Csengettek?

Elnézést a hosszú hallgatásért, nyári szüneten voltunk. Egy hónappal ezelőtt... Előtte az utazási készülődés, utána a kánikula ütötte ki napjaimat, írni nem maradt időm és / vagy energiám. Ígérem, mindent bepótolok! Mesélek majd a nyaralásról is, csak a képeket kellene még letöltenem a gépről és végignéznem hozzá... Ezért most inkább egy friss, a múlt héten történt eseményt mesélek el:

Mezei kedd este. 23:42. Fiatalúr alszik, mi megnéztük a Dr. Szöszit, mint habkönnyű, nyári szösszenetet. Marci leült a laptophoz szüttyögni még egy kicsit, én éppen bezártam az ajtót. Egyszer csak csöngetnek. Ki az, aki ilyenkor jön hozzánk? - pörög végig bennem a kérdés, de láttam, Marci arcán is ez tükröződött. Majd a másodperc tört része alatt leesett: ez nem a csengő, ez a gyerek légzésfigyelője... Tágra nyíltak a szemek, ahogy a felismerés beért a szürkeállományba. Egyszerre ugrottunk és rohantunk a gyerekszobába, Marci Gedéhez, hogy felvegye, ahogy tanultuk, közben még szólt: lámpa!, így én a lámpához, hogy lássunk. 

Szerencsére fals pozitív vészjelzést éltünk át, apró gyermekünk ugyanis vándorol a kiságyában alvás közben. Megkönnyebbültünk, hogy most is csak erről volt szó: az ágya légzésfigyelőtől távolabb eső végébe tornázta magát, keresztbe feküdt, ráadásul a hasán és felemelt fejjel vígan nézelődött. (A nézelődés persze már lehetett a sípoló hang folyománya...) Ezzel az akcióval mindenesetre totál kiütötte a légzésfigyelőjét, minket meg a frász!

Remegő kezű szülei ezután visszafektették a gyermeket menetirány szerint, betakargatták, a lámpát leoltották, majd csendben kiosontak a szobából. A kisded meg édesen visszaaludt és nyikkanás nélkül aludt reggel 7-ig...