Merülés

Ma reggel egy igazán jót merültünk. Olyan, csupas nagybetüs MERÜLÉS volt. Sőt. Mindjár kettő is.

A merülések túlnyomó része itt a kutatással kapcsolatos. Eddig főleg a különböző koral tipusok és egyéb tengerfenéken elő „állat” vagy más élőlények megtanulása volt a középpontban, azaz valódi kutatást, adatgyüjtést még nem csináltunk, ez inkább a képzés része, hogy később majd gyorsan és pontosan felismerjük a tengeri-csillagokat, vagy a koralokat. A koralok után a legtöbben a különböző halfajták megismerésével vannak elfoglalva, de mi Cervivel gyakorlatilag az elején feladtuk, hogy megtanuljuk a kb. 30 különböző halcsalád mintegy 150-160 különböző halfaját.

Egy ideig azért próbálkoztunk, de mostanra a helyiek is feladták, hogy belölünk megfelelő halfelismerőt faragjanak, ezért külön feladatként megkaptuk, hogy inkább fotózzuk a különböző koralokat és egyéb gerinctelen élőlényeket a fenéken, ezzel is bővitve a fényképadatbázist. Mivel eddig is főleg ezt csináltuk haltanulás helyett, ezért ez igen korekt megoldás számunkra.

Ma reggel az egyik kedvenc zátonyunknál merültünk, a hely neve Valleys, azaz völgyek, ami igazán illik a helyre, mivel a 4-5 egymás melletti hoszukás zátony mint egy hegy-völgy rendszert alkot. A mai merülés különlegességét főleg az adta, hogy a látotávolság az itten megszokottakkal szemben kitünő volt. Azaz végre nem csak 6-7 méterre lehetett ellátni, hanem egészen 10-12 méterre is. Mivel a legtöbb zátony, így ez is, kb 8-15 méter mélyen van, ezért ma még a mélyebb részek is kiválló megvilágítást kaptak felülről. Úgy tünt, hogy ennek a legtöbb hal is örül, nagy számban, és rendkivüli változatossággal jelentek meg mindefelé. A merülés másik báját az adta, hogy végre nem kellett a különböző halak felismerésével bajlódni, hanem szabadon lehetett uszkálni a zátonyon. Sajnos a fényképezőgép akumlátora 20 perc után megadta magát, de így legalább több idő maradt a nézelődésre. Mivel nem kellett nekünk halakat mutogatni, ezért most magunkban voltunk, nem jött velünk senki a helyi csapatból, mentünk amerre akartunk. Csak Marios jött velünk, aki talán még nálunknál is hamarabb cserélte le a halfelismerést a fényképezésre. Szóval hárman nagyon kellemeset merültünk.

Ezen a helyen valami különleges változatosságban fordul elő minden hal és minden koral tipus. Volt mit nézegetni. Kedvenc tunicate (zsákállat?) állatkáim is nagy sürűségben fordultak elő, nagy élveztemre. De láttunk még sok más érdekeset is, fél méteres triton-kagylót, kis rákokat kagylóban, koralban élő férget és nagy homár szerű valamit is.

Lassan belejövünk, belejövök a lebegésbe is. Egyre kevésbé kell figyelni, inkább csak úgy magától jön, többnyire arra megyek és akkor, amerre akarok, illetve ott tudok megállni ahol szeretnék, akár csak pár centiméterre a kedvenc zsákállataimtól! J Cervit még néha zavarja az áramlás, főleg az ide-oda himbáló változata, de már nem küzdünk annyira mint malac a jégen. Sőt! Az itt sajnos általánosan megszokottal szemben a koralokat és egyéb előlényeket egyáltalán nem bántjuk, nem rugjuk, törjük le öket, nem sodródunk rájuk és nem is kapaszkodunk beléjük. (Itt főleg az uszonnyal történő lerugdosás és a kapaszkodás közbeni letörés a legelterjedtebb, de szerencsére azért van aki egyáltalán nem okoz semmilyen kárt sem a koralban. Érdekes egyébként, hogy arányaiban a helyi guide-ok a legveszélyesebbek az élővilágra...) Lényeg, hogy így az 50. merülésen túl már talán kezdünk belejönni, nagyon élvezem!

A második merülésre az oktatási csapattal lettünk beosztva. Még múlt héten kértük, hogy had nézhessük meg a mentőbúvár oktatást, aminek egyébként ma volt a nyiltvizi órája. A nem nyiltvizi órára végül nem mentünk egyébként, kérték, hogy ne menjünk, mivel zavarjuk, vagy inkább zavarba hozzuk a résztvevőket. (Remélem ha – ne adja – egyszer majd tényleg menteniük kell, akkor az ott lévő nézelődők majd nem fogják őket zavarni...) A mentőbúvári képzéssel párhuzamosan szintén ma volt Jaks első nyiltvizi OW merülése is. Nekem kicsit fura volt, ahogy a kettőt kombinálták (főleg, hogy néha szegény Jaks-et kellett feladatként menteni), de úgy tűnt, hogy ez senkit sem zavart. (Bár mi csak az elsősegély részén voltunk a fenti okokból az oktatásnak, azért volt még pár érdekes momentum. Például nem volt elmélet, csak a könyv ellenőrző kérdéseit nézték át, az elsősegélyen is inkább csak a könyvön szaladtak végig, némi nehezítéssel, mert a britt és az ausztrál változatt ebben-abban – főleg apróságokban – eltért egymástól. A kedvencünk a madagaszkári módszer, segítség hívásra elsősegély esetén volt: szólj –  a jó eséllyel körülöted lévő – valamelyik kisfiúnak, hogy szaladjon el egy zebu-fogatért és mindenképpen jöjjön vissza.)

 Minket meg kicsaptak a zátonyra nézelődni, addig se zavargálunk alapon. Egy kicsit néztük őket, majd elmentünk merülni, most már csak Cervivel ketten. Ennyi halat, mint ezen a merülésen én még itt nem láttam, főleg egy ilyen sekély helyen mint ahol voltunk. Egyáltalán nem féltek, simán be lehetett uszni közéjük. Ez is nagyon jó volt. Sőt, ha már mentőbuvári tanfolyam, akkor úgy éreztük Cervivel, hogy egy teljes maszk le-fel-t mi is megcsinálunk, lebegve gyakorlás képpen. Cervi hős volt, bár még magától nem veszi le a maszkot, de miután „letéptem” róla, már simán megoldotta a problémát. Ő a nap hőse! J (Erről jut eszembe, „megtanítottuk”, na jó inkább megmutattuk az egyik társunknak, hogy hogyan lehet kéz használata nélkül maszkot űríteni. Eleinte senki sem akarta elhinni, hogy ilyet lehet, de most már Lee is „kéz nélkül” csinálja, 200 merülés után. Ő egyébként a legérdeklődőbb a DIR-es cuccok és a maga a DIR iránt is. Már megérte tartani egy DIR-es bemutatót.)

A merülés végén az egyetlen problémánk a 4 méteres mélységben az volt, hogy a lelkünkre kötött safety stop-ot hol tudjuk majd megcsinálni, mert nem volt könnyű 5 méter mély helyet találni. Végül aztán inkább Cervi megcsinálta 3 méter mélyen a maszk le-föl-t. J

Mindent összevetve, ez egy nagyon jó nap volt merülésügyileg, reméljük még több ilyen is lesz.

Marci