Az elöző post-ban
megpróbáltam kicsit bemutatni a helyi körülményeket búvárkodás
szempontjából, tehát most már itt az ideje, hogy szó szerint
elmerüljünk!
(Jaj, az elöző postból
felszerelés fronton egy gyöngyszem sajnos kimaradt, amit itt és
most szeretnék pótolni. Mivel itt a biztonságra igen nagy
hangsúlyt helyeznek – sajnos sokszor csak hangzatos frázisokban
és kevésbé a valóságban – így természetes, hogy a tábor nem
csak megfelelő oxigénnel, hanem a kor követelményeinek
megfelelően egy automata defibrilátorral is fel van szerelve. Még
a búvárkodás bevezető előadásában megtudtuk, hogy a staff
kunyhóban találjuk, ha esetleg szükség lenne rá. Mondjuk
érdekes, hogy nem a buvár bázison, hanem onnan 100 méterre, de
mindegy, örültünk neki. Aztán jött a mentőbúvár tanfolyam,
illetve annak is az Emergency First Response része, ahova Gevin, az
expedició – egyébként szintén önkéntes – nem hivataos
orvosa, lehozta az AED-t. Hát, volt nagy meglepetés! Az expedíció
AED-jé – a saját karbantartási listája alapján – utoljára
2010-ben volt szervizelve, vagy mondjuk inkább így bekapcsolva.
Ezek után nyilván nem meglepő, hogy az akumlátor teljesen halott
volt, ami egy defibrilátor esetében igen kellemetlen, ha használni
kellene...)
De most már tényleg
térjünk vissza a merülésekhez. A gyakorló merüléseket
leszámítva az összes merülő hely kb 5 perc, fél-óra hajóútra
van tölünk. A merülőhelyek a Toliera-koralzátony részei, annak
is főleg az északi végén vannak. (Azaz itt van a koralzátony
északi vége.) Erre felé már nem alkotnak teljesen összefüggő
zátonyt, hanem főleg inkább patch-reef-ek formájában találkozunk
velük. A legtöbb helyen a tengerfenék homokos, 10-30 méter mély
és a homokból „nőnek” ki a koralzátonyok, melyek kb. 15-3
méter között találhatóak, vagyis inkább mondjuk úgy, hogy mi
ezeket e sekélyebbeket látogatjuk.
Az expedíciónak két
darab műanyag motorcsonkja van, ezekkel megyünk minden alkalommal.
A hajók nem éppen búvár barátak, mivel nehéz bennük
„felöltözni”, kevés a hely, és igen nehéz visszamászni.
Egyébként elég gyorsak, jókat lehet velük „pattogni” a
hullámokon. A hajók eléggé leharcolt állapotban vannak, rájuk
férne már egy rendes karbantartás. Ugyan elvileg minden két
hétben van egy hajó karbantartás, ami viszont kimerül a hajó
aljának algátlanításában, szóval inkább felületes
tisztításnak kellene nevezni, de ezek a tisztítások is inkább
rendszertelenek, mivel az elmúlt öt hétben csak egy ilyen alkalom
volt. Ez egyébként jól mutatja az egyéb felszerelések
„rendszeres” karbantartását is. Ma például elromlott az egyik
hajó motorja, tehát legalább az, illetve annak egy része kap egy
rendesebb karbantartást, reméljük mihamarabb.
A merülések PADI,
illetve a BV saját protokolja és szabályai alapján folynak,
legalábbis elméletben. Egy nap maximum hármat lehet merülni, bár
többnyire inkább csak kétszer merülünk. Így is elégé
fárasztó, főleg, hogy délután kettőig lehet csak merülni, hogy
baj esetén a repülő, helikopter még világosban visszaérjen a
fővárosba. Nyilván tilos dekósat merülni, és gyakorlatilag
minden merülés max 45 perces és max 18 méter mély. Szintén
figyelni kell, hogy ne merüljünk az előzőnél mélyebbet.
Minden merüléshez
szükséges egy Shore Marshall (SM), aki a parton aggódva várja a
búvárokat, illetve baj esetén ő az összekötő kapocs a hajó és
a szárazföld között. Van neki egy mobilja, meg többnyire egy
műholdas telefonja, valamint egy mappája az eljárásokkal, illetve
a DAN számokkal. Ezt mindig magánál kell tartania, egyébként
bárhova mehet, bármit csinálhat. Az Ő vízi párja a Boat
Marshall (BM). A BM feladata a búvárok támogatása a hajóból,
illetve az ő felelősége, hogy a hajón minden szükséges
biztonsági és tartalék cucc meglegyen. Neki is van egy vagy két
telefonja, illetve egy GPS-e is. A felszerelés mellett fontos
feladata a búvár SMB-k követése a vízen, illetve baj esetén a
búvárok visszahívása. Ennél rendszeresebb feladata a merülések
dokumentálása, azaz a miden merülésnél fel kell írni a
használt BCD és regulátorok számát, a súlyokat, a
levegőfogyasztás, valamint a maximális mélységet és merülés
hosszt. Ezeket az adatokat a merülés végével be kell másolni egy
kockás füzetbe, hogy később meglegyenek. (Ez utóbbi lépés néha
kimarad, így az egész adatgyüjtés minősége és értelme igen
csak megkérdőjelezhető...) BM-nek lenni szívás, lesülsz a
napon, hánykolódsz a csónakban, tilos aludni, fürődni, és
cipelheted még az oxigénes dobozt, meg az egészségügyi cuccokat
és az egyéb pótfelszereléseket.
Minden merülés előtt
dive-briefing van, általában 20-30 perccel a kiírt időpont után,
néha kicsit korábban. A homokba rajzolt „térképen”
megpróbálják bemutatni a site-ot, bár pár site-hoz van
nyomtatott térkép is. Elhangzik a max 18 méter, max 45 perc
kitétel, illetve minden merülés előtt a kötelező vészhelyzeti
folyamatokat is felidézzük:
Ha elhagyod a társad
keresd egy percig, majd max 18 méter/perc sebességgel safety-stop
nélkül emelkedj a felszínre, ahol jelezd ezt a BM-nek.
Felszerelés hiba
esetén próbáljátok megjavítani, ha nem megy akkor ma x.18
méter/perc sebességgel safety-stop nélkül emelkedj a felszínre,
ahol jelezd ezt a BM-nek.
Erős áramlás
esetén, próbálj meg az áramlásra merőlegesen úszni, ha nem
megy, akkor a társaddal ma x.18 méter/perc sebességgel
safety-stop nélkül emelkedj a felszínre, ahol jelezd ezt a
BM-nek.
Három rántás az
SMB-n, vagy három motor „pörgetés” vészhelyzetet jelent, a
társaddal ma x.18 méter/perc sebességgel safety-stop nélkül
emelkedj a felszínre. Ezen okból az SMB-t mindig kézben kell
tartani, tilos lekötni egy koralra, vagy magadra kötni.
Egyébként maradj a
társaddal és 70 bárnál kezdj el emelkedni, 5 méteren 3 perc
safety-stoppal. Legalább 50 bárt kell kihozni. A párokat a merülés
vezető jelöli ki, mi Cervivel általában egy párt alkotunk.
A briefing után irány a
hajó és a site. Könnyed öltözés a hajóban, buddy check több
kevesebb odafigyeléssel majd beesünk a vizbe. Minden csoport, vagy
pár kap egy SMB-t és már lehet is menni merülni. Itt már
általában nincs sok szerencsétlenkedés, legtöbbször egy rövid
kis felszerelés igazítás után már megyünk is víz alá.
Ahogy már az elején is
írtam, itt nem rekreációs merülésről van szó, hanem munkáról.
Cervivel a mi esetünkben ez kimerül a koralok és egyéb fenéklakók
felismerésében és számolgatásában, valamint néha a halszámolók
kisérgetésében és az ehez tartozó SMB hordozásban. Ez utóbbi
nem rossz, könnyű feladat, csak a halszámoló mögött kell
szigorúan úszni és figyelni, hogy ne hagyjuk el, valamint baj
esetén segíteni neki. Közben pedig lehet nézelődni, fotózni.
Itt a társ-rendszert egyébként sem veszik nagyon komolyan, sokszor
10-15 méterre, vagy többre is vannak a párok és sokszor fogalmuk
sincs, hogy a másik merre felé lehet, mivel a látótávolság
ritkán ilyen nagy. Szerencsére azért a kifeszített kötelek
mentén meg lehet találni a másikat. Mi Cervivel inkább igyekszünk
közelebb maradni, így jelentősebb kockázatként csak az SMB
kötelében történő – egyébként igen sürű – begabajodás
marad.
A koralok és barátaik
felismerése és rögzítése egyébként relatíve egyszerű
feladat. Egy 10 méteres méröszallagot kell egy megadott helyen
lefektetni a fenékre, figyelve, hogy ne nagyon mozogjon el, illetve
ne nagyon törjön le semmit. Ezek után 20cm-erenként fel kell
jegyezni, hogy mi van a szallag adott pontja alatt, szilárd koral,
„puha” koral, zsákállat, alga stb. Miután ez sikerült,
illetve miközben a pár egyik fele ezzel szorgoskodik, a másik a
mérőszallag körüli 1 méteren belül lévő fenéklakó
gerincteleneket keresgéli és számolgatja, itt is egy tengeri
csillag, meg itt is egy, itt meg egy uborka stb. (Aztán majd a
felszinen a lejegyzett adatok bekerülnek a szent négyzethálós
adatgyüjtő füzetbe, onnan meg kétszer egy excel táblába. Utána
meg jöhetnek a kutatók és nézegethetik, hogy mi is van oda lent.)
Ilyen koral felmérésből – hivatalos nevén
Point-Intersect-Transact, avagy PIT – egy merülés alatt páronként
3-4-et szoktak megcsinálni. Cervivel az egyéni csúcsunk 5, bár
talán egy hatodik is beleférne, de akkor inkább már csak
bóklászni szoktunk.
Az adatok rögzítéséhez
egyébként előre bevonalkázott, kitöltendő táblázattal
ellátott A4-es méretű írótáblák is vannak. Ezekkel sok a gond,
egyrészt egy merülésre, akár 2-3 ilyet is kell vinni, másrészt
a felszerelésben legtöbbször nincs hová rakni, ezért lóg
mindenkiről egy ilyen mint a gatya és állandóan beleakad
mindenbe. Másrészt az ezekhez rendszeresített és jobb-rosszabb
konstrukcióval csatolt ceruza általában a merülés közepén
kitörik, vagy csak simán elhagyják. Persze a főbb probléma, hogy
sokan a merűlés után egyből elfelejtik lemásolni a szent
négyzethállós füzetbe az adatokat, aztán valaki más pedig
felveszi az irótáblát és letörli, ezzel pedig elveszik a nehezen
és fáradságosan összegyüjtött adat. Mi próbáljuk a wetnotes
nevű csodát népszerűsíteni – amivel a fenti próblémák jó
része elkerülhető, úgy tűnik egész jó eredménnyel. (A
wetnotes egy kis füzet, amiben a műanyag lapokra lehet vízalatt is
irni, egyébként sok lapból áll, kicsi, cserélhető hegyű
ceruzánk van hozzá – megfelelő tartóval – amit nem kell
állandóan hegyezgetni. Elég praktikus jószág.)
Van jó pár kedvenc
helyünk, ahol általában jó a látási-távolság és igen sok
hal, meg szép koral van. Az élővilág igen változatos, sokféle
hal van, de láttam már 3 méteres „márvány-ráját”, meg kb.
50-60 cm átmérőjű Crown of Throns Starfish-t (csillagot) is. Sőt
néha szerencsés esetben még teknőst is láttak páran, viszont a
polip egyre minden napibb látvány. Elég jól el tudunk
bámészkodni, a legtöbb helyen tényleg van mit nézni. Mivel –
elsősorban a kutatás miatt – itt nincs nagyon vezetett merülés,
ezért Cervivel ketten szépen nyugodtan, a többiektől nem nagyon
zavarva el tudunk uszkálgatni, meg nézegetni a kis kedvenceinket a
vízben, olyan ráérősen. Eleinte fura volt, hogy nem valaki után
megyünk, hanem arra amerre akarunk, de most már ebbe is
belejöttünk, sőt szerintem igen élvezzük.
A merülés végén, 45
perc után, vagy ha elfogy a levegő – ami nem nagyon szokott a
mélység miatt előfordulni – felemelkedünk 5 méterre és jöhet
a 3 perces saftey.-stop. Ez igen izgalmas szokott lenni. Néha nehéz
a 3 méteres zátonyon 5 méteres mélységet keresni, bár
szerencsére a legtöbb esetben ettől el lehet tekinteni. Egyébként
sok zátony nem emelkedik 5 méterig, így lehet gyakorlni a
mélységmerővel és nulla vizuális referenciával történő
lebegéseket. Cervivel egyre jobbak vagyunk, van már, hogy 3 percig
képesek vagyunk plusz/minusz fél méteres pontossággal 5 méter
körül megmaradni. Egyébként igen vicces, amikor a fél csapat kb
nyolc és kettő méter között próbál állva, vízszintesen, vagy
bárhogy más módon fetrengve megmaradni. A safety stop után jön a
felemelkedés, szintén többféle egyéni stilusban, a visszaesünk
még 10 méterre megoldástól, a leverjük a holdat is típusú
„kilővés”-ekig.
Aztán lehet a hajóhoz
úszni, vagy szerencsésebb esetben a hajó jön hozzánk. Az
egyébként sem nagyon müködő társ-rendszer a felszínen
gyakorlatilag megszűnik, mindenki ahogy tud igyekszik a hajóhoz,
ritka, hogy valaki megvárja a társát. Vetközés, majd irány a
hajó. A hajóba történő visszamászás az én egyéni kedvencem,
mivel a hajó oldala magas, nehéz kimászni. A legtöbb kimászás
inkább egy oriás fóka vergődésére emlékeztet, de azért
mindenki mindig kijut valahogy. A hajóban aztán a BM rögzíti a
merülés adatait és irány a part, lehet majd minden kacatott és
feszerelést vissza-cipelni a bázisra a hajóról. Ha kettőt
merülünk, akkor a cucc egy része maradhat a hajóban és csak egy
könnyed palack-cserére kell vissza menni.
Vannak még
dupla-merülések, amikor mindenki még egy plusz palackot is hoz
magával, és a hajón cserélünk palackot. Ez nagy hullámzásban
szívás csak igazán. Eleinte a dupla-merülések még a szünetben
kombinálták a reggelit is, de szerencsére ezek már megszüntek,
mivel a reggeli nem nagyon fért bele az az egyébként sem túl
hosszú felszíni időbe. Ezeknek a merülések számunkra még egy
plusz programot is tartalmaznak, a merülés elötti palack
keresgélést. Ilyenkor megpróbálunk találni négy rendesen
feltöltött palackot, amiből ki tudjuk imádkozni a diót. Ehhez
általában a palackok kétharmadát végig kell próbálgatni.
Imádjuk!
Nagyjából így telnek a
merülések, néha jobbak, néha rosszabbak, de összeségében –
főleg ha együtt vagyunk, vagy valakivel aki nem rúgja szét a
koralokat és még a helyet is ismeri – igen jók szoktak lenni.
Még nem tudtuk megunni. :)
Folytatás következik,
amelyben bemutatjuk NYUSZI-t!
Marci