Emlékszem, hogy 26-án este ültünk Marcival az asztalnál és arról beszéltünk, hogy az az utolsó esténk, amit kettesben töltünk és az utolsó vacsoránk, amit kettesben költünk el. Aztán 27-én reggel negyed 8-kor beléptünk a kórház ajtaján és a következő beszélgetés zajlott le a recepciós kislánnyal:
- Nega doktornő mondta, hogy reggel 7-kor jelentkezzünk a szülészeten.
- Hmm, nem látom az időpontot befoglalva. Milyen vizsgálatra jött?
- Szülünk...
- Ááááh, miért nem ezzel kezdte!? Tessék itt a kártya, 3 emelet...
Hát így kezdődött...
Emlékszem a hazaútra is, az első itthoni estére (nem fürdettünk és 9-kor már mi is aludtunk). Emlékszem az első pelenkázások, fürdetések izgalmára... Ma már mindez szinte fél kézzel is megy.
Gábor Gede tényleg csak most született, ehhez képest már áll, tologatja a dobozait és megy utánuk, négykézláb utolérhetetlen (és nem csak azért, mert mi vagyunk lassúak). Ha éhes csettint a nyelvével és mondogatja, hogy nyamm-nyamm, vagy valami hasonló, de felismerhető hangot ad ki. Ha nem kér többet, akkor vagy nem-et int a fejével, vagy szimplán eltakarja az arcát. Látszik rajta, amikor olyan csibészségen töri a fejét, amiről tudja, hogy nem szabad, de meg fogja csinálni. Bújik! Sikít örömében, amikor valamelyikünk hazaér. Szorosan megöleli a nyakunkat vagy a maciját. A hinta-palinta első részét (hin-ta) felismerhetően dúdolja. Ha azt kérdezzük: hol a labda?, megkeresi a labdát és odadobja nekünk. Tegnap óta saját (négykéz)lábán megy a fürdőszobába fürödni.
Azt hiszem elkezdődött az a kor, amikor mi már nem öregszünk, csak Fiatalúr lesz egyre nagyobb. Jó, én kiegyezem azzal, hogy a következő 10 évben 34 éves legyek! :)
No comments:
Post a Comment