Friday, October 31, 2014

Bahasa Indonesia

Selamat pagi! – Jó reggelt!

Mi is örülünk neki, ha Magyarországon élő külföldiek legalább azt a pici fáradtságot veszik, hogy az alapszavakat (köszönöm, jó napot, egészségedre, stb) megtanulják magyarul. Ezt a gesztust mi is szerettük volna megtenni, illetve még mindig sokan akadnak a balinézek között, akik nem beszélnek angolul és simán a főváros kellős közepén belefuthat (inkább beülhet) az ember egy kis warungba, ahol bármilyen nyelven próbálkozol is, csak az indonéz nyerő. Ezen indíttatásokkal elkezdtünk indonézül tanulni.

Helyi nyelven az indonéz nyelv szó szerinti fordítása: Bahasa Indonesia, de az egyszerűség kedvéért mindenki csak bahasanak hívja. Szóval bahasa tanárunk Bapak (Mr) Saryana, egy ötvenes évei elején járó kedves úr, aki angolt és japánt tanít a balinézeknek, illetve délutánonként egy 12 tanárból és kb. 60 diákból álló iskolát vezet, a saját házában. Néha kicsit furcsa az angol kiejtése, de egyébként jól tanít. Nem érezzük feleslegesnek, se haszontalannak azt a heti kétszer másfél-két órát, amit nála töltünk.


Eleve azt kértük Pak Saryanatól, úgy tanítson, hogy minél előbb kommunikálni tudjunk a helyiekkel, illetve ne csak a nyelvre tanítson minket, hanem meséljen a kultúráról, szokásokról is. Így az első óránkat kapásból azzal kezdtük, hogy mesélt a balinéz nevekről, hogyan épülnek fel. Ezt a témát most azért nem nyitjuk meg, mert később egy külön blogot szeretnénk neki szentelni. Elöljáróban annyit, hogy a balinéz nevek nem a klasszikus családnév + keresztnév felépítésűek.

Már az első órán kiderült, hogy az indonéz nyelv nem egy magfizika, gyakorlatilag minimális nyelvtana van, a van ige általában elhagyható a mondatból, nincs ragozás (kivéve a birtokos, de az is elhagyható) és sokszor úgy tűnik, mintha csak pakolnák a szavakat egymás után a mondatba, ugyanakkor van benne logika. A kiejtése, minimális eltéréssel, pont mint a magyar nyelvé. Cserébe nagyon sok - a mi fülünknek - hasonló szavuk van és néha olyan érzésed van, mintha a szavak többsége ugyanannak a kb. 10 betűnek a különböző keverékéből állna és mintha magánhangzóból csak a-t és i-t használnának, ami persze nem igaz.

Vegyünk egy egyszerű kérdést, pl. „Milyen nap van ma?”, ami indonézül „Hari apa sekarang?” (amit úgy is kérdezhetek, hogy Sekarang hari apa?), ahol a hari a nap, az apa a mi és a sekarang a most, vagyis a kérdés tulajdonképpen így hangzik: nap mi most. Ja, és az ejtése: hári ápá szekáráng?

Szintén az első órán vettük a számokat, vicces, hogy a 11-et és 12-t ugyanúgy képezzük itt is, mint magyarul az összes többi tizen számot, nincs rá külön kifejezésük, mint angolul vagy németül. Az évszámot is ugyanúgy végigolvassák, mint mi magyarul (pl. ezerkilencszáznyolcvanegy). Otthon Marcival úgy memorizáltuk a számokat, hogy nekiálltunk rablórömizni és amikor valaki letett egy sort vagy lapot, akkor el kellett mondania egyesével a lapok értékét indonézül, majd az összértéket is!

Már tudunk olyan hasznos mondatokat mondani, mint pl. "Hetente kétszer járunk bahasa órára, kedden és csütörtökön."; "A férjem, akinek neve Marci, nagyon jóképű és rendes."; Marci mondja: "Mindent megeszek, amit a feleségem főz."; én mondom: "Olyan ételeket főzök, amit a férjem megeszik."; és a legfontosabb: "Szeretünk búvárkodni." Hoppá-hoppá!

Amikor csak tudjuk, használjuk frissen szerzett tudásunkat: bahasául köszönünk, a házunkkal szemben lévő kisboltban, amikor átmegyünk ballonos vízért, már bahasául mondják nekünk a fizetendő összeget. Az étteremben bahasául rendelünk – csak picit ciki, amikor a pincér lány a biztonság kedvéért azért angolul olvassa vissza a rendelésünket...

Sampai jumpa! – Viszlát!

UI: Pak Saryana felesége, Ibu Ketut is nagyon aranyos, vele is van fényképünk! :) Sőt, még lak-lak nevű süteményt is kaptunk tőle.




Tuesday, October 28, 2014

Bevándorlási Hivatalban

Lehet, hogy szakmai ártalom, mert bár a következő sztoriban nincs semmi különleges, én minden percét élveztem és feszült érdeklődéssel követtem a történéseket. A többiek természetesen kevésbé osztották lelkesedésem....

Mi történt? Eljött az ideje, hogy vízumot hosszabbítsunk. A jó hír az, hogy ezzel nem kell egyedül megküzdenünk! Egyrészt itt vagyunk mi ketten egymásnak, hiszen egyszerre járnak le a jelenlegi vízumaink, másrészt általában itt Balin az ember fia és lánya szerez magának egy ügynököt, aki pici pénzért intézi a hosszabbításokat anélkül, hogy ehhez az ügyfél, jelen esetben a mi, személyes jelenlétünk szükségeltetne. Csak odaadjuk neki az útlevelünket, a „tiszteletdíjat” és egy darab, piros hátteres fényképet és a kisujjunk egyéb mozdítása nélkül kerülnek a hosszabbításos pecsétek az útlevelünkbe.

Most ősszel azonban változtak a szabályok és az eljárás kibővült: nem elég a piros hátteres fényképet beküldeni, az ügyfélnek egyszer személyesen is meg kell jelennie a bevándorlásiban, hogy a biometrikus azonosítóit levegyék. Azt hiszem az emberek azon 0,001%-ban vagyok, aki ennek kifejezetten örült, mert így legalább beleláthattam az itteni bevándorlási ügyintézésbe. Joggal lehet feltenni a kérdést: normális vagyok? Mi tagadás, sok szempontból nem, de ezen a téren inkább igen, hiszen otthon én is ilyesmivel foglalkoztam.

A megbeszélt időpontra a megbeszélt helyet kisebb izgalmak árán (éppen aznap lerohadt az egyik, általunk is használt telefonhálózat, így a pontos címet tartalmazó sms-t már csak akkor kaptuk meg, amikor már rég itthon voltunk...), de rekord idő alatt megtaláltuk. Az épület kívülről pont olyan, mint minden hivatalos balinéz épület: díszes, óriási zászlók védik a bejáratot és legalább három mosolygós biztonsági őr áll az ajtóban. Balinéz ügynökünk – követve a balinéz szokásokat  kicsit késett.

Gondoltam csinálok néhány fényképet az épület bejáratáról. Abban biztos voltam, hogy bent nem lehet fényképezni (nehéz volt bent nem észrevenni a nagyjából 2-3 méterenként figyelő sárga A4-es lapokat, rajtuk nagy betűkkel „no photo / video”), de a bejárat jól nézett ki. Azért gondoltam a kattintgatás előtt inkább megkérdezem a mosolygós biztonsági őröket, mit gondolnak a dologról. Az egyik őr szájából éppen egy negyed ananász fele lógott ki, amit a fal mellett álló gyümölcsárustól vásárolt percekkel azelőtt. Harmadik próbálkozásra meg is értették mit szeretnék, majd még kedvesebben mosolyogva mondták, hogy nem kéne. Nem erősködtem.

Végül az ügynökünk is befutott, egy telefonálás után már jött is értünk a beépített embere és irány az emelet. (Az ügynök és a beépített ember kulcsfontosságú, mert ők azok, akik biztosítják, hogy az iratanyagaink a megfelelő kezeken mennek keresztül és nem porosodnak sokáig itt-ott...) Bekísértek egy váróterembe, ahol az ügyintézők asztalait és a várakozókat egy nagy három fős pult választotta el. A pultban ülő három ügyintéző folyamatosan pakolta, adta ki és vette be a piros mappákat, vagyis az egyes iratanyagokat, vagy néha csak beleírtak valamit, pecsételtek és már adták is vissza. Sok külföldit láttunk, de mindenki egy balinéz ügynökkel volt – ahogy mi is. Pár percet kellett még várni, balinéz pár percet, na jó, volt az jó fél óra is, amíg szólítottak minket név szerint. Ekkor az ügyintézők asztalain túli világba, egy külön kis emelvényen álló 4-5 asztalhoz nyerünk meghívót, itt ültek a „különleges” ügyintézők, ők vették le a fényképet, az ujjlenyomatot, kértek egy aláírást egy szürke táblára, ami digitálisan rögzítette az aláírásunk, majd jöttek a szokásos kérdések, hogy mi az itt tartózkodásom célja, hányadszor vagyok Indonéziában, stb. De mindezt mosolyogva, végtelenül kedvesen, még beszélgettem is velük egy kicsit. És már készen is voltunk! Többször nem is kell majd tiszteletünket tennünk eme jeles épületben, egyszer elég volt átmenni ezen a – szerintem érdekes és izgalmas – procedúrán, pláne, hogy végre egyszer én voltam az ügyfél és átélhettem azt, amit az ügyfeleim éltek át, amikor a tartózkodási engedélyeiket intéztem otthon.

Amikor végeztünk, azért a kapun kívül csak csináltunk egy fényképet, hogy az eseménynek nyoma maradjon! 



Sunday, October 12, 2014

Citrom ízű banán...

Van a kertünkben egy nagy (nem, nem nagy, hanem naaaaaaaaagy) banánpálma, na jó tulajdonképpen a pálmaligetünk áll vagy 5-6 banánpálmából. Ami viszont a legjobb benne az az, hogy terem is! Két hete szüreteltünk egy nagy fürtöt róla és már most is másik három fürt érik. Egyébként tényleg nem a klasszikus banán íze van, az alakja sem olyan, hanem van valami kis citromos savanykás íze, de nagyon finom.


Mire a végére értünk a banánunknak, már mindenkinek herótja volt tőle, annyit evett belőle és az utolsó 7-8 szem csak nem akart elfogyni. Hogy örültek neki a muslicák! És még mi a muslicáknak! Amikor már kezdett enyhe cefreszag és komplett muslica hadsereg kőrözni a banános tányér körül az étkezőasztal közepén, úgy döntöttünk, ennek véget vetünk. Volt aki a kidobás mellett érvelt, de szerencsére a használjuk fel valamire inkább – lehetőleg minél hamarabb – csapat győzött. De mire használjuk fel? Így már senki nem szerette volna megenni, pálinkát eszközök hiányában nem tudunk belőle főzni, maradt a sütemény. Találtam egy ígéretes receptet, csak a banán (ez adott volt), kakaópor, fahéj és zab kellett hozzá (se plusz cukor, se liszt). Mivel minden volt itthon, neki is ugrottam. Ez lett belőle:


Thursday, October 9, 2014

Holdfogyatkozás

Az október 8-i holdtölte és holdfogyatkozás okán felbuzdulva október 7-én este (ami ugye az előestéje a nagy ünnepnek) zengett a környék az ünnepi istentisztelettől. Este háromnegyed 8-kor elkezdték hangolni a mikrofonokat és hangfalakat, hogy aztán 8-tól max hangerőn dübörögjön a decibel és szálljon az ének és az imádság a környék felett. Mi valószínűleg elég közel lehettünk a "tűzhöz", mert minden hangot hallottunk, pont úgy, mintha mi is ott álltunk volna a tömeg közepén... Éjfélkor ért véget az ünneplés és csendesült csak el a környék...

Mondanom sem kell, amíg tartott a daj-daj, nem ment teljesen felhőtlenül a bárányszámlálás és a nyugodt álomba szenderülés. Így másnap reggel a tükör nem nagyon volt nagy barátunk. Ezen segíteni kell! - felkiáltással úgy döntöttünk, lemegyünk a partra és kicsit magunkhoz térünk. 


Ez egy nagyon jó döntés volt! :) Találtunk egy helyes kis parti warungot, közel a víz, finom a lime és ananász juice és még finomabb az ananászos palacsintájuk mézzel és lime-mal. Marci dolgozott egy kicsit, én pedig nézelődtem, fényképeztem, pihentem.


Egy balinéz hölgy nagy kupac áldozatot hozott az isteneknek, pár perces rítus alatt mindet letette a homokra, meglocsolta vízzel, majd távozott.



Az esti holdfogyatkozás tényleg fantasztikus volt, jó részét láttuk a házunk teraszáról (kivéve, amikor egy-két rakoncátlan felhőpöff belebegett a látvány elé). Viszont aznap este 8-kor ismét elkezdődött az ünneplés és daj-dajozás, de most nem hagyták ám abba éjfélkor...


Saturday, October 4, 2014

Otthoni vacsorák

Ahogy írtam az előző bejegyzésben, mostanában főleg itthon vagyunk, esetleg vacsorázni megyünk el, de rászoktunk, hogy inkább itthon főzünk. Továbbra is tartjuk a legyen finom, nem túl bonyolult és lehetőleg hamar elkészüljön elvet.

Mostanában ezek születtek:

Mezei csirkepörkölt. A rizslisztből szaggatott galuskára nem vállalkoztunk, aminek több oka is volt. Egyrészt ha nem sikerül, akkor ennyi lisztet és tojást nem szívesen dobtunk volna ki, másrészt – ami az előző folyománya is lehetne – biztosra mentünk, a tésztát nem lehet elrontani, harmadrészt nincs galuskaszaggatónk... Van sajtreszelőnk, ami a nevének megfelelően sajtreszelésre kiváló szerkezet, de az alakja miatt nokedli szaggatási célra nem alkalmas.


Almás-bazsalikomos csirke, vékony sonkaszeletekkel megspékelve. Tanulva az első sütés utáni fogyasztói visszajelzésekből, másodikra kicsit módosítottam a recepten és a főpróba után most már mertem dupla adagnak nekivágni. Hát, sokkal jobb lett, mint a prototípus volt, pedig az sem volt rossz!


"Búvár csirke", vagyis hagymás-krumplis-répás csirke. Végre megtartottuk a névadó ünnepségét! Azért kapta ezt a nevet, mert nem volt még neki és éppen kreatív állapotában volt a társaság. De miért pont ez lett a neve? Ennek két oka is van: egyrészt mert a névadók közül és az asztal körül mindenki búvár volt (még akkor is ha, mint pl. én, most passzív státuszban van), másrészt, amikor másodszor csináltam ilyet, akkor a szükséges és elégségesnél hangyányival több vizet öntöttem alá és tényleg merültek a csirkefalatok. Ettől függetlenül nem panaszkodhatom sem az ízre, sem a többiek sebességére, ahogy a búvár csirkét elpusztították.


Tortilla a’la Bali. A januárban kikísérletezett recept még most is jól működik, nem is kellett rajta változtatni. Viszont most már le tudtuk pirítani a végén. Hol? A sütőnkben!


Marci is kivette a részét a konyhai tevékenységekből, ő igazi férfias ételt készített: marhaszeletet sült krumplival és rizzsel. Igen finom lett! Pár napja felfedezésképpen betértünk a főút mellett lévő LotteMartba, ami amolyan hazai Metro bevásárlóközpontszerűség, nagy tételben lehet tűzőgépbe kapcsot, forgószéket, WC papírt, bögrét, lekvárt, almalevet és egyebeket venni, illetve van zöldséges- és hentespultja is. Ha már ott jártunk, körbenéztünk a hentespult körül és a látványnak megörültünk: szép, friss árut találtunk. Egy-két marhahusi egyből velünk is jött.


Rozmaringos-citromos csirke - Marci nagy kedvence! Klasszikus citromhoz még mindig nem volt szerencsénk, ezért minden ilyesmit a nagy tételben kapható limemal helyettesítünk. Hát, ez sem lett utolsó...


Nekünk ezek a – kis túlzással – hazainak mondható ízek, még akkor is ha egynéhány közülük nem a klasszikus magyar konyha, se nem Horváth Ilona szakácskönyvének örök darabja, nagyon jól tudnak esni. Az indonéz konyha kiváló ételei és ízei pár hét után könnyen egyhangúvá válnak, jó feldobni a menüt valami mással. Cserébe viszont, ha Liához megyünk vacsorázni és ilyesmik csusszannak a bendőkbe, azokat szintén nagy élvezettel fogyasztjuk.