Irány Horvátország!

Vagy ahogy még a gimis időkből származó jegyzeteimben található: Horváthország.

A nagy utazás

Két és fél éves voltam, amikor életemben először átléptem az országhatárt és ez a korai 80-as években nagy szónak számított! Azóta kinyílt a világ, kicsi fiunk pedig csúnyán rám vert ebben: ő három hónaposan lépte át az országhatárt. (Lépte? Inkább gurítottuk át a kis popsiját.) A határon apukája taktikusan az ő cuki fotós személyi igazolványát helyezte a kupac tetejére. A határőrkislány az elvárásoknak megfelelően reagált: elolvadt, gyorsan megmutatta horvát kollegájának Gede személyijét, mosolyogtak egy sort, hogy milyen édesen alszik, majd integetve továbbengedtek minket. Megy ez simán!

A cél: Rovinj, amit egy egy órás mosdó-pelenkacsere-etetés-büfiztetés-séta-ebéd a szülőknek-szusszanás kombós megállóval együtt is röpke 7 óra alatt abszolváltunk. Egyik ismerősünk, aki két kislány édesapja, csak lazán a franca küldött bennünket, amikor arra a kérdésére, hogy Gede hogy viselte az utat, a megfelelő választ adtam: szinte végigaludta. Fiatalúr ugyanis jó időzítéssel a Rovinj tábla vonalában ébredt.

A szálláson Évi, Drazsé, Kinga és Tibi vártak bennünket, a hűtőben pedig a behűtött ciderek. Rég óta ismert tény, hogy az éhes férfiaknál nincs rosszabb, talán csak az éhes kisbabák. De még őket is űberelik az éhes kismamák és szoptató anyukák! Mivel a hét fős társaságunk öt tagját ez lefedte, így a vacsoránk hirtelen központi kérdéssé vált. Marci és Drazsé perceken belül megtámadták a közeli kisbótot, zsákmányoltak pár csevapcsicsit és egy tisztességes méretű (értsd a kapható legnagyobb) üveg ajvárt és nekiestek a vacsora elkészítésének. 

A világbéke megteremtése után már csak a tenger felkeresése és a megmártózás maradt hátra, hogy megérkezésünk teljes legyen. Ebből a fiunk sem maradhatott ki, az ő kicsi praclijai is tengert értek. Tengert, ami hideg volt és tobzódtak benne a medúzák. Állítólag olyan csúnyán néztem Marcira, miután kisfiunk (negatív) hanghatásokkal jelezte a víz hőfokát, hogy többet nem merte bevinni a vízbe - persze ezt csak a hazaúton vallotta be...

Esti rutinok otthontól távol

Mivel ez volt az első alkalom Gede születése óta, hogy nem otthon aludtunk és nem a megszokott rend szerint zajlottak az esti rutinok, kicsit izgultam mi hogy lesz. Miután az első este Gede-ellátásra alkalmassá tettük az apartmant és felállítottunk egy hogyan fürdessünk - hol pelenkázzunk - hol etessek - hol alszik a gyerek protokollt, már én is megnyugodtam. De menjünk sorban:

Hol pelenkázzunk? Van egy szuper pelenkázó kutyánk. Eredetileg Ikeás jószág, de mi kaptuk. Kicsire össze lehet hajtogatni, a pelenkázó táskában lakik. Működési elve hasonló az egyszer használatos pelenkázó alátétekéhez, csak ezt többször is lehet használni. Fogtunk egy takarót és a szobánkban található pipereasztalt alakítottuk át pelenkázóvá, a pipereasztal fiókjába pedig bepakoltuk Fiatalúr ruháit. Reggel pelenka-kutya, popsikrém és törlőkendő ugrottak a pelenkázó táskába és jöttek velünk, este pedig kipakoltuk őket. Ezt a kérdést hamar kipipáltuk. 

Indulás előtt a "vigyünk-e kiskádat" kérdés hamar megkapta a nem szavazatot mindkettőnktől, kiskád tehát maradt itthon. De akkor hogyan oldjuk meg a fürdést? Még sosem fürdött a gyermek nagykádban. Eddig. Első este még idegenkedtünk a nagykádas történettől ezért Marci ült be a kádba, az ő ölében fürdött a gyermek. Ez a tevékenység inkább hatott macskamosdásnak, mint rendes tisztálkodásnak. Mivel viszont mindenki vizes lett, kádban is voltunk, tehát foghatjuk rá, hogy fürdési tevékenységet végeztünk. Második este aztán nem lacafacáztunk, Marci teleengedte a kádat (már úgy Gede-kompatibilisen) és láss csodát, utódunk imádta! Ez is megoldva!

Hol aludjon Fiatalúr avagy vigyünk-e utazóágyat? Elsőre azt gondoltuk: akar még egy ilyen plusz cuccot vinni a fene, így az utazóágy a kiskád sorsára jutott. De akkor mégis hol aludjon a gyermek? A köztünk a nagy ágyban verzió fel sem merült. Felmerült viszont bennünk a finn példa: doboz! Ha a finn gyerekeknek jó a doboz, mint námbör van alvóhely, akkor Fiatalúrnak csak jó lesz ideiglenesen a nyaralás alatt. Átmegyünk nomádba! Utánagugliztam, hol lehet normális méretű dobozhoz jutni és hol tudunk bele szivacsot vágatni. Ám ekkor jött a következő, mindent vivő ötlet: a babakocsi mózes részét amúgy is visszük magunkkal, ha a délutáni séták alatt abban tud aludni Fiatalúr, akkor csak tud benne éjszaka is. Már csak az a kérdés, hogy a légzésfigyelő panelje befér-e a mózesbe? Befért! Done. Éjjelente a Manó-mobil ott állt az ágy mellett, vagyis mellettem és ugyanolyan jókat aludt benne a csemete, mint itthon a nagyágyban.

Szerencsére Fiatalúr igazi jófiúként végigaludta majdnem az összes éjszakát, csak egyszer kelt fel éjjel, akkor - 21. századi lányhoz illően - a mobilommal varázsoltam pelenkázáshoz illő hangulatvilágítást. (Otthon a pelenkázó mellett egy 25 W-os narancs színű égő szolgálja a kényelmünket.) Cserébe napközben általában protestált az alvás ellen.

Néha azért elgondolkodtunk rajta, vajon túl lazák vagyunk?

Gyerekkel a strandon

Ez életünk első nyaralása saját jogú gyerekkel. Még az itthoni készülődés fázisában a miket vigyünk magunkkal úgy általában kérdés tisztázása után jött a még nehezebb kérdés: mit kell vinni a strandra? Kell-e a három hónapos gyerek érzékeny bőrét naptejjel kenni? Ha igen, milyen naptejjel? Ilyen és ehhez hasonló ezer kérdés cikázott a fejemben az indulás előtti hetekben.

Majd egy nagy levegővétellel nyugalmat erőltettem magamra és mielőtt beleőszültem a témába, nekiálltam Marcisan (vagyis racionálisan) számbavenni a kérdéseket. 

Kezdtem az egyszerű végével, pl. naptej: megkérdeztem egy a kérdésben autentikusnak vélt személyt, a gyerekorvost, mit gondol. A válasz: ne kenjek rá semmit és ha lehet ne is vigyem napra, vagyis ne rakjam ki magam mellé aszalódni a napágyra, mert azt az ekkora emberkék még nagyon rosszul tolerálják. Ez menni fog! Venni és kenni nem kell, napra én sem megyek!

Második lépés: akkor kell valami árnyékoló, mert fogalmam sincs milyen a horvát partok árnyékellátottsága, illetve kell valami "bé" alternatívaként, ha a top árnyékos helyeket a (nálunk) korá(bba)n kelő turisták elfoglalják. Némi netes kutatás után felkerestem a Decathlont ún. menedék vásárlása céljából. A Decathlonban kezembe akadt még egy hasznos, és mint később kiderült messze a leghasznosabb készség, vagyis egy strandszőnyeg. Ez eredetileg nem volt a beszerzendők listáján, ezért családi szavazásra bocsátottam a kérdést. Fiatalúrral ketten voltunk shoppingolni, én megszavaztam a strandszőnyeg beszerzést, ő hallgatott, ami a beleegyezés jele, ugye?, így a menedék mellett hamar a szőnyeg büszke tulajdonosaivá is váltunk. 

Mi kell még? Játszószőnyeg a gyermeknek, mert csak úgy a strandszőnyegre nem fogom letenni a parton, illetve a szálláson is jól jöhet. A Nagyitól kaptunk egyet, ami egy kék mackót és a családi leltárban a kettes számot viseli. Ezt érte a megtiszteltetés, hogy velünk tartson külhonba, ezzel együtt előléptettük úti játszószőnyeggé. (Hoppá-hoppá, micsoda karrier!) 

Azt hiszem itt véget is ért a spec strand listánk... A többi elem: pelenkázó cuccok, hordozókendő, víz, olvasnivaló a család minden tagjának már az alapcsomag részét képezték.

Majdnem elfelejtettem: a vagány karimás sapka nem maradhat ki a sorból, az mindenképpen kell! Négy boltot jártam végig, mire megtaláltam a megfelelőt. Hisz' úgy nem vagizgatunk a strandon, ha nincs fehér karimás sapkánk! (Na persze ilyen fénykép nem készült a gyerekről...)

A nyaralás konklúziója: kis családunk fantasztikusan érezte magát egész héten: jó társaság, jó szállás, finom ételek, szép idő, jó hangulat a tengerparton! :) (Háhh, mégis ott a fehér karimás sapka!)

Lisa

Solymáron az utcánkban szinte csak lány kutyák laknak - legalábbis az a nem csekély számú egyed, akik a mi kutyánkkal együtt alkotják a Csé utcai kutya ötye klubot, mindannyian csajok. Sőt, mindegyik neve L betűvel kezdődik: Linda, Lizi, Liza, Lola és Luca.

Ezt a szösszenetet csak érdekességként gondoltam megemlíteni, mert nem erről a Lizáról szeretnék mesélni. Tulajdonképpen a szóban forgó Liza nem is Liza, hanem Lisa. Sötétkék alapon színes csíkok borítják és 470 cm hosszú. Egyéb jellemzői: kicsit még be kell törni de egyébként puha, ölelős. Ebből egyből kiderül, hogy nem kutyáról van szó! Vagy ha igen, akkor eléggé kibabrált vele a sors.

A mi Lisánk pamutból van és nagyon jól lehet benne gyereket szállítani. 

Az első két kendőkötésnél gyermekünk kicsit sír, ám annál jobban fészkelődött a kendőben. Persze, mert még nem volt hozzászokva a helyzethez és anyja is elég gyakorlatlan kézzel, bizonytalanul babrált körülötte. Kezdő anya énem egyből visszakozott volna, de akitől tanultam kendőt kötni előre szólt, hogy ilyen reakció előfordulhat, így fel voltam rá készülve - kicsit... Szerencsére harmadik kötésre már tudta a Fiatalúr, hogy mi következik, azóta meg szinte bármilyen nyűgösséget el lehet oszlatni egy kendőzéssel. 

Július végén egymás után három délután üvöltötte végig a csemete a sétát. Mármint üvöltött egészen addig, amíg ki nem vettük a mózesből, akkor elhallgatott. Jól van na, ennyi idő kellett nekünk mire rájöttünk, hogy Fiatalúr nézelődési igényeit és ingeréhségét a fák leveli és a bárányfelhők már nem elégítik ki. Több látvány kell. Azóta kendőben sétálunk.

Apa is profin nyomja már a hordozást! <3

Csengettek?

Elnézést a hosszú hallgatásért, nyári szüneten voltunk. Egy hónappal ezelőtt... Előtte az utazási készülődés, utána a kánikula ütötte ki napjaimat, írni nem maradt időm és / vagy energiám. Ígérem, mindent bepótolok! Mesélek majd a nyaralásról is, csak a képeket kellene még letöltenem a gépről és végignéznem hozzá... Ezért most inkább egy friss, a múlt héten történt eseményt mesélek el:

Mezei kedd este. 23:42. Fiatalúr alszik, mi megnéztük a Dr. Szöszit, mint habkönnyű, nyári szösszenetet. Marci leült a laptophoz szüttyögni még egy kicsit, én éppen bezártam az ajtót. Egyszer csak csöngetnek. Ki az, aki ilyenkor jön hozzánk? - pörög végig bennem a kérdés, de láttam, Marci arcán is ez tükröződött. Majd a másodperc tört része alatt leesett: ez nem a csengő, ez a gyerek légzésfigyelője... Tágra nyíltak a szemek, ahogy a felismerés beért a szürkeállományba. Egyszerre ugrottunk és rohantunk a gyerekszobába, Marci Gedéhez, hogy felvegye, ahogy tanultuk, közben még szólt: lámpa!, így én a lámpához, hogy lássunk. 

Szerencsére fals pozitív vészjelzést éltünk át, apró gyermekünk ugyanis vándorol a kiságyában alvás közben. Megkönnyebbültünk, hogy most is csak erről volt szó: az ágya légzésfigyelőtől távolabb eső végébe tornázta magát, keresztbe feküdt, ráadásul a hasán és felemelt fejjel vígan nézelődött. (A nézelődés persze már lehetett a sípoló hang folyománya...) Ezzel az akcióval mindenesetre totál kiütötte a légzésfigyelőjét, minket meg a frász!

Remegő kezű szülei ezután visszafektették a gyermeket menetirány szerint, betakargatták, a lámpát leoltották, majd csendben kiosontak a szobából. A kisded meg édesen visszaaludt és nyikkanás nélkül aludt reggel 7-ig...

Pelenkacsere

Félek a fogorvostól. Komoly a verseny a vérvétel és a fogászat között, de talán a vérvétel még mindig félelmetesebb. Vérvételből volt elég a terhesség alatt, így most új szórakozás után néztem és elmentem fogászatra. Na nem önként, sajnos muszájból. A fiúk viszont olyan aranyosak voltak, hogy elkísértek és a váróban vártak rám, amíg én bent túléltem. (Bevittem magammal a Manó nyuszis rongyiját, hogy bátor legyek!)

És mi köze a fogorvosnak a pelenkacseréhez? Mindjárt kiderül.

Éppen csiszre értünk a fogászatra, viszont Fiatalúr pelenkacseréje akkorra már időszerűvé egyben szükségessé vált. Pelenkázótáska az összes készséggel volt nálunk, így önmagában a pelenkacsere nem okozott gondot. Akkor mi volt benne a különleges? Az, hogy engem közben behívtak és apára hárult a feladat. Ez sem akkora szó (bocs Marci), mert Apa profi a pelenkacserében. :) Viszont hol van szinte minden nyilvános helyen a pelenkázó, már ahol egyáltalán van pelenkázó? Hát, biztos nem a férfi mosdóban! 

A szükség nagy úr, még nagyobb, ha a gyerkőcünkről van szó. Marci tehát összeszedte minden bátorságát, vállára kapta a fiát és önként bemerészkedett az ellenséges női vonalak mögé, hogy Fiatalúr pelenkacseréjét elvégezze. 

Mire kijöttem a fogorvostól két mosolygó és elégedett fiú várt. Hogy melyik miért mosolygott arra nem derült fény... ;)

Sem fogorvosos, sem női mosdós kép nem készült, de van helyette vagány képünk!

Apák napja

Boldog Apák napját minden édesapának!

Cimbizés a BKV-n

Elmentünk a Fiatalúrral személyi igazolványt csináltatni. Neki. Mert a nagyfiúknak már az is jár. Na, meg azért is, mert ha komolyan gondoljuk Édesapjával, hogy nyáron lemegyünk Horvátországba, akkor nem árt, ha van neki. Már csak az országhatár átlépése szempontjából sem.

Hogyan jutottunk el az okmányirodáig? Természetesen BKV-val. Hiszen ezt is ki kell próbálni! Gondoltam én előtte, hogy nem bonyolult babakocsival tömegközlekedni, meg azt is, hogy egyben nem annyira egyszerű, és biztos lesznek, akik majd segítenek fel- és leemelni. Nem mindig vannak. Egyszer egy rozoga, ősöreg bácsi addig várt, amíg biztonságosan le nem emeltem a buszról és földet nem ért a babakocsi, ott állt, hátha szükségem van segítségre. Ezen őszintén meghatódtam! Egy modern alacsonypadlós buszra még (és már!) simán felemelem egyedül a babakocsit, de a régi típusú, klasszikus buszokra már nem (és nem is fogom!). Előfordult, hogy kettő buszt engedtem el, mire jött egy alacsonypadlós (értsd: 25 percet vártunk a megállóban a büdös, poros, zajos Moszkva téren). 

Na de nem erről akartam mesélni. Hanem arról, hogy azóta többször is buszoztunk és nem nagyon volt olyan járat, amin ne találkoztunk volna másik babakocsis kismamával. A kedvencem az a lány volt, aki kisfiának batár nagy és szemmel láthatóan dögnehéz babakocsiját nem kis erőfeszítéssel arrébb küzdötte, hogy beférjünk mi is melléjük, miközben próbált még kapaszkodni is a kanyargós úton. Kölcsönösen meggusztáltuk egymás csemetéjét, elhangzottak a kedvesen érdeklődő "mennyi idős?", "alszik éjjel" és társai kérdések, majd hirtelen azon kaptam magam, hogy beszélgetünk, mit beszélgetünk, csacsogunk BKV-zó kismama társammal, akinek a nevét sem tudom! A babakocsijukon milliónyi játék, cumi, rágni való cuccok és mütyűrök fityegtek. A csemete viszont egyetlen dologgal akart játszani: az anyja napszemüvegével, néha azzal fenyegetve anyját, hogy nemes egyszerűséggel kihajítja a napszemüveget a babakocsiból. Meghitt duónkat (négyesünket) megszakította a harmadik kismama, aki kislányával és szerencsére egy kicsi babakocsival szállt fel mellénk. Innentől a busz középső részén nem szándékos akadályt képezve, hárman folytattunk a csevejt. Szinte sajnáltam, hogy három megálló után le kellett szállnunk...

BKV-s képem nincs, helyette kertésznadrágosom van:

Levél Apának

Marci nemrég három napra elutazott, hétfőn reggel ment, szerda éjjel jött haza. Hétfőn részletes jelentést írtam neki arról mit evett, ivott, csinált és hogyan érezte magát kicsi fiunk aznap. Kedden viszont Gede szeretett volna neki levelet írni. Ezért megelőzendő, hogy a Fiatalúr "kivegye kezemből" a laptopot és összenyálazza gépelés közben, inkább én gépeltem be a levelet, amit apukájának írt.

Fiunk engedélyével az alábbiakban közzé is teszem:

Drága Apa!

Először is nagyon hiányzol! Tudom, hogy már csak egyet kell fürdenem és itthon leszel. Mivel még nap közben is többet alszom és nem csak éjszaka, ezért fürdésekben számoljuk anyával, hogy mikor jössz haza. Most gyorsan alszom egyet, akkor gyorsabban telik el az éjszaka és utána már csak a holnapot kell kibírni és látlak.

Ma nagyon érdekes napunk volt anyával: barátnő és babanézőben jártunk, Zsófival és Bálinttal találkoztunk. Bálint nagyon érdeklődő volt, mindenképpen nekem akarta adni az egyik faragott és festett fa kacsáját, nem értette, hogy én még azt nem tudom megfogni. A kacsa végül egy háromemeletes parkolóház fölső parkolószintjére került. Később uzsonna közben anyának is és nekem is akart az almájából adni, hiába mondta neki anya, hogy én még csak tejcit eszem.

Délutáni szobai szundikálás ellen kicsit tiltakoztam, mert inkább sétálni mentem volna. Kicsi nyüszögés és nyekergés után végre anya is megértette és elmentünk sétálni négyesben. Jót aludtam, arra sem ébredtem fel, hogy anya a séta végén bepakolt a kocsiba és hazajött velem. Sőt, arra sem amikor felhozott a lakásba és kirakott még az erkélyajtóba. 3,5 órát aludtam. Anya örült neki, szerinte nagyon fáradt voltam és kellett már ez a kis pihenés nekem. Hát nem is tudom, de jót aludtam az biztos.

Délután két pelusba sem tettem kakit, anya kicsit aggódott emiatt, ezért estére összeszedtem minden erőmet és telepakoltam neki a pelust kakival. Örült neki, majd holnap is telepakolom a pelust, ha ilyen könnyű ilyesmivel boldoggá tenni, rajtam ne múljon!

Este még beszélgettem kicsit anyával. Éreztem, hogy erre vágyik, ezért adtam neki kicsit a cuki énemből, hagy örüljön. Sőt még fürdés közben is mosolyogtam neki. Ma jót pancsoltunk!

Siess haza Apa, várlak nagyon! Szerintem anya is vár, mert folyton erről beszél.

Szeretlek!

Csókol fiad,

Gede

(Pillanatkép arról, hogyan kell gyorsan aludni.)