Tuesday, January 28, 2014

Utazás hazafelé

A Bali-i út kapcsán eddig Cervi úralta a blogot, de most, hogy hirtelen rám szakadt egy csomó szabadidő, gondoltam én is beszállok a blogolásba. Az apropó sajnos nem túl izgalmas, immár több mint hat órája üldögélek Isztanbul csodálatos repterén és még körülbelül ennyi időm van a gép indulásáig. A reptér igen jól felszerelt, a helyi Starbucksban lehet még internetet is szerezni, de ennek ellenére is sajnos lassan telik az idő...

Úgy tűnik a mostani körben az utazásokat sikerült kicsit kifognom, mindjárt el is mondom, hogy miért...

A kálvária valójában még az indulás elött két hónappal kezdődött, amikor megvettem a repjegyeket. Balira sokféle módon ki lehet jutni, izlés, igény, és pénztárcától függően. Mivel számunkra a költségek optimalizálása kiemelten fontos volt, így próbáltuk a jegyvásárlásnál ezt előtérbe helyezni. Még a tavalyi terepfelmérő utázásnál találtam meg a Turkish Airlines-t, elsősorban a meghökkentően jó ára miatt. Aztán utazás közben kiderült, hogy ez jó választás volt, egyrészt nem kell elöször nyugat felé elindulni (München, Amszeterdam, Frankfurt stb. irányába), hogy aztán kelet felé "újra" megtegyük az adott szakaszt, másrészt a Turkish - mint kiderült - Európa vezető légitársasága a legtöbb desztinációval, és egy - egyebként szerintem vicces - Messis reklám spottal. Szóval a választás megint a Turkish-re esett, így Budapestről Kuala Lumpurig Isztanbuli atszállással repültünk. Kuala Lumpurból pedig szinte már csak egy nagyobb köpés Bali, illetve hivatalosan Denpasar reptér, amit az AirAsia légitársasággal (dél-kelet ázsia vezető fapados légitársasága) terveztünk megtenni. Erről a nagyobb köpésről majd még később!

Sajnos a jegy foglalásakor már látszott, hogy azért nekem nem lesz teljesen sima hazautam, mivel a visszafelé jövő reggeli Isztanbul - Budapest lábra már nem volt az olcsóbb jegyből. Kis gondolkodás után arra jutottam, hogy nem baj, inkább eltöltök 12 órácskát valahogy, de nem fizetek 25%-al többet a teljes repjegyért, csak, hogy reggel repülhessek haza. Mivel a BalaBitnek van egy jelentős török partnere, gondoltam nem lehet probléma, hogy szervezzek magamnak egy egynapos partner, ügyfél látogatást. A BalaBit kap egy ingyen utazást az ügyféllátogatáshoz, a partner és az ügyfél megkap enegem, én pedig programot, és ha úgy jön ki még egy rövid városnézést is... Jól hangzik, nem?

Sajnos valóságban nem jött ilyen jól ki a lépés. Bár az utolsó pillanatig reménykedtem, de nem sikerült semmilyen megbeszélést leszervezni. Mivel közben a kedvem is elment a városnézéstől (vizum vásárlás, bejutni a reptérről a városba, Isztanbulban hideg van és még rosszul is aludtam a gépen), így marad a csővezés a reptéren. A reggel nagy részében megpróbáltam aludni a váró székein elfeküdve, hát minden tiszteletem azoké akik így egy éjszakát le tudnak nyomni. Nem egy kényelmes megoldás...


Ha már belekezdtem még egy szinest szeretnék megosztani a kitartó Olvasóval. Bár a figyelmes szemlélő Cervi írásaiból, illetve a facebook updatekből már rájöhetett a kijutás sem volt teljesen zökkenő mentes. Elmesélem mi történt!

Ahogy korábban irtam a kijutáshoz a Turkish, AirAsia kombinációt választottuk, amivel két logisztikai kihívás is jár. Egyrészt, hogy igy a kijutásunk két független jeggyel valósul meg, azaz, ha Kuala Lumpurban lekéssük a csatlakozást akkor az a mi problémánk, senki nem fog kártalanítani minket. Másrészről Kuala Lumpurban mint még tavaly kiderült valójában két terminál található, hasonlóan a régebbi Ferihegy 1-2 rendszerhez. Van a nagy nemzetközi terminál (KLIA) és egy fapados (KLIA-LCCT), ami között az átjutást mindenkinek magának kell megoldania. Az út közlekedési eszköztől függően kb 30-45 perc. Viszont így először is be kell lépni Malájziába, fel kell venni a csomagokat, át kell bumlizni a másik terminálra, fel kell adni újra a csomagokat, majd ki kell lépni Malájziából, mindezt optimális esetben kb 1-1.5 óra alatt. A másik alternatíva, hogy az ember fia/lánya Malaysian Airlines-al repül, ami jó terminálról indul, végig fel lehet adni a csomagokat, viszont 3.5 óra helyett kb 5.5 órát kell elhesszelni a reptéren, és csak hajnali 3 körülre érünk Balira. (Érdekesség, hogy árban kb nincs nagy különbség.) Hosszas mérlegelés után úgy döntöttünk, hogy nem várunk ennyit a reptéren, bízunk a Turkish pontosságában.

Nos a Turkish pontosságával nem volt probléma, ennek ellenére legközelebb inkabb Malaysian Airlines-szal fogok menni. Mi is történt akkor?

A probélma észrevétlenül a Budapest-i check-in-nél történt amikor feladtuk a csomagokat. Mivel a csomagfeladás a szokásos kiló-para jegyében történt, a teljes figyelmünket lekötötte a kilók számolása és a check-in-es kislánnyal való bájolgás, hogy Ő viszont ne figyelje annyira a kilókat. Így történhetett, hogy megemlítettük, hogy a végcél valójában nem Kuala Lumpur, hanem Denpasar, Bali. A túlbuzgó kislány viszont a csomagokat így nem Kuala Lumpurig adta fel, hanem Denpasarig. Az máig rejtélyes számunkra, hogy ezt hogyan tudta megtenni, lévén a rendszerben nekünk csak KL-ig volt jegyünk, viszont neki sikerült pluszban a MalaysianAirlines gépére feladni a csomagokat Denpasarig. (Ez utóbbi lábra nekünk nem volt jegyünk.) A problémát nem is vettük észre egészen Kuala Lumpurig...

Állunk a csomagkiadónál, viszont a mi csomagjaink nem jönnek. Kezd gyanus lenni, meg már menni is kellene át a másik terminálra. Elkezdjük keresni a csomagokat az elveszett pogyászoknál, amikor is Cervi a csomagfecnik tanulmányozása közben kiszúrja a hibát. Baszus, mit lehet ilyenkor tenni?

Probáljuk kideriteni, hogy ez kinek a fennhatósága. A Turkish szerint a Malaysian, mivel az ő gépükön van a csomagunk, a Malaysian szerint a Turkish problémája, hiszen Ők adták fel, meg egyébként is nekünk hozzájuk semmi közünk, jegyünk sincs az Ő gépükre. Közben megy az idő, kellene indulni a másik terminálra, hogy elérjük a gépet.

Szerencsére megtaláljuk az elveszett pogyászok ügyosztályának vezetőjét, aki egy megértő nagyon empatikus hölgy. Egyből akcióba lendül, semmi gond leszedik a csomagjainkat és megkapjuk. Ez viszont akár 20 perc is lehet. Nem baj mondom, megvárjuk. Egy óra után csomagok sehol, mivel nem találtak autot ami a géptől athozná a cuccainkat, várjunk még 10 percet és megoldják. Kezdek nagyon ideges lenni, nem szeretnék 6 csomaggal itt ragadni, így Cervi és a lányok elindulnak át a másik terminálra, Gyula vár engem én meg a csomagokat. Tetézve a problémát Gyula telefonja lemerül, így csak reménykedhetek, hogy majd megtalálom őt a csomagokkal, amikor meglesznek.

Végül utolsó pillanatban előkerülnek a csomagok, kivéve egyet, amit valamilyen rejtélyes okból valaki valahol (a CCTV tanulsága szerint) leszedett a szállítószallagról. Sebaj az öt csomagot kitolom a terminálból és Gyula kezébe nyomom. Ő rohan a cuccokkal, hogy elérje a csatlakozást, míg Cerviék próbálják feltartani a checkin pultot. Én pedig próbálom előkeríteni az utolsó cuccot és szervezni magamnak valami repülőt valamikorra Balira, mivel én ezzel lekéstem a gépet.

Szerencsére a repétren van wifi, így a Malaysian weboldalán foglalok a másnap reggeli gépre jegyet, és szerzek az interneten szállást a reptér melletti szállodában. Cuccok viszont sehol, de mindenki fogadkozik, hogy reggel jöjjek vissza és addigra minden rendben lesz. Nincs mit tenni, írány a szállás, veszek a szuvenír boltban egy plusz polót, zuhanyzok, vacsorázom és próbálok aludni. Közben a többiek sikeresen megérkeznek Denpasarba a szállásra.

Reggeli ki a reptérre, ahol  némi küzdelem és trükközés után visszajutok az elveszett csomagok ügyosztályára, ahol a váltás után új csapat vár rám, viszont cucc sehol. Némi tanácstalanság után közlik, hogy semmi probláma, majd utánam küldik Balira. Baszus, ezt tegnap is mondhaták volna, akkor nem kellett volna Kuala Lumpurban éjszakáznom...

Az út gyorsan eltelt, a Malaysian nagyon kényelmes, Denpasarban átvágom magam az útlevél és vizum ellenörzésen és elmegyek az helyi elveszett csomagok irodába, hogy megbeszéljem a cucc sorsát. Elkezdem mondani az ügyintézőnek a történetet, aki rám néz és megkérdi, Turkish? Igen, mondom. Erre rámutat a földön fekvő világlátott zsákra, hogy az most jött az én gépemmel. Megörülük, felpkapom és már megyek is a többiek után.

Kalandosan, de megérkeztünk...

No comments:

Post a Comment