Glükóz és palacsinta teszt

Elérkeztünk a 24. héthez, aminek egyrészt mindketten örültünk, mert Pocak szépen fejlődik, másrészt én kicsit féltem tőle, mert ez a terheléses cukorteszt időszaka és az bizony több mint egy vérvételt jelent egy a számomra túlságosan rövid idő alatt... Eddig egy vérvételre voltam hitelesítve per nap... De ezen is túl kellett esni!

Időpontot nem lehetett foglalni a kórházba, de gondoltuk ha elég korán odamegyünk, az jó lesz. Nem is igazi kórház az, ahova menni kellett, hanem a neve szerint Laboratorium Klinik. 

GPS és tévesztés nélkül értük el a klinik-et és 7 óra 32 perckor az előkelő 33 sorszámot kaptuk. Egy röpke óra után már hívták is a számunkat. Na, nem az első vérvételre, hanem csak a regisztrációhoz. Mondjuk ezután már csak 20 percet kellett várni, hogy Ibu Adrienn-ként szólítson egy kedves laboros hölgy. Innen már gyorsan és simán ment minden: jött az egy óra várakozás, aztán a fincsi cukros víz és az újabb két óra várakozás, hogy a második körre bocsáttassunk. Majd dolgunk végeztével fél 1-kor már távozhattunk is a kórházból...

Mivel előző este 7-től nem ehettem semmit és inni is csak sima vizet ihattam, ekkorra már a petrezselyemmel teleszórt és/vagy gombapörköltös feltéttel megspékelt nagyon kapros tökfőzelék is (ami mindent tartalmaz, amivel a világ végéig lehet kergetni) mennyei lakomának tűnt. Mármint ha ilyesmit lehetne itt kapni, de szerencsére nem lehet, így ezt a próbát megúsztam... A cukros víz okozta kis émelygés ugyan kis időre háttérbe szorította az éhséget, de most már itt volt az ideje, hogy együnk valamit. És lehetőleg nagyon-nagyon gyorsan!

A megoldás hamarabb jött mint gondoltuk: ahogy sétáltunk a kocsihoz, utunk egy kis kifőzde birodalom mellett vezetett el. Egymás mellett állt három-négy tologatós kiskocsi, ez elég gyakori itt, és onnan árulták az általában frissen készített ínyencségeiket. Gyorsan körbenéztünk miket lehet kapni és megállapítottuk, hogy mindketten találunk fogunkra valót – nem tökfőzeléket. Ha már a kínálat és a kereslet imigyen találkozott, beálltunk egy-egy kiskocsihoz és rendeltünk: Marci egy bundázott csirkével, tojással és krumplival „pakolt” tányért kapott (helyi mércével mérve kell érteni azt, hogy pakolt), én csokireszelékkel sütött óriás palacsintát. Azért egy csokireszelékes palacsinta Marcinak is járt. Mert ezután a reggel után mindketten megérdemeltük!