Csibész

Ezer cím jutott eszembe ehhez a poszthoz, de végül ezt a címet választottam. Miért? Mert úgy tűnik csibészségért a képen szereplő úriemberek közül egyiknek sem kell a szomszédba mennie.

A mi Mini-Mösziőnk már a pocakban is nagy csibész volt! Először is, hogy elrejtette előlünk férfiúi bájait, vagy mert az ultrahang közben eltakarta az arcocskáját, de Nega doktornő elől is elforgott, nem akarta, hogy az ultrahanggal bekukucskáljon hozzá. Pocakon kívül azonban még nagyobb csibész! Egyik este, fürdetés után apukája adná rá az éjjeli pelenkát, mikor is a Fiatalúr egy hangos, emberes szellentést enged el, éppen apukája orra alá... (Szerencsére csak hang jött, anyag nem!) Ám ha ez nem lenne elég, akkor ezek után még kaján vigyorra ki is nevette édesapját.

UI: Egyébként a dédit is Albertnek hívják, de ő egy másik Albert.

A kisinas

Mára már igencsak kikopott a "divatból" az a régi szokás, hogy a fiúk apáik mesterségét folytatják. Mindenki unalomig tanulta és ismételte a suliban, hogy a fiatal fiúkat már korán, gyerekkortól bevonták a munkafolyamatokba, apróbb feladatokat bíztak rájuk, stb, stb... 

A mi fiunk erről még semmit nem tud, viszont már ő is beállt apukája mellé tanulni. Önként és dalolva, vagy az ő esetében inkább kevésbé önként és gagyogva. 

Nálunk így dolgoznak, programoznak együtt a fiúk. Mert nem lehet elég korán kezdeni!

Egy nehéz nap éjszakája

Fáradt vagyok. Aludni kellene! De nem tudok. Túl sok minden történt ma, amit fel kell dolgozni ahhoz, hogy most aludni tudjak. Pedig ki tudja mikor fogok legközelebb 8 órát aludni egyhuzamban. Nem érzem a lábaim. Milyen selymes bőre volt! De jó, hogy odahozták egy puszira. Vajon most mit csinálhat? Valószínűleg alszik a csecsemős szobában. Mennyi az idő? 8 óra. Hát, végül császár lett. Nem baj, jól vagyunk mindketten, az a lényeg.

Aludni kellene, fáradt vagyok. Érzem is és tudom is. Valószínűleg pörget az adrenalin. Még mindig nem érzem a lábaim. Hallgassunk egy kis zenét, az talán segít elaludni. Hol a telefonom? Benne a fülhallgató? Marci itt hagyta mellettem a kis asztalon. Megvan! Hóóó, sms jött: barátok írtak. De aranyosak, jól esik, hogy üzentek. Mennyi az idő? Mindjárt 10 óra. Marci vajon mit csinál? Küldök neki egy sms-t. Most már tényleg tessék aludni...

Mindjárt éjfél. Mintha kicsit szundítottam volna. Még egy sms. De kedvesek! Marci nem válaszolt, valószínűleg elaludt. Neki is fárasztó volt ez a nap. Meleg van. Éhes is vagyok egy kicsit. A nővér azt mondta, hogy pár szem kekszet ehetek. Egyet eszem. Inni is szabad, ott a szívószál a pohárban. Ha leejtem, cseszhetem, mert nem kelhetek fel... Hosszú nap volt ez. Még mindig nem érzem a lábaim. 

Azt hiszem elszenderedtem kicsit. Mennyi az idő? Negyed 3. A jobb lábam ujjait már tudom mozgatni. A bal? Azt még nem. Jó, hogy reggel ettem azt a kis kakaós csigát, különben most még éhesebb lennék. Már nincs a pocakban Pocak. Külön koszon vagyunk, ahogy a vérvételes néni mondta. 17:26 - emlékszem amikor mondták, onnan tudtam, hogy kint van. Lepisilte Nega doktornőt! Csak utána sírt fel. Mekkora hangja volt. Hallgatok még egy kis zenét, az az előbb is segített... 

Még egy kicsit aludj! Reggel 6-kor jön a nővér. Fel kell majd kelni és eljutni a fürdőszobáig. Meglátjuk. A hasam még nem fáj. Pedig mondta a nővér, hogy ahogy múlik a fájdalomcsillapító hatása, úgy fogom egyre jobban érezni. Viszont a lábaimat már tudom mozgatni! Hol a víz? Vajon mikor hozzák ide Pocakot (aki már nem Pocak)? Remélem minél előbb! Vajon Marci mikor jön be hozzánk? De jó lesz, amikor már ő is itt lesz. Család lettünk!

Kihívás I.

Azért I. mert biztos vagyok benne, hogy lesznek még ilyen posztok. Nem tudom mikor és nem tudom pontosan megjósolni, csak sejtem, miről fognak szólni, de lesznek. Illetve mivel a fenti feltevést ezek után tényként könyvelhetjük el, ezért az I. jelentheti a kihívás szintjét is. Level 1., level 2. ... és így tovább, és így tovább. Vagyis ha sikeresen megugrottuk az éppen aktuális szintet, akkor a következőre bocsáttatunk. 

Milyen kihívással kerülhetünk szembe három hetes csöppségünk körül? Számtalannal. A mai poszt talán a legegyszerűbb (level 1.) kihívásunkról fog szólni: hogyan érjük el, hogy gyermekünk pelenkázás közben ne pisilje le magát vagy éppen minket?

Jelentem még nem találtuk meg sem a bölcsek kövét, sem a spanyol viaszt. Mellesleg egyik sem segítene! Egy kőnek nem sok hasznát veszem pelenkázás közben. A két kezem is néha kevés, hogy az össze-vissza kalimpáló apró kezek és lábak segítségét kivédjem, ha az egyikben még egy követ is szorongatok, akkor meg teljesen lehetetlen a művelet. A viasszal meg maximum a gyermek olyan nyílásait tudnánk betömni, ahonnan valamilyen folyékony, vagy kevésbé folyékony halmazállapotú anyag szivárog. Ötlet elvetve.

Tettem már textil pelenkát a hasára. Ez jó volt, mert legalább egyből volt kéznél egy "rongy", amivel a pisit gyorsan letörölhettem a fiatalúrról és alól, meg a pelenkázóról is. De ettől még ugyanúgy át kellett öltöztetni, mert a ruhája is "vizes" lett. Beszélgettem már vele a pelenkázás megkezdése előtt, cseréltem úgy pelust, hogy még félálomban volt, csináltam gyorsan vagy lassabban, ráérősen. Totál mindegy!

Így marad a reménykedés, hogy jól időzítjük a pelenkázást és már kipisilte magát a fiatalúr. Ha meg nem, akkor így jártunk. De ezt csak akkor tudjuk meg, ha kibontottuk a pelenkából. Tiszta Schrödinger macskája eset! 
A legviccesebb az a pelenkázásunk volt, amikor Gábor Gede pont azt a pillanatot válsztotta ki könnyítés céljára, amikor megemeltem a lábait, hogy alátegyem a friss, tiszta pelust. Így pontosan arcon pisilte magát, de telibe... És mivel éppen valami ellen baromira tiltakozott, ezért még a szája is nyitva volt... A meglepetéstől viszont egyből abbahagyta a sírást! (Egy pillanatra felcsillant a remény, hogy megvan a megoldás a sírás megszüntetésére, de ezt a gondolatot egyből elhessegettem.) 

Egészen pár nappal ezelőttig csak engem ért ez a megtiszteltetés, hogy ebben a kihívásban részesülhettem. De utána kicsi fiunk Marcit is bevonta a játékba, méghozzá level 1. bonus extrával lepte meg Apukáját: fürdés után, pelenkázás előtt eresztette el magát. Szerencsére a törülközője még alatta volt, így Marci gyorsan teljesítette a pályát.

Pozitív visszajelzések

A blogunk címe, mint a fentebbi apróbetűs részen látható, Cervi & Marci a Világ körül. Hát, az én világom jelentős részét most egy kisember határozza meg. Direkt nem mondom, hogy leszűkült a világom rá, mert (remélem) nem így van - de ezt inkább a velem együtt élők tudják megmondani... :)

Amikor Balin voltunk, az jelentette a világot, amit éppen felfedeztünk. Most Gábor Gede világának felfedezése van soron és vele együtt, az ő szemszögéből, a mi világunk újraértelmezése. És ez egy nagyon érdekes világ! Érdekes látni, ahogy napról napra valami újat csinál, amit eddig még nem, vagy ahogy egyre többet van ébren és szívja magába a körülötte lévő eseményeket, dolgokat, világot. Ezért előre is elnézést, ha mostanában főleg ez a téma fogja a blog vezérfonalát adni. Azért remélem nem bánjátok és ezeket a bejegyzéseket is ugyanolyan szívesen olvassátok mint pl. a balinéz piacolási kalandjainkat. Majd igyekszem Marcit rávenni, hogy írjon ő is! ;)

Ahogy az előző bejegyzésben írtam, a fiatalúr egyértelmű jelét tudja adni annak, ha valami nem tetszik neki. Szerencsére azt is tudja jelezni, ha valami tetszik. Kevésbé hangosan ugyan, már ha a csöndes szemlélődést vagy a nyugodt alvást úgy értelmezzük, hogy "most minden oké ősök!". 

Vannak ezen kívül is apró jelek, amik azt hivatottak jelezni, hogy a fiatalúr éppen a megfelelő komfortzónában érzi magát. Pl. amikor evés után a teljes világbéke honol az arcocskáján, nem beszélve a jóllakottságot jelentő apró morgásokról és sóhajokról. Vagy amikor kicsit félrehúzza a szája sarkait, amiről tudjuk, hogy nem szociális mosolyt kaptunk, csak a reflexek működnek, de mi azért úgy értelmezzük, hogy ránk mosolygott. Bármilyen nyűgös és kiabálós kedvében van éppen, amikor apa és fia elkezdik az esti fürdetést, akkor minden gond és baj szempillantás alatt tűnik el. Hiszen Apa karjaiban lenni pancsolás közben nagyon jó! És van a legegyértelműbb "finom volt a kaja anya" jelzés, amikor felnőtt embert megszégyenítő öblösségű büfi hagyja el kisfiunk csepp ajkait. Komolyan, én nem tudok akkorát! Az egész gyerek beleremeg. Nekem meg e hangok hallatán büszkeségtől dagad anyai keblem, hogy kisfiam jóllakott, illetve ennek folyományaként megnyugszom, hogy ezt (az egyet legalább) biztosan jól csinálom ebben a gyerek(fel)nevelés dologban. 

De most miért sír?

Kicsi fiunk egy angyal, tündér, édi-bédi, imádjuk minden porcikáját. (Én különösen a füleit és a lábujjait, meg a gomb szemeit, meg minden egyes apró négyzetmilliméterét...) Szóval kicsi fiunk egy angyal, kivéve, amikor nem. Olyankor üvölt mint a dervis, mi meg állunk felette, hogy akkor most mi baja lehet. Olyan is volt, hogy Gábor a szobában sírt, az anyja meg a konyhában... Marci pedig egymás után nyugtatta mindkettőt.

Bár a mintavételi időszak elég rövid, alig két hetes, de nem gondolom, hogy egyedül lennénk ezekkel az élményekkel. Gyermekkel már rendelkező barátoknak a következő rész ismerős lesz, hisz' ők is átélték - nekik jár most a szórakozás.

Szóval az első héten keveset nyikkanó gyerkőcünk a második héten sír. Mit sír, torka szakadtából ordít és vörösödik és semmi nem jó neki. Amikor pár órával később végre apukája mellett elalszik, anyja gyorsan utánaolvas, hogy mi lehet a baja. Jó hír! A talált check list-ek nagy része megegyezik az általunk is józan logikával kigondolt és persze kipróbált elemekkel. Az internet leghasznosabb tanácsa mégis ez volt: mielőtt földhöz vágod a gyereket, inkább próbáld végig (!!!) a következőket:

• Éhes vagy szomjas. - Fél órája ettünk, többet is mint az alig két hetes babának ennie kellene (100-110 ml-t simán beszippant seperc alatt)...
• Tele a pelenka. - Evés előtt cserélte Marci...
• Fázik vagy melege van. - Egyik sem...
• Álmos. - Hm, ez a téma egy külön posztot érdemel majd...

Ezek voltak a triviális lehetőségek, egyik sem nyert. Mi eddig jutottunk. De szerencsére a lista itt még nem ért véget. Mert vannak a kevésbé könnyen meghatározható bajok - legalábbis egy alig két hetes esetében:

• Unatkozik és társaságra vágyik. Vagyis: szórakoztatni kell!
• Magánéletre vágyik. Vagyis: hagyd már békén!
• Túlpörgött. Így jártál...
• Vannak olyan babák, akiknek ki kell sírnia magát. - Köszi... (Mellesleg szerintem ez hülyeség.)
• És ha egyik sem, akkor valami más baja van... - Köszi...

Maradt a felváltva sétálunk vele és pozíciókat váltva próbálkozunk altatni, etetni, szórakoztatni és békén hagyni és néha kezdeni az egészet elölről. Néha már komolyan azt gondoltam, a fiunk szivat minket, mert egyébként nagy csibész őkelme. De ehhez még pici - szerencsére.

Mivel szoktuk szórakoztatni a fiatalurat? Járkálunk vele fel s alá, ringatjuk és énekelünk neki. De nem ám akár mit énekelünk! Mindenkinek saját repertoárja van. (Néhány dal pontos szövege egyelőre youtube-nak és google-nak köszönhető, de fejlődünk!) 
Anya hagyományosabb gyerekdal vonalon nyomul: Aki nem lép egyszerre..., Ég a gyertya, ég..., Könnyű álmot hozzon a szél... és a Lencsi lánykát énekli. De altatáshoz bevet néha egy kis Yesterday-t is. Apa már komolyabb eszközökkel dolgozik: István a király dalok, még több Beatles és természetesen az örök géniusz Illés együttes dalai csendülnek ajkairól. 

Ilyen kis tündér a fiatalúr, amikor alszik. Sírós kép nincs, akkor jobban el vagyunk foglalva valami mással...

Egy hete

Egy hete csoda történt. Persze le lehet írni biológiai folyamatokkal, fizikai képletekkel vagy kémiai reakciókkal, de a végeredményen nem változtat: ami történt, az maga a csoda. Találkoztunk egy kis emberrel, aki azóta is velünk van. A találkozásért mind a hárman megküzdöttünk, ki lelkileg, ki fizikailag. De megérte!

A találkozással pedig mindannyian új nevet kaptunk: Marciból Apa lett, belőlem Anya és a kis ember, akit eddig Pocaknak hívtunk most már a Gábor Gede név büszke viselője. Család lettünk.

Illés Gábor Gede
született: 2015. március 27. 17:26
születési súly: 3600 gramm
születési hossz: 54 cm