A vasárnap egy
különleges nap, nem csak Marci esti palacsintái miatt vagy azért mert a
vasárnap a helyieknek is munkaszüneti nap, hanem mert ilyenkor kell valami kis
plusz, ami megfűszerezi vagy – az én esetben inkább – megédesíti a hetet.
Mostanában ezek a reggelik.
Már augusztus óta
kutattam, vajon hol lehet Sanuron belül a híres Sunday Market. Van külön facebook csoportja (csatlakoztam), tudtam melyik úton van, azt is, hogy a Park
étterem melletti-mögötti füves gyepre pakolnak ki az árusok, guglimapszon
végigsétáltam többször is oda-vissza azt a szakaszt, ahol a facebook oldal szerint lennie kéne, ha arra jártunk a kocsiból is mindig figyeltem, hátha meglátom a tábláját. De nem
találtam meg se a Park éttermet, se a piacot... Míg nem november közepén voltak itt barátok, akikkel a sanuri főutcán
sétáltunk és egyszer csak szembe jött velem a Sunday Market táblája! Na most
megvan a kis pimasz, jól elbújt, de végül megtaláltam! Gyorsan megjegyeztem,
milyen szállodák, éttermek stb. vannak körülötte, hogy legközelebb is megtaláljam. (Zárójeles megjegyzés: a Park étterem bezárt és éppen felújítás alatt
van az épület...)
Szerencsére
Marcit sem kellett sokáig nyüstölnöm, hogy vigyen el a Sunday Marketre, ő is
tudta, hogy addig nem nyugszom, amíg nem látom a saját szememmel és jobb minél előbb
túlesni(e) ezen. Éppen egy erősen esősebb éjszaka után voltunk, így nem sok árus
kínálta aznap portékáját, tulajdonképpen az egész nem volt egy nagy durranás. De! Volt kint
egy kedves néni, aki péksüteményeket árult: töltött fánkokat, croissant-okat,
kakaós, fahéjas és almás csigákat, almás táskákat... Hmmm...
Marci végre
ehetett csokival töltött, kívül is csokis fánkot, nekem meg egy marcipánnal
töltött, kívül mandula szeletekkel meghintett croissant jutott. Kincseinket óvatosan
tartva lesétáltunk a tengerpartra és stílusosan ott fogyasztottuk el őket –
mondanám, hogy napfelkeltét nézve, de reggel 11-kor ez már nem igazán volt
aktuális...
Nem messze tőlünk
található egy helyes kis kávézó-süteményező-reggeliző hely, alias Café Moka.
Tőlünk nagyon egyszerű megtalálni: ha kilépünk a kapunkon veszünk egy jobbost,
majd az első lehetőségnél bekanyarodunk egy kis gang-ba. A kb 10 perc séta
alatt utunk egy békésen legelésző tehenekkel és csirkékkel teleszórt senki
földje mellett vezet (ahol esténként a srácok komoly foci vb-t megszégyenítő
meccseket játszanak). Ez után jön a keskeny sikátoros rész, ami nem félelmetes
egyáltalán, de előfordulhat, hogy meg kell küzdenünk egy kicsi, félős, de portáját
hangosan őrző kutyával, néha persze jöhetnek erre biciklis kislányok vagy
egy-két robogó is, pont annyi hely van, ha a falhoz húzódom, akkor elfér a
robogó. Majd az utolsó etap a bypass (a naaaagy két sávos út) melletti rozoga
járdaszerűségen szlalomozás vagy az odaparkoló autók/motorok vagy az éppen
hiányzó csatornafedeleket kerülgetendő. Innen már látható a Café Moka cégére és pár perc
múlva már a menüt lapozgatva vagy a péksütemények és tortafalatkák illatától majdnem elalélva
élvezhetjük a hely kellemes légkörét.
A chocolatine és a koffeinmentes latte (Illy kávéból) egyszerűen mennyei... Megérte a (tor)túrát!
Mielőtt bárki megszól, hogy kismamaként nem kellene ilyen cukor és szénhidrát bombákat magamhoz vennem, gyorsan elmondom, hogy Balin eredetileg – bár a fenti példák nem ezt mutatják – nem lehet péksüteményt kapni. Nincs. Nem ismerik. Nem élnek vele. Minden ilyesmi a nyugati behatás eredménye és a külföldieknek készül. Ezt az áruk is érzékelteti – sajnos... Ennek eredményeként mi sem élünk vele. Kivéve a fenti két alkalom, ami sokkal inkább szólt a lelkünknek, mint a gyomrunknak. Azt hiszem még így sem vagyok rossz a négy hónap alatt kettő péksüti aránnyal! :)
No comments:
Post a Comment