Plázáztunk

Mivel kinőttem néhány ruhadarabomat, szükségessé vált azok pótlása. A környékbeli (sanuri és Denpasar közelebb eső részén lévő) lehetőségeket hamar kimerítettük, így kicsit messzebb, egészen Kutáig kellett elmennünk. Pár szó Kutáról: a Balira bulizni járó ausztrálok többsége itt száll meg. Ennek folyományaként ez a rész hangos, zsúfolt de legalább még lélektelen is, tele van felkapott, drága bárokkal, éttermekkel és egy cseppet sem emlékeztet az igazi Balira... Ezért nem itt lakunk és csak akkor járunk arrafelé, ha nagyon muszáj, akkor sem szívesen. Viszont a szükség nagy úr és több körös gugli csekkolás után is igazolódott, hogy itt valószínűsíthetően vannak olyan boltok, amikben találunk növekvő pocakomra való ruhadarabokat.

A tett színhelye egy pláza, böcsületes nevén Discovery Shopping Mall, ami méretben bármilyen hasonló budapesti bevásárlóközponttal felveszi a versenyt, természetesen némi balinéz stílussal megfűszerezve. Bár világ életemben utáltam a ruhavásárlással, próbálással stb. járó macerát, de be kellett látnom és vallanom – főleg magamnak –, hogy mivel augusztus óta nem volt ilyen élményben részem, azért kicsit élveztem a nézelődést. Mégiscsak nőből vagyok, na!

Végeredményként közepes sikert könyvelhettünk el, már ami a beszerzett áruk fajtáját és mennyiségét illeti, értsd: amiért mentünk, annak csak a felét kaptuk meg. De nem baj, mert így legalább láttunk érdekességeket, pl. karácsonyi készülődést, illetve a hangszórókból balinéz dallammal és ritmussal mixelt klasszikus karácsonyi dalok szóltak – nem mondom, hogy kapásból felismertük őket, némi fülelés és koncentrálás kellett...

És ha már plázáztunk, akkor igazi pláza ebédet csaptunk. Azért a McDo vagy Burgi szintjére nem süllyedtünk le! A bevásárlóközponton belül egy normális, tengerparti panorámás étteremben ebédeltünk – de sajtburgert! 

Egy héttel később ismét visszamentünk a Discoverybe. Na, nem a hely ellenállhatatlan bája vagy az ütős burger miatt (mondjuk az tényleg finom volt...), hanem mert némi morfondírozás és egy újratervezés után már új listám volt a beszerzendő ruhadarabokról. A listán szereplő tételek magunkévá tételét – az egyes boltok lokalizálásával, nézelődéssel, próbálásokkal és több fizetéssel együtt! – egy kerek óra alatt abszolváltuk! Boldogan és elégedetten távoztam új szerzeményeimmel, mint pl. ez a cicás felső. :)

Glükóz és palacsinta teszt

Elérkeztünk a 24. héthez, aminek egyrészt mindketten örültünk, mert Pocak szépen fejlődik, másrészt én kicsit féltem tőle, mert ez a terheléses cukorteszt időszaka és az bizony több mint egy vérvételt jelent egy a számomra túlságosan rövid idő alatt... Eddig egy vérvételre voltam hitelesítve per nap... De ezen is túl kellett esni!

Időpontot nem lehetett foglalni a kórházba, de gondoltuk ha elég korán odamegyünk, az jó lesz. Nem is igazi kórház az, ahova menni kellett, hanem a neve szerint Laboratorium Klinik. 

GPS és tévesztés nélkül értük el a klinik-et és 7 óra 32 perckor az előkelő 33 sorszámot kaptuk. Egy röpke óra után már hívták is a számunkat. Na, nem az első vérvételre, hanem csak a regisztrációhoz. Mondjuk ezután már csak 20 percet kellett várni, hogy Ibu Adrienn-ként szólítson egy kedves laboros hölgy. Innen már gyorsan és simán ment minden: jött az egy óra várakozás, aztán a fincsi cukros víz és az újabb két óra várakozás, hogy a második körre bocsáttassunk. Majd dolgunk végeztével fél 1-kor már távozhattunk is a kórházból...

Mivel előző este 7-től nem ehettem semmit és inni is csak sima vizet ihattam, ekkorra már a petrezselyemmel teleszórt és/vagy gombapörköltös feltéttel megspékelt nagyon kapros tökfőzelék is (ami mindent tartalmaz, amivel a világ végéig lehet kergetni) mennyei lakomának tűnt. Mármint ha ilyesmit lehetne itt kapni, de szerencsére nem lehet, így ezt a próbát megúsztam... A cukros víz okozta kis émelygés ugyan kis időre háttérbe szorította az éhséget, de most már itt volt az ideje, hogy együnk valamit. És lehetőleg nagyon-nagyon gyorsan!

A megoldás hamarabb jött mint gondoltuk: ahogy sétáltunk a kocsihoz, utunk egy kis kifőzde birodalom mellett vezetett el. Egymás mellett állt három-négy tologatós kiskocsi, ez elég gyakori itt, és onnan árulták az általában frissen készített ínyencségeiket. Gyorsan körbenéztünk miket lehet kapni és megállapítottuk, hogy mindketten találunk fogunkra valót – nem tökfőzeléket. Ha már a kínálat és a kereslet imigyen találkozott, beálltunk egy-egy kiskocsihoz és rendeltünk: Marci egy bundázott csirkével, tojással és krumplival „pakolt” tányért kapott (helyi mércével mérve kell érteni azt, hogy pakolt), én csokireszelékkel sütött óriás palacsintát. Azért egy csokireszelékes palacsinta Marcinak is járt. Mert ezután a reggel után mindketten megérdemeltük!

Balinéz nevek

A balinéz nevek nagyon érdekesen épülnek fel. Nem a klasszikus vezetéknév és keresztnév kapcsolatból állnak, sőt, Balin családnevek sincsenek, hanem a többségnek egy különös és egyszerű logika alapján épülő, három tagból álló neve van. Hogy ki milyen nevet kap, az először is az első-, másod-, stb szülöttségétől függ. Érdekesség, hogy az a tény, hogy adott csemete fiú avagy nőnemű általában teljesen mindegy.

Az elsőszülött gyermekek a Wayan, Putu, Luh (csak a lányok) vagy Gede (csak a fiúk) nevet kaphatják. A másodszülöttek nevei a Made, Neugah és a Kadek. Harmadszülötteknek a Nyoman és a Komang közül választhatnak a szülők, végül a negyedszülöttek a Ketut nevet kapják. Igen ám, de mi lesz ha egy családban öt vagy több gyerek is születik? Nem esünk kétségbe, egyszerűen előlről indul a lista... Felmerülhet a kérdés, hogy ha a fiúk is és a lányok is ugyanazt a nevet kapják, akkor honnan lehet tudni, hogy az illető fiú vagy lány? A kérdés nagyon jó! Hát onnan, hogy a nevek előtt van egy előtag, a fiúknak I, a lányoknak Ni. (De ők sem azok a lovagok, akik azt mondják ni...) Ezek után jön a harmadik lépés, vagyis a harmadik név, ami a díszítsd a gyereked nevét tetszés szerint elvet követi.

Így jönnek létre olyan nevek, mint pl. I Wayan Kota, Ni Luh Suwini, I Nyoman Sanjara, Ni Ketut Wiraksini. Egyszerű nem?

Eddig minden világos és tiszta. De ha már idáig eljutottunk, akkor szemet szúrhat a szemfüles szemlélődőnek, hogy vannak ettől eltérő, mégis balinéz nevek. Na igen, mivel a balinéz ősök Indiából érkeztek, nem csak a vallásukat és a kultúrájukat hozták magukkal, hanem a kasztrendszert is. Bár nem olyan élesen mint Indiában, de Balin is él valamiféle kasztrendszer, ha másban nem is kerül annyira látványosan előtérbe, a nevekben mindenképpen. A Dewa / Desa (fiúnak/lánynak), Putri, Gusti, Ayu nevek mind azt jelentik, hogy az adott illető valamilyen magasabb kaszt szülötte.

Így lehet pl. ilyen névvel találkozni: I Gusti Ayu Juliari Dewi (ez egy ember neve és mellesleg lányt takar).

Elméletben az a kérdés még mindig nem tisztázott, hogy hogyan, melyik nevén kellene szólítani helyi ismerőseinket: a születési sorrend szerintin vagy a díszítőelem néven? Mert van akit Komangnak, Wayannak stb., vagyis az első nevén kell szólítani és van akit Wiranak, Ayunak, Sanjaranak stb., vagyis a második nevén. Viszont általában bemutatkozáskor csak azt a nevüket mondják, amin szeretnék, ha szólítanánk őket, így a gyakorlatban nem töprengünk túl sokat a kérdésen.

Ha már a neveknél tartunk, van még egy érdekesség, amit szeretnék elmondani. Míg a nyugati világban akkor tiszteljük meg a másikat, ha pl. Illés úrnak, vagy Mr Illésnek hívjuk, ezt ismerjük. Itt a szállodai becsekkoláskor is már a recepciós leányzó simán le Mr Márton-ozza vagy Mrs Adrienn-ezi a bejelentkező vendéget. Ez nem azt jelenti, hogy máris ennyire összefriendeltünk, hanem ezzel fejezi ki a tiszteletét, ugyanis itt a Mr/Mrs + keresztnév megszólítás a legnagyobb tisztelet jele.

Lehet tippelni, hogy első utódunk nevének kezdete a Ni Putu vagy az I Gede lesz-e? :) Wayan nem lesz az biztos! Megfejtés és eredményhirdetés pár poszttal később...

Ehhez a témához nem találtam képet, ezért feltöltök egyet magunkról...

Ha újra itt a nyár...

... és meleg az idő, sá-lá-lá-lá-lá... Na, ezzel a meleg dologgal eddig sem volt probléma. Ebből Balin jól állunk! Ezt muszáj leszögezni, ha bárkinek is szemernyi kétsége lett volna efelől. Sőt, október óta az sem volt kérdés, hogy lassan jön a nyár, mert egyre feljebb kúszott a hőmérő higanyszála.

Most viszont teljes erejével megérkezett a nyár. Sőt be is mutatkozott: néhány elég éles villámlással és még hangosabb dörgéssel. Ezen a földrészen két évszak van: a száraz, más néven a tél, és az esős, vagyis a nyár. Szerencsére az esős nyár nem olyan mint egy kicsivel arrébb a monszun, ami elkezdődik és 3 hónapig esik. Nem, ez egy kicsivel jobb. November közepén kaptuk az első bátortalan esőket, nem tartottak tovább egy óránál, majd jöttek a menetrendszerű este 10-kor kezdődő esők, amik reggelig tartottak. De a héten hétfőn, kedden és szerdán szürke volt az ég és egész nap esett... Pont olyan idő volt mint otthon. Na jó, leszámítva azt a jelentéktelen 30 C fok különbséget és a jeget...

Mikulás

Ma reggel meglepetésre ébredtünk: cipőt vagy szandált ugyan nem tettünk az ablakba, de mégis járt nálunk a Mikulás! Elég önjáró volt, még bakancsokat is hozott, hogy legyen mibe tennie az ajándékot. :)

Ezek szerint, minden próbálkozásunk ellenére, mégiscsak jók voltunk mostanában?

Adventi naptár

Itt a december, sőt, már első advent is elmúlt. Így kicsit elmerengtem azon, legyen-e adventi koszorúnk, vagy sem. Végül arra jutottam, hogy koszorú eszkábálásnak itt nem állnék neki, őszintén nem is nagyon illik ebbe a melegbe... De mindenki nyugodjon meg, adventi naptárat azért sikerült készítenem!

Hogyan? Marci kapott névnapjára egy doboz Ferrero Rochert, amiben pont 24 darab csoki figyelt. A híres és örök érvényű „egy nap 24 óra, egy rekesz 24 üveg sör – ez nem lehet véletlen” tézist megfelelően alkalmaztam a jelen szituációra, vagyis „december 1-től karácsonyig 24 nap, adott doboz Ferrero 24 csoki – ez nem lehet véletlen”. 
Ez után már csak a megfelelő díszítés kellett rá, ami hamar ment: a búvárcuccok feliratozására használt fehér lakkfilcet hívtam segítségül és azzal rajzoltam a számokat, egy fenyőfát és csillagokat a naptárra. Íme az eredmény!

Magyar vacsora

Nem is olyan régen, egy szombat este magyar este volt nálunk, na nem csak azért mert 5 magyar és 3 nem magyar vett részt rajta (bár az egyik nem magyar is felvidéki szlovák volt, Peter, aki ért magyarul), hanem mert mi főztünk Marcival - ebben sincs semmi különleges, mindig mi főzünk. De mit főztünk! Csirkepaprikást és hortobágyi húsos palacsintát. Hoppá-hoppá!

Még az augusztusi welcome partinkon ígértük meg a nem magyaroknak, hogy hamarosan csinálunk valami ilyesmit. A hamarosanra eddig kellett várniuk, mert nekünk kellett ez a kis idő arra, hogy felderítsük az alapanyag és hozzávaló frontot, elég magabiztosak legyünk és meg merjük kínálni a magyar konyha eme két remekével azokat, akik ilyesmit eddig még hírből sem ismertek.

A csirkepaprikáshoz fincsi hazai pirospaprikát használtunk. Hosszas keresés után végül csak találtunk búzalisztet a szupermarketben (alsó polcon eldugva), amiből Marci szaggatott egy nagyobb mennyiségű galuskát is egy a mennyiséggel fordítottan arányos méretű, értsd tenyérnyi sajtreszelőn. A sajtreszelő friss szerzemény, kifejezetten ehhez az alkalomhoz vadásztuk le, mert ezek itt nem ismerik sem a galuskaszaggatót (miért is kéne nekik, nem esznek olyat), sem a naaaaaagy sajt reszelőt (sajtot sem nagyon esznek a helyiek). Megszenvedett Marci a galuskaszaggatással, de a végeredmény megérte, nagyon jó lett!

4 órát játszottunk ketten a konyhában, közben jó zenéket hallgattunk és amikor a vendégek is megérkeztek és asztalhoz ültünk, 20 perc alatt szippantódott fel az egész, de mindenki nagyon dicsérte.

A hortobágyiról készült 1 azaz egy darab fénykép még a sütőbe helyezése előtt és ez az egyetlen kép is egyben, amit egész délután és este sikerült készíteni, pedig akartam fényképezni...

Desszertnek a kakaós, fahéjas és lekváros palacsinták közül lehetett választani.

A vacsora utáni szusszanást követően mindenki fürdőruhába bújt és medence partival koronáztuk meg az estét.