Tuesday, November 25, 2014

100 hónap

Ma üljük kapcsolatunk centenáriumát, vagyis ma vagyunk 100 hónaposak! :)

Ez annyira kerek, hogy meg kell emlékezni róla! Sok minden történt ez alatt a 100 hónap alatt, nincs akkora montázs, amibe az összes közös kedves élmény beleférne, ezért csak néhány emléket, élményt gyűjtöttünk össze ezen a képen.


Wednesday, November 19, 2014

Sütiiiiiii

Bahasa tanárunk és felesége, Pak Saryana és Ibu Ketut nemcsak indonéz nyelvi tanulmányaink előrehaladását tartja szem előtt, de lelkesen folytatja a helyi sütemények és édességek szponzorálást is, amit mi egy cseppet sem veszünk rossz néven. Sőt!

Először a laklak-ot kóstolhattuk meg. A laklak rizsből készült, lapos, kör alakú sütemény. Állagra olyan mint az elrontott, nem átsült, de mégis valahogy egybeállt piskóta, puha, gumiszerű. Általában fehéres színű, de ettünk zöldet is.


A következő finomság a lukis volt. Különleges, úgynevezett gluerice-ból készül, háromszög alakúra formázzák. Állagra kicsit keményebb, mint a laklak. A gluerice apró szemű és nagyon fehér rizs és amikor megfőzik (pl. lukis-nak), akkor homogén állagú lesz és tényleg kicsit csúszóssá, ragadóssá válik, mint a ragasztó. De az ízén ez nem változtat. Nekem ez jött be a legjobban!


Kóstolhattunk még injin-t vagy más néven beras hitam-ot is, ami nem takar mást, mint fekete rizst és az ebből készült (tej nélküli) tejberizs szerű és állagú édességet.


Önmagában egyik édesség sem túl édes, az igazi ízük kókuszreszelékkel és cukorsziruppal jön ki. Mindháromhoz passzol a gula Bali (ez balinéz cukorból készült cukorszirup) és ez nem elírás, nem Gyula, hanem gula, ami cukrot jelent.

A pisang goreng-et, vagyis sült banánt már ismertük, de így a legfinomabb: sajttal és csokireszelékkel. Hmmmmm...


Nem édesség, inkább sós sütemény a rempeyek kacang tanah, ez a földimogyorós cucc. Bár a legközelebb az ízéhez a sós mellett a csípős-erős jelző áll, mégis nagyon finom!


Egyik óra után megkérdeztük Pak Saryana-t, hogy hol lehet ilyen finom dolgokat beszerezni. Erre azt mondta, ha van időnk, akkor most megmutatja a finomságok lelőhelyét. Így is lett és tett, motorra pattant, mi meg követtük azon a kb. 200 méteren, amit a házától meg kellett tenni. Itt találtunk egy igen helyes kis boltot. Étteremnek nem neveznénk, mert csak édességet kapni, talán a cukrászda állna a legközelebb hozzá, de erre mindenkinek egy otthoni cukrászda képe ugrana be, pedig ez attól elég távol áll. Maradjunk abban, hogy elvitt minket egy jó laklak-ozó helyre.



Itt sültek a friss laklak-ok.


Amit ajánlott Pak Saryana, hogy mindenképpen kóstoljunk meg a laklak-ozó helyen, az egy ital volt: es daluman. Mi volt benne? Jég, kókusztej, gula Bali és valami zöld zselés trutyi, ami állítólag tengeri fűből készül. Elsőre bizarr volt, amit így a kezembe nyomtak, de nem sérthettem meg őket azzal, hogy nem kóstolom meg, főleg, hogy mire az ocsúdás, szagolgatás és fényképezés végére értem, Pak Saryana már lelkesen tolta befelé a saját adagját. 


Bátor voltam és nem bántam meg: különleges egyben zseniális íze van, nem tudom megmondani mihez hasonlít, talán az édes kókusztejjel kevert zöld zselés trutyiéra... És ha ez nem derült volna ki: nagyon finom!

Monday, November 10, 2014

Wedding crashers

Egyik pénteken a bahasa óránk elején szólt Pak Saryana, hogy van egy meghívása aznap délelőtt 11-től egy esküvőre és mivel mi azt mondtuk, érdekel minket a balinéz kultúra is, kérdezte, van-e kedvünk vele menni. Nanáhogyperszemindenképpen!

Így 10 és 11 között kicsit tanultunk, majd 11-kor átmentünk egy utcával hátrébb az esküvőre. Kicsit kilógtunk a násznépből a teva szandinkkal és rövidnadrágunkkal, még jó, hogy Marci előző nap borotválkozott, én meg aznap reggel mostam hajat... Azért megnyugtatott az a tény, hogy Pak Saryana sem vette fel az ünneplő balinéz viseletet, hanem csak egy ing plusz nadrág kombóban jött.

Sikerült egy kicsit pénzesebb esküvőbe csöppennünk: az ifjú pár mindkét tagja orvos (a menyasszony gyerekorvos), a vőlegény papája egyetemi tanár, a mamája szintén orvos és a menyasszony szülei is az orvos-értelmiségi körből jöttek. Pak Saryana mindkét fél szülőegységeit ismerte az egyetemről, de a vőlegény papájával van jó barátságban. Az esküvő szervezésekor úgy tűnt nem estek kétségbe attól, hogyan és hol fogják vendégül látni azt a rengeteg embert, aki jelen volt, simán lezárták annak az utcának a közepét, ahol a vőlegény mamájának rendelője áll, a házzal szembeni üres placcra dobogót húztak, fölé sátrat emeltek, a ház és a dobogó közötti rész szolgált a ceremónia helyszínéül és a vendégek fogadására, plusz nem kis díszítés, catering és kész. Díszítésként, a hagyományos balinéz mellett, több fénykép volt itt-ott elhelyezve az ifjú párról, óriási festményként felkasírozva és bekeretezve.



Amikor beléptünk a sátorba, ellenkezést nem tűrően kezünkbe nyomtak egy kistányért és süteménnyel és vízzel kínáltak, kaptunk ajándékot is: egy-egy legyezőt az ifjú pár nevével és az aznapi dátummal. A férj örömszülei lelkesen üdvözölték Pak Saryanát és mondták, hogy minket is nagyon szívesen látnak ebédre, maradjunk. Maradtunk. Minden finomságból szedtünk egy kicsi kóstolót: bundázott rák, párolt zöldség, csirke nyársak, tintahal darabok valami mennyei szószban és egy marharagunak tűnő étel, ami az is lehet, hogy teknős volt. (Állítólag tradicionális esküvői étel a teknőshús, minden esküvőn van. Mivel minden másról tudtuk micsoda, kizárásos alapon csak ez lehetett a teknőshús.) Desszertet is kaptunk: két szelet dinnyét és egy kis pohár fagyit.



Az etetés végén gratuláltunk az ifjú párnak és közös fényképünk is lett! Lehet, hogy így az aznapi bahasa óránk kicsit hosszabbra sikeredett, de egyikünk sem bánta!



Wednesday, November 5, 2014

Kandungan saya sudah 20 minggu.

Mit jelent a cím? Nagyon jó kérdés! Annyit segítünk, hogy bahasául van... :)
De akár így is fogalmazhattam volna: Saya sudah mengandung 20 minggu lamanya.
Mert már ezt is el tudjuk mondani, egyrészt bahasául, másrészt rólam, vagy inkább rólunk!

Sokat gondolkodtam mi legyen ennek a posztnak a címe és mikor írjuk meg, de amikor éppen ezt vettük bahasán, Marci mondta, hogy ez jó cím lenne. Így lett belőle bejegyzés is.

Egyúttal bemutatnánk Pocakot is! Még nem képezi a családunk teljes jogú tagját, de napról napra a legjobb úton van efelé, mi lelkesen beszélünk hozzá és vele, mesélünk neki vagy verset olvasunk (Ady Endre, Radnóti Miklós és Illyés Gyula eddig tetszett neki és Mikszáth Kálmán ellen sem tiltakozott) - a kommunikáció egyelőre egyoldalú - és persze sokat simogatjuk.

Amikor megérkeztünk Balira, az első hét első nagy feladata, a jetlag kipihenése és a klímához való rapid akklimatizálódás után az volt, hogy keressünk egy jó orvost, aki januárig elvégez minden olyan vizsgálatot, amit az otthoni orvosom felírt. Hamar kiderült, hogy ez egyrészt egyszerű, másrészt távolról sem egyszerű feladat! Átugrottunk a tőlünk 23 km-re és egy óra autóútra lévő Ubudba, itt ajánlottak egy jó alapítványi kórházat, ahol találkoztunk egy kedves szülésznővel. Az alapítványi kórházba kétféle beteg jár, aki nagyon szegény és nem tudná kifizetni az ellátás költségeit, illetve azok a külföldiek, akik a környéken laknak és jó orvosi ellátást, angolul jól beszélő orvost, szülésznőt keresnek. A kedves szülésznőtől kaptunk egy útmutató csokrot a helyi lehetőségekről illetve ennek folyományaként kisebb sokkot. A terhességgondozás kicsit másként megy itt, mint otthon, mivel egész Indonéziában, így Balin is a terhességmegszakítás törvényileg tilos, nincs olyan indok vagy szituáció, ami miatt engedélyezett lenne. Ezért itt nem szűrnek sok genetikai rendellenességet, betegséget a terhesség alatt, pl. Dawn-szindróma. Ultrahanggal megvizsgálják a kismamákat, de itt vége is a történetnek. Az sem számít, hogy mi nem vagyunk indonézek, mert a kórházaknak nincsenek meg az eszközeik, eljárásaik a szűrésre. Mi végül több kórházban is jártunk, beszéltünk orvosokkal és szülésznőkkel, de mindenhol ugyanezt a választ kaptuk.

Végül eljutottunk egy orvoshoz, akit az ubudi kedves szülésznő ajánlott és aki azt mondta, nála megcsináltathatjuk az összes szűrést, ami nekünk kell. Őszintén? Az előzmények után hittük is meg nem is, de valamiért bíztunk benne. A biztonság kedvéért Dr Hariyasa-hoz a 11. hétre foglaltunk időpontot, azért nem a 12-re, mert ha mégis kiderül, hogy vérből nem szűri a szindrómákat, akkor még mindig van időnk repülőjegyet foglalni és átutazni Szingapúrba és ott megcsináltatni a 12. heti szűréseket. Szerencsére Dr Hariyasa rendelője nagyon jól felszerelt, tiszta volt – otthoni mércével is (leellenőriztem a mosdót is és az is átment a teszten). Nagyon szimpatikus volt mindenki, nem egy szószátyár típus a doki, de jól beszéltek ő is és a szülésznő, ápolónők is angolul, ami itt nem túl gyakori és több külföldi párt is láttunk a páciensek között – ezt jó jelnek vettük!

Gyorsan, de alaposan átbeszéltük mit kell rólam és Pocakról tudnia, majd meglestük Pocakot ultrahanggal - Marci most találkozott vele először :), végül azt mondta a doki, hogy az ultrahang alapján nagyon kicsi az esély a Dawn-szindrómára. A vizsgálat után még egyből lezavartunk egy gyors vérvételt. A mintát egy kórházon keresztül átküldték egy szingapúri kórházba, ahol elvégezték a szűréseket. Két hét múlva – pont ahogy ígérték – hívták Marcit Dr Hariyasa rendelőjéből, hogy megérkezett az eredmény Szingapúrból, minden rendben van. Ezzel túl voltunk az első fontos vizsgálatokon és az első nagy izgalmakon!

Nincs összehasonlítási alapunk, hogy otthon hogyan menne a terhesgondozás, de amíg minden vizsgálaton csak azt halljuk, hogy amit látnak, mérnek, hallanak az normális és amíg én jól érzem magam, addig úgy gondoljuk, Pocakkal is minden rendben és nem aggódunk. :)



És mit jelent a cím? Azt, hogy 20 hetes terhes vagyok.