Tuesday, December 18, 2012

Parttakarítás


A tiszta környezetre nevelés is fontos ügy itt, mivel a víz mindenféle szemetet kihord a partra. Nem elég a helyiek által lepakolt bioszemetet kerülgetni, még a mesterségessel is meg kell küzdeni...

Ezért bizonyos időközönként parttakarítás szerveződik (a gyakoriságára nem jöttünk rá).

A mi parttakarításunk egy szerdai napra esett, amikor a falu gyermekserege már a parton várt ránk, kezükben koszos zsákokkal, benne a rengeteg már összegyűjtött műanyag flakonnal. Mindegyik gyerek nagyon büszke volt a gyűjteményére! A felnőttek ástak egy jó nagy gödröt, ahova a gyerkőcök nagy örömmel ömlesztették bele a zsákok tartalmát. A tartalom nem ritkán a gödörben álló felnőtteken landolt. A legközelebb álló gyerekek meg is kapták a jutalmat ezért, ami hátsófelen rúgásban (néha a gyerek gyorsabb volt és elszaladt – a rutin meg az évek) vagy lapátnyéllel való megkergetésben fejeződött ki.

Amikor ez megvolt, minden önkéntest körbevett egy halom gyerkőc és együtt indultunk még egyszer átfésülni a partot. A cél minél több műanyag begyűjtése volt. Ez lehetett félig megtaposott palack, fél flip-flop talp, zacskómaradék és társaik. Az egyik kislány lelkesen a kezembe nyomta az embertelenül mocskos zsákja egyik fülét (brrrrrrrrr), de mivel aranyosan mosolygott és ugye én itt támogatom a jó ügyet, hát elfogadtam a fület és együtt vittük kettecskén (fertőtlenítő gél dolgozhatsz majd!).

Amíg mi fordultunk egyet a parton, addig a férfiak meggyújtották a műanyag kupacot!!!!!!!!! Erre még rászórtuk a flip-flop talpakat, hagy égjenek azok is! Amíg a műanyagok szépen feketén füstöltek, addig mi elvonultunk a gyerekekkel, akik a jó munkájuk jutalmaként megnézhették a Madagaszkár első részét.

Cervi

Friday, December 14, 2012

Búvárkodás II.

Az elöző post-ban megpróbáltam kicsit bemutatni a helyi körülményeket búvárkodás szempontjából, tehát most már itt az ideje, hogy szó szerint elmerüljünk!

(Jaj, az elöző postból felszerelés fronton egy gyöngyszem sajnos kimaradt, amit itt és most szeretnék pótolni. Mivel itt a biztonságra igen nagy hangsúlyt helyeznek – sajnos sokszor csak hangzatos frázisokban és kevésbé a valóságban – így természetes, hogy a tábor nem csak megfelelő oxigénnel, hanem a kor követelményeinek megfelelően egy automata defibrilátorral is fel van szerelve. Még a búvárkodás bevezető előadásában megtudtuk, hogy a staff kunyhóban találjuk, ha esetleg szükség lenne rá. Mondjuk érdekes, hogy nem a buvár bázison, hanem onnan 100 méterre, de mindegy, örültünk neki. Aztán jött a mentőbúvár tanfolyam, illetve annak is az Emergency First Response része, ahova Gevin, az expedició – egyébként szintén önkéntes – nem hivataos orvosa, lehozta az AED-t. Hát, volt nagy meglepetés! Az expedíció AED-jé – a saját karbantartási listája alapján – utoljára 2010-ben volt szervizelve, vagy mondjuk inkább így bekapcsolva. Ezek után nyilván nem meglepő, hogy az akumlátor teljesen halott volt, ami egy defibrilátor esetében igen kellemetlen, ha használni kellene...)

De most már tényleg térjünk vissza a merülésekhez. A gyakorló merüléseket leszámítva az összes merülő hely kb 5 perc, fél-óra hajóútra van tölünk. A merülőhelyek a Toliera-koralzátony részei, annak is főleg az északi végén vannak. (Azaz itt van a koralzátony északi vége.) Erre felé már nem alkotnak teljesen összefüggő zátonyt, hanem főleg inkább patch-reef-ek formájában találkozunk velük. A legtöbb helyen a tengerfenék homokos, 10-30 méter mély és a homokból „nőnek” ki a koralzátonyok, melyek kb. 15-3 méter között találhatóak, vagyis inkább mondjuk úgy, hogy mi ezeket e sekélyebbeket látogatjuk.

Az expedíciónak két darab műanyag motorcsonkja van, ezekkel megyünk minden alkalommal. A hajók nem éppen búvár barátak, mivel nehéz bennük „felöltözni”, kevés a hely, és igen nehéz visszamászni. Egyébként elég gyorsak, jókat lehet velük „pattogni” a hullámokon. A hajók eléggé leharcolt állapotban vannak, rájuk férne már egy rendes karbantartás. Ugyan elvileg minden két hétben van egy hajó karbantartás, ami viszont kimerül a hajó aljának algátlanításában, szóval inkább felületes tisztításnak kellene nevezni, de ezek a tisztítások is inkább rendszertelenek, mivel az elmúlt öt hétben csak egy ilyen alkalom volt. Ez egyébként jól mutatja az egyéb felszerelések „rendszeres” karbantartását is. Ma például elromlott az egyik hajó motorja, tehát legalább az, illetve annak egy része kap egy rendesebb karbantartást, reméljük mihamarabb.

A merülések PADI, illetve a BV saját protokolja és szabályai alapján folynak, legalábbis elméletben. Egy nap maximum hármat lehet merülni, bár többnyire inkább csak kétszer merülünk. Így is elégé fárasztó, főleg, hogy délután kettőig lehet csak merülni, hogy baj esetén a repülő, helikopter még világosban visszaérjen a fővárosba. Nyilván tilos dekósat merülni, és gyakorlatilag minden merülés max 45 perces és max 18 méter mély. Szintén figyelni kell, hogy ne merüljünk az előzőnél mélyebbet.

Minden merüléshez szükséges egy Shore Marshall (SM), aki a parton aggódva várja a búvárokat, illetve baj esetén ő az összekötő kapocs a hajó és a szárazföld között. Van neki egy mobilja, meg többnyire egy műholdas telefonja, valamint egy mappája az eljárásokkal, illetve a DAN számokkal. Ezt mindig magánál kell tartania, egyébként bárhova mehet, bármit csinálhat. Az Ő vízi párja a Boat Marshall (BM). A BM feladata a búvárok támogatása a hajóból, illetve az ő felelősége, hogy a hajón minden szükséges biztonsági és tartalék cucc meglegyen. Neki is van egy vagy két telefonja, illetve egy GPS-e is. A felszerelés mellett fontos feladata a búvár SMB-k követése a vízen, illetve baj esetén a búvárok visszahívása. Ennél rendszeresebb feladata a merülések dokumentálása, azaz a miden merülésnél fel kell írni a használt BCD és regulátorok számát, a súlyokat, a levegőfogyasztás, valamint a maximális mélységet és merülés hosszt. Ezeket az adatokat a merülés végével be kell másolni egy kockás füzetbe, hogy később meglegyenek. (Ez utóbbi lépés néha kimarad, így az egész adatgyüjtés minősége és értelme igen csak megkérdőjelezhető...) BM-nek lenni szívás, lesülsz a napon, hánykolódsz a csónakban, tilos aludni, fürődni, és cipelheted még az oxigénes dobozt, meg az egészségügyi cuccokat és az egyéb pótfelszereléseket.
Minden merülés előtt dive-briefing van, általában 20-30 perccel a kiírt időpont után, néha kicsit korábban. A homokba rajzolt „térképen” megpróbálják bemutatni a site-ot, bár pár site-hoz van nyomtatott térkép is. Elhangzik a max 18 méter, max 45 perc kitétel, illetve minden merülés előtt a kötelező vészhelyzeti folyamatokat is felidézzük:

  • Ha elhagyod a társad keresd egy percig, majd max 18 méter/perc sebességgel safety-stop nélkül emelkedj a felszínre, ahol jelezd ezt a BM-nek.
  • Felszerelés hiba esetén próbáljátok megjavítani, ha nem megy akkor ma x.18 méter/perc sebességgel safety-stop nélkül emelkedj a felszínre, ahol jelezd ezt a BM-nek.
  • Erős áramlás esetén, próbálj meg az áramlásra merőlegesen úszni, ha nem megy, akkor a társaddal ma x.18 méter/perc sebességgel safety-stop nélkül emelkedj a felszínre, ahol jelezd ezt a BM-nek.
  • Három rántás az SMB-n, vagy három motor „pörgetés” vészhelyzetet jelent, a társaddal ma x.18 méter/perc sebességgel safety-stop nélkül emelkedj a felszínre. Ezen okból az SMB-t mindig kézben kell tartani, tilos lekötni egy koralra, vagy magadra kötni.
Egyébként maradj a társaddal és 70 bárnál kezdj el emelkedni, 5 méteren 3 perc safety-stoppal. Legalább 50 bárt kell kihozni. A párokat a merülés vezető jelöli ki, mi Cervivel általában egy párt alkotunk.

A briefing után irány a hajó és a site. Könnyed öltözés a hajóban, buddy check több kevesebb odafigyeléssel majd beesünk a vizbe. Minden csoport, vagy pár kap egy SMB-t és már lehet is menni merülni. Itt már általában nincs sok szerencsétlenkedés, legtöbbször egy rövid kis felszerelés igazítás után már megyünk is víz alá.

Ahogy már az elején is írtam, itt nem rekreációs merülésről van szó, hanem munkáról. Cervivel a mi esetünkben ez kimerül a koralok és egyéb fenéklakók felismerésében és számolgatásában, valamint néha a halszámolók kisérgetésében és az ehez tartozó SMB hordozásban. Ez utóbbi nem rossz, könnyű feladat, csak a halszámoló mögött kell szigorúan úszni és figyelni, hogy ne hagyjuk el, valamint baj esetén segíteni neki. Közben pedig lehet nézelődni, fotózni. Itt a társ-rendszert egyébként sem veszik nagyon komolyan, sokszor 10-15 méterre, vagy többre is vannak a párok és sokszor fogalmuk sincs, hogy a másik merre felé lehet, mivel a látótávolság ritkán ilyen nagy. Szerencsére azért a kifeszített kötelek mentén meg lehet találni a másikat. Mi Cervivel inkább igyekszünk közelebb maradni, így jelentősebb kockázatként csak az SMB kötelében történő – egyébként igen sürű – begabajodás marad.

A koralok és barátaik felismerése és rögzítése egyébként relatíve egyszerű feladat. Egy 10 méteres méröszallagot kell egy megadott helyen lefektetni a fenékre, figyelve, hogy ne nagyon mozogjon el, illetve ne nagyon törjön le semmit. Ezek után 20cm-erenként fel kell jegyezni, hogy mi van a szallag adott pontja alatt, szilárd koral, „puha” koral, zsákállat, alga stb. Miután ez sikerült, illetve miközben a pár egyik fele ezzel szorgoskodik, a másik a mérőszallag körüli 1 méteren belül lévő fenéklakó gerincteleneket keresgéli és számolgatja, itt is egy tengeri csillag, meg itt is egy, itt meg egy uborka stb. (Aztán majd a felszinen a lejegyzett adatok bekerülnek a szent négyzethálós adatgyüjtő füzetbe, onnan meg kétszer egy excel táblába. Utána meg jöhetnek a kutatók és nézegethetik, hogy mi is van oda lent.) Ilyen koral felmérésből – hivatalos nevén Point-Intersect-Transact, avagy PIT – egy merülés alatt páronként 3-4-et szoktak megcsinálni. Cervivel az egyéni csúcsunk 5, bár talán egy hatodik is beleférne, de akkor inkább már csak bóklászni szoktunk.

Az adatok rögzítéséhez egyébként előre bevonalkázott, kitöltendő táblázattal ellátott A4-es méretű írótáblák is vannak. Ezekkel sok a gond, egyrészt egy merülésre, akár 2-3 ilyet is kell vinni, másrészt a felszerelésben legtöbbször nincs hová rakni, ezért lóg mindenkiről egy ilyen mint a gatya és állandóan beleakad mindenbe. Másrészt az ezekhez rendszeresített és jobb-rosszabb konstrukcióval csatolt ceruza általában a merülés közepén kitörik, vagy csak simán elhagyják. Persze a főbb probléma, hogy sokan a merűlés után egyből elfelejtik lemásolni a szent négyzethállós füzetbe az adatokat, aztán valaki más pedig felveszi az irótáblát és letörli, ezzel pedig elveszik a nehezen és fáradságosan összegyüjtött adat. Mi próbáljuk a wetnotes nevű csodát népszerűsíteni – amivel a fenti próblémák jó része elkerülhető, úgy tűnik egész jó eredménnyel. (A wetnotes egy kis füzet, amiben a műanyag lapokra lehet vízalatt is irni, egyébként sok lapból áll, kicsi, cserélhető hegyű ceruzánk van hozzá – megfelelő tartóval – amit nem kell állandóan hegyezgetni. Elég praktikus jószág.)

Van jó pár kedvenc helyünk, ahol általában jó a látási-távolság és igen sok hal, meg szép koral van. Az élővilág igen változatos, sokféle hal van, de láttam már 3 méteres „márvány-ráját”, meg kb. 50-60 cm átmérőjű Crown of Throns Starfish-t (csillagot) is. Sőt néha szerencsés esetben még teknőst is láttak páran, viszont a polip egyre minden napibb látvány. Elég jól el tudunk bámészkodni, a legtöbb helyen tényleg van mit nézni. Mivel – elsősorban a kutatás miatt – itt nincs nagyon vezetett merülés, ezért Cervivel ketten szépen nyugodtan, a többiektől nem nagyon zavarva el tudunk uszkálgatni, meg nézegetni a kis kedvenceinket a vízben, olyan ráérősen. Eleinte fura volt, hogy nem valaki után megyünk, hanem arra amerre akarunk, de most már ebbe is belejöttünk, sőt szerintem igen élvezzük.

A merülés végén, 45 perc után, vagy ha elfogy a levegő – ami nem nagyon szokott a mélység miatt előfordulni – felemelkedünk 5 méterre és jöhet a 3 perces saftey.-stop. Ez igen izgalmas szokott lenni. Néha nehéz a 3 méteres zátonyon 5 méteres mélységet keresni, bár szerencsére a legtöbb esetben ettől el lehet tekinteni. Egyébként sok zátony nem emelkedik 5 méterig, így lehet gyakorlni a mélységmerővel és nulla vizuális referenciával történő lebegéseket. Cervivel egyre jobbak vagyunk, van már, hogy 3 percig képesek vagyunk plusz/minusz fél méteres pontossággal 5 méter körül megmaradni. Egyébként igen vicces, amikor a fél csapat kb nyolc és kettő méter között próbál állva, vízszintesen, vagy bárhogy más módon fetrengve megmaradni. A safety stop után jön a felemelkedés, szintén többféle egyéni stilusban, a visszaesünk még 10 méterre megoldástól, a leverjük a holdat is típusú „kilővés”-ekig.

Aztán lehet a hajóhoz úszni, vagy szerencsésebb esetben a hajó jön hozzánk. Az egyébként sem nagyon müködő társ-rendszer a felszínen gyakorlatilag megszűnik, mindenki ahogy tud igyekszik a hajóhoz, ritka, hogy valaki megvárja a társát. Vetközés, majd irány a hajó. A hajóba történő visszamászás az én egyéni kedvencem, mivel a hajó oldala magas, nehéz kimászni. A legtöbb kimászás inkább egy oriás fóka vergődésére emlékeztet, de azért mindenki mindig kijut valahogy. A hajóban aztán a BM rögzíti a merülés adatait és irány a part, lehet majd minden kacatott és feszerelést vissza-cipelni a bázisra a hajóról. Ha kettőt merülünk, akkor a cucc egy része maradhat a hajóban és csak egy könnyed palack-cserére kell vissza menni.

Vannak még dupla-merülések, amikor mindenki még egy plusz palackot is hoz magával, és a hajón cserélünk palackot. Ez nagy hullámzásban szívás csak igazán. Eleinte a dupla-merülések még a szünetben kombinálták a reggelit is, de szerencsére ezek már megszüntek, mivel a reggeli nem nagyon fért bele az az egyébként sem túl hosszú felszíni időbe. Ezeknek a merülések számunkra még egy plusz programot is tartalmaznak, a merülés elötti palack keresgélést. Ilyenkor megpróbálunk találni négy rendesen feltöltött palackot, amiből ki tudjuk imádkozni a diót. Ehhez általában a palackok kétharmadát végig kell próbálgatni. Imádjuk!

Nagyjából így telnek a merülések, néha jobbak, néha rosszabbak, de összeségében – főleg ha együtt vagyunk, vagy valakivel aki nem rúgja szét a koralokat és még a helyet is ismeri – igen jók szoktak lenni. Még nem tudtuk megunni. :)

Folytatás következik, amelyben bemutatjuk NYUSZI-t!

Marci

Sunday, December 2, 2012

Merülés


Ma reggel egy igazán jót merültünk. Olyan, csupas nagybetüs MERÜLÉS volt. Sőt. Mindjár kettő is.

A merülések túlnyomó része itt a kutatással kapcsolatos. Eddig főleg a különböző koral tipusok és egyéb tengerfenéken elő „állat” vagy más élőlények megtanulása volt a középpontban, azaz valódi kutatást, adatgyüjtést még nem csináltunk, ez inkább a képzés része, hogy később majd gyorsan és pontosan felismerjük a tengeri-csillagokat, vagy a koralokat. A koralok után a legtöbben a különböző halfajták megismerésével vannak elfoglalva, de mi Cervivel gyakorlatilag az elején feladtuk, hogy megtanuljuk a kb. 30 különböző halcsalád mintegy 150-160 különböző halfaját.

Egy ideig azért próbálkoztunk, de mostanra a helyiek is feladták, hogy belölünk megfelelő halfelismerőt faragjanak, ezért külön feladatként megkaptuk, hogy inkább fotózzuk a különböző koralokat és egyéb gerinctelen élőlényeket a fenéken, ezzel is bővitve a fényképadatbázist. Mivel eddig is főleg ezt csináltuk haltanulás helyett, ezért ez igen korekt megoldás számunkra.

Ma reggel az egyik kedvenc zátonyunknál merültünk, a hely neve Valleys, azaz völgyek, ami igazán illik a helyre, mivel a 4-5 egymás melletti hoszukás zátony mint egy hegy-völgy rendszert alkot. A mai merülés különlegességét főleg az adta, hogy a látotávolság az itten megszokottakkal szemben kitünő volt. Azaz végre nem csak 6-7 méterre lehetett ellátni, hanem egészen 10-12 méterre is. Mivel a legtöbb zátony, így ez is, kb 8-15 méter mélyen van, ezért ma még a mélyebb részek is kiválló megvilágítást kaptak felülről. Úgy tünt, hogy ennek a legtöbb hal is örül, nagy számban, és rendkivüli változatossággal jelentek meg mindefelé. A merülés másik báját az adta, hogy végre nem kellett a különböző halak felismerésével bajlódni, hanem szabadon lehetett uszkálni a zátonyon. Sajnos a fényképezőgép akumlátora 20 perc után megadta magát, de így legalább több idő maradt a nézelődésre. Mivel nem kellett nekünk halakat mutogatni, ezért most magunkban voltunk, nem jött velünk senki a helyi csapatból, mentünk amerre akartunk. Csak Marios jött velünk, aki talán még nálunknál is hamarabb cserélte le a halfelismerést a fényképezésre. Szóval hárman nagyon kellemeset merültünk.

Ezen a helyen valami különleges változatosságban fordul elő minden hal és minden koral tipus. Volt mit nézegetni. Kedvenc tunicate (zsákállat?) állatkáim is nagy sürűségben fordultak elő, nagy élveztemre. De láttunk még sok más érdekeset is, fél méteres triton-kagylót, kis rákokat kagylóban, koralban élő férget és nagy homár szerű valamit is.

Lassan belejövünk, belejövök a lebegésbe is. Egyre kevésbé kell figyelni, inkább csak úgy magától jön, többnyire arra megyek és akkor, amerre akarok, illetve ott tudok megállni ahol szeretnék, akár csak pár centiméterre a kedvenc zsákállataimtól! J Cervit még néha zavarja az áramlás, főleg az ide-oda himbáló változata, de már nem küzdünk annyira mint malac a jégen. Sőt! Az itt sajnos általánosan megszokottal szemben a koralokat és egyéb előlényeket egyáltalán nem bántjuk, nem rugjuk, törjük le öket, nem sodródunk rájuk és nem is kapaszkodunk beléjük. (Itt főleg az uszonnyal történő lerugdosás és a kapaszkodás közbeni letörés a legelterjedtebb, de szerencsére azért van aki egyáltalán nem okoz semmilyen kárt sem a koralban. Érdekes egyébként, hogy arányaiban a helyi guide-ok a legveszélyesebbek az élővilágra...) Lényeg, hogy így az 50. merülésen túl már talán kezdünk belejönni, nagyon élvezem!

A második merülésre az oktatási csapattal lettünk beosztva. Még múlt héten kértük, hogy had nézhessük meg a mentőbúvár oktatást, aminek egyébként ma volt a nyiltvizi órája. A nem nyiltvizi órára végül nem mentünk egyébként, kérték, hogy ne menjünk, mivel zavarjuk, vagy inkább zavarba hozzuk a résztvevőket. (Remélem ha – ne adja – egyszer majd tényleg menteniük kell, akkor az ott lévő nézelődők majd nem fogják őket zavarni...) A mentőbúvári képzéssel párhuzamosan szintén ma volt Jaks első nyiltvizi OW merülése is. Nekem kicsit fura volt, ahogy a kettőt kombinálták (főleg, hogy néha szegény Jaks-et kellett feladatként menteni), de úgy tűnt, hogy ez senkit sem zavart. (Bár mi csak az elsősegély részén voltunk a fenti okokból az oktatásnak, azért volt még pár érdekes momentum. Például nem volt elmélet, csak a könyv ellenőrző kérdéseit nézték át, az elsősegélyen is inkább csak a könyvön szaladtak végig, némi nehezítéssel, mert a britt és az ausztrál változatt ebben-abban – főleg apróságokban – eltért egymástól. A kedvencünk a madagaszkári módszer, segítség hívásra elsősegély esetén volt: szólj –  a jó eséllyel körülöted lévő – valamelyik kisfiúnak, hogy szaladjon el egy zebu-fogatért és mindenképpen jöjjön vissza.)

 Minket meg kicsaptak a zátonyra nézelődni, addig se zavargálunk alapon. Egy kicsit néztük őket, majd elmentünk merülni, most már csak Cervivel ketten. Ennyi halat, mint ezen a merülésen én még itt nem láttam, főleg egy ilyen sekély helyen mint ahol voltunk. Egyáltalán nem féltek, simán be lehetett uszni közéjük. Ez is nagyon jó volt. Sőt, ha már mentőbuvári tanfolyam, akkor úgy éreztük Cervivel, hogy egy teljes maszk le-fel-t mi is megcsinálunk, lebegve gyakorlás képpen. Cervi hős volt, bár még magától nem veszi le a maszkot, de miután „letéptem” róla, már simán megoldotta a problémát. Ő a nap hőse! J (Erről jut eszembe, „megtanítottuk”, na jó inkább megmutattuk az egyik társunknak, hogy hogyan lehet kéz használata nélkül maszkot űríteni. Eleinte senki sem akarta elhinni, hogy ilyet lehet, de most már Lee is „kéz nélkül” csinálja, 200 merülés után. Ő egyébként a legérdeklődőbb a DIR-es cuccok és a maga a DIR iránt is. Már megérte tartani egy DIR-es bemutatót.)

A merülés végén az egyetlen problémánk a 4 méteres mélységben az volt, hogy a lelkünkre kötött safety stop-ot hol tudjuk majd megcsinálni, mert nem volt könnyű 5 méter mély helyet találni. Végül aztán inkább Cervi megcsinálta 3 méter mélyen a maszk le-föl-t. J

Mindent összevetve, ez egy nagyon jó nap volt merülésügyileg, reméljük még több ilyen is lesz.

Marci

Saturday, December 1, 2012

Safidy


Mivel ma van az AIDS nemzetkozi vilagnapja, ugy ereztem, hogy alkalomhoz illo, ha a Safidy programrol irok. Safidy malagaszi nyelven “valasztast” jelent, de egyben ez a BV egeszsegugyi es csaladtervezesi programja is. Mind az egeszsegugy, mind a csalad-tervezes igen fontos tema erre fele, tobb okbol is.

Kezdjuk gyorsan a helyi viszonyok bemutatasaval. Higienias szempontbol nem tul rozsas a helyzet, eleg ha talan a tengerpartra tekintunk, ahol – foleg este fele, sotetben – igen veszelyes vegigmenni lampa nelkul a mindenutt jelen levo “aknak” miatt. Az ivoviz vagy a helyi kutbol jon, ami egyebkent elege sos, vagy a tehetosebbek esetleg a kozeli “varosbol”, Morombe-bol rendelik az egyebkent szinten sos vizet. A kulonbozo fertotlenito es viztisztito tablettak, porok csak lassan terjednek erre fele. Higienias fronton a fo cel az ismeretterjesztes, ami plakatokkal, polokkal, vagy vicces szinieloadasokkal tortenik.

Egeszsegugyi fronton, hala a helyi olasz korhaznak jobb a helyzet, bar nemileg neheziti a pontos helyzet felmereset, hogy nincs pontos nyilvantartas a helyi lakosokrol, tobbseguk azt sem tudja pontosan mikor szuletett es a nevek is neha valtoznak ket orvosi vizit kozott. Itt a fo problema, egyreszt a higienias problemakra vezetheto vissza, masreszt meg a meleg, hasmenes, malaria szedi meg az aldozatait. Ezek ellen moszkitohaloval, re-hidratalo tablettaval es oktatassal probaljak felvenni a versenyt.

Mindezeken tul a kozponti probelmaja a kornyeknek a nemi uton terjedo betegsegek (STI), es ezek kozott is foleg a HIV/AIDS. Talan a legnagyobb kampany az ovszer-hasznalat “nepszerusitese” korul lathato. A Safidy program sajat hajoja (mivel itt a part menten a hajo a leggyorsabb es legmegbizhatobb kozlekedesi mod), szoval a hajo hivatalos neve: Captain Kapoty, azaz Ovszer Kapitany. Egyebkent Captain Kapoty igen nepszeru fogalom, karakter errefele. Az ovszer hasznalat egyebkent kettos celt szolgal, egyreszt a HIV elleni haboru fontos eleme, masreszrol pedig a csaladtervezesi program meghatarozo resze. A statisztikak alapjan egyebkent Velondriaka tekintheto Madagaszkar egyik legfertozottebb reszenek, bar ebben az is kozrejatszik, hogy talan itt a legpontosabbak a statisztikak, illetve sok helyen se statisztika, se szures sincsen. A valosagban, allitolag azert nem ennyire rossz a helyzet, sot a felmeresek alapjan a kornyeken mind felvilagositas, mind vegeredmeny tekinteteben sokat javult a helyzet az elmult evekben.

Visszaterve a csaladtervezesre, a fo problema itt is, mint a fejlodo vilag tulnyomo reszen a tulnepesedes, illetve az ezzel jaro ehezes, illetve az eroforrasok fenntarthatatlan kihasznalasa. A “conservation” (megorzes?) programban ezert nagyon fontos, hogy a nepesseg ne novekedjen korlatlanul, foleg annak tukreben, hogy az egeszsegugyi ellatas es a higienias viszonyok javulasaval a tulelesi es a varhato eletkor is no. Egyebkent a helyi asszonyoknak is elege van a folyamatos szulesbol es terhessegbol. Ha nem is gyakori, de nem ritka, hogy valaki egy evben ketszer is szuljon, illetve a 8-10-12 gyerek sem szamit kirivoan extremnek. Ehez kepest szinte kisebb problema, hogy a terhes nok szamara nincs megfelelo ellatas, illetve, hogy a szulesek kockazata meg mindig nagyon magas. A korhazi szulesek nagyon ritkak, a szuleseket foleg a helyi asszonyok, illetve babak vezetik. (Egyebkent a program reszekent elsokent a baba-asszonyok kaptak higienias kepzest!) Sot ket hete egy mobil-viszgaloasztallal is bovult a Safidy program, amivel a region 30 falujaban tudnak par hetente terhessegi es nogyogyaszati klinikat szervezni. Ezert egyebkent a Safidy program orvosa Clarise felelos. (Clarise-t egyebkent nagyon megkedveltuk, a helyi stab egyik legaranyosabb tagja, jol tud angolul, lehet vele jokat beszelgetni, es erzodik rajta, hogy szeretne valtoztatni a korulmenyeken. Tobb ilyen emberre lenne itt szukseg!)

A klinika mellett egyebkent minden faluban van egy-egy (neha akar 2-3) egeszsegugyi megbizott is, akik a helyi egeszsegugyi oktatast, figyelemfelkeltest vegzik. Szinten naluk lehet egyebkent beszerezni a WHO altal szponzoralt egeszsegugyi cuccokat (mosziktohalo, ovszer, vizfertotlenito, vastabletta a terhes anyaknak, re-hidratalo folyadek stb.). A legtobben ezt reszmunkaidoben vegzik, es a cuccok arusitasabol kapnak szazalekot. Allitolag viszont a megbecsulesuk igen magas. Masik fontos feladatuk, hogy a kulonbozo problemakkal hozzajuk fordulokat eliranyitsak a megfelelo ellatasi helyre, illetve ok probaljak a hivatalosan nem letezo nyilvantartasok helyett, egy BV altal szervezett  nyilvantartast vezetni. (Ez azert elege vegyes minosegben tortenik egyenlore, foleg mivel sokan nem tudnak irni-olvasni sem.)

Talan a leglatvanyosabb eleme a Safidy programnak a FISAball. FISA a regi neve a Safidy-nek, tehat tulajdonkeppen inkabb Safidy-ball-nak kellene nevezni, de a hagyomany nagy ur es egyebkent is rajta ragadt mar a nev. Szoval a FISAball egy evente megrendezesre kerulo foci-bajnoksag a regioban. A kozlekedesi nehezsegek miatt 5 helyszinen tortenik a lebonyolitas kulonbozo idoben, ahol is a kornyek faluinak csapatai (fiuk es lanyok is!) kieseses rendszerben jatszanak. A dij eleg jelentos, minden jatekos kap egy Safidy-s polot, a gyoztes csapat pedig egy felnott kecsket, nemi penzt es egy focilabdat. Este a meccsek utan mini-szinhazi eloadasok melyeken keresztul a fenti ismeretterjeszto temak kerulnek bemutatasra, kicsit vicces, inkabb bohozat jelleggel. A meccsek szuneteben szinten ismeretterjesztes folyik, vizfertotlenites es hasonlo bemutatokkal. Termeszetesen a tornat egy nagy buli zarja a helyi kocsmaban, authentikus helyi es kevesbe authentikus nemzetkozi zenekkel, amikre a tomeg tombol. Nekunk szerencsenk volt, mivel pont a szomszedunkban volt mult heten az Andavadoaka-ban rendezett bajnoksag, sot az esti buliba is hivatalosak voltunk. Jo buli volt, kitomboltuk magunkat, meg helyi “sortancot” is tancoltunk! J A bajnoksagokrol tobb kep is van a Picasa albumban, nezegessetek!

Marci