Tuesday, February 11, 2014

Wanted: internet

A lelkes Olvasóktól elnézést kérek a hosszú hallgatás miatt. Az ok: új lakba költöztünk és itt nincs internet, leginkább inter-nyet van. De van jó hírem is: ma megkötöttük a netet biztosító állami maffiával a boltot és röpke egy hét alatt majd be is kötik a netet a lakba, ami elvileg a következő hétfő lesz. Vagy két nappal korábban, vagy két nappal később, ezt nem lehet biztosra venni... 

Az internet sebességétől eddig sem estünk hasra, de ma szembesültünk vele, hogy a legfürgébb net már tudja az 5 Mbps-t is! Már akinek ez mond valami, mert nekem ez az az információ, amivel pont nem lettem okosabb. Ez van, ha informatikussal él együtt az ember lánya, nem kell az ilyesmihez értenie. (Legalábbis én eddig ezzel nyugtattam magam - sikeresen.) Persze próba jelleggel nem a leggyorsabb internetet vettük meg, hanem egy lassabbat, ami már 512 Kbps-sel szolgáltatja a drága információt. Adunk lehetőséget a szolgáltatónak, hogy legyen honnan fejlődnie!

Addig is, amíg elhalmoznak minket a bő internet zavarával, marad a mobilnetes akciózás. Apropó, itt álljuk is meg! A telefonunkról még nem beszéltem. Prepaid-es telefonunk van, egy összeget teszünk rá, arról megy a telefon, az sms és a net is. Hol lehet ilyet lőni? Majd’ minden második bokorban van egy-két kis kioszk, ami fénymásolós-telefonos vagy kisbót előtt telefonos pultok formájában működik, na itt lehet telefonkártyákat és telefonos egységeket vételezni. Természetesen némi monetáris kompenzáció ellenében. (A kártyafüggetlen telefon előfeltétel. A kikódolás is megoldható a fővárosban, de azért már a csekélynél picivel nagyobb összeget kérnek el és ez nem alkuképes ár...) Hogy is működik? Odamegyünk a pulthoz, annyit kell mondani, hogy X egységet szeretnék a telefonomra, a pénzt letesszük a pultra, a pult mögötti kislány a saját telefonján pötyög néhányat és a mi telefonunk egyenlegén megjelenik a kívánt összeg, boldogan távozunk és este már posztoljuk is a következő blogot. Rém egyszerű. Viszont a 3G csak úgy zabálja az egységeket. Ez az oka, hogy képet ma nem küldök...

No comments:

Post a Comment