Sunday, December 28, 2014

Fiú vagy lány?

Bár nem sok tipp érkezett Ni Putu / I Gede témában, azért eláruljuk a megfejtést. (Nyertest nem sorsolunk...)

Tehát Pocak fiú vagy lány - ez a nagy kérdés! Azt is kérdezhetnénk: pria atau wanita? Csak hogy ebbéli bahasa tudásunkat is csillogtassuk. Tulajdonképpen teljesen mindegy, tényleg az a lényeg, hogy úgy fejlődjön, ahogy kell neki és a leltár szerinti kötelező számú elemei (karok, lábak, ujjak, szemek stb.) meg- és a megfelelő helyükön legyenek. Egyikünk sem gondolkodott olyasmin, hogy hűűű én fiút/lányt szeretnék, tényleg, és szerencsére Marci sem a középkorból jött, hogy elvárás lett volna a részéről, hogy „fiút szüljek” neki. Mi a helyzet a megérzéseimmel? Azok nagyjából hétről-hétre változtak, ebből a szempontból totál megbízhatatlannak bizonyultak. Szerencsére a pocak alakjából következtetni a Pocak nemére errefelé nem dívik, így ezektől a traumatikus beszélgetésektől is megkíméltük magunkat.

Még a 18. heti vizsgálatok közben mondta  Dr Hariyasa, hogy na, akkor nézzük meg kivel állunk szemben, ki rejtőzködik a pocakban. Előtte már túl voltunk a kötelező fej és combcsont méricskélésen, láttuk az arcát és a pocakját, hallgattunk szívdobogást, láttuk az egyik szemét – a másikat pont akkor takarta el a karjával a kis szégyenlős, megszámoltuk az egyik kezének ujjait – a másik keze éppen ökölbe szorítva a szája előtt volt és szopizta a hüvelykujját. Nagyon izgultunk! Éééééééés azt láttuk, hogy nem láttunk semmit, vagyis kisleány a pocaklakó!


Eltelt hét hét az előző vizsgálat óta, a lelkes követőink tudják, hogy a 24. heti szeánszról írtunk egy korábbi blogban. Meg is érkezett az eredménye a cukormérésnek, így a 25. héten mehettünk újra Dr. Hariyasahoz megtudni az eredményt és újra bekukucskálni Pocakhoz. Mi már nagyon vártuk az újabb találkozót, pláne, hogy az eltelt hét hét alatt megéreztem, hogy mozog (a 19. héten), sokszor már Marci is érzi. Sőt, azóta egyre többet fészkelődik és izeg-mozog, néha bulizik és néha rugdosással fejezi ki nemtetszését, ha pl. alvás közben túl gyorsan fordulok jobb oldalamról bal oldalra, ezzel őt is "átzuttyantva" egyik oldalról a másikra (ilyen eddig kétszer fordult elő).

Kérdezte Dr Hariyasa, hogy akkor megnézzük-e fiú vagy lány. Mondtuk, hogy hát a múltkor mondta, hogy kislány, de azért jó lenne egy megerősítés, mégiscsak eltelt közben kis idő, biztos jobban látszik. Megint végignéztük a fejet, arcot, pocakot (az övét), combcsontot mértük, stb. Aztán a doki valamit nagyon nézett a monitoron, hátradőlt a székében és csak annyit mondott „Ooooh, I am sorry, but baby is a BOY”!!!! És akkor már mi is láttuk azt az egyértelmű alakot, ami minden kétséget kizáróan mutatja, hogy első utódunk KISFIÚ! Akkorát nevettünk mindketten és még utána jó párszor ezen. A kis szégyenlős nem csak az egyik szemét és a fél arcát nem mutatta meg a 18. héten, hanem azt sem, hogy ő kisfiú. Ilyen kis csibész Pocakunk van nekünk!


Friday, December 26, 2014

Karácsony Sanurban

A december 24-e este kicsit kaotikusra sikerült, messze nem egy klasszikus szenteste kerekedett belőle. Lehet, hogy azért nem érezzük azt az igazi karácsonyi hangulatot, mert 24-én reggel fél 10-kor már 39 C fok volt...? Gyuláékat meghívták vacsizni, mi sokat ettünk ebédre és estére megfájdult a hasam is, így csak gyorsan megmelegítettem az előző esti bolognai spagettit (nem egy tipikus karácsonyi vacsora), utána ettünk kis balinéz édességet, amit nap közben a piacon vettünk és hamar mentem aludni.

De 25-én reggel az ebédlőasztal tele volt apró figyelmességekkel, ajándékokkal, amit sok-sok kicsi angyalka készített oda. Ajándékok szépen csomagolva, búvár alakú kártyákkal, szaloncukor mindenkinek a helyén.


A mi csomagunkban volt egy pici babazokni, nagyon vicces, ez az első ruha, amit Pocak kapott és kaptunk még egy pingvin alakú orrszívót is, ami nagyon praktikus lesz, mert szemernyi kétségünk sincs afelől, hogy majd kelleni fog.



Azért együtt is volt karácsonyi vacsoránk, csak december 25-én...

A tengerparton is sok-sok érdekességet láttunk. Például 25-én majdnem mindenki, balinéz és külföldi Merry Christmas-szal vagy Selamat Hari Natal-lal köszöntötte a másikat. Találtunk pár hagyományosabb és még több rendhagyó karácsonyfát a parton.




Ez a karácsony így telt...

Saturday, December 20, 2014

Guruló uzsonna

Múlt vasárnap, miután az eső kieste magát és ettől friss lett a levegő, összeszedtük minden bátorságunk és dacolva annak lehetőségével, hogy az eső esetleg még nem végzett, aminek folyományaként elázhatunk, lementünk a partra sétálni. Persze szépen sütött már a nap, de itt sosem lehet tudni...

A parti sétával két elég jól körülhatárolt célunk volt, nem csak olyan l’art pour l’art sétafikálni mentünk. Az elsődleges cél az volt, hogy kicsit kettesben legyünk és romantikázzunk: vasárnap délutáni andalgás a tengerparton, ez mi ha nem romantikus? A második, kissé prózaibb cél pedig abban merült ki, hogy miután kiandalogtuk magunkat találjunk egy kis warungot, hogy ne csak a lelkünket, de korgó gyomrunkat is megtöltsük mindenféle jóval. Ez volt a terv. A kivitelezés végül fordított sorrendben történt, mert hát korgó gyomorral kevésbé tud romantikázni az ember...

Igazából a partra vezető út legvégén, pár lépésre a sétánytól, aminek túloldala már homok, három tologatós kiskocsi-kifőzde pont útba esett, tisztának is tűntek, többen is ettek körülöttük, ezért – illetve már csak a kíváncsiság miatt is – közelebb mentünk megnézni, mit árulnak. Múltkor olyan kiskocsis kifőzdebirodalomnál ettünk, akik már kialakították a környékbeliek pavlovi reflexeit és bizton tudják a balinézek, hogy ők mindig ott vannak. A mostani három kiskocsi nem ilyen fix szerkezet, de a fal mellett felállított padok arról tanúskodtak, hogy ha nem is ez a három példány, de ott általában állnak kifőzdék.

Mit kínáltak? A középső levest, alias bakso-t, ami állt üvegtésztából és normál cérnametéltből, némi meghatározhatatlan jellegű zöldségből, kis tésztagolyókból és egy hússal töltött száraz tésztából, ami az egészre ráöntött lének köszönhetően csodásan megpuhult, plusz elemként még valamilyen barna, valószínűleg szójaszószt is öntöttek rá. Mivel kifejezetten artikulálva mondtuk, hogy „tidak pedas” (csípőst nem) végeredményként egy nagyon kellemes levest kaptunk. Nem volt még csak erős sem, nem hogy csípős! Ez a tény igazi felüdülés, ha az átlag balinéz ételeket vesszük alapul.


Miután bekanalaztuk a levest (közben GYP-re gondolva!), megnéztük mit kínál a másik két kiskocsi. A jobb oldalit vettük ostrom alá, aminek az üvegén a „roti” szó szerepelt, ami kenyeret jelent. Ez a kiskocsi magenta színű (brrr, de utálom ezt a szót leírni, de tényleg nem tudok olyan színt, ami jobban leírná azt az árnyalatot) eperlekvárral vagy csokireszelékkel töltött kenyereket árult. Nem ettünk, nem is láttunk még ilyet, kipróbáltuk. Miután kiböktük, hogy akkor egy piros és egy barna jöhet, mindkét kenyér, mindkét oldalát megkenték vajjal és egy vaslapon megsütötték minden (!) oldalukat, majd megkoronázandó a művet egy kis sűrített tejet csorgattak rájuk. Izgalmas végeredmény lett így, nem ez lesz a kedvenc desszertünk itt, de experimentnek jó volt.


A harmadik kiskocsin sorakozó gombócok túl jól néztek ki ahhoz, hogy ne engedjünk a csábításnak és próba nélkül tovább álljunk. Megtámadtuk azt is! Azaz, támadtuk volna, de kicsit elbámészkodott a kezelője, meg kellett várnunk amíg befejezi az éppen folytatott diskurzusát és elfoglalja helyét a kiskocsija mögött. Kiderült, hogy a gombócok mezei gőzgombócok három ízben: csirkével, zöldséggel vagy csokival töltve. Nem sokat törpöltünk, egy csirkés és egy csokis mellett adtuk le szavazatunk. Ezzel a zsákmánnyal már lementünk a partra és ott letelepedve kóstolgattuk. Ez viszont nagy kedvenc lesz, mert mindkettő nagyon finom!


Miután gyomrunk megkapta, ami járt neki és elégedetten abbahagyta a korgást, azért sétáltunk egy kellemeset, hogy a lelkünknek is kedvezzünk!

Wednesday, December 17, 2014

Rajta leszünk a térképen!

Denpasarban a Jl. Drupadi elején találkoztunk a Google autóval! A balii google maps, legalábbis egyes részei, már igencsak régiek, rájuk fér egy kis frissítés. Lehet, hogy híresek leszünk és mi is rajta leszünk a térképen? Ezüst szürke Xenia-t kell keresni két, ránk megszólalásig hasonlító, vigyorgó fejjel!


Monday, December 15, 2014

Vasárnap reggeli „bűnözések”

A vasárnap egy különleges nap, nem csak Marci esti palacsintái miatt vagy azért mert a vasárnap a helyieknek is munkaszüneti nap, hanem mert ilyenkor kell valami kis plusz, ami megfűszerezi vagy – az én esetben inkább – megédesíti a hetet. Mostanában ezek a reggelik.

Már augusztus óta kutattam, vajon hol lehet Sanuron belül a híres Sunday Market. Van külön facebook csoportja (csatlakoztam), tudtam melyik úton van, azt is, hogy a Park étterem melletti-mögötti füves gyepre pakolnak ki az árusok, guglimapszon végigsétáltam többször is oda-vissza azt a szakaszt, ahol a facebook oldal szerint lennie kéne, ha arra jártunk a kocsiból is mindig figyeltem, hátha meglátom a tábláját. De nem találtam meg se a Park éttermet, se a piacot... Míg nem november közepén voltak itt barátok, akikkel a sanuri főutcán sétáltunk és egyszer csak szembe jött velem a Sunday Market táblája! Na most megvan a kis pimasz, jól elbújt, de végül megtaláltam! Gyorsan megjegyeztem, milyen szállodák, éttermek stb. vannak körülötte, hogy legközelebb is megtaláljam. (Zárójeles megjegyzés: a Park étterem bezárt és éppen felújítás alatt van az épület...)

Szerencsére Marcit sem kellett sokáig nyüstölnöm, hogy vigyen el a Sunday Marketre, ő is tudta, hogy addig nem nyugszom, amíg nem látom a saját szememmel és jobb minél előbb túlesni(e) ezen. Éppen egy erősen esősebb éjszaka után voltunk, így nem sok árus kínálta aznap portékáját, tulajdonképpen az egész nem volt egy nagy durranás. De! Volt kint egy kedves néni, aki péksüteményeket árult: töltött fánkokat, croissant-okat, kakaós, fahéjas és almás csigákat, almás táskákat... Hmmm...

Marci végre ehetett csokival töltött, kívül is csokis fánkot, nekem meg egy marcipánnal töltött, kívül mandula szeletekkel meghintett croissant jutott. Kincseinket óvatosan tartva lesétáltunk a tengerpartra és stílusosan ott fogyasztottuk el őket – mondanám, hogy napfelkeltét nézve, de reggel 11-kor ez már nem igazán volt aktuális...


Nem messze tőlünk található egy helyes kis kávézó-süteményező-reggeliző hely, alias Café Moka. Tőlünk nagyon egyszerű megtalálni: ha kilépünk a kapunkon veszünk egy jobbost, majd az első lehetőségnél bekanyarodunk egy kis gang-ba. A kb 10 perc séta alatt utunk egy békésen legelésző tehenekkel és csirkékkel teleszórt senki földje mellett vezet (ahol esténként a srácok komoly foci vb-t megszégyenítő meccseket játszanak). Ez után jön a keskeny sikátoros rész, ami nem félelmetes egyáltalán, de előfordulhat, hogy meg kell küzdenünk egy kicsi, félős, de portáját hangosan őrző kutyával, néha persze jöhetnek erre biciklis kislányok vagy egy-két robogó is, pont annyi hely van, ha a falhoz húzódom, akkor elfér a robogó. Majd az utolsó etap a bypass (a naaaagy két sávos út) melletti rozoga járdaszerűségen szlalomozás vagy az odaparkoló autók/motorok vagy az éppen hiányzó csatornafedeleket kerülgetendő. Innen már látható a Café Moka cégére és pár perc múlva már a menüt lapozgatva vagy a péksütemények és tortafalatkák illatától majdnem elalélva élvezhetjük a hely kellemes légkörét.


A chocolatine és a koffeinmentes latte (Illy kávéból) egyszerűen mennyei... Megérte a (tor)túrát!


Mielőtt bárki megszól, hogy kismamaként nem kellene ilyen cukor és szénhidrát bombákat magamhoz vennem, gyorsan elmondom, hogy Balin eredetileg – bár a fenti példák nem ezt mutatják – nem lehet péksüteményt kapni. Nincs. Nem ismerik. Nem élnek vele. Minden ilyesmi a nyugati behatás eredménye és a külföldieknek készül. Ezt az áruk is érzékelteti – sajnos... Ennek eredményeként mi sem élünk vele. Kivéve a fenti két alkalom, ami sokkal inkább szólt a lelkünknek, mint a gyomrunknak. Azt hiszem még így sem vagyok rossz a négy hónap alatt kettő péksüti aránnyal! :) 

Saturday, December 13, 2014

Plázáztunk

Mivel kinőttem néhány ruhadarabomat, szükségessé vált azok pótlása. A környékbeli (sanuri és Denpasar közelebb eső részén lévő) lehetőségeket hamar kimerítettük, így kicsit messzebb, egészen Kutáig kellett elmennünk. Pár szó Kutáról: a Balira bulizni járó ausztrálok többsége itt száll meg. Ennek folyományaként ez a rész hangos, zsúfolt de legalább még lélektelen is, tele van felkapott, drága bárokkal, éttermekkel és egy cseppet sem emlékeztet az igazi Balira... Ezért nem itt lakunk és csak akkor járunk arrafelé, ha nagyon muszáj, akkor sem szívesen. Viszont a szükség nagy úr és több körös gugli csekkolás után is igazolódott, hogy itt valószínűsíthetően vannak olyan boltok, amikben találunk növekvő pocakomra való ruhadarabokat.

A tett színhelye egy pláza, böcsületes nevén Discovery Shopping Mall, ami méretben bármilyen hasonló budapesti bevásárlóközponttal felveszi a versenyt, természetesen némi balinéz stílussal megfűszerezve. Bár világ életemben utáltam a ruhavásárlással, próbálással stb. járó macerát, de be kellett látnom és vallanom – főleg magamnak –, hogy mivel augusztus óta nem volt ilyen élményben részem, azért kicsit élveztem a nézelődést. Mégiscsak nőből vagyok, na!

Végeredményként közepes sikert könyvelhettünk el, már ami a beszerzett áruk fajtáját és mennyiségét illeti, értsd: amiért mentünk, annak csak a felét kaptuk meg. De nem baj, mert így legalább láttunk érdekességeket, pl. karácsonyi készülődést, illetve a hangszórókból balinéz dallammal és ritmussal mixelt klasszikus karácsonyi dalok szóltak  nem mondom, hogy kapásból felismertük őket, némi fülelés és koncentrálás kellett...



És ha már plázáztunk, akkor igazi pláza ebédet csaptunk. Azért a McDo vagy Burgi szintjére nem süllyedtünk le! A bevásárlóközponton belül egy normális, tengerparti panorámás étteremben ebédeltünk – de sajtburgert! 


Egy héttel később ismét visszamentünk a Discoverybe. Na, nem a hely ellenállhatatlan bája vagy az ütős burger miatt (mondjuk az tényleg finom volt...), hanem mert némi morfondírozás és egy újratervezés után már új listám volt a beszerzendő ruhadarabokról. A listán szereplő tételek magunkévá tételét  az egyes boltok lokalizálásával, nézelődéssel, próbálásokkal és több fizetéssel együtt!  egy kerek óra alatt abszolváltuk! Boldogan és elégedetten távoztam új szerzeményeimmel, mint pl. ez a cicás felső. :)


Thursday, December 11, 2014

Glükóz és palacsinta teszt

Elérkeztünk a 24. héthez, aminek egyrészt mindketten örültünk, mert Pocak szépen fejlődik, másrészt én kicsit féltem tőle, mert ez a terheléses cukorteszt időszaka és az bizony több mint egy vérvételt jelent egy a számomra túlságosan rövid idő alatt... Eddig egy vérvételre voltam hitelesítve per nap... De ezen is túl kellett esni!

Időpontot nem lehetett foglalni a kórházba, de gondoltuk ha elég korán odamegyünk, az jó lesz. Nem is igazi kórház az, ahova menni kellett, hanem a neve szerint Laboratorium Klinik. 


GPS és tévesztés nélkül értük el a klinik-et és 7 óra 32 perckor az előkelő 33 sorszámot kaptuk. Egy röpke óra után már hívták is a számunkat. Na, nem az első vérvételre, hanem csak a regisztrációhoz. Mondjuk ezután már csak 20 percet kellett várni, hogy Ibu Adrienn-ként szólítson egy kedves laboros hölgy. Innen már gyorsan és simán ment minden: jött az egy óra várakozás, aztán a fincsi cukros víz és az újabb két óra várakozás, hogy a második körre bocsáttassunk. Majd dolgunk végeztével fél 1-kor már távozhattunk is a kórházból...

Mivel előző este 7-től nem ehettem semmit és inni is csak sima vizet ihattam, ekkorra már a petrezselyemmel teleszórt és/vagy gombapörköltös feltéttel megspékelt nagyon kapros tökfőzelék is (ami mindent tartalmaz, amivel a világ végéig lehet kergetni) mennyei lakomának tűnt. Mármint ha ilyesmit lehetne itt kapni, de szerencsére nem lehet, így ezt a próbát megúsztam... A cukros víz okozta kis émelygés ugyan kis időre háttérbe szorította az éhséget, de most már itt volt az ideje, hogy együnk valamit. És lehetőleg nagyon-nagyon gyorsan!

A megoldás hamarabb jött mint gondoltuk: ahogy sétáltunk a kocsihoz, utunk egy kis kifőzde birodalom mellett vezetett el. Egymás mellett állt három-négy tologatós kiskocsi, ez elég gyakori itt, és onnan árulták az általában frissen készített ínyencségeiket. Gyorsan körbenéztünk miket lehet kapni és megállapítottuk, hogy mindketten találunk fogunkra valót – nem tökfőzeléket. Ha már a kínálat és a kereslet imigyen találkozott, beálltunk egy-egy kiskocsihoz és rendeltünk: Marci egy bundázott csirkével, tojással és krumplival „pakolt” tányért kapott (helyi mércével mérve kell érteni azt, hogy pakolt), én csokireszelékkel sütött óriás palacsintát. Azért egy csokireszelékes palacsinta Marcinak is járt. Mert ezután a reggel után mindketten megérdemeltük!


Monday, December 8, 2014

Balinéz nevek

A balinéz nevek nagyon érdekesen épülnek fel. Nem a klasszikus vezetéknév és keresztnév kapcsolatból állnak, sőt, Balin családnevek sincsenek, hanem a többségnek egy különös és egyszerű logika alapján épülő, három tagból álló neve van. Hogy ki milyen nevet kap, az először is az első-, másod-, stb szülöttségétől függ. Érdekesség, hogy az a tény, hogy adott csemete fiú avagy nőnemű általában teljesen mindegy.

Az elsőszülött gyermekek a Wayan, Putu, Luh (csak a lányok) vagy Gede (csak a fiúk) nevet kaphatják. A másodszülöttek nevei a Made, Neugah és a Kadek. Harmadszülötteknek a Nyoman és a Komang közül választhatnak a szülők, végül a negyedszülöttek a Ketut nevet kapják. Igen ám, de mi lesz ha egy családban öt vagy több gyerek is születik? Nem esünk kétségbe, egyszerűen előlről indul a lista... Felmerülhet a kérdés, hogy ha a fiúk is és a lányok is ugyanazt a nevet kapják, akkor honnan lehet tudni, hogy az illető fiú vagy lány? A kérdés nagyon jó! Hát onnan, hogy a nevek előtt van egy előtag, a fiúknak I, a lányoknak Ni. (De ők sem azok a lovagok, akik azt mondják ni...) Ezek után jön a harmadik lépés, vagyis a harmadik név, ami a díszítsd a gyereked nevét tetszés szerint elvet követi.

Így jönnek létre olyan nevek, mint pl. I Wayan Kota, Ni Luh Suwini, I Nyoman Sanjara, Ni Ketut Wiraksini. Egyszerű nem?

Eddig minden világos és tiszta. De ha már idáig eljutottunk, akkor szemet szúrhat a szemfüles szemlélődőnek, hogy vannak ettől eltérő, mégis balinéz nevek. Na igen, mivel a balinéz ősök Indiából érkeztek, nem csak a vallásukat és a kultúrájukat hozták magukkal, hanem a kasztrendszert is. Bár nem olyan élesen mint Indiában, de Balin is él valamiféle kasztrendszer, ha másban nem is kerül annyira látványosan előtérbe, a nevekben mindenképpen. A Dewa / Desa (fiúnak/lánynak), Putri, Gusti, Ayu nevek mind azt jelentik, hogy az adott illető valamilyen magasabb kaszt szülötte.

Így lehet pl. ilyen névvel találkozni: I Gusti Ayu Juliari Dewi (ez egy ember neve és mellesleg lányt takar).

Elméletben az a kérdés még mindig nem tisztázott, hogy hogyan, melyik nevén kellene szólítani helyi ismerőseinket: a születési sorrend szerintin vagy a díszítőelem néven? Mert van akit Komangnak, Wayannak stb., vagyis az első nevén kell szólítani és van akit Wiranak, Ayunak, Sanjaranak stb., vagyis a második nevén. Viszont általában bemutatkozáskor csak azt a nevüket mondják, amin szeretnék, ha szólítanánk őket, így a gyakorlatban nem töprengünk túl sokat a kérdésen.

Ha már a neveknél tartunk, van még egy érdekesség, amit szeretnék elmondani. Míg a nyugati világban akkor tiszteljük meg a másikat, ha pl. Illés úrnak, vagy Mr Illésnek hívjuk, ezt ismerjük. Itt a szállodai becsekkoláskor is már a recepciós leányzó simán le Mr Márton-ozza vagy Mrs Adrienn-ezi a bejelentkező vendéget. Ez nem azt jelenti, hogy máris ennyire összefriendeltünk, hanem ezzel fejezi ki a tiszteletét, ugyanis itt a Mr/Mrs + keresztnév megszólítás a legnagyobb tisztelet jele.

Lehet tippelni, hogy első utódunk nevének kezdete a Ni Putu vagy az I Gede lesz-e? :) Wayan nem lesz az biztos! Megfejtés és eredményhirdetés pár poszttal később...

Ehhez a témához nem találtam képet, ezért feltöltök egyet magunkról...


Sunday, December 7, 2014

Ha újra itt a nyár...

... és meleg az idő, sá-lá-lá-lá-lá... Na, ezzel a meleg dologgal eddig sem volt probléma. Ebből Balin jól állunk! Ezt muszáj leszögezni, ha bárkinek is szemernyi kétsége lett volna efelől. Sőt, október óta az sem volt kérdés, hogy lassan jön a nyár, mert egyre feljebb kúszott a hőmérő higanyszála.

Most viszont teljes erejével megérkezett a nyár. Sőt be is mutatkozott: néhány elég éles villámlással és még hangosabb dörgéssel. Ezen a földrészen két évszak van: a száraz, más néven a tél, és az esős, vagyis a nyár. Szerencsére az esős nyár nem olyan mint egy kicsivel arrébb a monszun, ami elkezdődik és 3 hónapig esik. Nem, ez egy kicsivel jobb. November közepén kaptuk az első bátortalan esőket, nem tartottak tovább egy óránál, majd jöttek a menetrendszerű este 10-kor kezdődő esők, amik reggelig tartottak. De a héten hétfőn, kedden és szerdán szürke volt az ég és egész nap esett... Pont olyan idő volt mint otthon. Na jó, leszámítva azt a jelentéktelen 30 C fok különbséget és a jeget...




Saturday, December 6, 2014

Mikulás

Ma reggel meglepetésre ébredtünk: cipőt vagy szandált ugyan nem tettünk az ablakba, de mégis járt nálunk a Mikulás! Elég önjáró volt, még bakancsokat is hozott, hogy legyen mibe tennie az ajándékot. :)

Ezek szerint, minden próbálkozásunk ellenére, mégiscsak jók voltunk mostanában?


Wednesday, December 3, 2014

Adventi naptár

Itt a december, sőt, már első advent is elmúlt. Így kicsit elmerengtem azon, legyen-e adventi koszorúnk, vagy sem. Végül arra jutottam, hogy koszorú eszkábálásnak itt nem állnék neki, őszintén nem is nagyon illik ebbe a melegbe... De mindenki nyugodjon meg, adventi naptárat azért sikerült készítenem!

Hogyan? Marci kapott névnapjára egy doboz Ferrero Rochert, amiben pont 24 darab csoki figyelt. A híres és örök érvényű „egy nap 24 óra, egy rekesz 24 üveg sör – ez nem lehet véletlen” tézist megfelelően alkalmaztam a jelen szituációra, vagyis „december 1-től karácsonyig 24 nap, adott doboz Ferrero 24 csoki – ez nem lehet véletlen”. 
Ez után már csak a megfelelő díszítés kellett rá, ami hamar ment: a búvárcuccok feliratozására használt fehér lakkfilcet hívtam segítségül és azzal rajzoltam a számokat, egy fenyőfát és csillagokat a naptárra. Íme az eredmény!


Monday, December 1, 2014

Magyar vacsora

Nem is olyan régen, egy szombat este magyar este volt nálunk, na nem csak azért mert 5 magyar és 3 nem magyar vett részt rajta (bár az egyik nem magyar is felvidéki szlovák volt, Peter, aki ért magyarul), hanem mert mi főztünk Marcival - ebben sincs semmi különleges, mindig mi főzünk. De mit főztünk! Csirkepaprikást és hortobágyi húsos palacsintát. Hoppá-hoppá!

Még az augusztusi welcome partinkon ígértük meg a nem magyaroknak, hogy hamarosan csinálunk valami ilyesmit. A hamarosanra eddig kellett várniuk, mert nekünk kellett ez a kis idő arra, hogy felderítsük az alapanyag és hozzávaló frontot, elég magabiztosak legyünk és meg merjük kínálni a magyar konyha eme két remekével azokat, akik ilyesmit eddig még hírből sem ismertek.

A csirkepaprikáshoz fincsi hazai pirospaprikát használtunk. Hosszas keresés után végül csak találtunk búzalisztet a szupermarketben (alsó polcon eldugva), amiből Marci szaggatott egy nagyobb mennyiségű galuskát is egy a mennyiséggel fordítottan arányos méretű, értsd tenyérnyi sajtreszelőn. A sajtreszelő friss szerzemény, kifejezetten ehhez az alkalomhoz vadásztuk le, mert ezek itt nem ismerik sem a galuskaszaggatót (miért is kéne nekik, nem esznek olyat), sem a naaaaaagy sajt reszelőt (sajtot sem nagyon esznek a helyiek). Megszenvedett Marci a galuskaszaggatással, de a végeredmény megérte, nagyon jó lett!

4 órát játszottunk ketten a konyhában, közben jó zenéket hallgattunk és amikor a vendégek is megérkeztek és asztalhoz ültünk, 20 perc alatt szippantódott fel az egész, de mindenki nagyon dicsérte.

A hortobágyiról készült 1 azaz egy darab fénykép még a sütőbe helyezése előtt és ez az egyetlen kép is egyben, amit egész délután és este sikerült készíteni, pedig akartam fényképezni...


Desszertnek a kakaós, fahéjas és lekváros palacsinták közül lehetett választani.

A vacsora utáni szusszanást követően mindenki fürdőruhába bújt és medence partival koronáztuk meg az estét.

Tuesday, November 25, 2014

100 hónap

Ma üljük kapcsolatunk centenáriumát, vagyis ma vagyunk 100 hónaposak! :)

Ez annyira kerek, hogy meg kell emlékezni róla! Sok minden történt ez alatt a 100 hónap alatt, nincs akkora montázs, amibe az összes közös kedves élmény beleférne, ezért csak néhány emléket, élményt gyűjtöttünk össze ezen a képen.


Wednesday, November 19, 2014

Sütiiiiiii

Bahasa tanárunk és felesége, Pak Saryana és Ibu Ketut nemcsak indonéz nyelvi tanulmányaink előrehaladását tartja szem előtt, de lelkesen folytatja a helyi sütemények és édességek szponzorálást is, amit mi egy cseppet sem veszünk rossz néven. Sőt!

Először a laklak-ot kóstolhattuk meg. A laklak rizsből készült, lapos, kör alakú sütemény. Állagra olyan mint az elrontott, nem átsült, de mégis valahogy egybeállt piskóta, puha, gumiszerű. Általában fehéres színű, de ettünk zöldet is.


A következő finomság a lukis volt. Különleges, úgynevezett gluerice-ból készül, háromszög alakúra formázzák. Állagra kicsit keményebb, mint a laklak. A gluerice apró szemű és nagyon fehér rizs és amikor megfőzik (pl. lukis-nak), akkor homogén állagú lesz és tényleg kicsit csúszóssá, ragadóssá válik, mint a ragasztó. De az ízén ez nem változtat. Nekem ez jött be a legjobban!


Kóstolhattunk még injin-t vagy más néven beras hitam-ot is, ami nem takar mást, mint fekete rizst és az ebből készült (tej nélküli) tejberizs szerű és állagú édességet.


Önmagában egyik édesség sem túl édes, az igazi ízük kókuszreszelékkel és cukorsziruppal jön ki. Mindháromhoz passzol a gula Bali (ez balinéz cukorból készült cukorszirup) és ez nem elírás, nem Gyula, hanem gula, ami cukrot jelent.

A pisang goreng-et, vagyis sült banánt már ismertük, de így a legfinomabb: sajttal és csokireszelékkel. Hmmmmm...


Nem édesség, inkább sós sütemény a rempeyek kacang tanah, ez a földimogyorós cucc. Bár a legközelebb az ízéhez a sós mellett a csípős-erős jelző áll, mégis nagyon finom!


Egyik óra után megkérdeztük Pak Saryana-t, hogy hol lehet ilyen finom dolgokat beszerezni. Erre azt mondta, ha van időnk, akkor most megmutatja a finomságok lelőhelyét. Így is lett és tett, motorra pattant, mi meg követtük azon a kb. 200 méteren, amit a házától meg kellett tenni. Itt találtunk egy igen helyes kis boltot. Étteremnek nem neveznénk, mert csak édességet kapni, talán a cukrászda állna a legközelebb hozzá, de erre mindenkinek egy otthoni cukrászda képe ugrana be, pedig ez attól elég távol áll. Maradjunk abban, hogy elvitt minket egy jó laklak-ozó helyre.



Itt sültek a friss laklak-ok.


Amit ajánlott Pak Saryana, hogy mindenképpen kóstoljunk meg a laklak-ozó helyen, az egy ital volt: es daluman. Mi volt benne? Jég, kókusztej, gula Bali és valami zöld zselés trutyi, ami állítólag tengeri fűből készül. Elsőre bizarr volt, amit így a kezembe nyomtak, de nem sérthettem meg őket azzal, hogy nem kóstolom meg, főleg, hogy mire az ocsúdás, szagolgatás és fényképezés végére értem, Pak Saryana már lelkesen tolta befelé a saját adagját. 


Bátor voltam és nem bántam meg: különleges egyben zseniális íze van, nem tudom megmondani mihez hasonlít, talán az édes kókusztejjel kevert zöld zselés trutyiéra... És ha ez nem derült volna ki: nagyon finom!

Monday, November 10, 2014

Wedding crashers

Egyik pénteken a bahasa óránk elején szólt Pak Saryana, hogy van egy meghívása aznap délelőtt 11-től egy esküvőre és mivel mi azt mondtuk, érdekel minket a balinéz kultúra is, kérdezte, van-e kedvünk vele menni. Nanáhogyperszemindenképpen!

Így 10 és 11 között kicsit tanultunk, majd 11-kor átmentünk egy utcával hátrébb az esküvőre. Kicsit kilógtunk a násznépből a teva szandinkkal és rövidnadrágunkkal, még jó, hogy Marci előző nap borotválkozott, én meg aznap reggel mostam hajat... Azért megnyugtatott az a tény, hogy Pak Saryana sem vette fel az ünneplő balinéz viseletet, hanem csak egy ing plusz nadrág kombóban jött.

Sikerült egy kicsit pénzesebb esküvőbe csöppennünk: az ifjú pár mindkét tagja orvos (a menyasszony gyerekorvos), a vőlegény papája egyetemi tanár, a mamája szintén orvos és a menyasszony szülei is az orvos-értelmiségi körből jöttek. Pak Saryana mindkét fél szülőegységeit ismerte az egyetemről, de a vőlegény papájával van jó barátságban. Az esküvő szervezésekor úgy tűnt nem estek kétségbe attól, hogyan és hol fogják vendégül látni azt a rengeteg embert, aki jelen volt, simán lezárták annak az utcának a közepét, ahol a vőlegény mamájának rendelője áll, a házzal szembeni üres placcra dobogót húztak, fölé sátrat emeltek, a ház és a dobogó közötti rész szolgált a ceremónia helyszínéül és a vendégek fogadására, plusz nem kis díszítés, catering és kész. Díszítésként, a hagyományos balinéz mellett, több fénykép volt itt-ott elhelyezve az ifjú párról, óriási festményként felkasírozva és bekeretezve.



Amikor beléptünk a sátorba, ellenkezést nem tűrően kezünkbe nyomtak egy kistányért és süteménnyel és vízzel kínáltak, kaptunk ajándékot is: egy-egy legyezőt az ifjú pár nevével és az aznapi dátummal. A férj örömszülei lelkesen üdvözölték Pak Saryanát és mondták, hogy minket is nagyon szívesen látnak ebédre, maradjunk. Maradtunk. Minden finomságból szedtünk egy kicsi kóstolót: bundázott rák, párolt zöldség, csirke nyársak, tintahal darabok valami mennyei szószban és egy marharagunak tűnő étel, ami az is lehet, hogy teknős volt. (Állítólag tradicionális esküvői étel a teknőshús, minden esküvőn van. Mivel minden másról tudtuk micsoda, kizárásos alapon csak ez lehetett a teknőshús.) Desszertet is kaptunk: két szelet dinnyét és egy kis pohár fagyit.



Az etetés végén gratuláltunk az ifjú párnak és közös fényképünk is lett! Lehet, hogy így az aznapi bahasa óránk kicsit hosszabbra sikeredett, de egyikünk sem bánta!



Wednesday, November 5, 2014

Kandungan saya sudah 20 minggu.

Mit jelent a cím? Nagyon jó kérdés! Annyit segítünk, hogy bahasául van... :)
De akár így is fogalmazhattam volna: Saya sudah mengandung 20 minggu lamanya.
Mert már ezt is el tudjuk mondani, egyrészt bahasául, másrészt rólam, vagy inkább rólunk!

Sokat gondolkodtam mi legyen ennek a posztnak a címe és mikor írjuk meg, de amikor éppen ezt vettük bahasán, Marci mondta, hogy ez jó cím lenne. Így lett belőle bejegyzés is.

Egyúttal bemutatnánk Pocakot is! Még nem képezi a családunk teljes jogú tagját, de napról napra a legjobb úton van efelé, mi lelkesen beszélünk hozzá és vele, mesélünk neki vagy verset olvasunk (Ady Endre, Radnóti Miklós és Illyés Gyula eddig tetszett neki és Mikszáth Kálmán ellen sem tiltakozott) - a kommunikáció egyelőre egyoldalú - és persze sokat simogatjuk.

Amikor megérkeztünk Balira, az első hét első nagy feladata, a jetlag kipihenése és a klímához való rapid akklimatizálódás után az volt, hogy keressünk egy jó orvost, aki januárig elvégez minden olyan vizsgálatot, amit az otthoni orvosom felírt. Hamar kiderült, hogy ez egyrészt egyszerű, másrészt távolról sem egyszerű feladat! Átugrottunk a tőlünk 23 km-re és egy óra autóútra lévő Ubudba, itt ajánlottak egy jó alapítványi kórházat, ahol találkoztunk egy kedves szülésznővel. Az alapítványi kórházba kétféle beteg jár, aki nagyon szegény és nem tudná kifizetni az ellátás költségeit, illetve azok a külföldiek, akik a környéken laknak és jó orvosi ellátást, angolul jól beszélő orvost, szülésznőt keresnek. A kedves szülésznőtől kaptunk egy útmutató csokrot a helyi lehetőségekről illetve ennek folyományaként kisebb sokkot. A terhességgondozás kicsit másként megy itt, mint otthon, mivel egész Indonéziában, így Balin is a terhességmegszakítás törvényileg tilos, nincs olyan indok vagy szituáció, ami miatt engedélyezett lenne. Ezért itt nem szűrnek sok genetikai rendellenességet, betegséget a terhesség alatt, pl. Dawn-szindróma. Ultrahanggal megvizsgálják a kismamákat, de itt vége is a történetnek. Az sem számít, hogy mi nem vagyunk indonézek, mert a kórházaknak nincsenek meg az eszközeik, eljárásaik a szűrésre. Mi végül több kórházban is jártunk, beszéltünk orvosokkal és szülésznőkkel, de mindenhol ugyanezt a választ kaptuk.

Végül eljutottunk egy orvoshoz, akit az ubudi kedves szülésznő ajánlott és aki azt mondta, nála megcsináltathatjuk az összes szűrést, ami nekünk kell. Őszintén? Az előzmények után hittük is meg nem is, de valamiért bíztunk benne. A biztonság kedvéért Dr Hariyasa-hoz a 11. hétre foglaltunk időpontot, azért nem a 12-re, mert ha mégis kiderül, hogy vérből nem szűri a szindrómákat, akkor még mindig van időnk repülőjegyet foglalni és átutazni Szingapúrba és ott megcsináltatni a 12. heti szűréseket. Szerencsére Dr Hariyasa rendelője nagyon jól felszerelt, tiszta volt – otthoni mércével is (leellenőriztem a mosdót is és az is átment a teszten). Nagyon szimpatikus volt mindenki, nem egy szószátyár típus a doki, de jól beszéltek ő is és a szülésznő, ápolónők is angolul, ami itt nem túl gyakori és több külföldi párt is láttunk a páciensek között – ezt jó jelnek vettük!

Gyorsan, de alaposan átbeszéltük mit kell rólam és Pocakról tudnia, majd meglestük Pocakot ultrahanggal - Marci most találkozott vele először :), végül azt mondta a doki, hogy az ultrahang alapján nagyon kicsi az esély a Dawn-szindrómára. A vizsgálat után még egyből lezavartunk egy gyors vérvételt. A mintát egy kórházon keresztül átküldték egy szingapúri kórházba, ahol elvégezték a szűréseket. Két hét múlva – pont ahogy ígérték – hívták Marcit Dr Hariyasa rendelőjéből, hogy megérkezett az eredmény Szingapúrból, minden rendben van. Ezzel túl voltunk az első fontos vizsgálatokon és az első nagy izgalmakon!

Nincs összehasonlítási alapunk, hogy otthon hogyan menne a terhesgondozás, de amíg minden vizsgálaton csak azt halljuk, hogy amit látnak, mérnek, hallanak az normális és amíg én jól érzem magam, addig úgy gondoljuk, Pocakkal is minden rendben és nem aggódunk. :)



És mit jelent a cím? Azt, hogy 20 hetes terhes vagyok.

Friday, October 31, 2014

Bahasa Indonesia

Selamat pagi! – Jó reggelt!

Mi is örülünk neki, ha Magyarországon élő külföldiek legalább azt a pici fáradtságot veszik, hogy az alapszavakat (köszönöm, jó napot, egészségedre, stb) megtanulják magyarul. Ezt a gesztust mi is szerettük volna megtenni, illetve még mindig sokan akadnak a balinézek között, akik nem beszélnek angolul és simán a főváros kellős közepén belefuthat (inkább beülhet) az ember egy kis warungba, ahol bármilyen nyelven próbálkozol is, csak az indonéz nyerő. Ezen indíttatásokkal elkezdtünk indonézül tanulni.

Helyi nyelven az indonéz nyelv szó szerinti fordítása: Bahasa Indonesia, de az egyszerűség kedvéért mindenki csak bahasanak hívja. Szóval bahasa tanárunk Bapak (Mr) Saryana, egy ötvenes évei elején járó kedves úr, aki angolt és japánt tanít a balinézeknek, illetve délutánonként egy 12 tanárból és kb. 60 diákból álló iskolát vezet, a saját házában. Néha kicsit furcsa az angol kiejtése, de egyébként jól tanít. Nem érezzük feleslegesnek, se haszontalannak azt a heti kétszer másfél-két órát, amit nála töltünk.


Eleve azt kértük Pak Saryanatól, úgy tanítson, hogy minél előbb kommunikálni tudjunk a helyiekkel, illetve ne csak a nyelvre tanítson minket, hanem meséljen a kultúráról, szokásokról is. Így az első óránkat kapásból azzal kezdtük, hogy mesélt a balinéz nevekről, hogyan épülnek fel. Ezt a témát most azért nem nyitjuk meg, mert később egy külön blogot szeretnénk neki szentelni. Elöljáróban annyit, hogy a balinéz nevek nem a klasszikus családnév + keresztnév felépítésűek.

Már az első órán kiderült, hogy az indonéz nyelv nem egy magfizika, gyakorlatilag minimális nyelvtana van, a van ige általában elhagyható a mondatból, nincs ragozás (kivéve a birtokos, de az is elhagyható) és sokszor úgy tűnik, mintha csak pakolnák a szavakat egymás után a mondatba, ugyanakkor van benne logika. A kiejtése, minimális eltéréssel, pont mint a magyar nyelvé. Cserébe nagyon sok - a mi fülünknek - hasonló szavuk van és néha olyan érzésed van, mintha a szavak többsége ugyanannak a kb. 10 betűnek a különböző keverékéből állna és mintha magánhangzóból csak a-t és i-t használnának, ami persze nem igaz.

Vegyünk egy egyszerű kérdést, pl. „Milyen nap van ma?”, ami indonézül „Hari apa sekarang?” (amit úgy is kérdezhetek, hogy Sekarang hari apa?), ahol a hari a nap, az apa a mi és a sekarang a most, vagyis a kérdés tulajdonképpen így hangzik: nap mi most. Ja, és az ejtése: hári ápá szekáráng?

Szintén az első órán vettük a számokat, vicces, hogy a 11-et és 12-t ugyanúgy képezzük itt is, mint magyarul az összes többi tizen számot, nincs rá külön kifejezésük, mint angolul vagy németül. Az évszámot is ugyanúgy végigolvassák, mint mi magyarul (pl. ezerkilencszáznyolcvanegy). Otthon Marcival úgy memorizáltuk a számokat, hogy nekiálltunk rablórömizni és amikor valaki letett egy sort vagy lapot, akkor el kellett mondania egyesével a lapok értékét indonézül, majd az összértéket is!

Már tudunk olyan hasznos mondatokat mondani, mint pl. "Hetente kétszer járunk bahasa órára, kedden és csütörtökön."; "A férjem, akinek neve Marci, nagyon jóképű és rendes."; Marci mondja: "Mindent megeszek, amit a feleségem főz."; én mondom: "Olyan ételeket főzök, amit a férjem megeszik."; és a legfontosabb: "Szeretünk búvárkodni." Hoppá-hoppá!

Amikor csak tudjuk, használjuk frissen szerzett tudásunkat: bahasául köszönünk, a házunkkal szemben lévő kisboltban, amikor átmegyünk ballonos vízért, már bahasául mondják nekünk a fizetendő összeget. Az étteremben bahasául rendelünk – csak picit ciki, amikor a pincér lány a biztonság kedvéért azért angolul olvassa vissza a rendelésünket...

Sampai jumpa! – Viszlát!

UI: Pak Saryana felesége, Ibu Ketut is nagyon aranyos, vele is van fényképünk! :) Sőt, még lak-lak nevű süteményt is kaptunk tőle.