Búvárkodás II.

Az elöző post-ban megpróbáltam kicsit bemutatni a helyi körülményeket búvárkodás szempontjából, tehát most már itt az ideje, hogy szó szerint elmerüljünk!

(Jaj, az elöző postból felszerelés fronton egy gyöngyszem sajnos kimaradt, amit itt és most szeretnék pótolni. Mivel itt a biztonságra igen nagy hangsúlyt helyeznek – sajnos sokszor csak hangzatos frázisokban és kevésbé a valóságban – így természetes, hogy a tábor nem csak megfelelő oxigénnel, hanem a kor követelményeinek megfelelően egy automata defibrilátorral is fel van szerelve. Még a búvárkodás bevezető előadásában megtudtuk, hogy a staff kunyhóban találjuk, ha esetleg szükség lenne rá. Mondjuk érdekes, hogy nem a buvár bázison, hanem onnan 100 méterre, de mindegy, örültünk neki. Aztán jött a mentőbúvár tanfolyam, illetve annak is az Emergency First Response része, ahova Gevin, az expedició – egyébként szintén önkéntes – nem hivataos orvosa, lehozta az AED-t. Hát, volt nagy meglepetés! Az expedíció AED-jé – a saját karbantartási listája alapján – utoljára 2010-ben volt szervizelve, vagy mondjuk inkább így bekapcsolva. Ezek után nyilván nem meglepő, hogy az akumlátor teljesen halott volt, ami egy defibrilátor esetében igen kellemetlen, ha használni kellene...)

De most már tényleg térjünk vissza a merülésekhez. A gyakorló merüléseket leszámítva az összes merülő hely kb 5 perc, fél-óra hajóútra van tölünk. A merülőhelyek a Toliera-koralzátony részei, annak is főleg az északi végén vannak. (Azaz itt van a koralzátony északi vége.) Erre felé már nem alkotnak teljesen összefüggő zátonyt, hanem főleg inkább patch-reef-ek formájában találkozunk velük. A legtöbb helyen a tengerfenék homokos, 10-30 méter mély és a homokból „nőnek” ki a koralzátonyok, melyek kb. 15-3 méter között találhatóak, vagyis inkább mondjuk úgy, hogy mi ezeket e sekélyebbeket látogatjuk.

Az expedíciónak két darab műanyag motorcsonkja van, ezekkel megyünk minden alkalommal. A hajók nem éppen búvár barátak, mivel nehéz bennük „felöltözni”, kevés a hely, és igen nehéz visszamászni. Egyébként elég gyorsak, jókat lehet velük „pattogni” a hullámokon. A hajók eléggé leharcolt állapotban vannak, rájuk férne már egy rendes karbantartás. Ugyan elvileg minden két hétben van egy hajó karbantartás, ami viszont kimerül a hajó aljának algátlanításában, szóval inkább felületes tisztításnak kellene nevezni, de ezek a tisztítások is inkább rendszertelenek, mivel az elmúlt öt hétben csak egy ilyen alkalom volt. Ez egyébként jól mutatja az egyéb felszerelések „rendszeres” karbantartását is. Ma például elromlott az egyik hajó motorja, tehát legalább az, illetve annak egy része kap egy rendesebb karbantartást, reméljük mihamarabb.

A merülések PADI, illetve a BV saját protokolja és szabályai alapján folynak, legalábbis elméletben. Egy nap maximum hármat lehet merülni, bár többnyire inkább csak kétszer merülünk. Így is elégé fárasztó, főleg, hogy délután kettőig lehet csak merülni, hogy baj esetén a repülő, helikopter még világosban visszaérjen a fővárosba. Nyilván tilos dekósat merülni, és gyakorlatilag minden merülés max 45 perces és max 18 méter mély. Szintén figyelni kell, hogy ne merüljünk az előzőnél mélyebbet.

Minden merüléshez szükséges egy Shore Marshall (SM), aki a parton aggódva várja a búvárokat, illetve baj esetén ő az összekötő kapocs a hajó és a szárazföld között. Van neki egy mobilja, meg többnyire egy műholdas telefonja, valamint egy mappája az eljárásokkal, illetve a DAN számokkal. Ezt mindig magánál kell tartania, egyébként bárhova mehet, bármit csinálhat. Az Ő vízi párja a Boat Marshall (BM). A BM feladata a búvárok támogatása a hajóból, illetve az ő felelősége, hogy a hajón minden szükséges biztonsági és tartalék cucc meglegyen. Neki is van egy vagy két telefonja, illetve egy GPS-e is. A felszerelés mellett fontos feladata a búvár SMB-k követése a vízen, illetve baj esetén a búvárok visszahívása. Ennél rendszeresebb feladata a merülések dokumentálása, azaz a miden merülésnél fel kell írni a használt BCD és regulátorok számát, a súlyokat, a levegőfogyasztás, valamint a maximális mélységet és merülés hosszt. Ezeket az adatokat a merülés végével be kell másolni egy kockás füzetbe, hogy később meglegyenek. (Ez utóbbi lépés néha kimarad, így az egész adatgyüjtés minősége és értelme igen csak megkérdőjelezhető...) BM-nek lenni szívás, lesülsz a napon, hánykolódsz a csónakban, tilos aludni, fürődni, és cipelheted még az oxigénes dobozt, meg az egészségügyi cuccokat és az egyéb pótfelszereléseket.

Minden merülés előtt dive-briefing van, általában 20-30 perccel a kiírt időpont után, néha kicsit korábban. A homokba rajzolt „térképen” megpróbálják bemutatni a site-ot, bár pár site-hoz van nyomtatott térkép is. Elhangzik a max 18 méter, max 45 perc kitétel, illetve minden merülés előtt a kötelező vészhelyzeti folyamatokat is felidézzük:

• Ha elhagyod a társad keresd egy percig, majd max 18 méter/perc sebességgel safety-stop nélkül emelkedj a felszínre, ahol jelezd ezt a BM-nek.
• Felszerelés hiba esetén próbáljátok megjavítani, ha nem megy akkor ma x.18 méter/perc sebességgel safety-stop nélkül emelkedj a felszínre, ahol jelezd ezt a BM-nek.
• Erős áramlás esetén, próbálj meg az áramlásra merőlegesen úszni, ha nem megy, akkor a társaddal ma x.18 méter/perc sebességgel safety-stop nélkül emelkedj a felszínre, ahol jelezd ezt a BM-nek.
• Három rántás az SMB-n, vagy három motor „pörgetés” vészhelyzetet jelent, a társaddal ma x.18 méter/perc sebességgel safety-stop nélkül emelkedj a felszínre. Ezen okból az SMB-t mindig kézben kell tartani, tilos lekötni egy koralra, vagy magadra kötni.

Egyébként maradj a társaddal és 70 bárnál kezdj el emelkedni, 5 méteren 3 perc safety-stoppal. Legalább 50 bárt kell kihozni. A párokat a merülés vezető jelöli ki, mi Cervivel általában egy párt alkotunk.

A briefing után irány a hajó és a site. Könnyed öltözés a hajóban, buddy check több kevesebb odafigyeléssel majd beesünk a vizbe. Minden csoport, vagy pár kap egy SMB-t és már lehet is menni merülni. Itt már általában nincs sok szerencsétlenkedés, legtöbbször egy rövid kis felszerelés igazítás után már megyünk is víz alá.

Ahogy már az elején is írtam, itt nem rekreációs merülésről van szó, hanem munkáról. Cervivel a mi esetünkben ez kimerül a koralok és egyéb fenéklakók felismerésében és számolgatásában, valamint néha a halszámolók kisérgetésében és az ehez tartozó SMB hordozásban. Ez utóbbi nem rossz, könnyű feladat, csak a halszámoló mögött kell szigorúan úszni és figyelni, hogy ne hagyjuk el, valamint baj esetén segíteni neki. Közben pedig lehet nézelődni, fotózni. Itt a társ-rendszert egyébként sem veszik nagyon komolyan, sokszor 10-15 méterre, vagy többre is vannak a párok és sokszor fogalmuk sincs, hogy a másik merre felé lehet, mivel a látótávolság ritkán ilyen nagy. Szerencsére azért a kifeszített kötelek mentén meg lehet találni a másikat. Mi Cervivel inkább igyekszünk közelebb maradni, így jelentősebb kockázatként csak az SMB kötelében történő – egyébként igen sürű – begabajodás marad.

A koralok és barátaik felismerése és rögzítése egyébként relatíve egyszerű feladat. Egy 10 méteres méröszallagot kell egy megadott helyen lefektetni a fenékre, figyelve, hogy ne nagyon mozogjon el, illetve ne nagyon törjön le semmit. Ezek után 20cm-erenként fel kell jegyezni, hogy mi van a szallag adott pontja alatt, szilárd koral, „puha” koral, zsákállat, alga stb. Miután ez sikerült, illetve miközben a pár egyik fele ezzel szorgoskodik, a másik a mérőszallag körüli 1 méteren belül lévő fenéklakó gerincteleneket keresgéli és számolgatja, itt is egy tengeri csillag, meg itt is egy, itt meg egy uborka stb. (Aztán majd a felszinen a lejegyzett adatok bekerülnek a szent négyzethálós adatgyüjtő füzetbe, onnan meg kétszer egy excel táblába. Utána meg jöhetnek a kutatók és nézegethetik, hogy mi is van oda lent.) Ilyen koral felmérésből – hivatalos nevén Point-Intersect-Transact, avagy PIT – egy merülés alatt páronként 3-4-et szoktak megcsinálni. Cervivel az egyéni csúcsunk 5, bár talán egy hatodik is beleférne, de akkor inkább már csak bóklászni szoktunk.

Az adatok rögzítéséhez egyébként előre bevonalkázott, kitöltendő táblázattal ellátott A4-es méretű írótáblák is vannak. Ezekkel sok a gond, egyrészt egy merülésre, akár 2-3 ilyet is kell vinni, másrészt a felszerelésben legtöbbször nincs hová rakni, ezért lóg mindenkiről egy ilyen mint a gatya és állandóan beleakad mindenbe. Másrészt az ezekhez rendszeresített és jobb-rosszabb konstrukcióval csatolt ceruza általában a merülés közepén kitörik, vagy csak simán elhagyják. Persze a főbb probléma, hogy sokan a merűlés után egyből elfelejtik lemásolni a szent négyzethállós füzetbe az adatokat, aztán valaki más pedig felveszi az irótáblát és letörli, ezzel pedig elveszik a nehezen és fáradságosan összegyüjtött adat. Mi próbáljuk a wetnotes nevű csodát népszerűsíteni – amivel a fenti próblémák jó része elkerülhető, úgy tűnik egész jó eredménnyel. (A wetnotes egy kis füzet, amiben a műanyag lapokra lehet vízalatt is irni, egyébként sok lapból áll, kicsi, cserélhető hegyű ceruzánk van hozzá – megfelelő tartóval – amit nem kell állandóan hegyezgetni. Elég praktikus jószág.)

Van jó pár kedvenc helyünk, ahol általában jó a látási-távolság és igen sok hal, meg szép koral van. Az élővilág igen változatos, sokféle hal van, de láttam már 3 méteres „márvány-ráját”, meg kb. 50-60 cm átmérőjű Crown of Throns Starfish-t (csillagot) is. Sőt néha szerencsés esetben még teknőst is láttak páran, viszont a polip egyre minden napibb látvány. Elég jól el tudunk bámészkodni, a legtöbb helyen tényleg van mit nézni. Mivel – elsősorban a kutatás miatt – itt nincs nagyon vezetett merülés, ezért Cervivel ketten szépen nyugodtan, a többiektől nem nagyon zavarva el tudunk uszkálgatni, meg nézegetni a kis kedvenceinket a vízben, olyan ráérősen. Eleinte fura volt, hogy nem valaki után megyünk, hanem arra amerre akarunk, de most már ebbe is belejöttünk, sőt szerintem igen élvezzük.

A merülés végén, 45 perc után, vagy ha elfogy a levegő – ami nem nagyon szokott a mélység miatt előfordulni – felemelkedünk 5 méterre és jöhet a 3 perces saftey.-stop. Ez igen izgalmas szokott lenni. Néha nehéz a 3 méteres zátonyon 5 méteres mélységet keresni, bár szerencsére a legtöbb esetben ettől el lehet tekinteni. Egyébként sok zátony nem emelkedik 5 méterig, így lehet gyakorlni a mélységmerővel és nulla vizuális referenciával történő lebegéseket. Cervivel egyre jobbak vagyunk, van már, hogy 3 percig képesek vagyunk plusz/minusz fél méteres pontossággal 5 méter körül megmaradni. Egyébként igen vicces, amikor a fél csapat kb nyolc és kettő méter között próbál állva, vízszintesen, vagy bárhogy más módon fetrengve megmaradni. A safety stop után jön a felemelkedés, szintén többféle egyéni stilusban, a visszaesünk még 10 méterre megoldástól, a leverjük a holdat is típusú „kilővés”-ekig.

Aztán lehet a hajóhoz úszni, vagy szerencsésebb esetben a hajó jön hozzánk. Az egyébként sem nagyon müködő társ-rendszer a felszínen gyakorlatilag megszűnik, mindenki ahogy tud igyekszik a hajóhoz, ritka, hogy valaki megvárja a társát. Vetközés, majd irány a hajó. A hajóba történő visszamászás az én egyéni kedvencem, mivel a hajó oldala magas, nehéz kimászni. A legtöbb kimászás inkább egy oriás fóka vergődésére emlékeztet, de azért mindenki mindig kijut valahogy. A hajóban aztán a BM rögzíti a merülés adatait és irány a part, lehet majd minden kacatott és feszerelést vissza-cipelni a bázisra a hajóról. Ha kettőt merülünk, akkor a cucc egy része maradhat a hajóban és csak egy könnyed palack-cserére kell vissza menni.

Vannak még dupla-merülések, amikor mindenki még egy plusz palackot is hoz magával, és a hajón cserélünk palackot. Ez nagy hullámzásban szívás csak igazán. Eleinte a dupla-merülések még a szünetben kombinálták a reggelit is, de szerencsére ezek már megszüntek, mivel a reggeli nem nagyon fért bele az az egyébként sem túl hosszú felszíni időbe. Ezeknek a merülések számunkra még egy plusz programot is tartalmaznak, a merülés elötti palack keresgélést. Ilyenkor megpróbálunk találni négy rendesen feltöltött palackot, amiből ki tudjuk imádkozni a diót. Ehhez általában a palackok kétharmadát végig kell próbálgatni. Imádjuk!

Nagyjából így telnek a merülések, néha jobbak, néha rosszabbak, de összeségében – főleg ha együtt vagyunk, vagy valakivel aki nem rúgja szét a koralokat és még a helyet is ismeri – igen jók szoktak lenni. Még nem tudtuk megunni. :)

Folytatás következik, amelyben bemutatjuk NYUSZI-t!

Marci