Monday, August 10, 2015

Lisa

Solymáron az utcánkban szinte csak lány kutyák laknak - legalábbis az a nem csekély számú egyed, akik a mi kutyánkkal együtt alkotják a Csé utcai kutya ötye klubot, mindannyian csajok. Sőt, mindegyik neve L betűvel kezdődik: Linda, Lizi, Liza, Lola és Luca.

Ezt a szösszenetet csak érdekességként gondoltam megemlíteni, mert nem erről a Lizáról szeretnék mesélni. Tulajdonképpen a szóban forgó Liza nem is Liza, hanem Lisa. Sötétkék alapon színes csíkok borítják és 470 cm hosszú. Egyéb jellemzői: kicsit még be kell törni de egyébként puha, ölelős. Ebből egyből kiderül, hogy nem kutyáról van szó! Vagy ha igen, akkor eléggé kibabrált vele a sors.

A mi Lisánk pamutból van és nagyon jól lehet benne gyereket szállítani. 

Az első két kendőkötésnél gyermekünk kicsit sír, ám annál jobban fészkelődött a kendőben. Persze, mert még nem volt hozzászokva a helyzethez és anyja is elég gyakorlatlan kézzel, bizonytalanul babrált körülötte. Kezdő anya énem egyből visszakozott volna, de akitől tanultam kendőt kötni előre szólt, hogy ilyen reakció előfordulhat, így fel voltam rá készülve - kicsit... Szerencsére harmadik kötésre már tudta a Fiatalúr, hogy mi következik, azóta meg szinte bármilyen nyűgösséget el lehet oszlatni egy kendőzéssel. 


Július végén egymás után három délután üvöltötte végig a csemete a sétát. Mármint üvöltött egészen addig, amíg ki nem vettük a mózesből, akkor elhallgatott. Jól van na, ennyi idő kellett nekünk mire rájöttünk, hogy Fiatalúr nézelődési igényeit és ingeréhségét a fák leveli és a bárányfelhők már nem elégítik ki. Több látvány kell. Azóta kendőben sétálunk.

Apa is profin nyomja már a hordozást! <3


Friday, August 7, 2015

Csengettek?

Elnézést a hosszú hallgatásért, nyári szüneten voltunk. Egy hónappal ezelőtt... Előtte az utazási készülődés, utána a kánikula ütötte ki napjaimat, írni nem maradt időm és / vagy energiám. Ígérem, mindent bepótolok! Mesélek majd a nyaralásról is, csak a képeket kellene még letöltenem a gépről és végignéznem hozzá... Ezért most inkább egy friss, a múlt héten történt eseményt mesélek el:

Mezei kedd este. 23:42. Fiatalúr alszik, mi megnéztük a Dr. Szöszit, mint habkönnyű, nyári szösszenetet. Marci leült a laptophoz szüttyögni még egy kicsit, én éppen bezártam az ajtót. Egyszer csak csöngetnek. Ki az, aki ilyenkor jön hozzánk? - pörög végig bennem a kérdés, de láttam, Marci arcán is ez tükröződött. Majd a másodperc tört része alatt leesett: ez nem a csengő, ez a gyerek légzésfigyelője... Tágra nyíltak a szemek, ahogy a felismerés beért a szürkeállományba. Egyszerre ugrottunk és rohantunk a gyerekszobába, Marci Gedéhez, hogy felvegye, ahogy tanultuk, közben még szólt: lámpa!, így én a lámpához, hogy lássunk. 

Szerencsére fals pozitív vészjelzést éltünk át, apró gyermekünk ugyanis vándorol a kiságyában alvás közben. Megkönnyebbültünk, hogy most is csak erről volt szó: az ágya légzésfigyelőtől távolabb eső végébe tornázta magát, keresztbe feküdt, ráadásul a hasán és felemelt fejjel vígan nézelődött. (A nézelődés persze már lehetett a sípoló hang folyománya...) Ezzel az akcióval mindenesetre totál kiütötte a légzésfigyelőjét, minket meg a frász!

Remegő kezű szülei ezután visszafektették a gyermeket menetirány szerint, betakargatták, a lámpát leoltották, majd csendben kiosontak a szobából. A kisded meg édesen visszaaludt és nyikkanás nélkül aludt reggel 7-ig...