Sunday, April 20, 2014

Ifjak és örökifjak

Kettő locsolóm is akadt ma! Tudom, tudom, nem ma van a napja, de ma találkoztam mindkettejükkel. Az egyik még az ifjabb, a másik már inkább az örökifjú korcsoportba tartozik (Marci egyikre sem lehet féltékeny!), de mindketten ugyanolyan lelkesedéssel és a rituálé fontosságát teljes odaadással átélve locsolkodtak. :)

Nagypapám már megszokta, hogy évek óta odaadom neki a saját parfümöm, hogy azzal locsoljon meg. Először meglepődött, ma már rutinosan kezeli ezt a kérdést. De azért minden évben készül saját készlettel - biztos, ami tuti. 


Most öcsém is a saját parfümömmel locsolt meg. Ő azért nem készült locsolkodó felszereléssel, mert „mindennek megvan a maga ideje” mint mondta és locsolkodni hivatalosan holnap kell. De azért elmondta a verset és (csoki)tojást is kapott.


Egy évig biztosan nem fogok elhervadni! :)

Saturday, April 19, 2014

A tanpálya ördögei

Miután a Marci – Kresz vizsga párbaj visszavágója a remélt 1-0-ra végződött, már minden papírunk megvolt, hogy bebocsáttassunk a rutinpályára.

Az időpont egyeztetés körül volt némi kalamajka. Egyrészt sikerült szerdán reggel fél 11-kor felébresztenem a motoros oktatónkat, hogy egyeztessünk. Majd miután megállapodtunk egy szombat hajnali 8 - fél 9-es időpontban, nyomban vissza is hívott, hogy van még neki egy péntek este 7 órája is. Na, ez mindjárt sokkal szimpatikusabb időpont, mint a szombat reggel. Ebben meg is állapodtunk. Majd jött a kérdés, hogy mit szólnánk, ha akkor beírna minket szombat reggelre is és akkor gyorsan le is vizsgáznánk...? A két másodperc hatásszünet alatt gyorsan elhessegettem a WTF-t tartalmazó buborékot a fejem felől és nyugalmat erőltetve magamra átvettük még egyszer, hogy miért is akarunk mi tulajdonképpen motorozni és mi még életünkben nem vezettünk motort, de azt is egy kézen tudjuk megszámolni, hányszor ültünk rajta. Három perces monológom végére ő is úgy döntött jobb, ha mi nem vizsgázunk szombat reggel.

Hamar elérkezett a péntek este 7 óra, a tanpályát is tévesztésmentesen lokalizáltunk. Mondjuk, elsőre nem volt egyértelmű, hogy az elkerített részen kívüli, út melletti füves terület funkcionál parkolóként, így mi a megfelelő lendülettel hajtottunk be a tanpályára és pakoltunk le a közepén egy szabályosan várakozó T-betűt viselő autó mellett. Az egyik oktatóval gyorsan tisztáztuk, hogy kire is várunk, majd kérdésünkre, hogy itt jó helyen állunk-e csak annyit mondott, ő azt javasolja, inkább kint álljunk meg, mert előfordulhat, hogy összetörődik az autónk...

Oktatónk, István is befutott és kerített nekünk felszerelést. Az egyik kötelező motoros kellékkel, a gerincvédővel már évek óta rendelkezünk, csak mi eddig síeléshez használtuk, bár funkciójának megfelelően. Kaptunk még térdvédőt, bukót (kendőt vittünk, hogy a huszonnyolc másik által beleizzadt cucc és a fejbőrünk között legalább egy semleges réteget képezzünk), dzsekit és nem utolsó sorban fejenként egy motort is. A motor istállóban lévő egyéb jószágokhoz képest a mieink elég aprók voltak, de a franc se gondolta, hogy közelről ezek ilyen nagyok. Beöltöztünk és gyorsan végigmentünk a beindítás és az egyéb alapismereteken, pl. ezek nem olyan nehéz motorok, csak 100 kilósak, mit csináljunk, ha elesünk stb. Marci még segített Istvánnak betolni az egyik jószágot, mert lemerítették az aksiját és nem indult magától.

Végül jött az, amiért tulajdonképpen jöttünk és ekkor már titokban rettegtünk: akkor szálljunk fel a géplovakra, indítsuk be őket és usgyi, menjünk egy-két kört.

Az óra végére már keringtünk a tanpálya körül, tudtunk kettesbe felváltani, Marci már az irányjelzőt is kezelte, amikor „sávot váltott”. Maradjunk annyiban, hogy jó óra volt, motorozni nem könnyű (billeg az a dög), de nem adjuk fel, megyünk még!


Friday, April 18, 2014

Sínautó és tűzoltó

Autószerelő lányaként – már csak hivatalból is – érdekelnek az autók. Így kaptam az alkalmon, hogy az Oldtimer kiállításról kivételesen nem csak két héttel később szerzek tudomást, hanem két héttel korábban. Gondolkodtam, kit érdekelne ez, kivel lehetne elmenni. Marci közepesen lelkesedett az ötletért, de mondta, ha nem találok senkit, akkor eljön velem. Szerencsére nem kellett sokáig törnöm a fejem, hogy találjak valakit, aki a vonatokat szereti és talán a régi autók is érdekelnék.

Mivel az illető még kiskorú, egy szülői beleegyezést is be kellett szereznem. Szerencsére a szóbeli beleegyezés elégséges volt és a kérdés elhangzása utáni másodpercben meg is kaptam. Ezután izgatottan vártam az első csak-mi-ketten-a-testvéremmel napot! Ezzel nem voltam egyedül!

Mivel Zsombor nagyon várta már az indulást és nem reggelizett, ezért anyukája megkért, hogy etessem meg, amikor megérkezünk a Vasúttörténeti Parkba. Próbáltál már egy izgatottságtól remegő, mozdonytól mozdonyig szaladó, egy percig meg nem álló hat és fél évest leültetni és megtömni? Hát én még nem. Az első 20 percben mission impossible-nek tűnt a dolog. De aztán Zsombor megoldotta a kérdést: a mozdonyforgatóval akart menni egy kört. Ez miért volt megoldás? Mert megegyeztünk, hogy akár két kört is mehetünk (milyen jó fej nővére van!), ha közben leülünk a szélére és megesszük az anya által csomagolt fincsi szendvicseket. Mi így piknikelünk.


Láttunk sínautót és pöfögő gőzöst; utaztunk a minivasúton, amihez fél órát álltunk sorba, sőt, még el is engedtük az egyiket, mert mi a feketével akartunk utazni. A nap folyamán begyűjtöttem kettő „milyen szép fia van” megjegyzést, ami után halkan megjegyeztem, hogy köszönöm, majd átadom az édesanyjának, én ugyanis a testvére vagyok. A veterán autók végül nem nagyon érdekelték Zsombort, de azért aranyos volt és megnézte velem, bár ez kívülről úgy nézett ki, hogy őrült tempóban végigráncigált engem rajtuk. Csak egy régi katonai ágyúnál álltunk meg, ahol rácsodálkozott, hogy apukánk nekem miért nem magyarázta el kiskoromban azt, hogy hogyan működnek az ágyúk...


Végül megkerestük a terepasztalokat is. Zsom olyan ügyesen vezette az egyik asztalnál a vonatokat, hogy a felügyelő bácsi megmutatta nekünk a külön helyiségben tartott, a közönség által nem látogatható makettasztalt is. Nagyjából 5 négyzetméteres asztal, 6-7 perc alatt megy végig a program és ér vissza minden vonat a helyére, fantasztikus volt.


A kötelező fagyizás után még beöltöztünk tűzoltónak és tüzet oltottunk, majd elindultunk haza. Összességében nagyon jó nap volt!