Háziállataink

Az épületegyüttes szerves részét képezi három darab ismeretlen fajtájú eb is. Mivel sok hasonló magasságú és színű ebet láttunk Sanurban, mi csak „fajtiszta balikutyaként” határoztuk meg őket. Neveikkel nem zavartak eddig minket a helyiek, így önkényesen saját nevekkel láttuk el az ebeket.

A medencébe nem jönnek be, mindenki szerencséjére. De White Socks hangos ugatással jelzi nemtetszését, amikor valamelyikünk teljesen elmerült a vízben, illetve, amikor kérne még egy kis fröcskölést. Iszonyú aranyos, amikor tiszta extázisban rohangál a medence partján körbe-körbe, hátha jut neki is a vízből. Szintén ő az, aki néha megjelenik Spongya Bob-os kilyukadt labdájával, amit spontán a lábunkhoz ejt és nagy bociszemekkel bámul fel ránk, hogy akkor mi lesz...? White Socks minden este oldalról, a növényzeten átmászva bemegy Gyuláék fürdőszobájába, és ott alszik a szobaajtó előtt, vagy a mosdó alatt reggelig.

Guinea-t egy madagaszkári kutyáról neveztük el, akire az itteni kuty nagyon hasonlít. Guinea egyébként azért kapta a nevét, mert pont úgy nézett ki mint egy tengerimalac (guinea pig).

A harmadikkal viszont bajban vagyunk. Ő az, aki a legkevésbé friend-el velünk. Neki igazából nem adtunk nevet... Ha nagyon muszáj, akkor Foxi lesz, mert olyan az arca mint egy rókának...

Esténként, amikor hazaérünk erős küzdelem folyik egyébként kutyák és emberek között: a kutyák be szeretnénk jutni a belső udvarba, ahol mi vagyunk, mi pedig szeretnénk őket ebben megakadályozni. Valahogy White Socks mindig bejut...

Illetve nem tudjuk, csak sejtjük melyik eb az, aki a vendégünknek érzi magát és úgy gondolja ő is kap a mi vacsoránkból. Értsd: rendszeresen dézsmálja a szemetes tartalmát... Mivel nem túl tisztaságmániás, így reggelre a kuka környékének állapotát – úgy gondolom – nem kell részleteznem.

De nem csak kutyák élnek itt velünk, hanem békák is. Kicsik és szerencsére csak közepesen hangosak. Egyik este még a szobánkban is találtunk belőlük egyet. Mivel nem szerettük volna marasztalni éjszakára, gyorsan kitessékeltük. Nem ellenkezett.

A legviccesebb azonban az a jelenet volt, amikor esteledvén mindannyian a medencében hűsöltünk, egy béka pedig a medence partjáról tartott minket szemmel. Békésen megfértünk egymás mellett. Egy ideig. Aztán Lili kitalálta, hogy megsimogatja. Nagyon lassan közelített a béka felé, az persze arrébb ugrott. Majd Lili még egyszer megpróbálta, még lassabban. Ekkor a béka akkorát ugrott, hogy pont Marci orra előtt csobbant a vízben, aki pedig igen tisztes távolságból szemlélte az eseményeket. Ha a békák tudnának kiabálni, akkor erős verseny lett volna azért, hogy ki a hangosabb! Békánk ezután kényelmesen visszaugrott a medence partjára, miközben Marci is megnyugodott. :)