Kihívás I.

Azért I. mert biztos vagyok benne, hogy lesznek még ilyen posztok. Nem tudom mikor és nem tudom pontosan megjósolni, csak sejtem, miről fognak szólni, de lesznek. Illetve mivel a fenti feltevést ezek után tényként könyvelhetjük el, ezért az I. jelentheti a kihívás szintjét is. Level 1., level 2. ... és így tovább, és így tovább. Vagyis ha sikeresen megugrottuk az éppen aktuális szintet, akkor a következőre bocsáttatunk. 

Milyen kihívással kerülhetünk szembe három hetes csöppségünk körül? Számtalannal. A mai poszt talán a legegyszerűbb (level 1.) kihívásunkról fog szólni: hogyan érjük el, hogy gyermekünk pelenkázás közben ne pisilje le magát vagy éppen minket?

Jelentem még nem találtuk meg sem a bölcsek kövét, sem a spanyol viaszt. Mellesleg egyik sem segítene! Egy kőnek nem sok hasznát veszem pelenkázás közben. A két kezem is néha kevés, hogy az össze-vissza kalimpáló apró kezek és lábak segítségét kivédjem, ha az egyikben még egy követ is szorongatok, akkor meg teljesen lehetetlen a művelet. A viasszal meg maximum a gyermek olyan nyílásait tudnánk betömni, ahonnan valamilyen folyékony, vagy kevésbé folyékony halmazállapotú anyag szivárog. Ötlet elvetve.

Tettem már textil pelenkát a hasára. Ez jó volt, mert legalább egyből volt kéznél egy "rongy", amivel a pisit gyorsan letörölhettem a fiatalúrról és alól, meg a pelenkázóról is. De ettől még ugyanúgy át kellett öltöztetni, mert a ruhája is "vizes" lett. Beszélgettem már vele a pelenkázás megkezdése előtt, cseréltem úgy pelust, hogy még félálomban volt, csináltam gyorsan vagy lassabban, ráérősen. Totál mindegy!

Így marad a reménykedés, hogy jól időzítjük a pelenkázást és már kipisilte magát a fiatalúr. Ha meg nem, akkor így jártunk. De ezt csak akkor tudjuk meg, ha kibontottuk a pelenkából. Tiszta Schrödinger macskája eset! 
A legviccesebb az a pelenkázásunk volt, amikor Gábor Gede pont azt a pillanatot válsztotta ki könnyítés céljára, amikor megemeltem a lábait, hogy alátegyem a friss, tiszta pelust. Így pontosan arcon pisilte magát, de telibe... És mivel éppen valami ellen baromira tiltakozott, ezért még a szája is nyitva volt... A meglepetéstől viszont egyből abbahagyta a sírást! (Egy pillanatra felcsillant a remény, hogy megvan a megoldás a sírás megszüntetésére, de ezt a gondolatot egyből elhessegettem.) 

Egészen pár nappal ezelőttig csak engem ért ez a megtiszteltetés, hogy ebben a kihívásban részesülhettem. De utána kicsi fiunk Marcit is bevonta a játékba, méghozzá level 1. bonus extrával lepte meg Apukáját: fürdés után, pelenkázás előtt eresztette el magát. Szerencsére a törülközője még alatta volt, így Marci gyorsan teljesítette a pályát.

Pozitív visszajelzések

A blogunk címe, mint a fentebbi apróbetűs részen látható, Cervi & Marci a Világ körül. Hát, az én világom jelentős részét most egy kisember határozza meg. Direkt nem mondom, hogy leszűkült a világom rá, mert (remélem) nem így van - de ezt inkább a velem együtt élők tudják megmondani... :)

Amikor Balin voltunk, az jelentette a világot, amit éppen felfedeztünk. Most Gábor Gede világának felfedezése van soron és vele együtt, az ő szemszögéből, a mi világunk újraértelmezése. És ez egy nagyon érdekes világ! Érdekes látni, ahogy napról napra valami újat csinál, amit eddig még nem, vagy ahogy egyre többet van ébren és szívja magába a körülötte lévő eseményeket, dolgokat, világot. Ezért előre is elnézést, ha mostanában főleg ez a téma fogja a blog vezérfonalát adni. Azért remélem nem bánjátok és ezeket a bejegyzéseket is ugyanolyan szívesen olvassátok mint pl. a balinéz piacolási kalandjainkat. Majd igyekszem Marcit rávenni, hogy írjon ő is! ;)

Ahogy az előző bejegyzésben írtam, a fiatalúr egyértelmű jelét tudja adni annak, ha valami nem tetszik neki. Szerencsére azt is tudja jelezni, ha valami tetszik. Kevésbé hangosan ugyan, már ha a csöndes szemlélődést vagy a nyugodt alvást úgy értelmezzük, hogy "most minden oké ősök!". 

Vannak ezen kívül is apró jelek, amik azt hivatottak jelezni, hogy a fiatalúr éppen a megfelelő komfortzónában érzi magát. Pl. amikor evés után a teljes világbéke honol az arcocskáján, nem beszélve a jóllakottságot jelentő apró morgásokról és sóhajokról. Vagy amikor kicsit félrehúzza a szája sarkait, amiről tudjuk, hogy nem szociális mosolyt kaptunk, csak a reflexek működnek, de mi azért úgy értelmezzük, hogy ránk mosolygott. Bármilyen nyűgös és kiabálós kedvében van éppen, amikor apa és fia elkezdik az esti fürdetést, akkor minden gond és baj szempillantás alatt tűnik el. Hiszen Apa karjaiban lenni pancsolás közben nagyon jó! És van a legegyértelműbb "finom volt a kaja anya" jelzés, amikor felnőtt embert megszégyenítő öblösségű büfi hagyja el kisfiunk csepp ajkait. Komolyan, én nem tudok akkorát! Az egész gyerek beleremeg. Nekem meg e hangok hallatán büszkeségtől dagad anyai keblem, hogy kisfiam jóllakott, illetve ennek folyományaként megnyugszom, hogy ezt (az egyet legalább) biztosan jól csinálom ebben a gyerek(fel)nevelés dologban. 

De most miért sír?

Kicsi fiunk egy angyal, tündér, édi-bédi, imádjuk minden porcikáját. (Én különösen a füleit és a lábujjait, meg a gomb szemeit, meg minden egyes apró négyzetmilliméterét...) Szóval kicsi fiunk egy angyal, kivéve, amikor nem. Olyankor üvölt mint a dervis, mi meg állunk felette, hogy akkor most mi baja lehet. Olyan is volt, hogy Gábor a szobában sírt, az anyja meg a konyhában... Marci pedig egymás után nyugtatta mindkettőt.

Bár a mintavételi időszak elég rövid, alig két hetes, de nem gondolom, hogy egyedül lennénk ezekkel az élményekkel. Gyermekkel már rendelkező barátoknak a következő rész ismerős lesz, hisz' ők is átélték - nekik jár most a szórakozás.

Szóval az első héten keveset nyikkanó gyerkőcünk a második héten sír. Mit sír, torka szakadtából ordít és vörösödik és semmi nem jó neki. Amikor pár órával később végre apukája mellett elalszik, anyja gyorsan utánaolvas, hogy mi lehet a baja. Jó hír! A talált check list-ek nagy része megegyezik az általunk is józan logikával kigondolt és persze kipróbált elemekkel. Az internet leghasznosabb tanácsa mégis ez volt: mielőtt földhöz vágod a gyereket, inkább próbáld végig (!!!) a következőket:

• Éhes vagy szomjas. - Fél órája ettünk, többet is mint az alig két hetes babának ennie kellene (100-110 ml-t simán beszippant seperc alatt)...
• Tele a pelenka. - Evés előtt cserélte Marci...
• Fázik vagy melege van. - Egyik sem...
• Álmos. - Hm, ez a téma egy külön posztot érdemel majd...

Ezek voltak a triviális lehetőségek, egyik sem nyert. Mi eddig jutottunk. De szerencsére a lista itt még nem ért véget. Mert vannak a kevésbé könnyen meghatározható bajok - legalábbis egy alig két hetes esetében:

• Unatkozik és társaságra vágyik. Vagyis: szórakoztatni kell!
• Magánéletre vágyik. Vagyis: hagyd már békén!
• Túlpörgött. Így jártál...
• Vannak olyan babák, akiknek ki kell sírnia magát. - Köszi... (Mellesleg szerintem ez hülyeség.)
• És ha egyik sem, akkor valami más baja van... - Köszi...

Maradt a felváltva sétálunk vele és pozíciókat váltva próbálkozunk altatni, etetni, szórakoztatni és békén hagyni és néha kezdeni az egészet elölről. Néha már komolyan azt gondoltam, a fiunk szivat minket, mert egyébként nagy csibész őkelme. De ehhez még pici - szerencsére.

Mivel szoktuk szórakoztatni a fiatalurat? Járkálunk vele fel s alá, ringatjuk és énekelünk neki. De nem ám akár mit énekelünk! Mindenkinek saját repertoárja van. (Néhány dal pontos szövege egyelőre youtube-nak és google-nak köszönhető, de fejlődünk!) 
Anya hagyományosabb gyerekdal vonalon nyomul: Aki nem lép egyszerre..., Ég a gyertya, ég..., Könnyű álmot hozzon a szél... és a Lencsi lánykát énekli. De altatáshoz bevet néha egy kis Yesterday-t is. Apa már komolyabb eszközökkel dolgozik: István a király dalok, még több Beatles és természetesen az örök géniusz Illés együttes dalai csendülnek ajkairól. 

Ilyen kis tündér a fiatalúr, amikor alszik. Sírós kép nincs, akkor jobban el vagyunk foglalva valami mással...

Egy hete

Egy hete csoda történt. Persze le lehet írni biológiai folyamatokkal, fizikai képletekkel vagy kémiai reakciókkal, de a végeredményen nem változtat: ami történt, az maga a csoda. Találkoztunk egy kis emberrel, aki azóta is velünk van. A találkozásért mind a hárman megküzdöttünk, ki lelkileg, ki fizikailag. De megérte!

A találkozással pedig mindannyian új nevet kaptunk: Marciból Apa lett, belőlem Anya és a kis ember, akit eddig Pocaknak hívtunk most már a Gábor Gede név büszke viselője. Család lettünk.

Illés Gábor Gede
született: 2015. március 27. 17:26
születési súly: 3600 gramm
születési hossz: 54 cm

Kiragadott mondatok...

... az elmúlt 1 hónapból, mely időtartam hogy, hogy nem, pont lefedi a terhesség utolsó 1 hónapját. Ezt a véletlent! :) Lássuk:

Február 24. 

A 36. heti vizsgálatok időpontja. A vérvételes hölgynél hoztam a formám: egyszerre folyt a könnyem a parától, hogy megint vérvétel - bár tudtam, hogy a hölgy meg fog nevettetni (eddig mindig sikerült neki) - és a nevetéstől, mert meg is tette.
Mivel kicsit elcsúsztunk időben a vérvételen, késve érkeztem CTG-re, nem volt időm előtte reggelizni. Mint kiderült ez így jól is volt, mert legalább a CTG alatt tudtam elfalatozni a reggelim, amivel kicsi Pocakot mozgásra bírtam. Ergo volt értelme a vizsgálatra menni, produkáltunk ficánkolós és nyugodt eredményt is. 
Majd következett a randi Nega doktornővel. Ő mondta, hogy "Na, nem is olyan kicsi ez a baba, és milyen formás!" Ennyi kellett érlelődő anyai szívemnek és már ismét folytak a könnyeim... 

Március 1.

Volt egy egyezségünk Pocakkal: ő bent marad márciusig, én pedig szólok neki, amikor már március van. Hisz' nem várhatom el egy pocaklakótól, hogy ilyesmire is figyeljen bokros teendői közepette, mint az éppen aktuális dátum. Milyen elfoglaltságai akadnak ennek a kis embernek? Rengeteg, pl. növekedés, anya hasának rugdosása és a jobb oldali bordáinak leellenőrzése, vajon megvannak-e még, este 8 és 10 között rohangálás, bulizás, dorbézolás. Ahogy ígértem neki, március 1-jén szóltam is, hogy "Mától március van, most már akkor jössz elő, amikor csak szeretnél." Hogy ezt az amikor csak szeretnél dolgot milyen komolyan vette, akkor még nem sejtettük. 

Március 10.

Éppen várakoztam Nega doktornőre, hogy aláírja a CTG papíromat, amikor meglátott a kedves vérvételes hölgy, odajött hozzám és ezt kérdezte: "Kis mosolygós, mikor lesztek külön koszton?" :)

Március 11.

A 38. heti ultrahang időpontja. Hajnali 8 órára várt minket a szonográfus, kellett küzdenem, hogy ne aludjak el se reggel, se a buszon a kórház felé. De nem én voltam az egyetlen, aki aznap reggel inkább aludt volna: Pocak végigaludta az utat és a vizsgálatot is. (Szerencse, hogy aznap reggel nem kellett CTG-re menni, szerintem nem lett volna az a forró csoki, alma és keksz mennyiség és kombináció, amivel mozgásra bírtam volna.)
Meg is jegyezte a szonográfus "Milyen aranyosan alszik ez a csöppség."

Március 17.

Erre a napra voltunk kiírva a balinéz orvos szerint. Nagy hallgatás Pocak részéről.

Március 19. 

Erre a napra voltunk kiírva a magyar orvosok szerint. Még nagyobb hallgatás Pocak részéről.

Március 25.

A héten minden reggel randiztunk a CTG szobában a szülésznőkkel. Lassan úgy ismernek minket mint a rossz pénzt! Vajon mit jelent az, amikor Franciska szülésznő nevetve és kedvesen azt mondja: "Déjá vu-m van, hogy minden nap látom!". 
Pocak mostanában rájött, hogy a CTG hangja, amint az ő szívverését hallgatjuk, kifejezetten nyugtató, sőt álmosító (ezt Marcival mindketten tapasztaltuk), ezért jókat durmol a vizsgálatok alatt. (Vagy csak simán apja fia: reggel alszik.) Én meg küzdhetek, hogy a forró csoki, csoki, keksz, alma kombóval, pocak-simivel és kérleléssel valahogy felkeltsem és valami minimális, de legalább a vizsgálat sikeréhez elégséges mozgásra rávegyem. Na de jött Franciska és jól megmozgatta a hasam, kis Pocak persze egyből felébredt! Azóta csak annyit mondok Pocaknak "Tessék mozogni, mert jön Franciska és megringatja az odúdat!". Néha hat...

Egy másik szülésznő, Erika, amikor meglátott minket, felkiáltott: "Ti még egyben vagytok? Már mindenki, aki mostanára volt kiírva megszült!" De mindezt kedvesen és nevetve! :)

Az ultrahang alatt köldökzsinórt kerestünk, de helyette egy lábfejet találtunk, gyorsan meg is számoltuk rajta az öt lábujjat. Ez Marci feladata volt, mert én nem láttam rá a monitorra. De még képet is kaptunk róla! :)

Március 26.

Reggel csengetés a szülőszobánál, Erika szülésznő előjön és kérdi: "Hát a táskát hol hagytátok?" Még csak CTG-re jöttünk és nem szülni... Ez az utolsó csak CTG-s alkalom, legközelebb már szülés miatt csengetünk...

Túrógombóc

Balin elvétve találkoztunk a dobozos tejen kívül más tejtermékkel. Nem mondom, hogy lehetetlen volt sajtot, tejfölt vagy tejszínt venni, de korántsem volt olyan népszerű és könnyen elérhető, mint itthon. Az ízéről, no meg az áráról nem is beszélve...

Ebből szinte egyenesen következik, hogy a mindig éhes kismama mit kívánt enni nagyjából a Balira kiérkezés utáni második héttől? Hát persze, hogy túrógombócot! Mi mást!? Mert ahhoz csak a túró, a búzadara és a prézli nem volt elérhető. A végén már kiegyeztem volna egy túróstésztával is, ha kapható lett volna túró... 

Időről-időre felkerültek olyan finomságok is a kívánságlistára mint töltött káposzta, bableves és spenót. Szintén az elérhetetlen alkotóelemekkel rendelkező ételek halmazába tartozó fogások. Ezek periodikusan jelentkeztek, majd kikoptak a kívánságlistáról, de a túrógombóc bumeráng jelenségnek bizonyult, elég sokszor visszatért.

A nem titkolt tervem az volt, hogy amint itthon leszünk degeszre eszem magam anyukám féle túrógombóccal - ez is volt a szülinapi kívánságom. Az, hogy végül erre csak a múlt héten került sor, már rajtam múlott. Az éhség és az egész-tál-gombócot-örökítsük-meg párharcát az éhség nyerte (mily' meglepő?), így csak az utolsó egyharmad gombóc mennyiséget sikerült rábírnom, hogy modellt álljon.

Ha már túró, akkor a túrógombócok lefolytásaképpen két nappal később csináltam túróstésztát is. Csak az íze kedvéért...

Kacatok II.

Az előző bejegyzés kiegészítéseként...

Azért lehetett irtó cuki kacatokat látni a bababoltban - egy-kettő velünk is jött. Például egy pár apró kesztyű. Funkcióját tekintve arra jó a kesztyű, hogy ne karmolássza magát össze akkor, amikor anyukája nem meri levágni a körmeit. De méretben... Pont akkora, hogy nekem egy ujjam éppen belefér és vígan tudok vele - szó szerint - kesztyűbábozni. 

Ha már fiú a pocaklakónk, akkor fiús rugdalózó kell neki. Ilyen az apukája választotta tengeralattjárós rugdalózó:

Az anyukája repülőset választott:

Marci kedvencei a sapkák, azok sem óriásiak.

És már szárad az első kupac gyerekruha... :)

Azóta az első kupac gyerekruhát kivasaltam és méret valamint funkció szerint állnak glédában a szekrényben.