Autószerelő lányaként – már csak
hivatalból is – érdekelnek az autók. Így kaptam az alkalmon, hogy az Oldtimer
kiállításról kivételesen nem csak két héttel később szerzek tudomást, hanem két
héttel korábban. Gondolkodtam, kit érdekelne ez, kivel lehetne elmenni. Marci
közepesen lelkesedett az ötletért, de mondta, ha nem találok senkit, akkor eljön velem. Szerencsére nem kellett sokáig törnöm a fejem,
hogy találjak valakit, aki a vonatokat szereti és talán a régi autók is
érdekelnék.
Mivel az illető még kiskorú, egy
szülői beleegyezést is be kellett szereznem. Szerencsére a szóbeli beleegyezés
elégséges volt és a kérdés elhangzása utáni másodpercben meg is kaptam. Ezután
izgatottan vártam az első csak-mi-ketten-a-testvéremmel napot! Ezzel nem voltam egyedül!
Mivel Zsombor nagyon várta
már az indulást és nem reggelizett, ezért anyukája megkért, hogy etessem meg,
amikor megérkezünk a Vasúttörténeti Parkba. Próbáltál már egy izgatottságtól
remegő, mozdonytól mozdonyig szaladó, egy percig meg nem álló hat és fél évest
leültetni és megtömni? Hát én még nem. Az első 20 percben mission
impossible-nek tűnt a dolog. De aztán Zsombor megoldotta a kérdést: a mozdonyforgatóval
akart menni egy kört. Ez miért volt megoldás? Mert megegyeztünk, hogy akár két
kört is mehetünk (milyen jó fej nővére van!), ha közben leülünk a szélére és
megesszük az anya által csomagolt fincsi szendvicseket. Mi így piknikelünk.
Láttunk sínautót és pöfögő
gőzöst; utaztunk a minivasúton, amihez fél órát álltunk sorba, sőt, még el is
engedtük az egyiket, mert mi a feketével akartunk utazni. A nap folyamán begyűjtöttem kettő „milyen szép fia van” megjegyzést, ami után halkan megjegyeztem, hogy köszönöm, majd átadom az édesanyjának, én ugyanis a testvére vagyok. A veterán autók végül
nem nagyon érdekelték Zsombort, de azért aranyos volt és megnézte velem, bár ez
kívülről úgy nézett ki, hogy őrült tempóban végigráncigált engem rajtuk. Csak egy régi katonai ágyúnál álltunk meg, ahol rácsodálkozott, hogy apukánk nekem miért nem magyarázta el
kiskoromban azt, hogy hogyan működnek az ágyúk...
Végül megkerestük a
terepasztalokat is. Zsom olyan ügyesen vezette az egyik asztalnál a vonatokat,
hogy a felügyelő bácsi megmutatta nekünk a külön helyiségben tartott, a
közönség által nem látogatható makettasztalt is. Nagyjából 5 négyzetméteres
asztal, 6-7 perc alatt megy végig a program és ér vissza minden vonat a
helyére, fantasztikus volt.
A kötelező fagyizás után még
beöltöztünk tűzoltónak és tüzet oltottunk, majd elindultunk haza. Összességében nagyon jó nap volt!
No comments:
Post a Comment