Monday, February 17, 2014

Egész úton hazafelé...

Tényleg azon gondolkodám, hogy mennyire hiányzik már a Férjem és milyen jó lesz újra látni. Három hét hosszú idő és tudom, hogy amikor Bamakón volt, akkor is három hetet voltunk távol egymástól, de az rég volt és az akkori hiány már elhalványult, de ez a mostani Marci-hiány – érthetően – elég élénken él bennem, hosszú idő volt ez nélküle. Viszont már csak két repülés és otthon vagyok! :)

Szóval ma délben én is elindultam haza Baliról. Denpasarban sima és eseménytelen check-in és security check után (csak a hosszú sorok és a lassú haladás tudta valamennyire fűszerezni az élményt) átjutottam minden ellenőrzésen. Az immigration-ös csávótól még egy széles mosolyt is kaptam, amikor egy kedves "trimokaszi bándzsá"- val („nagyon köszönöm”-mel) köszöntem el tőle.

Gondoltam eszem még egyet a helyi kedvenc mie goreng-emből búcsúzóul a reptéren, ha már a gépen nem lesz kaja (és nem mellesleg, ha már megtanultam indonézül azt a mondatot, hogy a zöld izéket hagyják ki belőle), de nem sikerült. Az étlapon szereplő információk ellenére, nem lehetett mie gorenget kapni. Így maradt egy klasszikusabb és snasszabb club szenya. Az előttem rendelő, majd utána a mellettem lévő asztalnál ülő kiscsávó is ugyanazt rendelte, de csak jóval utánam kapta meg. Így járt...

Sikeresen abszolváltam a Denpasar-Kuala Lumpur távolságot, bár ez nem az én érdemem, hiszen csak kuka utasként ültem a repülőn. Szerencsére most csak Kuala Lumpurig adták fel a csomagom, ami kis várakozás után elő is került a gép gyomrából. Viszont Kuala Lumpurban ismét repteret kellett váltani. A két repteret összekötő buszjáraton megismerkedtem egy kedves maláj hölggyel, Jamelia-val. Az okostelefonnak hála, a hölgy nem csekély mennyiségű fényképpel utazik, a szumma 10 perces út végére már majdnem név szerint ismertem az összes gyerekét és unokáját... De ő is hallott a korábbi malajziai, borneói utazásainkról! 

Két óra várakozás után nyitott ki a check-in, ezt az időt igyekeztem hasznosan (facebook, olvasás, stb) tölteni, egyben stratégiai pozíciót vettem fel a check-in sorban, az előkelő második rajtkockát foglaltam el... 


A sikeres csomagfeladást megünneplendő és hogy az újabb két óra várakozást elüssem, kerestem egy olyan helyet, ahol van konnektor, ez pedig sajnos valamilyen kajáldát jelent. Ezt a finomságot sikerült lőnöm a reptéren a konnektorért és a wifi kódért cserébe...


Gulyás Balin!

Bali észak-keleti részén, Amedben található egy kis magyar étterem, mindenkinek melegen, teljes szívvel ajánljuk!!! A neve Gusto Resto.


Nem akármi szerepel az étlapján, hanem Hungarian Goulash! A név itt ugyan marhapörköltet takar, de olyan finomat, hogy tényleg minden ujjunkat megnyaljuk utána.


A vaslapon sült csirkemell fűszervajjal és a brownie is mennyei volt – és ezt nem csak azért mondom, mert hat hét alatt már elszoktunk tőle és vágytunk némi hazai íz után... :)



Thursday, February 13, 2014

Szelíd motorosok

A nemzeti tömegközlekedési eszköz Balin a robogó. Lehet cizellálni, hogy motor, vespa, stb, de mindez a lényegen nem változtat: két kereke legyen és azt mondja, amikor meghúzzák a bajszát, hogy brummm-brum-brum-brum.

A képet kb. úgy kell elképzeni, hogy megy sok-sok robogó, mindegyiken egy-kettő-három vagy négy (!) utas utazik. Hogyan lehet ez? Apuka ül elöl, ő vezet, anyuka hátul, a kettejük között ül, áll vagy anyuk karjában utazik (kortól függően) az egyik gyerek, apuka előtt guggol vagy áll (szintén kortól függően) a másik gyerek. De olyat is láttunk, amikor a hátul ülő lánynak vagy asszonynak hosszú szoknyája miatt kissé bonyolult vagy lehetetlen lett volna lóülésben felhuppanni a robogóra, ők ilyenkor szépen, nőiesen oldalt ülve utaznak, lábukat bokánál kecsesen keresztbe téve. Tündériek.

Egy kereszteződést pedig úgy kell elképzelni, hogy állnak az autók (már ők sem tartják be a sávokat), az autók mellett pedig – útszélességtől függően – egy vagy kettő (néha nyolc) sorban a motorosok. Sőt, az út szélén itt nem biciklisávot festettek fel, hanem motoros sávot. Elvétve tartják be néhányan, leginkább mennek keresztül-kasul minden lehetséges, apró résen át cikázva. Egyébként az útburkolati jel ereje itt gyengébb mint a kalózeskü, még csak útmutatónak sem használja senki...

Sok kis utcába, sikátorba nem is lehet másként bemenni, csak robogon, autó nem fér be. Az pedig vicces eset, amikor autóval vagy és a gps egy ilyen kis sikátoron keresztül vinne ki a főútra, aztán rájössz, hogy ez nem fog menni és akkor lehet tolatni...

Szintén érdekesek a bukósisak viselési szokások. Sokszor ez a bukósisak hiányát jelenti, kivéve, amikor kimennek a főútra. Ott mondjuk mindenki a szokásos sebesség kétszeresével közlekedik (és így már el is érik a 60 km/h-t). De ha van is bukó, a többségnél nincs becsatolva és láthatólag a többség a megfelelőnél pár számmal nagyobbat hord. Bukót egyébként már kb. 10.000 Forintért lehet venni.

A robogót természetesen szállításra is használják, ami bármi lehet a gyékénylevéltől a talicskáig.




Az már csak hab a tortán, hogy nem néznek szét, csak mennek, a (szűk) kanyarban (is) levágják az ívet. Viszont dudálnak! Szerencsére csak aprókat, amolyan „hahó, jövök a kanyar túlsó oldalán” típusúakat.

Ibu Sari már kétszer is elvitt motorozni a robogóján, hogy megmutassa a környéket, hol vannak a jó, helyi éttermek, jó mosoda, hol a Banjar épülete (faluközpont). 17 éves korom óta nem ültem motoron... Baromi jó volt, fülig ért a szám!


Otthon, édes otthon

Nem egyszerű Balin olyan házat találni, ami minden kívánságunknak megfelel. Nem a lehetőségek szűkössége vagy az igényeink magas szintje miatt, hanem...

A kereslet oldalon több lehetőséget vettünk számba. Ha egy házat bérlünk, akkor az legyen akkora, hogy mind az öten elférjünk benne. Ennek előnyei: egy fedél alatt lakunk és itt lesz a bázis bandázós-bulizós-összeröffenős magja, hátrányai: egy fedél alatt lakunk és itt lesz a bázis bandázós-bulizós-összeröffenős magja... Vagy béreljünk kettőt, egyet Gyuláéknak, egyet magunknak. Előnyei: nem egy fedél alatt lakunk, hátrányai: nincs bázis bandázós-bulizós-összeröffenős hely, hanem bérelni kell harmadik helyet bázisnak...

Nézzük a kínálat oldalt is! Balin egyrészt vannak a házak és vannak a villák, a kettő nem ugyanaz! A villa mindig medencés, a ház vagy igen, vagy nem... A villának mindig van kertje, a háznak vagy van, vagy nincs... A villának megkérik az árát, a házét... hmm, változó, némelyik ház ára elszállós volt, némelyik tulajdonképpen korrekt. Láttunk olyan házat, aminek szinte papírból voltak a falai, vagy olyat, aminél a hálószobák plafontól földig ablakai a medencére néztek és a kettő között volt egy egész méter, volt még, aminek a nappali része teljesen nyitott volt, illetve, aminél az egyik szobának csak egy 50 x 100-as ablaka volt, az is az emeletre felvezető lépcsőre nyílt... Mégis a „díjnyertes” az volt, amelyiket teletömték arannyal futtatott, giccses cicis angyalkákkal és mivel az angyal enyhe anatómiai hibákkal rendelkezett, hogy ne dőljön fel, kék spagócával kötötték ki a falhoz... (Nem értem ma sem, miért nem csaptunk le rá egyből...)

Eleinte ügynökök segítségét kértük a házkeresésben. Aztán úgy döntöttünk, olyan házakat és villákat, amiket ők mutattak, mi is tudunk keresni önerőből. Mint később kiderült: sőt, jobbakat is! Így autóba szálltunk és több napot azzal töltöttünk, hogy jártuk Sanur környékét és kerestük a nagyon egyszerű „villa for rent” és „house rent” feliratokat, hívtuk a telefonszámokat és amik az első körös interjún átmentek, azokat megnéztük.

Így akadtunk rá egy „house for rent” táblára egy nagy barna kapun, amit egy még nagyobb szürke kőkerítés vett körbe. Felhívtuk a számot. Megnéztük a házat. Beleszerettünk a házba. Kicsit alkudtunk az árból, és három hét időhúzás után végre tegnap, február 12-én aláírtuk a bérleti szerződést. Nem is akárhogyan, ujjlenyomattal is!



Mesélek a házól is. A ház nagyon durva, óriási-hatalmas kertje van, de kintről csak a kapu látszik és a 2,5 méteres kerítés. Amikor bejöttünk, elámultunk, mert nem érezni kintről, hogy mekkora ez a kert. Tele fákkal (mangó, banán és... hát még két fajta gyümölccsel, mondták az indonéz nevüket, de nem sikerült megjegyezni) és van benne medence is! :) 





Egyébként két szintes, fent van két szoba, egy előtér, egy fürdőszoba zuhanyzóval és egy pici aranyos terasz. Lent van egy nagy hall, ami egybenyílik az étkezővel, az pedig, egy balos kanyarral a konyhával, a lépcső alatt van egy kis iroda rész, egy nagy, szoba méretű fürdőszoba, természetesen sarokkáddal (mer’ nem vagyunk állatok) és két szoba, egy kisebb és egy nagyobb. A nagyobb a miénk Marcival, a kisebb szoba lesz a vendégszoba. (Amikor nem vagyunk itt, a miénk is vendégszobaként funkcionál.)



A landlady, Ibu Sari (Sari asszony) egy - szerintem - tündéri be-nem-áll-a-szája-és-sipít hölgy, de baromi kedves, szorgalmas, 12 éves kora óta dolgozik. Nagyon jókat beszélgetek vele! És nagyon jó ízlése van! Olyan bútorokat szedett össze használtan, amik igazi antik balinézek, jó minőségűek és szépek, elájulok tőlük!

December elején költözött ki az előző bérlő, azóta Ibu Sari nekiállt felújítani a házat, ahogy ő mondja, nem miattunk, hanem a saját lelke miatt, ő nem tud nyugodt lenni, ha tudja, hogy nem elég jó a konnektor, a villanykapcsolók, stb... Ezt kb. 10 évente megcsinálja, most jött el az ideje. Kicseréltette a fenti fürdő teljes berendezését (csempe, járólap, mosdó, wc), az összes villanykapcsolót. Igazából még most is folyik a munka a házon, a konyhaszekrény félig kész, a hall közepén áll egy halom cucc, a sarokban is, minden padló poros, kapunk még szögesdrótot is kerítésre körbe, melegvíz is csak 2 napja van, gáz még nincs, így főzni még nem tudunk... Állítólag még egy hét és minden készen lesz. Ettől függetlenül és ezzel együtt elkezdtük a kolonizációt: van már étkészlet, turmix, vizesballonos "kút" és sok egyéb háztartási cucc.

De összességében imádnivaló ház, nagyon megszerettem ez alatt a pár nap alatt. 

Tuesday, February 11, 2014

Wanted: internet

A lelkes Olvasóktól elnézést kérek a hosszú hallgatás miatt. Az ok: új lakba költöztünk és itt nincs internet, leginkább inter-nyet van. De van jó hírem is: ma megkötöttük a netet biztosító állami maffiával a boltot és röpke egy hét alatt majd be is kötik a netet a lakba, ami elvileg a következő hétfő lesz. Vagy két nappal korábban, vagy két nappal később, ezt nem lehet biztosra venni... 

Az internet sebességétől eddig sem estünk hasra, de ma szembesültünk vele, hogy a legfürgébb net már tudja az 5 Mbps-t is! Már akinek ez mond valami, mert nekem ez az az információ, amivel pont nem lettem okosabb. Ez van, ha informatikussal él együtt az ember lánya, nem kell az ilyesmihez értenie. (Legalábbis én eddig ezzel nyugtattam magam - sikeresen.) Persze próba jelleggel nem a leggyorsabb internetet vettük meg, hanem egy lassabbat, ami már 512 Kbps-sel szolgáltatja a drága információt. Adunk lehetőséget a szolgáltatónak, hogy legyen honnan fejlődnie!

Addig is, amíg elhalmoznak minket a bő internet zavarával, marad a mobilnetes akciózás. Apropó, itt álljuk is meg! A telefonunkról még nem beszéltem. Prepaid-es telefonunk van, egy összeget teszünk rá, arról megy a telefon, az sms és a net is. Hol lehet ilyet lőni? Majd’ minden második bokorban van egy-két kis kioszk, ami fénymásolós-telefonos vagy kisbót előtt telefonos pultok formájában működik, na itt lehet telefonkártyákat és telefonos egységeket vételezni. Természetesen némi monetáris kompenzáció ellenében. (A kártyafüggetlen telefon előfeltétel. A kikódolás is megoldható a fővárosban, de azért már a csekélynél picivel nagyobb összeget kérnek el és ez nem alkuképes ár...) Hogy is működik? Odamegyünk a pulthoz, annyit kell mondani, hogy X egységet szeretnék a telefonomra, a pénzt letesszük a pultra, a pult mögötti kislány a saját telefonján pötyög néhányat és a mi telefonunk egyenlegén megjelenik a kívánt összeg, boldogan távozunk és este már posztoljuk is a következő blogot. Rém egyszerű. Viszont a 3G csak úgy zabálja az egységeket. Ez az oka, hogy képet ma nem küldök...

Saturday, February 8, 2014

Grillcsirke vs Mandulás csokitorta

Rengeteg helyre rohangáltunk ma ügyet intézni, vásárolni, válogattunk, egyeztettünk és főleg kerestünk: áruházat, turmixot (hogy otthon is tudjunk fincsi gyümölcslevelet csinálni - Bali style), törülközőt, tányérokat és még egy halom cuccot. Mire végeztünk a mai utolsó feladattal, már este fél kilenc volt, régen besötétedett és a lányok jelezték, hogy farkaséhesek.

Gondolkodtunk, mi lenne jó vacsorára, amit nagyon gyorsan asztalra tehetünk. A főzzünk mi ötletet villanásnyi idő alatt elvetettük. Jó ötletnek tűnt viszont és pont útba is esett hazafelé menet a tőlünk két utcányira lévő grillcsirkés hely. Már lemeóztuk őket, fincsi pipit sütnek, nem fogunk zsákbamacskát húzni velük. Ebben gyorsan megegyeztünk, hazafelé ott megállunk, kaja letudva. Így is tettünk, satufék a bolt előtt, kiugrottunk, irány pipit szerezni...

Ám ekkor jött a szomorú hír: mára minden grillpipit eladtak, jöjjünk holnap... Ez azért is cikkancs, mert akkor nem nagyon van egyéb kaja ötlet, aminek beszerzése két utca távolság alatt abszolválható. Ahogy lassan csorgunk tovább az utcán, láttunk egy picike boltot Warung (Étterem) felirattal és még jól, tisztának is nézett ki! Marcival egyszer már korábban megnéztük, hogy itt péksütiket sütnek. Veszíteni valónk nincs alapon megálltunk és bementünk. És milyen jól tettük! Este kilenckor még sültek a torták, édes süteményillat áradt a kis boltban.

Magunkhoz is ragadtunk egy mandulaforgáccsal megszórt, csokis márványos nagy tortát, ami még meleg volt! Langyos tejjel vagy hideg kakaóval, kinek hogy tetszik, fenséges vacsora lett belőle és még maradt holnap reggelire is! :)



Tanah Lot templom

Egy régebbi helyről írnék, amit akkor látogattunk meg, amikor még Marci is itt volt. Ez pedig egy, a sziget nyugati oldalán lévő templom, Tanah Lot.


Érdekessége, hogy egy kis sziklára épült, ami a parttól pár méterre áll. Maga a templom Bali annak a kilenc templomának egyike, amelyeket „iránytemplomnak” hívnak. Az iránytemplomok mindegyike stratégiailag kedvező helyre épült, hegy oldalába, sziklára, barlangba, mivel ők hivatottak megvédeni Balit a gonosz démonoktól.

Mivel démont nem láttunk sem a parton, sem a sziget belsejében, úgy tűnik a templomok hatásos védelmezők. Tanah Lot igazi szépsége egyébként naplementekor mutatkozik meg. Mi egyelőre erről csak fényképet láttunk, mert amikor ott voltunk, nem vártuk meg a naplementét, de napsütésben is nagyon szép volt...



Thursday, February 6, 2014

Reggeli a piacról

Ma sem terveztük, hogy piacra megyünk, de korán indultunk otthonról, nem reggeliztünk rendesen (értsd: nem reggeliztünk egyáltalán) és mire Klungkungba értünk, mai első megnézendő látványosságunk színhelyére, már nagyon éhesek voltunk.

A parkolóőr kötelező és államilag jóváhagyott „korrumpálása” és az autó parkolóban történő elhelyezése után, már éppen indultunk volna a látványosság bejárata felé, amikor látjuk, hogy a parkoló végében piac található. Ha már itt vagyunk, nézzünk be, milyen portékát kínálnak itt megvételre! - felkiáltással és nem utolsó sorban abban a reményben, hogy valami rögtön fogyasztható élelmiszert is találunk, beléptünk a piac területére.

Első körben gyékény alapanyagból font mindenféle árut, kelmét, kerti szerszámot (sarló, kés, kisbalta) találtunk. Majd átértünk a zöldséges - virágos - kajás részre. Találtunk rizsből készült kúp, tál és amorf formájú, száraz, kemény, egyébként ehetőnek tűnő valamiket. Viszont azt az ötletet, hogy ebből legyen reggelink, gyorsan elvetettük. Pár perces nézelődés után, végül találtunk egy standot, ahol fincsinek tűnő cuccoktól roskadozott az asztal.


Továbbra sem tudjuk, hogy mik voltak ezek, de a) ehetőnek tűntek, b) jó illatuk volt, c) sokan vettek belőlük. Vettünk egy-egy darabot mindből, ami hirtelen megtetszett. Annyi tuti, hogy rizsből készültek, édesek voltak és csúcs finomak! A rózsaszín pudingszerű még meleg volt a banánlevélben. :)


A szafarihajó is aluszik...

Egyik este sétáltunk a parti sétányon, vacsorázóhely reményében keresgéltünk, nézelődtünk a parti kis éttermek között. Egyszer csak két étterem között kilesve a partra látjuk, hogy a tenger igencsak visszahúzódott, a kis csónakok szépen felfeküdtek a parti homokra. Gyorsan levontuk a nyilvánvaló következtetést: apály van.

De egy bizonyos hajó látványa még így is egyszerre sokkos és mókás hatással volt ránk: egy négymotoros szafarihajó is felfeküdt a homokra...



A halászok ki is nevettek bennünket, hogy egy nagy, homokon fekvő hajót bámulunk, mutogatunk rá és fényképezünk veszettül, idióta turisták... A vacsoránkat végül a kedvenc parti éttermünkben, Liánál költöttük el.

Wednesday, February 5, 2014

A műhely titka

Már nagyon untam, hogy a gugli mapszon sok látványosság nincs fenn, nem ott van, ahol a valóságban, vagy ha egy látványosságra rákeresek, akkor a sziget nyolc különböző pontját is feldobja, mint lehetséges helyszín... Így pici pénzért végre lőttünk egy nagy Bali térképet, amin rajta van az összes látványosság, nagyon, közepesen vagy csak éppen fontos hely, tó, vulkán, nagyobb és apró falu és majd’ mind az ezer templom, egyszóval minden.

A térképet viszont jó lenne felkasírozni egy fára vagy valami hasonló masszívabb eszközre, amit utána felakaszthatunk a falra és rábökhetjük a látványosságokat, hogy így „3D-be” mozgatva a dolgokat, sokkal átláthatóbb legyen, mi hol található.

Ezért ma megálltunk két asztalos bolt és egy gyékényes bolt előtt is érdeklődni, hogy a fenti ötlet kivitelezése egyáltalán lehetséges-e, illetve ennek (mi)bekerülési paraméterei iránt. A gyékényes ember nagyon kedvesen annyit mondott „no inglis”, majd a legtermészetesebb nyugalommal folytatta a mondókáját indonézül... Annyit kihámoztunk belőle, hogy nála nincs olyan cucc, ami nekünk jó lenne. Hasonlóan jártunk az első asztalos üzemnél is.

Ám a második asztalos üzemnél már „litl inglis” fogadott bennünket, ezt jó jelnek vettük! Amíg Gyula letárgyalta, hogy a kedves vevő, azaz mi, mit is szeretnénk, addig én körbenéztem az üzletben. Nem klasszikus értelemben vett asztalos bolt volt ez, hanem olyan, amiben a kedvenc ajtóimat gyártották! Semmi más nem volt benne, csak az ajtókhoz szükséges elemek. A földön ült két segéd és papírsablon alaján vésték ki az ajtók közepét és a szemöldökfát díszítő mintákat.



Mivel itt valószínűleg csak nagyon jó minőségű fa van, nem olyan másod- vagy harmadosztályú, ami nekünk a kis térképünkhöz kellene, az árajánlat elhangzása után inkább úgy döntöttünk, hogy bár nagyon szépen dolgoznak, nem itt fogjuk a fánkat megrendelni.

Csiga barátai és üzletfelei

A múltkori csiga úgy gondolta, tetszik neki a fürdőszobám, így még mindig „nálam” lakik. Néha reggelre elkódorog, de mint a jó boci (már ha lehet csiga esetében ilyen képzavarral élni) estére hazajön.

Be még nem mutatkoztunk egymásnak, így csak per Csiga szólítom.


Viszont ma reggel már társasága is volt: egy másik csiga.


Igyekeztem Csigának elmagyarázni, ha már meginvitálja barátait és üzletfeleit, akkor legalább szóljon előre! Vannak kétségeim, hogy vajon megértette-e, mivel ma estére már HÁROM csiga tartózkodott a fürdőszobában. Az egyik még a samponomat is lelökte a polcról!

Ismét leszakadt az ég

Az alapszituáció: kellemes szerda délután 5 óra vala, semmi érdemleges nem történt ma, párás meleg az idő reggel óta, az ég tiszta, ragyog a nap. Már éppen kezdtem gondolkodni, jó lenne egy kis csokit szerezni, ha már teát ilyen melegben nem iszunk.

A gondolatot tett követte. Szerencsére nem kellett messzire mennem, mert a hűtőben ott figyelt csokikészletünk utolsó, még sértetlen eleme. Mire a hideg csokit feldaraboltam és gusztusosan elrendeztem egy tálkában, dörrent egy óriásit az ég és elkezdett zuhogni az eső...

Leengedtük a teraszunk szélén feltekert gyékényeket, hogy a teraszt és főleg a teraszon elhelyezett laptopokat megvédjük az esőtől. Mikor 20 perccel később abbamaradt a zuhé, ismét kisütött a nap, újra elkezdtek csiripelni a madarak és csak annyi emlékeztetett minket a nagy esőre, hogy a fákról még csöpögtek az esőcseppek és megint pocsolyává változott az egész kert.



Tuesday, February 4, 2014

Nem tervezett piacolás

Egyik nap bementünk Denpasarba, hogy elintézzünk valamit. Mivel az ügyintézésre egy órát várni kellett, hogy elüssük az időt, körülnéztünk a közeli piacon.

Olyan lelkesen kínálták portékáikat a kofák, alig lehetett elmenni egy-egy stand előtt, anélkül, hogy ne akartak volna valamit a kezünkbe adni megvételre. Mivel csak nézelődni mentünk és nem vásárolni, a zöldséges-gyümölcsös kofákat és portékáikat nem volt arcom lefényképezni... Majd legközelebb vásárlok valamit és akkor már nyugodt lelkiismerettel fogom őket is fotózni. A halárusokkal nem voltak ilyen ellenérzéseim...


Monday, February 3, 2014

Sárkány ellen sárkánygyümölcs?

A szupermarket gyümölcs részlege jobban illatozik mint egy virágoskert és a gyümölcsválaszték sem elhanyagolható. Cserébe elvétve találunk olyan gyümölcsöt, amiről tudjuk, hogy "mi fán terem". 

Egyik nap bevásárlás közben látjuk, hogy egy pár nagy szakértelemmel válogat egy pirosas-rózsaszín kupac közepén. Már többször néztük azt a jószágot, hogy vajon mi lehet, egyáltalán gyümölcs-e, a színe is fura, a héja sem hasonlítható semmihez, a jó ég tudja... Nem mertünk venni, mert még összeeszünk valamit... Összeszedve minden bátorságunk megszólítottuk a párt, akik egyből mondták, hogy ez a dragon fruit és vegyünk belőle, mert finom. Még azt is megmutatták, hogy nézzük meg melyik friss és melyik nem! :)

A sárkánygyümölcsnek egyébként három fajtája van:
  • belül fehér, kívül sárga
  • belül fehér, kívül piros
  • belül piros, kívül piros - Mi ez utóbbit próbáltuk ki! 

Úgy kell meghámozni mint egy kivit, sőt, még a belseje is kivire hasonlít, de édes. Tényleg nagyon finom!



Ui: éhgyomorra sokat enni belőle nem túl tanácsos, könnyen lehet, hogy kisebb hasmenést okoz... 

Beach lesen

A sanuri strandot már ismerjük, így vasárnap úgy döntöttünk ideje megnézni a híres Kuta Beach-et, vajon tényleg olyan szép-e, mint az útikönyvek mesélik. Ha magunk elé képzeljük Bali térképét akkor úgy néz ki mint egy nagy elnyújtott buborék, amiből mintha lecseppenne egy kisebb buborék. A két buborékot összekötő rész észak-keleti oldalán van Sanur, míg a nyugatin Kuta. Ennek megfelelően hívják a sanuri strandot Sunrise Beach-nek, a kutait pedig Sunset Beachnek.

Belőttük a mobil gps-t és a lovak közé csaptunk. Már előre készültünk, hogy most aztán valami gyönyörűséges pálmafás strandot, hullámokat és koktélozós cuki kis beach bárokat fogunk fényképezni. Nos, teljes meggyőződéssel és őszinte lelkiismerettel mondhatom, Kuta Beach nagy csalódás, ennél ocsmányabb és büdösebb strandot nem láttam még... A tengerpart mocskos a tenger által partra vetett természetes (faágak, kókusz diók) és mesterséges, de legalább apró szeméttel. Nem láttunk cuki kis beach bárokat, csak restaurant vagy club név alatt futó, ám bájukat rég elveszített étel és ital kiszolgáló egységeket, abból mondjuk több tucatot. A szállodasornál már kicsit jobb volt a helyzet, itt a partot tisztán tartották és láttunk egy férfit, amint éppen halászott.


De nem abból a fából vagyunk faragva, aki ilyen apróság miatt feladja! Valamiért szépnek mondják a nyugati oldalt, hát keressük meg hova dugták el a szép részét. Vizünk van, amíg benzinnel jól áll a kocsi, Gyula nyomja a pedált és amíg a telefonom bírja, navigálok! Sőt, vizet és benzint lehet venni, a telót meg tölteni!

Így esett, hogy találtam kettő, egy mikró méretű és egy kicsit nagyobb utat, amik Kuta Beach-től délre kivezettek a sziget partjáig. A mikró méretű volt közelebb hozzánk, azzal kezdtük. Hamar megtaláltuk, majd 8 és fél perc tekergés után egy templomnál találtuk magunkat, ami egyben az út végét is jelentette. A templom nyitva volt és tele emberekkel, akik horgásztak a szikláról...


Néhány kötelező fénykép elkattintása után visszatekeregtünk a főbb útig. Innen két választásunk volt, vagy egy baromi nagy kerülővel érjük el a másik cél utat, vagy választjuk azt a bizonytalan útgombolyagot, amit csak halványan jelölt a telefonom térképe. Természetesen ez utóbbit választottuk, aminek az eredménye 20 perc offroadozás lett, nem kevés eltévedéssel. De erőfeszítéseinket és kitartásunkat siker koronázta, végül elértük azt az utat, amit kerestünk és pár perc múlva le is parkolhattunk az út végén. A parkolóban építkezés folyt, egy-két autó állt csak, azt hittük itt is lukra futottunk, de azért ha már itt vagyunk, nézzünk le a partra! És milyen jól tettük!!! Megtaláltuk ugyanis Dreamland Beach-et!!!


A part tiszta, a homok sááárga, a tenger kééék, a hullámok naaagyok, fálmafák a parton, szörfösök a vízben, cuki beach bárok a parton, nem sok, csak épp egy pár, ahol finom a narancslé. Ismét egy gyöngyszemet találtunk! Lehet, hogy a nagy hullámok miatt nem a legideálisabb strandolni, de szörfözni és élvezni a tengerpartot maga a tökély!



Sunday, February 2, 2014

Vulkán szélén, felhők mélyén

Január 31-én, hogy aki szeretné, méltó módon tudja megünnepelni a kínai újévet, tanítási szünet volt a suliban. Ki is használtuk az alkalmat és ismét megléptünk Sanurból. Most is észak felé indultunk, de a cél a Batur hegy és a Batur tó voltak. A Batur vulkán érdekessége, hogy még ma is aktív vulkán, amit két koncentrikus kaldera ölel körül. A tó pedig a nagyobb kalderán belül fekszik és állítólag tele van hallal.


Sok más turistával együtt mi is Kintamaniból, kb. 1.500 méter magasról, a nagyobb kaldera peremén csücsülő faluból élveztük a látványt. Már a Kintamani felé vezető úton feltűnt, hogy kismotoron és robogón sok helyi megy előttünk. Ez nem lett volna nagy szó, de a hölgyek ünneplő ruháját már messziről megismertük. Sőt, több kis platós jármű is kapaszkodott felfelé, a platójukon fürtökben lógtak az emberek, aki tudott leült, kicsit kevésbé szerencsések a plató szélén lévő korláton ülve egyensúlyoztak a kanyarokban, a feltételes Darvin-díjat pedig annak a férfinak szavaztuk meg, aki a szemergő esőben papucsban, két lábbal, állva egyensúlyozott a plató szélén, biztosítékként pedig az egyik lábát fogták belülről...

Mivel a tó itt áll több száz éve, a szép ruhások pedig most mennek csapatostul valahova, a tó várhat, követjük inkább a platós kocsikat.

Így jutottunk el a Pura Ulun Danu Batur templomhoz, Batur faluba, ami Bali második legfontosabb temploma. Nagyon érdekes a története. Batur falu régen sokkal lejjebb, a Batur hegy lábánál állt, de az 1926-os nagy vulkánkitörés elpusztította az egész falut és a templom nagy részét is, kivéve annak legfontosabb épületét. A helyiek ezt úgy értelmezték, hogy az istenek megmutatták hatalmukat, de egyben kifejezték azt is, hogy a falu kedves nekik. A falu ezután feljebb költözött, a régebbi kaldera tetejére és újraépítették a falut is és a templomot is. Természetesen – szent hely lévén – itt is kellett a szarong a templomba lépéshez, de most már vittem a sajátomat! :)





Mikor jól kinézelődtük magunkat Baturban, tovább mentünk felfelé, már csak a kíváncsiság és a szebb fényképek kedvéért, hiszen az látszott, hogy turistát Baturnál feljebb nem visznek. Már reggel óta kicsit felhős volt az ég és mikor feljöttünk a hegyre ez nem javult, sőt az eső is kicsit szemerkélt. Most viszont leszakadt az ég, leszállt a felhő, alig láttunk ki a kocsiból, így egy-két kihagyhatatlan, gyors esernyő alóli, felhőbe vesző vulkán kép elkészítése után, vissza is fordultunk.

Most már semmi sem téríthetett el attól, hogy a tóhoz menjünk, még az igazi meredek hegyi szerpentin sem, ami a parthoz vezetett. A part menti legelső faluban volt egy nagy kikötő, onnan lehet a többi kis faluba eljutni. Mivel mi nem szerettünk volna hajókázni, inkább spontán jobbra fordultunk majd lesz valami, ha meg nem, akkor megfordulunk alapon. Kicsit tekeregtünk, majd egy kanyarban egy csapat férfi közül az egyik odalépett a kocsihoz és mondott egy nevet és azt, hogy „temple”. Lövésünk nem volt, miről beszél, de a temple, pláne ha nem közkedvelt turista célpont, nekünk éppen megfelel, mondtuk, „yes”. Erre elindult robogón előttünk...

20 perccel később és egy sinus görbét megszégyenítő hullámzású, egyébként piszok rossz állapotban lévő, természetesen egysávos úton (kettesnél feljebb nem sokszor váltott Gyula, sokszor kettesbe sem...) elértük Terunyan falut. A legérdekesebb jelenetek azok voltak, amikor akadt szembe forgalom: jobb oldalon majdnem függőlegesen megy fel a hegy, bal oldalon szintén csak ott lefelé és még víz is van, oldd meg... A falunál pedig szó szerint véget ért az út. Viszont volt a faluban egy hatalmas templom, nagyjából a semmi közepén... A templomról csak a kapuból tudtunk fényképeket készíteni, be nem mehettünk, mert éppen temetési szertartás folyt. 


Az esős évszak miatt most magas volt a tó vízállása, aminek egy-két falubeli ház és a benne lakók nem igazán örülnek. Amikor indultunk a faluból haza, láttuk, hogy egy másik autó a felvezető motorossal épp akkor ért ide. Lehet, hogy ez az egyetlen módja, hogy ehhez a szép templomhoz turistát csaljanak?


Saturday, February 1, 2014

Négy csillagos ebéd

Szállás is szükséges, ha az ember fia és lánya nyaralni megy és ahány ember, annyi féle szállás igénnyel fog minket megkeresni. Ezért most elég aktívan próbáljuk felmérni Sanur és környéke lehetőségeit. Jártunk négy csillagosakban, kettő csillagosakban és a kettő közötti, feletti és alattiakban is.

De amiről most igazán írni szeretnék az egy ebéd, amit egy négy csillagos szállodában kaptunk. 11-re beszéltük meg a találkozót velük és mivel az majdnem ebédidő, vendégül láttak minket ebédre – próbáljuk ki a konyhájukat is alapon.

Hmmmmm, a konyhára a legkisebb panasz sem érkezett! Sajnálom, hogy képen nem mennek át az ízek és az illatok!

Bal fentről sorban: nasi goreng ayam (csirkés süt rizs), satay csirke (a mini faszén tároló agyagedény és a rajta csücsülő nyársak nem fértek a képre), sült banán (ez a fajta a hely specialitása) és a hagyományos sült banán - eper díszítéssel természetesen!


Furcsa látogató a fürdőszobában...

Már megszoktam, hogy gekkó mászik a plafonon, békák ülnek az ajtó előtt, kutya látogat a fürdőszobába...

A gekkó csak elegánsan elengedi gyomra már megemésztett tartalmának maradékát és a gravitációra bízza, nem törődve azzal, ha az említett anyag a karomon vagy az ágy közepén landol. Mivel ez nem jelentős méret és elég könnyen eltávolítható, nem is érdemel több szót. A békák kuruttyolását is meg lehet szokni, sőt, igazából még érdekes is így elaludni. Ha bejönnek a szobába vagy a fürdőszobába, hamar ki lehet őket tessékelni. A kutyát dettó, szerencsére mondjuk White Socks nem jön be a szobába... Nem, nem, ezekkel minden rendben.

De ami ma este fogadott, arra nem voltam felkészülve: egy hatalmas csiga tisztelt meg társaságával addig, amíg zuhanyoztam. A háza akkora, mint az öklöm... Nem egy fürge lény, nem lehetett kizavarni, nem hallgatott a hess és hasonló utánzó szavakra... Viszont folyamatosan közelített! Így úgy döntöttem, okos enged: enyém a szoba, a fürdő meg lehet az övé, ma estére átengedem neki!