Monday, November 23, 2015

Az első hintázás

Az első önálló hintázásra október elején került sor. Hintában korábban is ültünk már Gedével, de akkor rám volt kötve kendőben. Október elején viszont barátokkal Kemencére mentünk hétvégére, és a szállás kertjében volt egy mini játszótér. Gyerekhintával!

Szombat reggel, hogy Apa hagy aludjon még egy órát, gyorsan felöltöztettem magamat és Fiatalurat és kimentünk a kertbe sétálni. Ekkor fedeztem fel a hintát. Akkor még nem próbáltuk ki, gondoltam majd délután lesz rá alkalom. Ennek három oka volt: 1. a reggeli harmat miatt a hinta ülése vizes volt, 2. jól megkötöttem a kendőben Gedét, nem akartam 5 perc után lekötni őt és 3. az első hinta élményét meg szerettem volna osztani Marci. Mégiscsak nagy szó az első hintázás, éljük át együtt!

Reggeli után Marci átvette az éppen kicsit nyűgösebb gyermek szórakoztatását, amíg én bent szöszöltem valamit a házban. Egyszer csak Marci, vállán a fiával, belép a konyhába és izgatottan meséli, hogy: képzeld, van hinta a kertben. Az én szemeim is felcsillantak, hogy tudom, délután hintáztassuk meg együtt Gedét. Mire ő: 
- Ööö, hát én már beletettem és hintázott. De nyugi, tetszett neki!
- És nem volt vizes az ülés? - kérdem.
- Kicsit talán még igen...

Ezek a képek már délután készültek - a második hintáztatásról.



Ahogy Drazsé mondta: három ponton kapaszkodik. :)

Tuesday, October 27, 2015

Szabadon szülni

Ez volt a címe annak a beszélgetésnek, amin még június elején vettünk részt. Miért a többesszám? Mert Fiatalúr is jött velem. Neki ugyan sok beleszólása nem volt abba, hogy jön-e velem vagy sem, jött és kész. Amíg anyánál van a kaja, addig ez gyanítom így lesz!

Kezdő anyai énem majdnem megkérdezte a szervezőt, hogy gond-e ha hozom a gyerkőcöt... Ha nem lett volna elég, hogy a beszélgetésre a XIII. kerületi Gyermek- és Ifjúsági Házban került sor, akkor az, hogy egy Babahordozó Klub (Érted? BABAhordozó Klub!) keretein belül szerveződik a program már felgyújthatta volna a lámpát. Mivel a kérdés nem hangzott el, így szerencsémre megúsztam a "most komolyan" pillantásokat. Ráadásul egyszer már voltam ebben a baba-mama klubban. Akkor is és most is szinte mindenki gyerkőccel jött. Volt akinek még a pocakban volt a gyerkőc (mint legutóbb nekem is). 

Miről szólt a beszélgetés? A császármetszés utáni természetes szülésről. Direkt használom a beszélgetés szót, mert nem előadás volt, hanem egy néha könnyed hangulatú, néha kicsit paprikásabb hangvételű beszélgetés egy szülész-nőgyógyász doktornővel. Ültünk a földön, a többségnek jutott babzsákpuff, aki nagyobb gyerkőccel jött, azok néha mászkáltak a gyerekek után, hogy pl. a kék legóautóért közelharcot vívó totyogókat szétválasszák vagy éppen kiszedjék Zsoltika kezét Déneske szájából. Fiatalúr akkor még az oda teszem ott marad időszakát élte, ő az előttem lévő takarón fetrengve vagy a mellkasomon szuszogva vett részt az eseményen. (Hejj, de könnyű is volt akkor a hol a gyerek kérdés. A válasz mindig az volt: ahova tetted.)

Júniusban is és most is úgy gondolom rendben vagyok azzal a ténnyel, hogy nekem is császármetszésem volt. Már szülés közben is, amikor végül úgy döntöttek az orvosok, hogy na akkor irány a műtő, azt gondoltam: innentől biztosan mindketten jól leszünk. Szerencsére nem úgy éltem meg ezt az egészet, hogy tőlem elvettek valamit, nem éreztem indokolatlannak a beavatkozást. Valószínűleg azért mert engem a legvégéig hagytak próbálkozni. Azóta többször pörgettem végig azt a napot magamban és mindig (!!!) arra jutottam, hogy az, hogy én ott helyben prompt elfogadtam a helyzetet, sokat segített az akkori megélésben és a későbbi feldolgozásban. Ha ez van, ez van, hozzuk ki belőle a maximumot!

Ezzel a háttérrel mentem el a beszélgetésre. Egyrészt jó volt kimozdulni itthonról, másrészt érdekelt a téma, harmadrészt kíváncsi voltam a meghívott doktornő véleményére a császár utáni szülésről (mégiscsak van egy vágás odabenn, jó tudni, mit kell tudni róla). Hát, arra viszont nem voltam felkészülve, amit a többi lánytól a "hogyan élték meg mások" témakörön belül volt szerencsém hallani. Nem részletezem, de az mindenesetre sokkoló, hogy kb. 8 császáros kismama közül rajtam kívül egy lánynak jelentett a császáros szülés "nem rossz" élményt. Őszintén megdöbbentem a történeteken...


Összességében örülök, hogy elmentünk és megtudtam amit szerettem volna. Bár sokat nem szóltam hozzá a témához, bennem még jobban megerősítette azt, amit addig is gondoltam: az én szülésem így volt jó, ahogy történt! Persze én is szerettem volna a "normális" módon megszülni a fiam, de szerintem a lényeg az, hogy végeredményben Fiatalúr egészséges, én szintén. Kell ennél több? Csinálnám másképp, ha megtehetném? Nem! Van egy vágás a hasamon. Na és? Az a mi csíkunk Gedével, csak a kettőnké, 7 hónappal ezelőtt ott bújt ki és ennek én nagyon, de nagyon örülök!


Sunday, September 20, 2015

Irány Horvátország!

Vagy ahogy még a gimis időkből származó jegyzeteimben található: Horváthország.

A nagy utazás

Két és fél éves voltam, amikor életemben először átléptem az országhatárt és ez a korai 80-as években nagy szónak számított! Azóta kinyílt a világ, kicsi fiunk pedig csúnyán rám vert ebben: ő három hónaposan lépte át az országhatárt. (Lépte? Inkább gurítottuk át a kis popsiját.) A határon apukája taktikusan az ő cuki fotós személyi igazolványát helyezte a kupac tetejére. A határőrkislány az elvárásoknak megfelelően reagált: elolvadt, gyorsan megmutatta horvát kollegájának Gede személyijét, mosolyogtak egy sort, hogy milyen édesen alszik, majd integetve továbbengedtek minket. Megy ez simán!


A cél: Rovinj, amit egy egy órás mosdó-pelenkacsere-etetés-büfiztetés-séta-ebéd a szülőknek-szusszanás kombós megállóval együtt is röpke 7 óra alatt abszolváltunk. Egyik ismerősünk, aki két kislány édesapja, csak lazán a franca küldött bennünket, amikor arra a kérdésére, hogy Gede hogy viselte az utat, a megfelelő választ adtam: szinte végigaludta. Fiatalúr ugyanis jó időzítéssel a Rovinj tábla vonalában ébredt.


A szálláson Évi, Drazsé, Kinga és Tibi vártak bennünket, a hűtőben pedig a behűtött ciderek. Rég óta ismert tény, hogy az éhes férfiaknál nincs rosszabb, talán csak az éhes kisbabák. De még őket is űberelik az éhes kismamák és szoptató anyukák! Mivel a hét fős társaságunk öt tagját ez lefedte, így a vacsoránk hirtelen központi kérdéssé vált. Marci és Drazsé perceken belül megtámadták a közeli kisbótot, zsákmányoltak pár csevapcsicsit és egy tisztességes méretű (értsd a kapható legnagyobb) üveg ajvárt és nekiestek a vacsora elkészítésének. 



A világbéke megteremtése után már csak a tenger felkeresése és a megmártózás maradt hátra, hogy megérkezésünk teljes legyen. Ebből a fiunk sem maradhatott ki, az ő kicsi praclijai is tengert értek. Tengert, ami hideg volt és tobzódtak benne a medúzák. Állítólag olyan csúnyán néztem Marcira, miután kisfiunk (negatív) hanghatásokkal jelezte a víz hőfokát, hogy többet nem merte bevinni a vízbe - persze ezt csak a hazaúton vallotta be...



Esti rutinok otthontól távol

Mivel ez volt az első alkalom Gede születése óta, hogy nem otthon aludtunk és nem a megszokott rend szerint zajlottak az esti rutinok, kicsit izgultam mi hogy lesz. Miután az első este
 Gede-ellátásra alkalmassá tettük az apartmant és felállítottunk egy hogyan fürdessünk - hol pelenkázzunk - hol etessek - hol alszik a gyerek protokollt, már én is megnyugodtam. De menjünk sorban:

Hol pelenkázzunk? Van egy szuper pelenkázó kutyánk. Eredetileg Ikeás jószág, de mi kaptuk. Kicsire össze lehet hajtogatni, a pelenkázó táskában lakik. Működési elve hasonló az egyszer használatos pelenkázó alátétekéhez, csak ezt többször is lehet használni. Fogtunk egy takarót és a szobánkban található pipereasztalt alakítottuk át pelenkázóvá, a pipereasztal fiókjába pedig bepakoltuk Fiatalúr ruháit. Reggel pelenka-kutya, popsikrém és törlőkendő ugrottak a pelenkázó táskába és jöttek velünk, este pedig kipakoltuk őket. Ezt a kérdést hamar kipipáltuk. 

Indulás előtt a "vigyünk-e kiskádat" kérdés hamar megkapta a nem szavazatot mindkettőnktől, kiskád tehát maradt itthon. De akkor hogyan oldjuk meg a fürdést? Még sosem fürdött a gyermek nagykádban. Eddig. Első este még idegenkedtünk a nagykádas történettől ezért Marci ült be a kádba, az ő ölében fürdött a gyermek. Ez a tevékenység inkább hatott macskamosdásnak, mint rendes tisztálkodásnak. Mivel viszont mindenki vizes lett, kádban is voltunk, tehát foghatjuk rá, hogy fürdési tevékenységet végeztünk. Második este aztán nem lacafacáztunk, Marci teleengedte a kádat (már úgy Gede-kompatibilisen) és láss csodát, utódunk imádta! Ez is megoldva!


Hol aludjon Fiatalúr avagy vigyünk-e utazóágyat? Elsőre azt gondoltuk: akar még egy ilyen plusz cuccot vinni a fene, így az utazóágy a kiskád sorsára jutott. De akkor mégis hol aludjon a gyermek? A köztünk a nagy ágyban verzió fel sem merült. Felmerült viszont bennünk a finn példa: doboz! Ha a finn gyerekeknek jó a doboz, mint námbör van alvóhely, akkor Fiatalúrnak csak jó lesz ideiglenesen a nyaralás alatt. Átmegyünk nomádba! Utánagugliztam, hol lehet normális méretű dobozhoz jutni és hol tudunk bele szivacsot vágatni. Ám ekkor jött a következő, mindent vivő ötlet: a babakocsi mózes részét amúgy is visszük magunkkal, ha a délutáni séták alatt abban tud aludni Fiatalúr, akkor csak tud benne éjszaka is. Már csak az a kérdés, hogy a légzésfigyelő panelje befér-e a mózesbe? Befért! Done. Éjjelente a Manó-mobil ott állt az ágy mellett, vagyis mellettem és ugyanolyan jókat aludt benne a csemete, mint itthon a nagyágyban.

Szerencsére Fiatalúr igazi jófiúként végigaludta majdnem az összes éjszakát, csak egyszer kelt fel éjjel, akkor - 21. századi lányhoz illően - a mobilommal varázsoltam pelenkázáshoz illő hangulatvilágítást. (Otthon a pelenkázó mellett egy 25 W-os narancs színű égő szolgálja a kényelmünket.) Cserébe napközben általában protestált az alvás ellen.


Néha azért elgondolkodtunk rajta, vajon túl lazák vagyunk?

Gyerekkel a strandon

Ez életünk első nyaralása saját jogú gyerekkel. Még az itthoni készülődés fázisában a miket vigyünk magunkkal úgy általában kérdés tisztázása után jött a még nehezebb kérdés: mit kell vinni a strandra? Kell-e a három hónapos gyerek érzékeny bőrét naptejjel kenni? Ha igen, milyen naptejjel? Ilyen és ehhez hasonló ezer kérdés cikázott a fejemben az indulás előtti hetekben.

Majd egy nagy levegővétellel nyugalmat erőltettem magamra és mielőtt beleőszültem a témába, nekiálltam Marcisan (vagyis racionálisan) számbavenni a kérdéseket. 

Kezdtem az egyszerű végével, pl. naptej: megkérdeztem egy a kérdésben autentikusnak vélt személyt, a gyerekorvost, mit gondol. A válasz: ne kenjek rá semmit és ha lehet ne is vigyem napra, vagyis ne rakjam ki magam mellé aszalódni a napágyra, mert azt az ekkora emberkék még nagyon rosszul tolerálják. Ez menni fog! Venni és kenni nem kell, napra én sem megyek!

Második lépés: akkor kell valami árnyékoló, mert fogalmam sincs milyen a horvát partok árnyékellátottsága, illetve kell valami "bé" alternatívaként, ha a top árnyékos helyeket a (nálunk) korá(bba)n kelő turisták elfoglalják. Némi netes kutatás után felkerestem a Decathlont ún. menedék vásárlása céljából. A Decathlonban kezembe akadt még egy hasznos, és mint később kiderült messze a leghasznosabb készség, vagyis egy strandszőnyeg. Ez eredetileg nem volt a beszerzendők listáján, ezért családi szavazásra bocsátottam a kérdést. Fiatalúrral ketten voltunk shoppingolni, én megszavaztam a strandszőnyeg beszerzést, ő hallgatott, ami a beleegyezés jele, ugye?, így a menedék mellett hamar a szőnyeg büszke tulajdonosaivá is váltunk. 

Mi kell még? Játszószőnyeg a gyermeknek, mert csak úgy a strandszőnyegre nem fogom letenni a parton, illetve a szálláson is jól jöhet. A Nagyitól kaptunk egyet, ami egy kék mackót és a családi leltárban a kettes számot viseli. Ezt érte a megtiszteltetés, hogy velünk tartson külhonba, ezzel együtt előléptettük úti játszószőnyeggé. (Hoppá-hoppá, micsoda karrier!) 

Azt hiszem itt véget is ért a spec strand listánk... A többi elem: pelenkázó cuccok, hordozókendő, víz, olvasnivaló a család minden tagjának már az alapcsomag részét képezték.




Majdnem elfelejtettem: a vagány karimás sapka nem maradhat ki a sorból, az mindenképpen kell! Négy boltot jártam végig, mire megtaláltam a megfelelőt. Hisz' úgy nem vagizgatunk a strandon, ha nincs fehér karimás sapkánk! (Na persze ilyen fénykép nem készült a gyerekről...)

A nyaralás konklúziója: kis családunk fantasztikusan érezte magát egész héten: jó társaság, jó szállás, finom ételek, szép idő, jó hangulat a tengerparton! :) (Háhh, mégis ott a fehér karimás sapka!)



Monday, August 10, 2015

Lisa

Solymáron az utcánkban szinte csak lány kutyák laknak - legalábbis az a nem csekély számú egyed, akik a mi kutyánkkal együtt alkotják a Csé utcai kutya ötye klubot, mindannyian csajok. Sőt, mindegyik neve L betűvel kezdődik: Linda, Lizi, Liza, Lola és Luca.

Ezt a szösszenetet csak érdekességként gondoltam megemlíteni, mert nem erről a Lizáról szeretnék mesélni. Tulajdonképpen a szóban forgó Liza nem is Liza, hanem Lisa. Sötétkék alapon színes csíkok borítják és 470 cm hosszú. Egyéb jellemzői: kicsit még be kell törni de egyébként puha, ölelős. Ebből egyből kiderül, hogy nem kutyáról van szó! Vagy ha igen, akkor eléggé kibabrált vele a sors.

A mi Lisánk pamutból van és nagyon jól lehet benne gyereket szállítani. 

Az első két kendőkötésnél gyermekünk kicsit sír, ám annál jobban fészkelődött a kendőben. Persze, mert még nem volt hozzászokva a helyzethez és anyja is elég gyakorlatlan kézzel, bizonytalanul babrált körülötte. Kezdő anya énem egyből visszakozott volna, de akitől tanultam kendőt kötni előre szólt, hogy ilyen reakció előfordulhat, így fel voltam rá készülve - kicsit... Szerencsére harmadik kötésre már tudta a Fiatalúr, hogy mi következik, azóta meg szinte bármilyen nyűgösséget el lehet oszlatni egy kendőzéssel. 


Július végén egymás után három délután üvöltötte végig a csemete a sétát. Mármint üvöltött egészen addig, amíg ki nem vettük a mózesből, akkor elhallgatott. Jól van na, ennyi idő kellett nekünk mire rájöttünk, hogy Fiatalúr nézelődési igényeit és ingeréhségét a fák leveli és a bárányfelhők már nem elégítik ki. Több látvány kell. Azóta kendőben sétálunk.

Apa is profin nyomja már a hordozást! <3


Friday, August 7, 2015

Csengettek?

Elnézést a hosszú hallgatásért, nyári szüneten voltunk. Egy hónappal ezelőtt... Előtte az utazási készülődés, utána a kánikula ütötte ki napjaimat, írni nem maradt időm és / vagy energiám. Ígérem, mindent bepótolok! Mesélek majd a nyaralásról is, csak a képeket kellene még letöltenem a gépről és végignéznem hozzá... Ezért most inkább egy friss, a múlt héten történt eseményt mesélek el:

Mezei kedd este. 23:42. Fiatalúr alszik, mi megnéztük a Dr. Szöszit, mint habkönnyű, nyári szösszenetet. Marci leült a laptophoz szüttyögni még egy kicsit, én éppen bezártam az ajtót. Egyszer csak csöngetnek. Ki az, aki ilyenkor jön hozzánk? - pörög végig bennem a kérdés, de láttam, Marci arcán is ez tükröződött. Majd a másodperc tört része alatt leesett: ez nem a csengő, ez a gyerek légzésfigyelője... Tágra nyíltak a szemek, ahogy a felismerés beért a szürkeállományba. Egyszerre ugrottunk és rohantunk a gyerekszobába, Marci Gedéhez, hogy felvegye, ahogy tanultuk, közben még szólt: lámpa!, így én a lámpához, hogy lássunk. 

Szerencsére fals pozitív vészjelzést éltünk át, apró gyermekünk ugyanis vándorol a kiságyában alvás közben. Megkönnyebbültünk, hogy most is csak erről volt szó: az ágya légzésfigyelőtől távolabb eső végébe tornázta magát, keresztbe feküdt, ráadásul a hasán és felemelt fejjel vígan nézelődött. (A nézelődés persze már lehetett a sípoló hang folyománya...) Ezzel az akcióval mindenesetre totál kiütötte a légzésfigyelőjét, minket meg a frász!

Remegő kezű szülei ezután visszafektették a gyermeket menetirány szerint, betakargatták, a lámpát leoltották, majd csendben kiosontak a szobából. A kisded meg édesen visszaaludt és nyikkanás nélkül aludt reggel 7-ig...


Thursday, June 25, 2015

Pelenkacsere

Félek a fogorvostól. Komoly a verseny a vérvétel és a fogászat között, de talán a vérvétel még mindig félelmetesebb. Vérvételből volt elég a terhesség alatt, így most új szórakozás után néztem és elmentem fogászatra. Na nem önként, sajnos muszájból. A fiúk viszont olyan aranyosak voltak, hogy elkísértek és a váróban vártak rám, amíg én bent túléltem. (Bevittem magammal a Manó nyuszis rongyiját, hogy bátor legyek!)

És mi köze a fogorvosnak a pelenkacseréhez? Mindjárt kiderül.

Éppen csiszre értünk a fogászatra, viszont Fiatalúr pelenkacseréje akkorra már időszerűvé egyben szükségessé vált. Pelenkázótáska az összes készséggel volt nálunk, így önmagában a pelenkacsere nem okozott gondot. Akkor mi volt benne a különleges? Az, hogy engem közben behívtak és apára hárult a feladat. Ez sem akkora szó (bocs Marci), mert Apa profi a pelenkacserében. :) Viszont hol van szinte minden nyilvános helyen a pelenkázó, már ahol egyáltalán van pelenkázó? Hát, biztos nem a férfi mosdóban! 

A szükség nagy úr, még nagyobb, ha a gyerkőcünkről van szó. Marci tehát összeszedte minden bátorságát, vállára kapta a fiát és önként bemerészkedett az ellenséges női vonalak mögé, hogy Fiatalúr pelenkacseréjét elvégezze. 

Mire kijöttem a fogorvostól két mosolygó és elégedett fiú várt. Hogy melyik miért mosolygott arra nem derült fény... ;)

Sem fogorvosos, sem női mosdós kép nem készült, de van helyette vagány képünk!


Sunday, June 21, 2015

Thursday, June 18, 2015

Cimbizés a BKV-n

Elmentünk a Fiatalúrral személyi igazolványt csináltatni. Neki. Mert a nagyfiúknak már az is jár. Na, meg azért is, mert ha komolyan gondoljuk Édesapjával, hogy nyáron lemegyünk Horvátországba, akkor nem árt, ha van neki. Már csak az országhatár átlépése szempontjából sem.

Hogyan jutottunk el az okmányirodáig? Természetesen BKV-val. Hiszen ezt is ki kell próbálni! Gondoltam én előtte, hogy nem bonyolult babakocsival tömegközlekedni, meg azt is, hogy egyben nem annyira egyszerű, és biztos lesznek, akik majd segítenek fel- és leemelni. Nem mindig vannak. Egyszer egy rozoga, ősöreg bácsi addig várt, amíg biztonságosan le nem emeltem a buszról és földet nem ért a babakocsi, ott állt, hátha szükségem van segítségre. Ezen őszintén meghatódtam! Egy modern alacsonypadlós buszra még (és már!) simán felemelem egyedül a babakocsit, de a régi típusú, klasszikus buszokra már nem (és nem is fogom!). Előfordult, hogy kettő buszt engedtem el, mire jött egy alacsonypadlós (értsd: 25 percet vártunk a megállóban a büdös, poros, zajos Moszkva téren). 

Na de nem erről akartam mesélni. Hanem arról, hogy azóta többször is buszoztunk és nem nagyon volt olyan járat, amin ne találkoztunk volna másik babakocsis kismamával. A kedvencem az a lány volt, aki kisfiának batár nagy és szemmel láthatóan dögnehéz babakocsiját nem kis erőfeszítéssel arrébb küzdötte, hogy beférjünk mi is melléjük, miközben próbált még kapaszkodni is a kanyargós úton. Kölcsönösen meggusztáltuk egymás csemetéjét, elhangzottak a kedvesen érdeklődő "mennyi idős?", "alszik éjjel" és társai kérdések, majd hirtelen azon kaptam magam, hogy beszélgetünk, mit beszélgetünk, csacsogunk BKV-zó kismama társammal, akinek a nevét sem tudom! A babakocsijukon milliónyi játék, cumi, rágni való cuccok és mütyűrök fityegtek. A csemete viszont egyetlen dologgal akart játszani: az anyja napszemüvegével, néha azzal fenyegetve anyját, hogy nemes egyszerűséggel kihajítja a napszemüveget a babakocsiból. Meghitt duónkat (négyesünket) megszakította a harmadik kismama, aki kislányával és szerencsére egy kicsi babakocsival szállt fel mellénk. Innentől a busz középső részén nem szándékos akadályt képezve, hárman folytattunk a csevejt. Szinte sajnáltam, hogy három megálló után le kellett szállnunk...

BKV-s képem nincs, helyette kertésznadrágosom van:


Monday, June 15, 2015

Levél Apának

Marci nemrég három napra elutazott, hétfőn reggel ment, szerda éjjel jött haza. Hétfőn részletes jelentést írtam neki arról mit evett, ivott, csinált és hogyan érezte magát kicsi fiunk aznap. Kedden viszont Gede szeretett volna neki levelet írni. Ezért megelőzendő, hogy a Fiatalúr "kivegye kezemből" a laptopot és összenyálazza gépelés közben, inkább én gépeltem be a levelet, amit apukájának írt.

Fiunk engedélyével az alábbiakban közzé is teszem:

Drága Apa!

Először is nagyon hiányzol! Tudom, hogy már csak egyet kell fürdenem és itthon leszel. Mivel még nap közben is többet alszom és nem csak éjszaka, ezért fürdésekben számoljuk anyával, hogy mikor jössz haza. Most gyorsan alszom egyet, akkor gyorsabban telik el az éjszaka és utána már csak a holnapot kell kibírni és látlak.

Ma nagyon érdekes napunk volt anyával: barátnő és babanézőben jártunk, Zsófival és Bálinttal találkoztunk. Bálint nagyon érdeklődő volt, mindenképpen nekem akarta adni az egyik faragott és festett fa kacsáját, nem értette, hogy én még azt nem tudom megfogni. A kacsa végül egy háromemeletes parkolóház fölső parkolószintjére került. Később uzsonna közben anyának is és nekem is akart az almájából adni, hiába mondta neki anya, hogy én még csak tejcit eszem.

Délutáni szobai szundikálás ellen kicsit tiltakoztam, mert inkább sétálni mentem volna. Kicsi nyüszögés és nyekergés után végre anya is megértette és elmentünk sétálni négyesben. Jót aludtam, arra sem ébredtem fel, hogy anya a séta végén bepakolt a kocsiba és hazajött velem. Sőt, arra sem amikor felhozott a lakásba és kirakott még az erkélyajtóba. 3,5 órát aludtam. Anya örült neki, szerinte nagyon fáradt voltam és kellett már ez a kis pihenés nekem. Hát nem is tudom, de jót aludtam az biztos.

Délután két pelusba sem tettem kakit, anya kicsit aggódott emiatt, ezért estére összeszedtem minden erőmet és telepakoltam neki a pelust kakival. Örült neki, majd holnap is telepakolom a pelust, ha ilyen könnyű ilyesmivel boldoggá tenni, rajtam ne múljon!

Este még beszélgettem kicsit anyával. Éreztem, hogy erre vágyik, ezért adtam neki kicsit a cuki énemből, hagy örüljön. Sőt még fürdés közben is mosolyogtam neki. Ma jót pancsoltunk!

Siess haza Apa, várlak nagyon! Szerintem anya is vár, mert folyton erről beszél.
Szeretlek!

Csókol fiad,
Gede


(Pillanatkép arról, hogyan kell gyorsan aludni.)

Monday, June 8, 2015

No Milk

Mivel kicsi fiunk egy hónapos korára jobban kirügyezett mint egy pubertáskora virágát élő kiskamasz, ezért a gyerekorvos tanácsára anyja megvált minden tejterméktől. A másik ok, ami a tej ellen szólt, hogy a pöttyök mellett néha fájt a csepp gyermek pocakja is. Szerencsére a gyerekorvos nem akarta kapásból teletömni a gyereket gyógyszerekkel, hanem javasolta, próbáljam ki a tejmentes létet. Ha mégsem jön be, akkor majd jöhetnek a cseppek és bogyók.

Így április vége óta nincs tejes eszem-iszom. A tej elhagyásával önmagában nem is lenne baj, de ez a tilalom minden, ismétlem minden tejtermékre kiterjed. Vagyis se túró (ugrott a túrógombóc, a túrós tészta és persze a túró rudi is), se tejföl (lásd az előző zárójelet), se sajt (búcsú az esti alma-sajtozásoktól) és nincs vajjal készült süti, torta, péksüti. Még kecskesajtot sem ehetek. Sőt, mivel valami rejtélyes okból a napi sétáink alatt a babakocsi hetente legalább négyszer a közeli fagyizó felé kanyarodik (Hát persze, hogy teljesen magától, az én ráhatásom erre zéró! A babakocsi megy elöl, én csak utána sétálok, nem?), ezért ott is csak a gyümölcsfagyik jöhetnek szóba. 

(Az utca túloldalán ott a fagyizó.)

Már másfél hónapja tart a tejmentes életmód, és az első két napi sokk után egyelőre egész jól bírom. Ha Balin kibírtam 5 hónapig túrógombóc nélkül, akkor most is menni fog! Csak nagyobb önfegyelmet igényel! 

Szerencsére már egy hét után látható eredményünk volt: Fiatalúr jól reagált, azóta jelentősen kevesebbszer sír a pocakja miatt és a pöttyei is teljesen eltűntek. Így sokkal könnyebb tartani a tejmentességet, mert tudom és látom: megéri!


Találtam az RC-ben egy remek boltot, No Milk névre keresztelték, és nevéhez hűen - főleg - tejmentes termékek kaphatóak benne. Na meg bio és paleo cuccok és számos egyéb úri huncutság. Első terepszemlém alatt egyből kóstoltam mindenféle tejeket: rizstejet, mandulatejet, kesutejet. Egy üveg kesutej el is kísért egészen hazáig, (koffeinmentes) cappuccinohoz az a legjobb!



Ilyen cuki fél literes üvegekben hordom haza a kesutejet.


A bolt logója elég beszédes! Kiemelem jobban, hátha valakinek nem tűnt fel a jel... :)


Erről Marcival eszünkbe jutott egy kórházi jelenet, ami a hazaengedésünk napján történt - akkor is és most jót nevettünk rajta. Történt pedig, hogy mindenféle kellemetlenség elkerülése érdekében, amelyeket most nem részletezek, magunkévá tettünk egy darab mellszívó készüléket. Nagyon egyszerű elképzelni, ez amolyan humán fejőgép. Még az adás-vételi tranzakció lebonyolítása előtt kérdezte a kórházi nővér, hogy egyfejes vagy kétfejes készséget szeretnénk? Mi csak pislogtunk egymásra Marcival mint borjú az új kapura (vagy fejőgépre?). Hamar ki lettünk azonban okosítva: hát, az egyfejest egyszerre csak egy mellen lehet használni, a kétfejest meg párhuzamosan ugye kettőn... Mi vizuális típusok vagyunk! Ha addig nem merült fel bennem, hogy (fejős) tehénnek érezzem magam, akkor egy kétfejes mellszívóval már tuti... (Egyfejest vettünk.)

Thursday, May 21, 2015

Róbert Gida

A Róbert Kórháznak van babás oldala, alias Róbert GidaMég a kórházban történt, hogy Erika szülésznőnek felcsillant a szeme, amikor említettük neki, hogy van egy blogunk. Egyből kapott az alkalmon és mielőtt hazajöttünk, láss csodát, hogy hogy nem, mi is regisztrálódtunk a Róbert Gida oldalán.

Így röpke 8 hét után gondoltam most már megnézem, mit tud ez az oldal, mire jó. Egyszer csak a főoldalon következő kép került a szemem elé:


Saturday, May 16, 2015

Csibész

Ezer cím jutott eszembe ehhez a poszthoz, de végül ezt a címet választottam. Miért? Mert úgy tűnik csibészségért a képen szereplő úriemberek közül egyiknek sem kell a szomszédba mennie.

A mi Mini-Mösziőnk már a pocakban is nagy csibész volt! Először is, hogy elrejtette előlünk férfiúi bájait, vagy mert az ultrahang közben eltakarta az arcocskáját, de Nega doktornő elől is elforgott, nem akarta, hogy az ultrahanggal bekukucskáljon hozzá. Pocakon kívül azonban még nagyobb csibész! Egyik este, fürdetés után apukája adná rá az éjjeli pelenkát, mikor is a Fiatalúr egy hangos, emberes szellentést enged el, éppen apukája orra alá... (Szerencsére csak hang jött, anyag nem!) Ám ha ez nem lenne elég, akkor ezek után még kaján vigyorra ki is nevette édesapját.


UI: Egyébként a dédit is Albertnek hívják, de ő egy másik Albert.

Thursday, May 14, 2015

A kisinas

Mára már igencsak kikopott a "divatból" az a régi szokás, hogy a fiúk apáik mesterségét folytatják. Mindenki unalomig tanulta és ismételte a suliban, hogy a fiatal fiúkat már korán, gyerekkortól bevonták a munkafolyamatokba, apróbb feladatokat bíztak rájuk, stb, stb... 

A mi fiunk erről még semmit nem tud, viszont már ő is beállt apukája mellé tanulni. Önként és dalolva, vagy az ő esetében inkább kevésbé önként és gagyogva. 

Nálunk így dolgoznak, programoznak együtt a fiúk. Mert nem lehet elég korán kezdeni!


Monday, May 11, 2015

Egy nehéz nap éjszakája

Fáradt vagyok. Aludni kellene! De nem tudok. Túl sok minden történt ma, amit fel kell dolgozni ahhoz, hogy most aludni tudjak. Pedig ki tudja mikor fogok legközelebb 8 órát aludni egyhuzamban. Nem érzem a lábaim. Milyen selymes bőre volt! De jó, hogy odahozták egy puszira. Vajon most mit csinálhat? Valószínűleg alszik a csecsemős szobában. Mennyi az idő? 8 óra. Hát, végül császár lett. Nem baj, jól vagyunk mindketten, az a lényeg.

Aludni kellene, fáradt vagyok. Érzem is és tudom is. Valószínűleg pörget az adrenalin. Még mindig nem érzem a lábaim. Hallgassunk egy kis zenét, az talán segít elaludni. Hol a telefonom? Benne a fülhallgató? Marci itt hagyta mellettem a kis asztalon. Megvan! Hóóó, sms jött: barátok írtak. De aranyosak, jól esik, hogy üzentek. Mennyi az idő? Mindjárt 10 óra. Marci vajon mit csinál? Küldök neki egy sms-t. Most már tényleg tessék aludni...

Mindjárt éjfél. Mintha kicsit szundítottam volna. Még egy sms. De kedvesek! Marci nem válaszolt, valószínűleg elaludt. Neki is fárasztó volt ez a nap. Meleg van. Éhes is vagyok egy kicsit. A nővér azt mondta, hogy pár szem kekszet ehetek. Egyet eszem. Inni is szabad, ott a szívószál a pohárban. Ha leejtem, cseszhetem, mert nem kelhetek fel... Hosszú nap volt ez. Még mindig nem érzem a lábaim. 

Azt hiszem elszenderedtem kicsit. Mennyi az idő? Negyed 3. A jobb lábam ujjait már tudom mozgatni. A bal? Azt még nem. Jó, hogy reggel ettem azt a kis kakaós csigát, különben most még éhesebb lennék. Már nincs a pocakban Pocak. Külön koszon vagyunk, ahogy a vérvételes néni mondta. 17:26 - emlékszem amikor mondták, onnan tudtam, hogy kint van. Lepisilte Nega doktornőt! Csak utána sírt fel. Mekkora hangja volt. Hallgatok még egy kis zenét, az az előbb is segített... 

Még egy kicsit aludj! Reggel 6-kor jön a nővér. Fel kell majd kelni és eljutni a fürdőszobáig. Meglátjuk. A hasam még nem fáj. Pedig mondta a nővér, hogy ahogy múlik a fájdalomcsillapító hatása, úgy fogom egyre jobban érezni. Viszont a lábaimat már tudom mozgatni! Hol a víz? Vajon mikor hozzák ide Pocakot (aki már nem Pocak)? Remélem minél előbb! Vajon Marci mikor jön be hozzánk? De jó lesz, amikor már ő is itt lesz. Család lettünk!


Wednesday, April 22, 2015

Kihívás I.

Azért I. mert biztos vagyok benne, hogy lesznek még ilyen posztok. Nem tudom mikor és nem tudom pontosan megjósolni, csak sejtem, miről fognak szólni, de lesznek. Illetve mivel a fenti feltevést ezek után tényként könyvelhetjük el, ezért az I. jelentheti a kihívás szintjét is. Level 1., level 2. ... és így tovább, és így tovább. Vagyis ha sikeresen megugrottuk az éppen aktuális szintet, akkor a következőre bocsáttatunk. 

Milyen kihívással kerülhetünk szembe három hetes csöppségünk körül? Számtalannal. A mai poszt talán a legegyszerűbb (level 1.) kihívásunkról fog szólni: hogyan érjük el, hogy gyermekünk pelenkázás közben ne pisilje le magát vagy éppen minket?

Jelentem még nem találtuk meg sem a bölcsek kövét, sem a spanyol viaszt. Mellesleg egyik sem segítene! Egy kőnek nem sok hasznát veszem pelenkázás közben. A két kezem is néha kevés, hogy az össze-vissza kalimpáló apró kezek és lábak segítségét kivédjem, ha az egyikben még egy követ is szorongatok, akkor meg teljesen lehetetlen a művelet. A viasszal meg maximum a gyermek olyan nyílásait tudnánk betömni, ahonnan valamilyen folyékony, vagy kevésbé folyékony halmazállapotú anyag szivárog. Ötlet elvetve.

Tettem már textil pelenkát a hasára. Ez jó volt, mert legalább egyből volt kéznél egy "rongy", amivel a pisit gyorsan letörölhettem a fiatalúrról és alól, meg a pelenkázóról is. De ettől még ugyanúgy át kellett öltöztetni, mert a ruhája is "vizes" lett. Beszélgettem már vele a pelenkázás megkezdése előtt, cseréltem úgy pelust, hogy még félálomban volt, csináltam gyorsan vagy lassabban, ráérősen. Totál mindegy!

Így marad a reménykedés, hogy jól időzítjük a pelenkázást és már kipisilte magát a fiatalúr. Ha meg nem, akkor így jártunk. De ezt csak akkor tudjuk meg, ha kibontottuk a pelenkából. Tiszta Schrödinger macskája eset! 
A legviccesebb az a pelenkázásunk volt, amikor Gábor Gede pont azt a pillanatot válsztotta ki könnyítés céljára, amikor megemeltem a lábait, hogy alátegyem a friss, tiszta pelust. Így pontosan arcon pisilte magát, de telibe... És mivel éppen valami ellen baromira tiltakozott, ezért még a szája is nyitva volt... A meglepetéstől viszont egyből abbahagyta a sírást! (Egy pillanatra felcsillant a remény, hogy megvan a megoldás a sírás megszüntetésére, de ezt a gondolatot egyből elhessegettem.) 

Egészen pár nappal ezelőttig csak engem ért ez a megtiszteltetés, hogy ebben a kihívásban részesülhettem. De utána kicsi fiunk Marcit is bevonta a játékba, méghozzá level 1. bonus extrával lepte meg Apukáját: fürdés után, pelenkázás előtt eresztette el magát. Szerencsére a törülközője még alatta volt, így Marci gyorsan teljesítette a pályát.




Friday, April 17, 2015

Pozitív visszajelzések

A blogunk címe, mint a fentebbi apróbetűs részen látható, Cervi & Marci a Világ körül. Hát, az én világom jelentős részét most egy kisember határozza meg. Direkt nem mondom, hogy leszűkült a világom rá, mert (remélem) nem így van - de ezt inkább a velem együtt élők tudják megmondani... :)

Amikor Balin voltunk, az jelentette a világot, amit éppen felfedeztünk. Most Gábor Gede világának felfedezése van soron és vele együtt, az ő szemszögéből, a mi világunk újraértelmezése. És ez egy nagyon érdekes világ! Érdekes látni, ahogy napról napra valami újat csinál, amit eddig még nem, vagy ahogy egyre többet van ébren és szívja magába a körülötte lévő eseményeket, dolgokat, világot. Ezért előre is elnézést, ha mostanában főleg ez a téma fogja a blog vezérfonalát adni. Azért remélem nem bánjátok és ezeket a bejegyzéseket is ugyanolyan szívesen olvassátok mint pl. a balinéz piacolási kalandjainkat. Majd igyekszem Marcit rávenni, hogy írjon ő is! ;)

Ahogy az előző bejegyzésben írtam, a fiatalúr egyértelmű jelét tudja adni annak, ha valami nem tetszik neki. Szerencsére azt is tudja jelezni, ha valami tetszik. Kevésbé hangosan ugyan, már ha a csöndes szemlélődést vagy a nyugodt alvást úgy értelmezzük, hogy "most minden oké ősök!". 

Vannak ezen kívül is apró jelek, amik azt hivatottak jelezni, hogy a fiatalúr éppen a megfelelő komfortzónában érzi magát. Pl. amikor evés után a teljes világbéke honol az arcocskáján, nem beszélve a jóllakottságot jelentő apró morgásokról és sóhajokról. Vagy amikor kicsit félrehúzza a szája sarkait, amiről tudjuk, hogy nem szociális mosolyt kaptunk, csak a reflexek működnek, de mi azért úgy értelmezzük, hogy ránk mosolygott. Bármilyen nyűgös és kiabálós kedvében van éppen, amikor apa és fia elkezdik az esti fürdetést, akkor minden gond és baj szempillantás alatt tűnik el. Hiszen Apa karjaiban lenni pancsolás közben nagyon jó! És van a legegyértelműbb "finom volt a kaja anya" jelzés, amikor felnőtt embert megszégyenítő öblösségű büfi hagyja el kisfiunk csepp ajkait. Komolyan, én nem tudok akkorát! Az egész gyerek beleremeg. Nekem meg e hangok hallatán büszkeségtől dagad anyai keblem, hogy kisfiam jóllakott, illetve ennek folyományaként megnyugszom, hogy ezt (az egyet legalább) biztosan jól csinálom ebben a gyerek(fel)nevelés dologban. 



Saturday, April 11, 2015

De most miért sír?

Kicsi fiunk egy angyal, tündér, édi-bédi, imádjuk minden porcikáját. (Én különösen a füleit és a lábujjait, meg a gomb szemeit, meg minden egyes apró négyzetmilliméterét...) Szóval kicsi fiunk egy angyal, kivéve, amikor nem. Olyankor üvölt mint a dervis, mi meg állunk felette, hogy akkor most mi baja lehet. Olyan is volt, hogy Gábor a szobában sírt, az anyja meg a konyhában... Marci pedig egymás után nyugtatta mindkettőt.

Bár a mintavételi időszak elég rövid, alig két hetes, de nem gondolom, hogy egyedül lennénk ezekkel az élményekkel. Gyermekkel már rendelkező barátoknak a következő rész ismerős lesz, hisz' ők is átélték - nekik jár most a szórakozás.

Szóval az első héten keveset nyikkanó gyerkőcünk a második héten sír. Mit sír, torka szakadtából ordít és vörösödik és semmi nem jó neki. Amikor pár órával később végre apukája mellett elalszik, anyja gyorsan utánaolvas, hogy mi lehet a baja. Jó hír! A talált check list-ek nagy része megegyezik az általunk is józan logikával kigondolt és persze kipróbált elemekkel. Az internet leghasznosabb tanácsa mégis ez volt: mielőtt földhöz vágod a gyereket, inkább próbáld végig (!!!) a következőket:

  • Éhes vagy szomjas. - Fél órája ettünk, többet is mint az alig két hetes babának ennie kellene (100-110 ml-t simán beszippant seperc alatt)...
  • Tele a pelenka. - Evés előtt cserélte Marci...
  • Fázik vagy melege van. - Egyik sem...
  • Álmos. - Hm, ez a téma egy külön posztot érdemel majd...

Ezek voltak a triviális lehetőségek, egyik sem nyert. Mi eddig jutottunk. De szerencsére a lista itt még nem ért véget. Mert vannak a kevésbé könnyen meghatározható bajok - legalábbis egy alig két hetes esetében:

  • Unatkozik és társaságra vágyik. Vagyis: szórakoztatni kell!
  • Magánéletre vágyik. Vagyis: hagyd már békén!
  • Túlpörgött. Így jártál...
  • Vannak olyan babák, akiknek ki kell sírnia magát. - Köszi... (Mellesleg szerintem ez hülyeség.)
  • És ha egyik sem, akkor valami más baja van... - Köszi...

Maradt a felváltva sétálunk vele és pozíciókat váltva próbálkozunk altatni, etetni, szórakoztatni és békén hagyni és néha kezdeni az egészet elölről. Néha már komolyan azt gondoltam, a fiunk szivat minket, mert egyébként nagy csibész őkelme. De ehhez még pici - szerencsére.

Mivel szoktuk szórakoztatni a fiatalurat? Járkálunk vele fel s alá, ringatjuk és énekelünk neki. De nem ám akár mit énekelünk! Mindenkinek saját repertoárja van. (Néhány dal pontos szövege egyelőre youtube-nak és google-nak köszönhető, de fejlődünk!) 
Anya hagyományosabb gyerekdal vonalon nyomul: Aki nem lép egyszerre..., Ég a gyertya, ég..., Könnyű álmot hozzon a szél... és a Lencsi lánykát énekli. De altatáshoz bevet néha egy kis Yesterday-t is. Apa már komolyabb eszközökkel dolgozik: István a király dalok, még több Beatles és természetesen az örök géniusz Illés együttes dalai csendülnek ajkairól. 

Ilyen kis tündér a fiatalúr, amikor alszik. Sírós kép nincs, akkor jobban el vagyunk foglalva valami mással...



Friday, April 3, 2015

Egy hete

Egy hete csoda történt. Persze le lehet írni biológiai folyamatokkal, fizikai képletekkel vagy kémiai reakciókkal, de a végeredményen nem változtat: ami történt, az maga a csoda. Találkoztunk egy kis emberrel, aki azóta is velünk van. A találkozásért mind a hárman megküzdöttünk, ki lelkileg, ki fizikailag. De megérte!

A találkozással pedig mindannyian új nevet kaptunk: Marciból Apa lett, belőlem Anya és a kis ember, akit eddig Pocaknak hívtunk most már a Gábor Gede név büszke viselője. Család lettünk.


Illés Gábor Gede
született: 2015. március 27. 17:26
születési súly: 3600 gramm
születési hossz: 54 cm

Thursday, March 26, 2015

Kiragadott mondatok...

... az elmúlt 1 hónapból, mely időtartam hogy, hogy nem, pont lefedi a terhesség utolsó 1 hónapját. Ezt a véletlent! :) Lássuk:

Február 24. 

A 36. heti vizsgálatok időpontja. A vérvételes hölgynél hoztam a formám: egyszerre folyt a könnyem a parától, hogy megint vérvétel - bár tudtam, hogy a hölgy meg fog nevettetni (eddig mindig sikerült neki) - és a nevetéstől, mert meg is tette.
Mivel kicsit elcsúsztunk időben a vérvételen, késve érkeztem CTG-re, nem volt időm előtte reggelizni. Mint kiderült ez így jól is volt, mert legalább a CTG alatt tudtam elfalatozni a reggelim, amivel kicsi Pocakot mozgásra bírtam. Ergo volt értelme a vizsgálatra menni, produkáltunk ficánkolós és nyugodt eredményt is. 
Majd következett a randi Nega doktornővel. Ő mondta, hogy "Na, nem is olyan kicsi ez a baba, és milyen formás!" Ennyi kellett érlelődő anyai szívemnek és már ismét folytak a könnyeim... 

Március 1.

Volt egy egyezségünk Pocakkal: ő bent marad márciusig, én pedig szólok neki, amikor már március van. Hisz' nem várhatom el egy pocaklakótól, hogy ilyesmire is figyeljen bokros teendői közepette, mint az éppen aktuális dátum. Milyen elfoglaltságai akadnak ennek a kis embernek? Rengeteg, pl. növekedés, anya hasának rugdosása és a jobb oldali bordáinak leellenőrzése, vajon megvannak-e még, este 8 és 10 között rohangálás, bulizás, dorbézolás. Ahogy ígértem neki, március 1-jén szóltam is, hogy "Mától március van, most már akkor jössz elő, amikor csak szeretnél." Hogy ezt az amikor csak szeretnél dolgot milyen komolyan vette, akkor még nem sejtettük. 

Március 10.

Éppen várakoztam Nega doktornőre, hogy aláírja a CTG papíromat, amikor meglátott a kedves vérvételes hölgy, odajött hozzám és ezt kérdezte: "Kis mosolygós, mikor lesztek külön koszton?" :)

Március 11.

A 38. heti ultrahang időpontja. Hajnali 8 órára várt minket a szonográfus, kellett küzdenem, hogy ne aludjak el se reggel, se a buszon a kórház felé. De nem én voltam az egyetlen, aki aznap reggel inkább aludt volna: Pocak végigaludta az utat és a vizsgálatot is. (Szerencse, hogy aznap reggel nem kellett CTG-re menni, szerintem nem lett volna az a forró csoki, alma és keksz mennyiség és kombináció, amivel mozgásra bírtam volna.)
Meg is jegyezte a szonográfus "Milyen aranyosan alszik ez a csöppség."

Március 17.

Erre a napra voltunk kiírva a balinéz orvos szerint. Nagy hallgatás Pocak részéről.

Március 19. 

Erre a napra voltunk kiírva a magyar orvosok szerint. Még nagyobb hallgatás Pocak részéről.

Március 25.

A héten minden reggel randiztunk a CTG szobában a szülésznőkkel. Lassan úgy ismernek minket mint a rossz pénzt! Vajon mit jelent az, amikor Franciska szülésznő nevetve és kedvesen azt mondja: "Déjá vu-m van, hogy minden nap látom!". 
Pocak mostanában rájött, hogy a CTG hangja, amint az ő szívverését hallgatjuk, kifejezetten nyugtató, sőt álmosító (ezt Marcival mindketten tapasztaltuk), ezért jókat durmol a vizsgálatok alatt. (Vagy csak simán apja fia: reggel alszik.) Én meg küzdhetek, hogy a forró csoki, csoki, keksz, alma kombóval, pocak-simivel és kérleléssel valahogy felkeltsem és valami minimális, de legalább a vizsgálat sikeréhez elégséges mozgásra rávegyem. Na de jött Franciska és jól megmozgatta a hasam, kis Pocak persze egyből felébredt! Azóta csak annyit mondok Pocaknak "Tessék mozogni, mert jön Franciska és megringatja az odúdat!". Néha hat...


Egy másik szülésznő, Erika, amikor meglátott minket, felkiáltott: "Ti még egyben vagytok? Már mindenki, aki mostanára volt kiírva megszült!" De mindezt kedvesen és nevetve! :)

Az ultrahang alatt köldökzsinórt kerestünk, de helyette egy lábfejet találtunk, gyorsan meg is számoltuk rajta az öt lábujjat. Ez Marci feladata volt, mert én nem láttam rá a monitorra. De még képet is kaptunk róla! :)

Március 26.

Reggel csengetés a szülőszobánál, Erika szülésznő előjön és kérdi: "Hát a táskát hol hagytátok?" Még csak CTG-re jöttünk és nem szülni... Ez az utolsó csak CTG-s alkalom, legközelebb már szülés miatt csengetünk...

Monday, March 16, 2015

Túrógombóc

Balin elvétve találkoztunk a dobozos tejen kívül más tejtermékkel. Nem mondom, hogy lehetetlen volt sajtot, tejfölt vagy tejszínt venni, de korántsem volt olyan népszerű és könnyen elérhető, mint itthon. Az ízéről, no meg az áráról nem is beszélve...

Ebből szinte egyenesen következik, hogy a mindig éhes kismama mit kívánt enni nagyjából a Balira kiérkezés utáni második héttől? Hát persze, hogy túrógombócot! Mi mást!? Mert ahhoz csak a túró, a búzadara és a prézli nem volt elérhető. A végén már kiegyeztem volna egy túróstésztával is, ha kapható lett volna túró... 

Időről-időre felkerültek olyan finomságok is a kívánságlistára mint töltött káposzta, bableves és spenót. Szintén az elérhetetlen alkotóelemekkel rendelkező ételek halmazába tartozó fogások. Ezek periodikusan jelentkeztek, majd kikoptak a kívánságlistáról, de a túrógombóc bumeráng jelenségnek bizonyult, elég sokszor visszatért.

A nem titkolt tervem az volt, hogy amint itthon leszünk degeszre eszem magam anyukám féle túrógombóccal - ez is volt a szülinapi kívánságom. Az, hogy végül erre csak a múlt héten került sor, már rajtam múlott. Az éhség és az egész-tál-gombócot-örökítsük-meg párharcát az éhség nyerte (mily' meglepő?), így csak az utolsó egyharmad gombóc mennyiséget sikerült rábírnom, hogy modellt álljon.



Ha már túró, akkor a túrógombócok lefolytásaképpen két nappal később csináltam túróstésztát is. Csak az íze kedvéért...



Saturday, March 14, 2015

Kacatok II.

Az előző bejegyzés kiegészítéseként...

Azért lehetett irtó cuki kacatokat látni a bababoltban - egy-kettő velünk is jött. Például egy pár apró kesztyű. Funkcióját tekintve arra jó a kesztyű, hogy ne karmolássza magát össze akkor, amikor anyukája nem meri levágni a körmeit. De méretben... Pont akkora, hogy nekem egy ujjam éppen belefér és vígan tudok vele - szó szerint - kesztyűbábozni. 



Ha már fiú a pocaklakónk, akkor fiús rugdalózó kell neki. Ilyen az apukája választotta tengeralattjárós rugdalózó:


Az anyukája repülőset választott:


Marci kedvencei a sapkák, azok sem óriásiak.


És már szárad az első kupac gyerekruha... :)


Azóta az első kupac gyerekruhát kivasaltam és méret valamint funkció szerint állnak glédában a szekrényben.


Monday, March 9, 2015

Kacatok

Eddig is tudtuk, hogy az esküvő nagy business, de most rájöttünk, hogy annál csak egy nagyobb van: a baba-business. Hisz’ az eladók ártatlan bociszemekkel tudják mondani, hogy ez a legbiztonságosabb, legbióbb és természetesen legökobb termék, és te, leendő szülő, akinek fogalma sincs mi a különbség X és Y egyébként tökegyforma cumi, babakocsi, krém, kisbigyó és nagyizé között (kivéve az a pár (tíz)ezer Forint) persze a legjobbat akarod születendő gyermekednek. Ami így is van! Csak nem mindegy, hogy hasznos vagy totál értelmetlen az, amit vettél és persze az sem, hogy a móka végén mekkora összeget húznak le a bankkártyádról!

Ennek a baba-business dolognak eddig csak a perifériáján mozogtam, így amikor babavilág-szüzen először beléptem egy babacucc áruházba, őszinte kétségbeesés fogott el. Szó szerint ennyi felesleges... – khm, az sz betűvel kezdődő szó helyett mondjuk azt, hogy izét és bigyót, és akkor nem bántok meg senkit – nem láttam még egy helyen...

Mivel Pocakot előbb-utóbb valamibe öltöztetni kell és valahova le is kell fektetni (bár a finnek doboz megoldása sem rossz!), végül mi is elmentünk shoppingolni, vagy ahogy Marci mondta: Pocak-kacat beszerzésre indultunk. Nem kapkodtuk el azért a dolgot!

A folyamat – legalábbis nálunk – három fő lépésből állt:
1. Információgyűjtés  azaz babakelengye listát kértem a védőnőtől, fórumokon véleményeket és termékösszehasonlításokat bújtam, megkérdeztem egy-két kisgyermekes ismerőst, stb.
2. Piacfelderítés  vagyis elmentem 4 bababoltba plusz az Ikeába körbenézni, hogy az infógyűjtés fázisában kiszemelt termékek élőben milyenek, illetve melyik bolt mit kínál. Aki még nem próbálta ezt az alsóhangon 6-7 órás tortúrát, ajánlom, vigyen magával háromnapi hidegélelmet vagy lembast és sok csokit, mert elég húzós.
3. Árubeszerzés  a tettek mezejére lépés! Marcival együtt elmentünk az általam alapos mérlegelés után kiválasztott legszimpatikusabb boltba és mintegy 2 és fél óra alatt a cuccok 90%-át beszereztük. 

Szerintem nagyon ügyesek voltunk! A kivitelezés lépése volt a legjobb, annak is főleg a legvége, amikor végre hazaértünk a zsákmánnyal! 

A nagy bevásárlás estéjére vendégeket vártunk. A fiúk lelkesek voltak és egyből nekiálltak legózni! A végeredmény pedig egy összerakott kiságy és egy pelenkázó szekrény lett.



Azért mi lányok is segítettünk kicsit: a polcot mi raktuk be a szekrénybe!



Köszönjük Kati és Gábor! :)