Sunday, August 31, 2014

Palacsinta a'la Bali

Az alcím akár az is lehetne: Sunday - Pancake day. :)

Mitől különleges? Tulajdonképpen semmitől. Mondjuk rizsliszttel készül, de csak azért mert nincs más. Ha nagyon körbenézünk a bolt polcain, találhatunk kukoricalisztet is, de abból inkább nem csinálnánk palacsintát. Sima ásványvíz van benne, mert buborékosat elvétve kapni Balin. Ha van is egy-két üveg, akkor az San Pellegrino és az ára egy kisebb fényűzéssel egyenlő...

Marci már tökélyre fejlesztette a palacsintakészítés művészetét, de mint minden nagy chef, ő is szívesen átengedi a részletmunkákat, mint pl. a palacsintatészta elkészítésének feladata. A sütés már kizárólag az ő területe!

Februárban legalább öt boltban kerestünk palacsintasütőt, de nem találtunk mást, csak magas pereműt. Abból vettünk is kettőt egyéb sütési célokra. Gyakorlati tapasztalat, hogy palacsintára nem jó, nehézkes benne a művelet, folyton visszatekeredik a tészta széle. De múlt szombaton olyan dolog történt, ami még nem: találtunk rendes, alacsony peremű palacsintasütőt! Mivel annyi volt belőle, hogy még el is adtak, vettünk egyet próbaképpen. Vasárnap este Marci már három palacsintasütővel zsonglőrködött a konyhában. És ma este is palacsinta lesz!



Thursday, August 28, 2014

Sárkányfesztivál

A sanuri sárkányfesztivál már pár hete elkezdődött. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy a Komodóról közepesen legálisan becsempészett komodói sárkányokkal mutatnak be ördögi mutatványokat, de nem is úgy, hogy sárkánygyümölccsel játszanak petangot. Nem, ez egy sokkal komolyabb sport! Ez a sárkányeregetés ősi tradícióira épülő fesztivál, ahol csapatok indulnak óriási saját kezűleg épített és szépített sárkányokkal, különböző kategóriában.


Amióta megérkeztünk, minden nap legalább 3-4 sárkányt láttunk az égen, békésen lengeni. De most hétvégén egy újabb fordulóhoz (vagy a végéhez, ez nem derült ki) érkezett a mezőny. A sanuri strand szállodáktól és turistáktól mentesebb végében lévő nagy szabad strand, placc adta a kiváló helyszínt. Ezt meg kell nézni – gondoltuk és hogy ne punnyadjon otthon, Katát is magunkkal rántottuk. Mikor megérkeztünk a partra a masszív tömeg kifejezés enyhe ahhoz képest, ami fogadott bennünket. Robogótenger foglalta el a máskor szinte kihalt parkoló területét, miközben - egyébként - Sanur utcáin jottányit sem csökkent a kétkerekűek száma...


Valószínűleg pont a fun kategória értékelésére érkeztünk meg, mert az égen pegazus, tűzhal, pagoda, szitakötő, bicikli, ejtőernyős, rendes tűzokádó sárkány formájú és egyéb amorf sárkányok lebegtek. Valahol szólt a zene és a hangosbemondóból folyamatosan jött a számunkra érthetetlen információ.


Amikor a kategória sárkányait lassan leengedték, a következő kategória versenyzői már bekészültek a placcra, hogy a vezényszóra felengedjék a sárkányokat. Közelről nézve, ezek a jószágok simán vannak kettő-négy méter hosszúak, tényleg nem kicsik és néha négy-öt ember fogja az ujjnyi vastagságú kötelet, amikor magasba engedik őket. A második kategória versenyzőinek ugyanolyan alakú sárkányai voltak, mind fekete, csak a sárkányok hasán láttunk némi díszítést, de azok is csak a fekete-fehér, kockás-csíkos motívumokig terjedtek.


Mivel olyan szinten továbbra sem bírjuk még a helyi dialektust, hogy az értékelést követni tudjuk, elindultunk körbenézni, mi van még a „búcsúban”. Nos, amit találtunk: gyerekeknek való hungarocell sárkány, napszemüveg árus, földimogyoró árus, főtt- és/vagy sült kukorica árus és természetesen az itteni fesztiválok elmaradhatatlan kelléke a satay chicken árus.



Az otthoni Szigetről lemaradtunk, de az esszenciáját itt is megkaptuk az alatt a másfél óra alatt, amíg a parton nézelődtünk és bolyongtunk a csapatok bambuszból tákolt ideiglenes sátrai között (árnyékolásra és tetőfedésre az éppen nem repülő sárkányokat használták). Volt olyan csapat, aki saját erősítővel és kompresszorral ontotta magából a techno zenét, egy másik csapat szimpatikusabb rockot nyomott, de a legédesebb csapat mégis az volt, akik mikor elmentünk mellettük és visszaköszöntünk nekik üdvrivalgásban törtek ki. Velük csináltunk egy-két fényképet is.



Amikor eljöttünk, akkor éppen a hosszú sárkányok versenyeztek, a farkuk két méter széles és legalább húsz méter hosszú, fenséges látvány.


Tuesday, August 19, 2014

A járgány

Közlekedni pedig kell!

Mi is így voltunk ezzel Cervivel amikor megérkeztünk, majd kiderült, hogy Gyula Ágival és Andival 3 napra a sziget északi részére látogat és ezzel a bázis kiváló Toyota Avenza-ja is elérhetetlen távolságra kerül tőlünk. Bali nem túlságosan nagy, de azért gyalog, főleg a döglesztő déli hőségben nem egy nagy élvezet gyalog róni a kilométereket. Taxizni lehet, és bár nem túl drága, kicsit már helyiként sajnáltam volna egy autóbérlés sokszorosát kifizetni az ide-oda rohangálásban.

Így jött Simon. Illetve nem is csak önmagában Simon, hanem egy kolegájával. Tudnillik, hogy Simon egyike Bali sok autókölcsönzőnepperének. Még tegnap felhívtam, hogy tudna-e egy olcsó kocsit szerezni nekünk kölcsönbe, majd este dobtunk egy sms-t, hogy akkor ma reggel hozhatná is. Sajnos viszont éppen "elfogyott" a raktárrol a kocsi, így Simon csak 2 nap múlvára tudott kocsit igérni. Nem jó hír... Végső kétségbeesésemben aztán még egy robogóval is beértem volna, de az augusztusi túristainvázó minden kerekes-járművet lefoglalt. Rossz hír.

Aztán ahogy a dolgok Balin intéződnek, intéződött ez is. Illetve Bali szokásokkal szemben, reggel szólt Simon, hogy akkor ma délután mégis csak hozná a kért autót. Nem vagyok itt hozzászokva, hogy valami hamarabb intéződik el mint igérik. Általában inkább csúszni szoktak a dolgok.

De vissza a történetünkhöz. Délután 3-kor, a megbeszéltek elött 2 perccel megjött az autó. Mivel a bérlésnél az ár volt a meghatározó szempont, ezért nem voltak magasak az elvárásaim. A telefonban csak egy Suzuki "Jinny"-t igértek, ami az előzetes felmérések alapján egy 2+2 személyes mini terepjárónak adta magát. És nem is csalodtam. Begördült egy csodaszép, bár koros, kék terep-gépsárkány. Szerencsére a Bamakó óta a terepjárók teljesen belopták magukat a kicsi szívembe, és ez most sem volt másként. Igazi klasszikus járgány, és még légkondi, sőt USB-s zenelejátszó is tartozik hozzá.


Kipróbálni nem volt idő, mert közben Kata is elökerült a suliból, aztán Cervivel még szüttyögtünk, így az első útra még holnapig várni kell. Remélem minden rendben lesz, Katát viszem reggel suliba!

Újra van egy terepjárom, olyan igazi old-school darab... :)

Sunday, August 17, 2014

Szombat esti welcome party

Szombaton Ági, Andi és Gyula elmentek Padang Bai-ba strandolni és kicsit acro-yogazni a fehér homokon. Fantasztikus képeket töltöttek fel facebookra nap közben, mi, aki itthon maradtunk (Marci, Kata és jómagam) talán még titkon kicsit irigykedtünk is, hogy milyen jó napjuk van, bárcsak mi is ott lennénk!


Mivel Balin hamar lemegy a nap, este 6 óra felé már általában kezdjük érezni, hogy lassan jön az est, ezért 6 körül halványan elkezdtünk aggódni, vajon a többiek merre lehetnek. Nem mellesleg gyomrunk erősen jelezte már vacsoraigényét és ezért is kicsit tanácstalanul álltunk, vajon intézzük-e magunk a vacsorákat, mert a többiek esznek útközben vagy várjuk meg őket.

Szerencsére sokáig nem kellett ezen a dilemmán rágódni, mert hamarosan hallottuk a kocsinkat és a motoszkálást a kapu körül. Végre hazajöttek! Igen ám, de vacsoravendéget is hoztak magukkal: Frasert, aki Gyulának egy régi ismerőse és pont most érkezett Balira, egyenesen a reptérről hozták magukkal. Ja, és magukkal szólítottak még kettő illatozó grillcsirkét is! Saláta volt itthon, hét főre is elég, vacsi megoldva!

Gyula kipakolta a lányokat és Frasert, aztán mondta, hogy még el kell szaladnia valahova valami cuccért, mindjárt jön. Amikor Fraserrel éppen felvettük a beszélgetés fonalát, honnan ismerik egymást Gyulával, stb, váratlanul beállított Orsi és még két lány... Orsival még Amedben találkoztunk februárban, amikor a Gusto Resto-ban mennyei magyaros finomságokat ehettünk az éttermében. Az étterem azóta nincs meg, de Orsi maradt Balin. Viszont most mitévő legyek? Maradnak vacsorára vagy sem? Ennyi nagytányérunk még nincs, de ennyi evőeszközünk sincs...

Nemsokára Gyula is előkerült és mit hozott? Még embereket: Miss Catherinet és a barátját, Nathant. Miss Cat Kata és Lili osztályfőnöke volt a Gandhiban és hozzá jártak a lányok külön angolórára is, nagyon cuki nő. A kötelező bemutatkozások, üdvözlések után Cat és Nathan bevetették magukat a konyhába, ahol azonnal nekiláttak pakolni: zöldségeket, bepácolt husikat és grillpálcikákat vettek elő szatyraik bugyraiból és mire észbe kaptunk ők már szeleteltek, tűztek... 


Gyula közben többedik fordulóban hordta be a sörös- és cideres kartonokat, rágcsákat, műanyag tányérokat és poharakat, mindent, ami egy partyhoz kell. Sőt, még két hungarocell lap is előkerült! Őszintén, én álltam, pislogtam és nem tudtam hol vagyok, hova kerültem, mi ez??? Marcinak Orsiék érkezésekor kezdett derengeni, hogy mi most valószínűleg csúnyán egy meglepetés party kellős közepébe csöppentünk! Még poénból be is írtuk a naptárunkba péntek estére, hogy welcome party, de nem gondoltuk, hogy szombaton és ráadásul ilyen lesz! Később Orsi elmesélte, hogy Gyula hétfő óta szervezte a ma estét, egyeztettek facebookon, hogy milyen ennivaló legyen, ki mit hoz. :)


Mikor Gyula végre befejezte a pakolást, mondta, hogy még két ember jön és ők is főzni fognak! Aztán előszedte a grillsütőt, amit ő csináltatott egy helyi mesterrel: egy hordó alját levágatta, hegesztetett rá négy lábat és két fület és vett egy külön rácsot, aminek van egy kis pereme, így akkor sem ér le a husi a porba, ha a rácsot le kell tenni a földre. Az elején kicsit rá kellett segíteni, hogy ne legyenek túl közel a tűzhöz a husik és zöldségek.


Mikor a maradék két ember is befutott (Peter, aki felvidéki magyar gyökerekkel rendelkezik és a Gandhiban énektanár, valamint a barátnője, Enya, aki egy helyi lány), már minden saláta készen állt, a husik és zöldségek pálcikákra tűzve, kint már éppen jó a tűz, mehettünk sütni – ezt a feladatot Nathan vállalta magára, ő felügyelte a sütést. A lányok közben feldíszítették a medencét és a kertet körülöttünk: műanyagpoharakban égtek a gyertyák, a hungarocell lapokat nagyobb kockákra vágták, azokra is kerültek poharak és gyertyák és szépen úsztak a medencében... 



Még két görög istennő is leszállt közénk!


Amikor minden finomság megsült, bent terítettünk, mindenki szedett magának majd kint a tűz körül telepedtünk le. Hmm, nagyon finom lett minden! Gyula nagyon megható köszöntő beszédet (Katának és nekünk) és köszönőbeszédet (a többieknek, akik eljöttek) mondott. 
Éjjel 1-ig voltak itt a vendégek, nagyon jól sikerült a buli! 



Saturday, August 16, 2014

Megérkezés a nagy házhoz

Már a reptéri fogadtatásunk is fantasztikus volt, de itt még korántsem értek véget a meglepetések! Otthon, amikor befordultunk a kocsibeállóra, Andi nyitotta a kaput, Ági várt minket a beálló végén és a beálló mellett végig két oldalon sok kis gyertya világított, meseszép volt! Nagyon jó volt úgy megérkezni, hogy ennyi barát várt ránk!

Sok minden változatlan maradt a házban, közben mégis rengeteg minden változott. Hat hónapja mentem haza innen, azóta sokkal otthonosabb lett, alakul a belaktuk érzés. Mivel Marci csak akkor látta a házat, amikor még felújítás alatt volt, gyorsan körbeszaladtunk házon belül. Már jócskán éjfél után jártunk, kint nem lett volna értelme körbe szaladni, úgysem látunk semmit...

Az étkezőben az asztal szépen feldíszítve és várt minket a finom tortilla, salátával, desszertnek kockázott papayaval.


A szobánk is várt ránk, már az ágyon volt az előre küldött takarónk, a földön az itt hagyott és előre küldött cipők, a szekrényben szintén az itt hagyott és előre küldött ruhák. 


Hosszú utazás

Néhány soha véget nem érőnek tűnő rohangálós nap után, elérkezett a szerda is. Ez minden héten így van, a kedd után szerda lesz, de ez az augusztus 13-i szerda különleges jelentőséggel bírt. Miért? – kérdezhetné a gyanútlan olvasó. De nem hagyom sokáig magában rágódni, egyből el is mondom: aznap utaztunk vissza Balira!

Drazsé és Évi segítségével a tervezett időben értünk ki Ferihegyre, délután 5 órakor. Utánunk 2 perccel Dóra Kata is befutott. Bár a gépünk csak 8 után szállt fel, sőt, még a check in pultok is csak 6 óra körül nyitottak, mi biztosra akartunk menni, hogy ha kell még valamit pakolni, gondok vannak a súlyokkal, stb, akkor legyen időnk mindenre. Sokat nem kellett pakolni, mert hármunknak volt összesen 90 kilónyi feladható súlya, és a négy zsákunk első pakolásra 95 kg-s lett, reméltük, hogy ez így fel fog menni. Várakozás közben anyukám sajtos pogácsája oldotta a feszültséget.

Mindent bepakoltunk a csomagokba, amiket mi szerettünk volna elhozni (még a botmixeremet is!) és azok a cuccok is befértek, amiket Gyula kért. Külön köszönet Taminak és Böbének, akik július közepén jöttek Balira, hogy a búvár felszerelésünk egy részét, a DAN-os egészségügyi felszerelések nagy részét és egy-két apróságunkat (szumma sacc per kábé 40-45 kg) elhozták magukkal és szintén külön köszönet Áginak és Andinak, akik augusztus 11-én jöttek Balira, hogy a maradék búvár felszerelésünk nagy részét magukkal hozták. Így nekünk tényleg csak minimális búvár felszerelés (ez a súly) és főleg a személyes dolgaink maradtak.

Résen voltunk mindannyian, amikor a 10-es check in pult körül kezdődött a mocorgás, elsőként dobtuk a csomagokat a szalagra (szép ez a többes szám, de valljuk be, Marci pakolta a cuccokat, mi a Katával csak néztük...). Mérés után gyorsan lakatok is kerültek rájuk és miközben szépen bájologtunk a check in-es kissráccal, minden csomagunk csont nélkül bebocsátást nyert a gép gyomrába. Tanulva a januári esetből, még mielőtt eltávolodtunk a check in pultoktól, leellenőriztük, meddig lettek a csomagjaink feladva, szerencsére csak a kívánt célpontig, Kuala Lumpurig és még véletlenül sem tovább... Marci megnyugodott.

Gyors ölelések és búcsúzkodás után átmentünk a security-n, nem vettünk semmit a duty free-ben,majd kis várakozás után átmentünk az útlevél ellenőrzésen is. Ettől a résztől kicsit féltem! Miért? Mert joggal kérdezhette volna meg az útlevélellenőrző, hogy mit keres a Kata, aki kiskorú, két olyan személlyel, akiknek a vezetékneve köszönőviszonyban sincs az ő vezetéknevével. Erre az esetre felkészülve volt nálunk egy két tanús meghatalmazás Kata anyukájától. De szerencsére ilyen kérdés nem hangzott el, így most már én is megnyugodtam.


Eseménytelen repülésünk volt Istanbulig (részemről a nagy részét végigaludtam), majd ott egy röpke háromnegyed órás várakozás után már szálltunk is fel a következő gépünkre. Valószínűleg a nyári csúcsforgalom miatt kicsit túlterhelt a reptér, ez lehet a magyarázata annak, hogy nem a szokásos úton lettünk átterelve a biztonsági ellenőrzésen keresztül a tranzit váróba, hanem egy gyorsított úton, ellenőrzés nélkül máris a csatlakozásainkhoz értünk.

A hosszú járatunk is eseménytelenül telt, a nagy részét ennek az útnak is mindannyian végigaludtuk, csak az etetésekre nyitottuk fel pilláinkat. Simán landoltunk a ködös Kuala Lumpurban.

Gyorsan beléptünk az országba, felkaptuk a csomagjainkat, örömmel konstatáltuk, hogy itt vannak és lelkileg felkészültünk a reptérváltás aktusára. Még szerda reggel beszéltünk Ágival és Andival, akik mondták, hogy van már kisvonat a két kuala lumpuri reptér (KLIA, ahova érkeztünk és LCC, ahonnan indulunk tovább) között, kényelmes, 5 perc alatt átvisz és 6 fillér a jegy. Ez nekünk pont jó lesz! Mint később kiderült, LCC reptér már nincs, átnevezték KLIA 2-re, átépítették az egészet, bámulatos, hogy fél év alatt milyen változtatásokat nyomtak le a malájok.

Kisvonatra fel, csomagokat bedobál, egy megállót utazik, csomagokat kis maláj segítségével kiszed és kiskocsira felpakol, majd a kis maláj iránymutatása alapján célba vesszük a liftet és megyünk a check in pultok felé. Itt a kislány kicsit akadékoskodott, hogy sok a súlyunk, de Marci előrelátó volt és az Air Asia-ra vett még egy 20 kg-os sport felszerelés plusz súlyt. Így már minden simán ment, Marci is teljesen megnyugodott.


Kilométeres sétával elértük a kapunkat, előtte még Katának vettünk csokit, amit az osztálytársainak adhat, sőt, még arra is volt időnk, hogy az összes megmaradt ringitünket egy McDonald's-ban verjük el kaja-gyorssegély gyanánt. Majd ezután egy, az előzőekhez hasonlóan eseménytelen repüléssel végül elértük Balit. 

Mindannyiunknak volt már vízuma, amiket még otthon a konzulátuson kértünk, így gyorsan beállhattunk a beléptető sorba, nem kellett még azzal is időt tölteni, hogy vízumot vegyünk. Mikor ezzel is megvoltunk és hivatalosan beléptünk Indonéziába, még kicsit vártunk a csomagjainkra, aztán már szaladtunk is a kijárat felé (már amennyire ezt a négy nagy csomaggal lehetséges), ahol Gyula várt ránk ezzel az "apró" táblával. :)


Mi integettünk neki, majd elindultunk jobbra, a kijárat felé... Pontosabban januárban még arra volt a kijárat, de közben ezt a repteret is átalakították! Kívülről nézve a jelenetet: megérkezünk, Gyula integet nekünk, mi neki, majd a totál ellentétes irányba elindulunk, erre Gyula kiabál egyet az ő csendes orgánumán, hogy "Maaaaarci", erre minden várakozó fej felé fordul és látva a nagy plakátot, nevetnek egyet és megtapsolják... :)))