Pedig a konyha nagyon finom ételeket tesz elénk.

Menjünk sorban!

A reggeli

Általában frissen, helyben, a kemencében sütött kenyeret kapunk, aminek inkább rövid baguette alakja van és nagyon ízletes. Felszeletelve kapjuk, kb. 3-4 szelet jut fejenként. Vaj is akad néha, van, hogy több, van, hogy kevesebb. A reggelit kiegészíti a két kávés és egy forróvizes termosz. Valamint a cukor, a méz és a sűrített tej, mind egy-egy kis tálkában gondosan letakarva a legyek elől. Ha kapott a konyha tojást, akkor van tojásrántotta is. Néha gyümölcsöt is kapunk reggelire: banán, ananász vagy mangó. Egyébként minden reggeli ugyanaz.

Vannak azért egyéni tartalékok, készletek is, amik ízlés szerint tartalmaznak nutellát, müzlit, mustárt, földimogyorókrémet, lekvárt és még nemtommit... Minden kombinációt láttunk már: angol módra földimogyorókrém lekvárral vagy mézzel vagy sűrített tejjel, vajas-mustáros kenyér, sűrített tejes kenyér (finom!), mustáros-tojásrántottás kenyér.

Az egyik utastársunk nem ehet kenyeret, ezért neki konyha vagy rizslepényt készít, vagy vízberizst (tej nélküli tejberizs). Ebből is szoktunk néhányan kérni egy kicsit és banánnal vagy a sűrített tejjel kombinálva egész jó.

Én nutellával és müzlivel felszerelkezve érkeztem, általában a száraz napra vagy a szabadnapra időzítem ezeket az ínyencségeket. Marci egyiket sem szereti, ő a tojásrántottával kényezteti búvárkodásban kiürült gyomrát.

Az ebéd

Mindig van rizs, bab (az alakja és színe változik), saláta (uborka, káposzta, néha van benne paradicsom is, vagy hagyma) és husi, ami lehet ezerféle hal, zebu, csirke, rák (shrimp vagy crab), de legtöbbször hal.
Mindig van párolt vagy főtt zöldség a vegetáriánusoknak. Ha ők szedtek, akkor mi is megdézsmáljuk a zöldségeket. Azok is nagyon finomak.

Ebédhez nem kapunk desszertet...

A vacsora

Lásd az ebéd részt, azzal kiegészítve, hogy van tészta és desszert is! A desszert lehet banán, ananász, licsi, mangó, banán flambé, piskóta. Nyamm.

Mivel az ebéd és a vacsora menü nem túl változatos (rizs, bab, zöldség) azon túl, hogy éppen milyen halat tesznek elénk, egészben sütve, vagy szeletelve, egy idő után megtanultuk variálni a tányérunkra szedett ételeket. Például, egyik nap vacsira hal és zöldség, másik nap hal és hal. Van aki tartárt, mustárt, ketchupot hozott, van aki szójaszószt, más chilit, ők ezzel teszik változatossá az ebédjüket, vacsorájukat.

Pizzaeste

Egyik vasárnap este azzal a jó hírrel állt elő a vezetőnk, hogy a konyha kapott sajtot, tehát hétfőn pizza este lesz. Mindenki örült, mert bár tényleg finomak itt az ételek, azért két hét rizs-bab-hal-tészta kombó minden ebédre és vacsorára után jól esett egy kicsit hazait enni. Olaszokat megszégyenítő tésztát csináltak.

Samosa

Piszok finom helyi étel, amit igazából könnyű elkészíteni. Nem gyors, elég pepecs munka, de nem kell hozzá sok hozzávaló. Sima kinyújtott liszt-víz tésztát megtöltenek hagymás-fűszerezett hallal és kisütik forró olajban. Nem csak hallal lehet tölteni, hanem vegetáriánusoknak lehet csak hagymával, vagy hagymás tört, főtt krumplival. (Most simán meg tudnék enni kettőt-hármat ahogy ezt írom...)

Azért tudom ilyen pontosan, mert lementünk az egyik helyi BV munkatárs családjához és „együtt” csináltuk a samosat a húgával. A nagy része készen volt, a hal megfőzve hagymával összekeverve, tulajdonképpen a fűszerezéssel vártak meg minket és a tészta elkészítésével, azért a tésztatöltésben mi is segítettünk.

Egyszóval megvan a recept!

Bokuboku

Édes, de nem édesség. Kókuszgolyó nagyságú golyókat csinálnak és szintén forró olajban sütik ki. Nem tudom megmondani milyen állaga van, nem piskóta, nem kemény, valahol a kettő között. Egyszerűen jó és finom! Egyszer ezt kaptuk reggelire. Kiválóan kombinálható a vajjal és az édes kenhető dolgokkal.

Legközelebb ezt fogjuk megtanulni.

Samosat és bokubokut is árul Papuszi, egy helyi kislány, aki délutánonként megjelenik a táborunk területén. 100 Ariary (10 Ft) az egyik, 200 Ariary (20 Ft) a másik.

Természetesen lehet a faluban kapni helyi csokit, kekszet vagy éppen kókuszt. Mindenkinek van valamilyen csemegéje, hogy kibírjuk ebéd és vacsora között. És ne feledkezzünk meg az otthonról hozott Nógrádi Sós Pálcikáról sem (közismertebb nevén ropi), amiből mindig van a táskámban és amit mindenki megkedvelt itt.

Cervi

Wednesday, November 28, 2012

Andavadoaka és a szállások


Egy kicsit szeretnénk írni arról is, hogyan néz ki a falu, ami mellett a BV felépítette a bázisát, a mi környezetünkről.

Andavadoaka a legközelebbi nagyvárostól, Toliaratól kb. 8 órányi autóútra található. Ezt a 8 órát nem túl nagy sebesség mellett kell érteni. Mi, amikor igazán száguldottunk, akkor mentünk 50 km/h-val. Egy Nissan Patrollal.

Maga a falu kb. 3000 lakosú. Ezt, ha benne sétál az ember nem veszi észre. A házak szinte kivétel nélkül egyszintesek és nincs két olyan fal, ami egymással vagy a földdel 90 fokos szöget zárna be. (Ettől lesznek nekünk olyan bájosak.) Azért mondom, hogy szinte kivétel nélkül egyszintesek, mert egy házat láttunk, ami kétszintes és a vezetőnk külön ki is emelte, hogy az a falu egyetlen kétemeletes háza. (Mellesleg a testvéréé aki a BV-nél dolgozik.) A házak többsége gyékényből van, fal, tető, minden. Egy-két újabb házat már deszkából építenek, de ez azért még elég ritka. Az alsó- és felsőtagozatos iskolák, a Disco (!) és a templom (katolikus) és még egy-két ház kőből vannak, de ez tényleg nem jellemző. Az Unicef és a BV által építtetett iskolaépület, ami a szombati iskolának ad helyet, szintén fából készült. Egy kerítésen belül több épület is található, több család lakik egy telken belül: a szülők és a pl. megházasodott gyerekek a saját családjukkal. A kerítést viszonylag egyenes faágak alkotják, van ahol szépen egyformára vágták a tetejüket.

Az emberek nagyon kedvesek. Egyébként rongyokban járnak, szakadozó papucsokban, szandálokban. Az utcán főznek. Viszont vasárnap a temlomba mindenki a legszebb ruháját veszi fel: lányok szép ruhácskákban, nők kisminkelve, férfiak zárt cipőben.

Térjünk vissza az önkéntesekhez, vagyis hozzánk.

Mi nem a faluban lakunk, hanem mellette egy viszonylag elkülönített részen. Az elkülönítettet nem úgy kell érteni, hogy kerítéssel vagyunk körülvéve. Hanem csak annyi, hogy nem nőttünk össze a faluval. (Van őr, de ő is inkább a búvárcuccok és a computerek védelme miatt van.) A mi részünk az ún. Cocoa Beachen és Half Moon Beachen van, bár egységesen ezt a részt Cocoa Beachnek hívják.

Az önkéntesek kunyhóit nemrég kezdték átalakítani. Négy ház készen van. A régi házak (már csak kettő darab áll belőlük) beton alapon gyékényből épület házak. Nagyon bájosak, még fürdőszoba is van bennük. WC nincs, csak mosdó és zuhany. Ne legyünk már telhetetlenek! Mi egy ilyenben kaptunk elhelyezést. Fenti okból viszont az első éjszaka után átkértük magunkat egy másik házba... Az új kunyhók szintén beton alapúak, de már fadeszkákból vannak gyékény tetővel. És mindennel felszerelt fürdőszobával. (All inclusive! Még csótányok is tartoznak hozzá!!! Aki sok kaját hagy a házban, annál patkány is akad! Lásd a korábbi bejegyzést!) Két darab kétemeletes ágy van mindegyik kunyhóban, így négy-négy önkéntes fér el bennük. Kis felárért persze lehetett kérni, hogy egyedül legyen az ember, vagy mint a mi esetünkben: ketten lehessünk.

Működik itt hotel is. A különbség csak annyi, hogy azok a házak már kőből vannak. És minden nap takarítják... Illetve meg kell említeni a bár épületét, ami a konyhának, a hotelvendégek ebédlőjének és a mi ebédlőnknek ad helyet. Nagyon kellemes a terasza, ahol vacsora előtt lehet ejtőzni a többiekkel miközben az ember Three Horse Beer (THB) Fresh-t (sör és limonádé keveréke) kortyolgat szigorúan az üvegből.

Megint elkalandoztam...

Mi önkéntesek, ha a szerencsése ránk mosolyog és pont a kunyhónknál vagyunk, amikor a takarítóhölgy arra jár, akkor kapunk egy fürdőszoba takarítást. Ez a maximum, ami nekünk jár, a kunyhóink takarítása a mi dolgunk.

Visszatérve a vizesblokk kérdésre – nem tudunk elszakadni ettől a témától, ami lássuk be fontos kérdés, főleg ha olyan helyen vagy, ahol tisztított vizet iszol és 98%-os valószínűséggel számíthatsz egy előbb-utóbb bekövetkező gyomorproblémára. Szóval a vizesblokk felszereltsége miatt mi átkértük magunkat egy másik kunyhóba. Eleinte nem értették, hogy mi a bajunk az aktuális szállással, hiszen a kutatók és a többi BV-s ember kunyhójában sincs WC... De amikor elmagyaráztuk, hogy Marci külön rákérdezett erre mielőtt idejöttünk és biztosítottak minket arról, hogy van WC a kunyhóban, mi jogosnak éreztük a panaszunkat.

Az új kunyhónk távolabb van a többi önkéntes kunyhójától, a hotelépületek mögött. Egy apró domb eltakarja a tengertől, így nincs tengerre néző kilátásunk, de a tenger morajlása idehallatszik. Időnk nagy részét amúgy is a vízben és a közösségi házban töltjük és a vizesblokk felszereltsége kárpótol minket ezért. Már megint a vizesblokk! Tökéletes! Van benne zuhany, mosdó és WC is. Mondom, hogy tökéletes! Víz is akad. Azért nem emelem ki a meleg vizet, mert csak víz van. Enyhén (???, eléggé) sós, ivásra alkalmatlan, de víz. Ha reggel zuhanyzol hideg, ha délelőtt és este között, akkor langyos. Igen, a nap melegítette fel. Egyébként meglepően frissítő. Esetenként kb. 4 másodpercre még melegvízzel is találkozhatsz.

Van a kunyhónkban franciaágy, egy asztal, és egy kb. 80x50 cm-es pakolófelület, erre halmoztuk fel a ruháinkat 2 kupacba: Marcié és Cervié. Igazán pici kunyhó. Nemrég épült ez is, mi vagyunk a második lakója. Beütöttünk néhány szöget a falba, hogy legyen hova felakasztanunk a törülközőket, polárt, stb. Otthonosabbá tettük, na. A tető is igen érdekes: összekötözött faágakból (!!!) formálták meg az szerkezetet és gyékényt fűztek bele. Kész is van. Ahogy fúj a szél, kis barna darabkákat fúj le belőle, tehát kb. két nap alatt minden felületet belep ez a kis barna cucc.

Világításra egy darab égő szolgál a bejárati ajtó felett. Ez este gyakorlatilag zéró világosságot juttat el a fürdőszobába. Ezért a kiváló DIR-es búvárlámpánkat használjuk fürdőszobalámpaként. Attól függően, hogy a zuhanyt vagy a WC-t szeretnénk vele megvilágítani, akasztjuk fel a zuhanyrózsatartóba (mire nem jó a karabiner?) illetve a tükör alatti tartóra tesszük.

Az ágy fölé rugóskötelekkel erősítettük fel a moszkitóhálót. Az ágy négy sarkán lévő gombra pedig befőttesgumival rögzítettük. Így nem akadunk bele éjszaka és kényelmesen tudunk alatta aludni.

Meg kell még említeni, hogy az ajtón belül van egy anyag, ami akkor hasznos, ha az ajtó nyitva: takarja a belátást. Mivel az ajtó a tenger felé néz, a szél mindig befújja, elfoglalva ezzel a szoba majdnem felét. Megoldás: Cervi cipőinek felkötése az anyag két alsó sarkára. (Csak nem volt haszontalan elhoznom a túracipőmet!) Képek Picasan.

Mindennel együtt nagyon megszerettük a kis kunyhót. A kulcstartónkon még egy faragott teknős is van.

Így élünk mi itt Andavadoakaban, Madagaszkáron.

Cervi

Monday, November 19, 2012

Állatok


Madagaszkáron, de legalábbis itt a környéken elkerülhetetlen a különböző állatokkal való találkozás. Gyakorlatilag bárhova lép az ember, ha akarja, ha nem, állatokba ütközik. Általában persze inkább nem akarja, de lehet, hogy nekem van már kicsit elegem pár állatból itt... Tehát itt az idő, hogy bemutassam a minket körülvevő faunát.
Mivel igazi városi gyerek vagyok, így nézzétek el nekem, hogy a bemutatás nem lesz a lehető legpontosabb, különösen, hogy számomra még az is nagy meglepetés volt, hogy a koral egy állat...

Mivel a vízalatti világ felfedezése még előttem van, ezért kezdjük most inkább a víz feletti világgal.

Még mielött bárki is megkérdezné, oroszlánt, zebrát, zsiráfot, vizilovat, pingvint még nem láttunk, sőt amenyire sikerült kideriteni, nem is nagyon vannak itt ilyenek, sem nagy, sem kis számban. Makik viszont vannak, bár mi még egyet sem láttunk. Láttunk viszont nagyobb mennyiségben zebut, sőt többször ettünk is. Itt a zebu olyan szarvasmarha helyettesítő, és egyébként kinézetre is igen hasonlít. Haszonállatból még kimelkedő mennyiségben található kecske is. Főleg a tábor területén, itt nagyobb számban boklásznak, és gyakorlatilag a leglehetetlenebb helyekre is képesek felmászni. Az egyik kedvenc helyük a szemetes-dobozok teteje. A kecske egyébként nagy érték itt. (Jövő héten lesz egy foci bajnokság a környék falui között – amiről igyekszünk majd tudósítani érdeklődő olvasóinknak – ahol a győztes falu egy kifejlett kecskét kap!)

A tábor szintén elengedhetetlen részét képzi egy vaj-szinű kutya, Roy is, aki az előző expedició során csapodott a táborhoz. Szerintem egyébként ő nem a klaszikus madagaszkári fauna része. Roy-on található még nagyobb mennyiségű bolha is, bár ebben nem vagyok teljesen biztos. Szintén Roy-t kiegészitendő van még pár kobor macska is, de ők szerencsére nagyobb távolságot tartanak tölünk...

Gerinces fronton megemlítendő még a nagy mennyiségű madár. Ezek közül főleg egy fekete szinü varjú szerű a leggyakoribb, bár itt inkább mint sirály funkciónál, mivel többnyire rákokat eszik. Elég félénk, ha elindulunk felé egyből elrepül, rendszerint kisebb rajokban.

Repülő állatokból a kedvenceink a moszkitók, direkt a tiszteletükre még hálót is hoztunk, hogy ne zavarjuk egymást éjszaka. Szerencsére eddig esténként – talán a nagy szél miatt – nem sokkal találkoztunk, viszont reggelente a merülések előtt elég sok van belölük. Napra nem mennek, de mivel mi sem szívesen, ezért az árnyékosabb részeken szoktunk találkozni, főleg az ő örömükre.

Izeltlábú fronton egyébként igen jól állunk. Cervivel a személyes kedvenceink a csótányok. Itt Madagaszkáron extra nagy méretben és mennyiségben lehet velük találkozni. Külön érdekességük, hogy az otthoni kis példányokkal szemben az itteniek nagyon kíváncsiak, bármilyen felületen elmásznak (mindezt elég hangosan teszik), illetve néha belerepülnek az ember arcába. Az első szállásunk tele volt velük, sajnos még az ágy is, szerencsére a snorkellel igen jól le lehetett pöckölni az egyes egyedeket. Kiegészítendő a csótányokat, van még millió különböző bogár és százlábu is, illetve sok sok pók. A pókokat egyébként megkedveltük, főleg amikor az egyik szomszéd kunyhóban lakó társunk megörökítette ahogy egy egyébként patkány méretű pók elfogyaszt egy csótányt. Ja igen, patkányok is vannak. Sőt! Elég agresszívek, az első este vacsoránál, az egyik társunk lábán felszaladt egy kifejlettebb példány.

Nézzük inkább a kedvesebb állatokat.

Elég sok rákkal találkozunk kint a parton. Főleg vacsora után hazafelé menet. Kis barátaink - hátukon a kagylójukkal – kimásznak a parti homokba, egyenlőre tisztázatlan okokból, és a mi utvonalunkon maszkálnak fel-alá. Nagyon kell vigyázni, hogy nehogy az ember rájuk lépjen. A többségük a fénytől általában vissza-húzodik a kagylójába, így lefényképezni sem könnyű őket. Majd még probálkozunk.

A homoknál maradva van itt még sok szöcske, bár alkalmazkodva a környezet szinéhez, nem a „megszokott” zöld színben, hanem inkább – meglepő módon – homokszinben. Alig lehet észrevenni őket, csak amikor elugranak az ember előtt. Náluk jóval kedvesebbek a gyíkok – szintén homokszínben.

Talán ezek a jellemzőbb, fontosabb állatok, többségükről van fénykép is a picassa albumban.

Marci

Sunday, November 18, 2012

Blue Venture és az önkéntesség


Elöször is sikerült megtaláljam a magyar billentyüzet kiosztást, tehát innentől elvileg ékezet-helyesen élvezhetitek az irásokat. Természetesen az olvasást továbbra is nehezítendő a helyesírási hibákat meghagytam. Az élet nem habostorta.

Miután most már több mint egy hete itt vagyunk és sikerült röviden bemutatni, hogy hogyan is keveredtünk ide, gondoltam írok kicsit az alapítványról, illetve, hogy mit is jelent itt önkéntesnek lenni. Különösen mivel az elmúlt héten lehetőségünk volt jobban bepillantani a rendszer müködésébe, illetve mivel kiderült, hogy talán nem vagyok informatikai analfabéta, ezért elkezdtem a kölönböző excel „adatbázisok” rendberakasát és táblázatok, statisztikák kicsit használhatóbbá tételét, amihez persze legalább alapjaiban meg kellett érteni pár dolog működését. Igen, ez is az önkéntes munka része. :) Mivel sajnos a hét túlnyomó részében beteg voltam, így ráértem erre is...

Maga a Blue Ventures (BV) alapvetően tengeri kutatással, és a kutatáson keresztül „megörzéssel” foglalkozik. (Nem tudom, hogy a conservation-t hogyan lehetne jobban magyarra fordítani...) Mit is jelent ez a gyakorlatban? A kutatás fő fokuszában a koralzátonyok, illetve azok élővilága van. Ez így elsőre nem tűnik túl nagy feladatnak, de a koralzátonyok álapota nagyon sok vízi, szárazföldi, emberi és embertől független tényezőtől függ, illetve hatással is van vissza-felé. Itt a kutatás fő fokusza inkább a part közelében élő emberek hatásait vizsgálja, illetve a kutatás megpróbált „ötletekkel” szolgálni a fenntarthatóság érdekében a „megőrzési” projektnek. Ez a gyakorlatban egy LMMA (Locally Managed Marine Area) rendszeren keresztűl működik. Ennek a lényege, hogy a környéken élők, illetve az itt működő cégek, szervezetek egyűtt próbálják fenntartható módon menedzselni a környezetüket, főleg a tengeri elővilágot, de nem kizárólag csak azt. Ez – ha jól értettem – nem egy új gondolat, hanem dél-kelet Ázsiában már bevált módszer, illetve máshol is elkezdék használni sikerrel.

Az itteni térségi társulás neve „Velondriake” ami a helyi Vezu lakosság nyelvén azt jelenti, hogy a „tengerrel élni” - Live with the sea (http://www.velondriake.org). Ez egy kb. harminc falut, illetve a helyi cégeket tömörítő társulás, ami gyakorlatilag egyfajta önkormányzatként menedzseli főleg a halászatott (ami itt a fő bevételi forrás), illetve pár egyéb dolgot is. Az alapítvány különböző forrásokon keresztül pénzeli, illetve segít menedzselni a projekteket. Valamit információval és tanácsadással szolgál a kutatási eredmények alapján.

Négy főbb projekt-területet érdemes megemlíteni. Talán a legfontosabb az Aquaculture, ami a tenger-gazdálkodással, illetve ennek a kontroljával foglalkozik. Ide tartozik az állandó, illetve az ideiglenes halászati tilalmi területek kijelölése, illetve a normál halászaton túli alternatív lehetőségek keresése. Ilyen például a közelben lévő tengeri-uborka farmok (állítólag kinában nagy kereslet van erre az innyencségre a kinai újév körül), vagy a tengeri-hinár (? vagy sea-weed) termelés is. Ehez kapcsolódik a második projekt, amit a BV végez ez pedig a kutatás, erről majd meg később részletesebben is irok.

A harmadik nagy projekt a Safidy – ami malagaszi nyelven választást jelent. Ez gyakorlatilag az egészségügyi program, ami felvilágosítással, alapvető higéniás ismeretek terjesztésével, család-tervezésssel, és általában egészségüggyel foglalkozik. (Jelenleg éppen a várandós nők vizsgálatait tartalmazó adatbázist próbálom kicsit rendberakni... Majd igyekszem erről is irni.)

A negyedik projekt pedig az oktatási projekt. Nagyon sok gyerek van, iskola alig, tanulási lehetőség szintén nincs sok, szóval ebben a projektben sem unatkoznak. Itt is van pár érdekes kezdeményezés, például a diák-riporterek, vagy szombati iskola, ahol tegnap mi önkéntesek próbáltunk kb száz 5-10 éves gyereket kisebb csapatokban angolul tanitani, de leginkabb első körben csak szórakoztatni.
Minden területnek van egy külföldi menedzserre, illetve több helyi alkalmazotta, akik a konkrét projekteket viszik, vagy közvetlenül csinálnak valamit.

Mit csinálunk mi itt? Mit csinál egy önkéntes?

Nyilván az ember elsősorban igyekszik jól-érezni magát. Ez nem túl nezhéz, de azért relatív kötött programunk van, amit azért nem kell eszement komolyan venni. Alapvetően egy héten 6 napon „dolgozunk” és egy szabad-napunk van, amikor azt csinálunk amit akarunk. Mivel általában is azt csinálhatunk amit akarunk (mivel ha egy kötött programhoz nincs kedvünk, akkor bármit ki lehet hagyni, szinte semmi sem kötelező), szóval ezért a szabad napon nincs semmilyen program, ami inkább a staff-nak szól, ilyenkor ők is pihennek. Mi meg a sok lehetőség közül szervezünk valami programot. Ma például vitorlázni voltunk a helyi eco-guide-okkal kis pirogue-okkal.

Tehát hat napon van program, ebből egy száraz nap, a többin délelőtt általában 1-2-3 merülés van, ahol a kutatással foglalkozunk, persze jelenleg még csak inkább „betanulunk”. Délutánonként, pedig vagy elődadások vannak, vagy a többi projekt munkájába lehet besegíteni, bár a többség még inkább csak a meleget igyekszik megszokni, vagy a koral fajtákat megtanulni. Én pedig, jobb hilyán excelezek, illetve bevállaltam egy excel, access, internet kezdő tanfolyamot is a BV helyi alkalmazottai számára.

A száraz napon pedig valami „víz feletti” program van, például szemétszedés a tengerparton a gyerekekkel, vagy a majom-kenyérfa-erdőbe túra, szintén gyerekekkel. De lesz majd még elvileg tengeri-uborka számolás, mérés, vagy polip-halászat is.

Ezeken felül mindenkinek van még egy kötelező feladata, amit hetente rotálunk. Ilyen a közös helyiség takarítása, vagy a buvár-bázis takarítása és rendberakása, vagy a víztisztító tisztitás, illetve a kedvencem a folyamatos meteorológiai adatok gyüjtése egy kis négyzethálós füzetbe. (Ezt eddig főleg én csináltam, például tengnap a szél dél, dél-nyugati volt, kb 4.8km/h sebességgel...)
Szóval nem unatkozunk, de azért nem is kell belehalni a munkába. Viszont korán kelünk és fekszünk. Mivel tegnap este „party-night” volt, ezért tovább is volt áram, bár mi már fél-tíz fele csak kovájogtunk, nem vagyunk hozzászokva az ilyen éjszakázáshoz...

Remélem most már fogok tudni merülni is, és akkor irok végre egy jót a helyi buvárkodási szokásokról, mert már eddig sok csodát láttunk...

Marci

Thursday, November 15, 2012

Madagaszkar


Cervivel eljottunk Madagaszkarra onkentesnek, es ha mar itt vagyunk, hogy Te kedves olvaso se maradj hirek nelkul gondoltunk irunk egy blogot. Ha sikerul, megprobaljuk bemutatni az itteni eletunket, a falut, a kornyeket, illetve a szerintunk izgalmas dolgokat amiket latunk. Van egy Picassa oldalunk (https://picasaweb.google.com/marton.illes/MadagascarBV) is ahova kepeket probalunk feltolteni, bar az internet erre fele igen lassu, sot sokszor teljesen elerhetetlen, de ne szaladjunk ennyire elore.

Mit keresunk mi egyaltalan itt?

Ez egy jo kerdes, bar szerencsere barataink nagyobb resze szerint nem vagyunk teljesen orultek, hogy ide jottunk. En mar eleg regota szeretttem volna hosszabb idore elmenni Afrikaba onkentesnek. Miert pont Afrikaba? Nem tudom. Valamiert mindig is vonzott ez a kontinens, bar soha sem gondoltam, hogy pont Madagaszkaron fogok kikotni. Valahogy mindig a szafaris filmek kepek altal bemutatott taj vonzott, vagy esetleg az esoerdok. Nem most vagyok itt eloszor. Meg 6 evesen voltunk csaladilag egy honapot Algeriaban a polgarhaboru elott. Egy kis faluban laktunk nem tul messze Beja-atol fent az Atlaszban Ilmaten-ben. Onnan mentunk “le” a szaharaba tobbszor is. Gyerekkent persze mas vilag volt, sot mar alig emlekszem erre a nyaralasra, inkabb csak a fenykepek segitenek felidezni par emleket. De egy biztos, nagyon jol erzetem, ereztuk magunkat.

Aztan tavaly mar elegem lett a varakozasbol, es befuztem Adamot es Balazst, hogy nevezzunk be a Budapest-Bamako rallyra. Ez mar teljesen mas volt, atmentunk ugyan az arab lakta Marokkon, Maurianian, de Szenegal es Bissua egy teljesen uj vilag volt. Nagyon tetszett a kornyek, a taj, az emberek, minden. De ez sem az volt amit terveztem, hogy nem turistakent, hanem onkenteskent, kicsit inkabb belulrol tudjam megnezni a vilagnak ezt a reszet. Megismerni az embereket, a helyi kulturat, nem csak atrohanva, hanem kicsit elidozve, olyan raerosen. Ha kozben pedig valami hasznosat is tudok csinalni a nezelodesen kivul, akkor meg plane jo.

Kicsit mar ugy tunt, hogy ez az onkentes munka csak egy alom marad. Kulonosen a Bamakos harom het utan nem szivesen hagytam volna Cervit magara, igy egy hosszabb onkenteskedes eleg valoszinutlenek tunt.

Kozben meg majusban elkezdtunk buvarkodni Cervivel (ami az O eseteben kulonosen nagy szo, foleg azok szemeben akik regebben is ismertek Ot!), es egy egyiptomi buvar-szafari utan teljesen beleszerelmesedtunk ebbe az idotoltesbe. (A buvarkodasrol majd meg igyekszunk irni reszletesebben is!) Meg augusztus vegen – Egyiptom utan – elkezdtem keresgelni valami ujabb buvarkodast a karacsonyi szunetre, amikor belefutottam – hala a google-nek – egy angol alapitvanyba, amelyik tobbek kozott onkentesek szamara szervez “utakat” tengeri elovilag kutatasi temaban. Mondanom sem kell, egybol megfogott a gondolat. Bar nem pont ilyen onkenteskedesre gondoltam eredetileg, de a buvarkodas lehetosege tulsagosan csalogato volt, hogy nemet mondjak a lehetosegre.

Hat het Madagaszkar egy eldugott kis falujaban onkenteskent, mikozben tanulmanyozzuk a vilag harmadik legnagyobb koral-zatonyat. Mi kell meg? Par telefon es nemi keresgeles utan az alapitvany, most mar nevezzuk a neven: Blue Venture (http://www.blueventure.org/) szimpatikusnak, es megbizhatonak tunt, hogy belevagjak az expedicioba. Idoben is pont jonak igerkezett, mivel az idei utolso expediciojuk pont a mi tervezett del-amerikai utunk utanra esett, igaz csak 2 nappal.

Hogy kerul a Cervi ide?

Cervi egy megerto feleseg. Azt mondta, tudja, hogy menni akarok, hat menjek, mert utan ugyis banni fogom, ha nem mentem. Szoval elkezdtem szervezni az utat, jelentkezes, papirok, repjegy, hasonloak. Kozben Szilvi es Orsi szulinapjan kiderult, hogy Szilvi kapott egy hosszabb szabit a munkahelyen, amin Cervi felbatorodva jelezte, hogy igazabol O is jonne velem ha nekem ez nem baj, es ha elengedik a munkahelyerol. Nekem nem volt problema, bar igy az ut meg inkabb atalakult az eredeti terveimhez kepest, de igy vissza-gondolva, orulok, hogy megjott a kedve az uthoz. Szerencsere a fonokei is rabolintottak az utra, igy gyorsan kibovitettem a repjegy foglalast, meg a jelentkezest ketto fore.

Igy alakult, hogy eljottunk Madagaszkarra, Andavadoaka faluba.

Folytatas kovetkezik, addig is nezegessetek a kepeket!

Marci

Elnezest az ekezetek miatt, nem vagyok hozaszokva, meg az itteni gepeken valami rejtelyes okbol nincs magyar kioszatas...