Magyar vacsora

Nem is olyan régen, egy szombat este magyar este volt nálunk, na nem csak azért mert 5 magyar és 3 nem magyar vett részt rajta (bár az egyik nem magyar is felvidéki szlovák volt, Peter, aki ért magyarul), hanem mert mi főztünk Marcival - ebben sincs semmi különleges, mindig mi főzünk. De mit főztünk! Csirkepaprikást és hortobágyi húsos palacsintát. Hoppá-hoppá!

Még az augusztusi welcome partinkon ígértük meg a nem magyaroknak, hogy hamarosan csinálunk valami ilyesmit. A hamarosanra eddig kellett várniuk, mert nekünk kellett ez a kis idő arra, hogy felderítsük az alapanyag és hozzávaló frontot, elég magabiztosak legyünk és meg merjük kínálni a magyar konyha eme két remekével azokat, akik ilyesmit eddig még hírből sem ismertek.

A csirkepaprikáshoz fincsi hazai pirospaprikát használtunk. Hosszas keresés után végül csak találtunk búzalisztet a szupermarketben (alsó polcon eldugva), amiből Marci szaggatott egy nagyobb mennyiségű galuskát is egy a mennyiséggel fordítottan arányos méretű, értsd tenyérnyi sajtreszelőn. A sajtreszelő friss szerzemény, kifejezetten ehhez az alkalomhoz vadásztuk le, mert ezek itt nem ismerik sem a galuskaszaggatót (miért is kéne nekik, nem esznek olyat), sem a naaaaaagy sajt reszelőt (sajtot sem nagyon esznek a helyiek). Megszenvedett Marci a galuskaszaggatással, de a végeredmény megérte, nagyon jó lett!

4 órát játszottunk ketten a konyhában, közben jó zenéket hallgattunk és amikor a vendégek is megérkeztek és asztalhoz ültünk, 20 perc alatt szippantódott fel az egész, de mindenki nagyon dicsérte.

A hortobágyiról készült 1 azaz egy darab fénykép még a sütőbe helyezése előtt és ez az egyetlen kép is egyben, amit egész délután és este sikerült készíteni, pedig akartam fényképezni...

Desszertnek a kakaós, fahéjas és lekváros palacsinták közül lehetett választani.

A vacsora utáni szusszanást követően mindenki fürdőruhába bújt és medence partival koronáztuk meg az estét.