Friday, November 30, 2012

Búvárkodás I.


Szóval a búvárkodás. Mivel a döntésbe, hogy végül is ide Madagaszkárra jöttünk, és azon belül is a BV-hez nagy szerepet játszott az a tény, hogy itt kérem szépen búvárkodni lehet, illetve ez tekinthető itt a központi programnak, ezért fontosnak érzem, hogy erről is szót ejtsünk.(Illetve többen is kérdeztetek erről!) Természetesen itt nem holmi öröm-búvárkodásról van szó, hanem komoly kutatásról. Ami ettől persze még alapvetően örömködésről is szól. De ne rohanjunk ennyire előre. Mivel most éppen rossz megint az idő, piszok nagy szél és az ezzel járó hullámok vannak, azaz nem lehet búvárkodni, mivel a belünket is kihánynánk a kis csónakokban, illetve az egyébként sem túl jó látási-távolság tovább csökken, ezért inkább megpróbálom leírni, hogy is néz ki egyébként a program búvárkodási része. (Csak így zárójelben jegyzem meg, hogy kezdünk egyébként kifutni a víz-mentes programokból, ezért drukkoljatok Ti is, hogy a továbbiakban szép időnk legyen!)

Még mielőtt elmerülnénk (!) a búvárkodás részleteiben, had mutassam be először kicsit a helyi viszonyokat. Úgy érzem ezek nélkül nem lehet teljesen pontos képet kapni, illetve megérteni pár dolgot, illetve a korrektséghez hozzátartozik a körülmények bemutatása is. Talán a legfontosabb körülmény, hogy Andavadoaka-ban, azaz a faluban szinte semmit sem lehet kapni pár alapvető élelmiszeren és ruhán kívül. Azaz minden búvárkodáshoz szükséges eszközt legközelebb Toliara-ból lehet elhozni, ami legalább 8 órás kemény útra van innen. Persze búvár cuccokat itt sem lehet kapni, azokat szinte kivétel nélkül Londonból, vagy Dél-Afrikából kell vagy valakinek a csomagjában behozni, vagy küldeményként elküldeni. Ez utóbbi viszont a vám és egyéb papírok elintézésének lassúsága miatt kb 6-8 hónapot vesz igénybe. Ennyi idő kell egy DHL-es csomagnak, hogy átjusson a vámon Tanában, a fővárosban. (Természetesen némi kenőpénz ellenében ez az idő akár a felére is csökkenthető.) Tehát mint látható az eszközök beszerzése és pótlása igen csak nehézkes, akár egy O-gyűrű, vagy egy darab kötél, vagy egy kisebb műanyag kacatra is sokat kell várni.

A másik búvárkodást meghatározó körülmény szintén a távolság, bármitől. Azaz baj esetén helyben gyakorlatilag nincs semmi sem. Van ugyan egy olasz fenntartású – egyébként állítólag magas színvonalú – kórház a faluban, de ők sincsenek búvárbalesetekre felkészülve. Dekompressziós kamra pedig legközelebb csak Mauriciuszon, vagy Dél-Afrikábban van. Azaz gyakorlatilag elérhető közelségben nincs. (Egyébként a falu mellett van reptér is, sőt már heti egy rendszeres járat megáll erre, szóval a közlekedés azért fejlődik!)

A „staff”

Talán egy kicsit túlzás staff-ról beszélni, mivel a búvárkodásért és annak technikai támogatásáért felelős csapat, gyakorlatilag egy főből áll. (Ugyan a palack-töltésre vannak külön megbízott emberek, bár legtöbbször vagy a csónakok valamelyik „kapitánya”, vagy az éjjeliőr szokta tölteni a palackokat 100 és 220 bár között bármilyen nyomásra véletlenszerűen, többnyire azért 180 bár körül szórva.)

Tehát a „Dive Manager” Bic, hivatalos nevén George Trouble. Bic helyi srác, talán a legkomolyabb és legmegbízhatóbb tagja a helyi csapatnak. Eredeti szakmáját tekintve villanyszerelő, akiknek még 2004-ben tetszett meg a búvárkodás amikor a BV ide érkezett, sőt azóta oszlopos tagja a csapatnak. Gyakorlatilag a BV mellett tanult meg búvárkodni (egy PADI OW könyv és egy angol-malagaszi szótár, valamint az önkéntesek segítségével). Innen küzdötte fel magát az oktatói szintig, amivel Ő lett Madagaszkár első „őslakós” búvároktatója még 2008-ban. (OpenWater szinttől DiveMaster szintig oktat gyakorlatilag mindent!) Szintén Ő felelős a Bat-Cave (a helyi PADI bázis neve) rendbentartásáért és a felszerelések karbantartásáért. Azaz ha bármi elromlik, azt ő szereli meg. A végeredményt tekintve nem is rossz hatásfokkal, bár egy-egy szivárgó reduktor, vagy beragadt dió nem tekinthető nagy különlegesnek itt. Lényeg a lényeg, hogy a lehetőségekhez képest próbálja üzemben tartani a dolgokat.

Bic mellett a merüléseket a helyi kutatók, illetve a kutatási-asszisztensek vezetik, akik pár kivételtől eltekintve mind PADI Dive Master-ek. Többségük ugyan csak a környező vizekben merült még, de például Charlie-nak – aki egyben az expedíció vezetője is – azért komolyabb merülési tapasztalata is van. Ami egyébként érződik is a vízben, Ő azon kevesek között van, akik nem rúgják darabokra a vizsgált korallokat „lebegés” közben.

Egyébként az eddig felmerült egyetlen problémás helyzetet (kicsúszott palack) elég hatékonyan oldották meg, illetve oldottuk meg. :)

Felszerelés

Felszerelés fronton elégé vegyes a kép. Érződik, hogy annó próbáltak egy jól felszerelt bázist összehozni, de az idő és a folyamatos használat azért érezteti a hatását. Minden önkéntesnek biztosítanak BCD-t és regulátort. A BCD többnyire Beuchat, vagy ScubaPro gyártmányu, különböző életkorú és minőségü, hagyományos, zsebes megoldások, míg a reduktorok többnyire ScubaPro gyártmányuak, szokásos sárga oktopuszos konfigurációban, mélységmérős konzollal. A tapasztalatok alapján a mélységmérők igen megbízhatatlanok. A palackok Beuchat márkaju 12L-es kis „duci” acél-palackok, többségében berohadt diókkal, hogy a kompresszorral, illetve a regulátorokkal kompatibilisek legyenek. Egyébként szép sárga-fehérek, de dög nehezek. Szintén kap még mindenki – már akinek a palackon túl szüksége van – ólomövet és ólmot. (Érdekes egyébként, hogy a trópusi 2-3mm-es ruha és az acél-palack mellett főleg az első héten teljesen telepakolt ólomöveket is láttunk. Szerencsére a „gazdáját” sikerült meggyőzni, hogy talán fele annyi súllyal is le fog tudni merülni, így azóta többen is elkezdték csökkenteni a mennyiséget.)

Minden más cuccot, maszk, uszony, ruha, komputer, irótábla, lámpa stb. mindenkinek magának kellett hozni. Bár szinte mindenből van itt egy-két tartalék darab, tehát akinek hiányzik valami az tudja pótolni. Gyula többször mondta, hogy itt csodákat fogunk látni, de így utólag azért nem voltunk arra felkészülve amit itt láttunk. A legvegyesebb kép uszony-fronton látható. A balatoni pancsolós „bebujós” uszonyoktól a két-részes, ide-oda bucskázó uszonyig mindent láttunk, és persze van azért itt pár komolyabb darab is. Minket leszámítva, a legegységesebb felszerelési tárgy a búvárkés, amit mindenki a bokájára csatolva hord. Egy kisebb forradalomhoz, vagy háboruhoz elegendő fegyverzettel merülünk, bár a ceruzahegyezéshez igen hasznosnak bizonyultak a kések. Az egyik kés végén még sörnyitó is van, bár ez utóbbi – a felszínen – többször is hasznosnak bizonyult.

Személyes kedvencünk Cervivel a gumis maszkpántra húzott neoprén pánt, bámulatos módon ebből relatíve igen nagy mennyiséget látunk. Egyébként a maszkok a víz felett főleg a homlokon, vagy a nyakra lehúzva találhatóak. Próbáltuk elmondani, hogy miért nem praktikus ez, de nem hiszem, hogy átért az üzenet...

Minden merülés elengedhetetlen kelléke továbbá a páronként, vagy két-páronként egy-egy szerencsétlen által vontatott bója (SMB). Eddig még nem éreztük ennek a hasznát, bár biztos jó valamire. Viszont a veszteség-lista oldalon már sikerült valakinek teljesen belegombojitania magát a bója kötelébe, illetve egy orsó-kötél párost már sikerült kibogozhatatlanul összegombojitani.

Ez a szokvány felszerelés amivel mindenki merül, illetve amivel mindenki szív. A konzol, irótábla, valahol lifegő, vagy a zsebbe kényszerített batár nagy orsó plusz DSMB kombó a többség számára nagy szenvedés, főleg vízbemenetelkor. (Első nap kellett bóját lőnie mindenkinek, elég vicces jelent volt.)

Mi hoztuk a saját kis wing-ünket és reduktorunkat, meg gyakorlatilag mindent. Ennek eredményeként eléggé kilógunk a sorból, a többség nem is mer velünk merülni, bár tartottunk egy gyors bemutatót a felszerelésből, sőt még egy DIR-es „kedvcsináló” előadást is. Volt azért akinek nagyon tetszett, de a többség nem igazán örül, ha egyikünkkel kell párban lennie, szóval leginkább Cerivvel alkotunk egy párt, ami talán nem is baj. :)

A felszereléshez hozzátartozik még csónakonként egy-egy nagy zöld DAN-os oxigénes doboz a szükséges oxigén palackkal és a hozzátartozó maszkokkal. Talán ez az egyetlen tényleg karbantartott eszköz, kipróbáltuk müködött. A kis palackok mellett a parton van még további három 20-25L-es és egy 15-20L-es oxigén palack is. Szintén minden csónakhoz jár még egy-egy EŰ szett és egy-egy sima, vagy műholdas telefon, valamint egy-egy Garmin GPS is, függően attól, hogy hova megyünk merülni.

Folytatás következik, immár a vizesebb részletekkel.

Marci

No comments:

Post a Comment