Szóval a búvárkodás.
Mivel a döntésbe, hogy végül is ide Madagaszkárra jöttünk, és
azon belül is a BV-hez nagy szerepet játszott az a tény, hogy itt
kérem szépen búvárkodni lehet, illetve ez tekinthető itt a
központi programnak, ezért fontosnak érzem, hogy erről is szót
ejtsünk.(Illetve többen is kérdeztetek erről!) Természetesen
itt nem holmi öröm-búvárkodásról van szó, hanem komoly
kutatásról. Ami ettől persze még alapvetően örömködésről is
szól. De ne rohanjunk ennyire előre. Mivel most éppen rossz megint
az idő, piszok nagy szél és az ezzel járó hullámok vannak, azaz
nem lehet búvárkodni, mivel a belünket is kihánynánk a kis
csónakokban, illetve az egyébként sem túl jó látási-távolság
tovább csökken, ezért inkább megpróbálom leírni, hogy is néz
ki egyébként a program búvárkodási része. (Csak így zárójelben
jegyzem meg, hogy kezdünk egyébként kifutni a víz-mentes
programokból, ezért drukkoljatok Ti is, hogy a továbbiakban szép
időnk legyen!)
Még
mielőtt elmerülnénk (!) a búvárkodás részleteiben, had
mutassam be először kicsit a helyi viszonyokat. Úgy érzem ezek
nélkül nem lehet teljesen pontos képet kapni, illetve megérteni
pár dolgot, illetve a korrektséghez hozzátartozik a körülmények
bemutatása is. Talán a legfontosabb körülmény, hogy
Andavadoaka-ban, azaz a faluban szinte semmit sem lehet kapni pár
alapvető élelmiszeren és ruhán kívül. Azaz minden búvárkodáshoz
szükséges eszközt legközelebb Toliara-ból lehet elhozni, ami
legalább 8 órás kemény útra van innen. Persze búvár cuccokat
itt sem lehet kapni, azokat szinte kivétel nélkül Londonból, vagy
Dél-Afrikából kell vagy valakinek a csomagjában behozni, vagy
küldeményként elküldeni. Ez utóbbi viszont a vám és egyéb
papírok elintézésének lassúsága miatt kb 6-8 hónapot vesz
igénybe. Ennyi idő kell egy DHL-es csomagnak, hogy átjusson a
vámon Tanában, a fővárosban. (Természetesen némi kenőpénz
ellenében ez az idő akár a felére is csökkenthető.) Tehát mint
látható az eszközök beszerzése és pótlása igen csak nehézkes,
akár egy O-gyűrű, vagy egy darab kötél, vagy egy kisebb műanyag
kacatra is sokat kell várni.
A másik búvárkodást
meghatározó körülmény szintén a távolság, bármitől. Azaz
baj esetén helyben gyakorlatilag nincs semmi sem. Van ugyan egy
olasz fenntartású – egyébként állítólag magas színvonalú –
kórház a faluban, de ők sincsenek búvárbalesetekre felkészülve.
Dekompressziós kamra pedig legközelebb csak Mauriciuszon, vagy
Dél-Afrikábban van. Azaz gyakorlatilag elérhető közelségben
nincs. (Egyébként a falu mellett van reptér is, sőt már heti egy
rendszeres járat megáll erre, szóval a közlekedés azért
fejlődik!)
A „staff”
Talán egy kicsit túlzás
staff-ról beszélni, mivel a búvárkodásért és annak technikai
támogatásáért felelős csapat, gyakorlatilag egy főből áll.
(Ugyan a palack-töltésre vannak külön megbízott emberek, bár
legtöbbször vagy a csónakok valamelyik „kapitánya”, vagy az
éjjeliőr szokta tölteni a palackokat 100 és 220 bár között
bármilyen nyomásra véletlenszerűen, többnyire azért 180 bár
körül szórva.)
Tehát a „Dive Manager”
Bic, hivatalos nevén George Trouble. Bic helyi srác, talán a
legkomolyabb és legmegbízhatóbb tagja a helyi csapatnak. Eredeti
szakmáját tekintve villanyszerelő, akiknek még 2004-ben tetszett
meg a búvárkodás amikor a BV ide érkezett, sőt azóta oszlopos
tagja a csapatnak. Gyakorlatilag a BV mellett tanult meg búvárkodni
(egy PADI OW könyv és egy angol-malagaszi szótár, valamint az
önkéntesek segítségével). Innen küzdötte fel magát az oktatói
szintig, amivel Ő lett Madagaszkár első „őslakós”
búvároktatója még 2008-ban. (OpenWater szinttől DiveMaster
szintig oktat gyakorlatilag mindent!) Szintén Ő felelős a Bat-Cave
(a helyi PADI bázis neve) rendbentartásáért és a felszerelések
karbantartásáért. Azaz ha bármi elromlik, azt ő szereli meg. A
végeredményt tekintve nem is rossz hatásfokkal, bár egy-egy
szivárgó reduktor, vagy beragadt dió nem tekinthető nagy
különlegesnek itt. Lényeg a lényeg, hogy a lehetőségekhez
képest próbálja üzemben tartani a dolgokat.
Bic mellett a merüléseket
a helyi kutatók, illetve a kutatási-asszisztensek vezetik, akik pár
kivételtől eltekintve mind PADI Dive Master-ek. Többségük ugyan
csak a környező vizekben merült még, de például Charlie-nak –
aki egyben az expedíció vezetője is – azért komolyabb merülési
tapasztalata is van. Ami egyébként érződik is a vízben, Ő azon
kevesek között van, akik nem rúgják darabokra a vizsgált
korallokat „lebegés” közben.
Egyébként az eddig
felmerült egyetlen problémás helyzetet (kicsúszott palack) elég
hatékonyan oldották meg, illetve oldottuk meg. :)
Felszerelés
Felszerelés fronton elégé
vegyes a kép. Érződik, hogy annó próbáltak egy jól felszerelt
bázist összehozni, de az idő és a folyamatos használat azért
érezteti a hatását. Minden önkéntesnek biztosítanak BCD-t és
regulátort. A BCD többnyire Beuchat, vagy ScubaPro gyártmányu,
különböző életkorú és minőségü, hagyományos, zsebes
megoldások, míg a reduktorok többnyire ScubaPro gyártmányuak,
szokásos sárga oktopuszos konfigurációban, mélységmérős
konzollal. A tapasztalatok alapján a mélységmérők igen
megbízhatatlanok. A palackok Beuchat márkaju 12L-es kis „duci”
acél-palackok, többségében berohadt diókkal, hogy a
kompresszorral, illetve a regulátorokkal kompatibilisek legyenek.
Egyébként szép sárga-fehérek, de dög nehezek. Szintén kap még
mindenki – már akinek a palackon túl szüksége van – ólomövet
és ólmot. (Érdekes egyébként, hogy a trópusi 2-3mm-es ruha és
az acél-palack mellett főleg az első héten teljesen telepakolt
ólomöveket is láttunk. Szerencsére a „gazdáját” sikerült
meggyőzni, hogy talán fele annyi súllyal is le fog tudni merülni,
így azóta többen is elkezdték csökkenteni a mennyiséget.)
Minden más cuccot, maszk,
uszony, ruha, komputer, irótábla, lámpa stb. mindenkinek magának
kellett hozni. Bár szinte mindenből van itt egy-két tartalék
darab, tehát akinek hiányzik valami az tudja pótolni. Gyula
többször mondta, hogy itt csodákat fogunk látni, de így utólag
azért nem voltunk arra felkészülve amit itt láttunk. A
legvegyesebb kép uszony-fronton látható. A balatoni pancsolós
„bebujós” uszonyoktól a két-részes, ide-oda bucskázó
uszonyig mindent láttunk, és persze van azért itt pár komolyabb
darab is. Minket leszámítva, a legegységesebb felszerelési tárgy
a búvárkés, amit mindenki a bokájára csatolva hord. Egy kisebb
forradalomhoz, vagy háboruhoz elegendő fegyverzettel merülünk,
bár a ceruzahegyezéshez igen hasznosnak bizonyultak a kések. Az
egyik kés végén még sörnyitó is van, bár ez utóbbi – a
felszínen – többször is hasznosnak bizonyult.
Személyes kedvencünk
Cervivel a gumis maszkpántra húzott neoprén pánt, bámulatos
módon ebből relatíve igen nagy mennyiséget látunk. Egyébként a
maszkok a víz felett főleg a homlokon, vagy a nyakra lehúzva
találhatóak. Próbáltuk elmondani, hogy miért nem praktikus ez,
de nem hiszem, hogy átért az üzenet...
Minden merülés
elengedhetetlen kelléke továbbá a páronként, vagy két-páronként
egy-egy szerencsétlen által vontatott bója (SMB). Eddig még nem
éreztük ennek a hasznát, bár biztos jó valamire. Viszont a
veszteség-lista oldalon már sikerült valakinek teljesen
belegombojitania magát a bója kötelébe, illetve egy orsó-kötél
párost már sikerült kibogozhatatlanul összegombojitani.
Ez a szokvány felszerelés
amivel mindenki merül, illetve amivel mindenki szív. A konzol,
irótábla, valahol lifegő, vagy a zsebbe kényszerített batár
nagy orsó plusz DSMB kombó a többség számára nagy szenvedés,
főleg vízbemenetelkor. (Első nap kellett bóját lőnie
mindenkinek, elég vicces jelent volt.)
Mi hoztuk a saját kis
wing-ünket és reduktorunkat, meg gyakorlatilag mindent. Ennek
eredményeként eléggé kilógunk a sorból, a többség nem is mer
velünk merülni, bár tartottunk egy gyors bemutatót a
felszerelésből, sőt még egy DIR-es „kedvcsináló” előadást
is. Volt azért akinek nagyon tetszett, de a többség nem igazán
örül, ha egyikünkkel kell párban lennie, szóval leginkább
Cerivvel alkotunk egy párt, ami talán nem is baj. :)
A felszereléshez
hozzátartozik még csónakonként egy-egy nagy zöld DAN-os oxigénes
doboz a szükséges oxigén palackkal és a hozzátartozó
maszkokkal. Talán ez az egyetlen tényleg karbantartott eszköz,
kipróbáltuk müködött. A kis palackok mellett a parton van még
további három 20-25L-es és egy 15-20L-es oxigén palack is.
Szintén minden csónakhoz jár még egy-egy EŰ szett és egy-egy
sima, vagy műholdas telefon, valamint egy-egy Garmin GPS is, függően
attól, hogy hova megyünk merülni.
Folytatás következik,
immár a vizesebb részletekkel.
Marci
No comments:
Post a Comment