Egész úton hazafelé...

Tényleg azon gondolkodám, hogy mennyire hiányzik már a Férjem és milyen jó lesz újra látni. Három hét hosszú idő és tudom, hogy amikor Bamakón volt, akkor is három hetet voltunk távol egymástól, de az rég volt és az akkori hiány már elhalványult, de ez a mostani Marci-hiány – érthetően – elég élénken él bennem, hosszú idő volt ez nélküle. Viszont már csak két repülés és otthon vagyok! :)

Szóval ma délben én is elindultam haza Baliról. Denpasarban sima és eseménytelen check-in és security check után (csak a hosszú sorok és a lassú haladás tudta valamennyire fűszerezni az élményt) átjutottam minden ellenőrzésen. Az immigration-ös csávótól még egy széles mosolyt is kaptam, amikor egy kedves "trimokaszi bándzsá"- val („nagyon köszönöm”-mel) köszöntem el tőle.

Gondoltam eszem még egyet a helyi kedvenc mie goreng-emből búcsúzóul a reptéren, ha már a gépen nem lesz kaja (és nem mellesleg, ha már megtanultam indonézül azt a mondatot, hogy a zöld izéket hagyják ki belőle), de nem sikerült. Az étlapon szereplő információk ellenére, nem lehetett mie gorenget kapni. Így maradt egy klasszikusabb és snasszabb club szenya. Az előttem rendelő, majd utána a mellettem lévő asztalnál ülő kiscsávó is ugyanazt rendelte, de csak jóval utánam kapta meg. Így járt...

Sikeresen abszolváltam a Denpasar-Kuala Lumpur távolságot, bár ez nem az én érdemem, hiszen csak kuka utasként ültem a repülőn. Szerencsére most csak Kuala Lumpurig adták fel a csomagom, ami kis várakozás után elő is került a gép gyomrából. Viszont Kuala Lumpurban ismét repteret kellett váltani. A két repteret összekötő buszjáraton megismerkedtem egy kedves maláj hölggyel, Jamelia-val. Az okostelefonnak hála, a hölgy nem csekély mennyiségű fényképpel utazik, a szumma 10 perces út végére már majdnem név szerint ismertem az összes gyerekét és unokáját... De ő is hallott a korábbi malajziai, borneói utazásainkról! 

Két óra várakozás után nyitott ki a check-in, ezt az időt igyekeztem hasznosan (facebook, olvasás, stb) tölteni, egyben stratégiai pozíciót vettem fel a check-in sorban, az előkelő második rajtkockát foglaltam el... 

A sikeres csomagfeladást megünneplendő és hogy az újabb két óra várakozást elüssem, kerestem egy olyan helyet, ahol van konnektor, ez pedig sajnos valamilyen kajáldát jelent. Ezt a finomságot sikerült lőnöm a reptéren a konnektorért és a wifi kódért cserébe...

Gulyás Balin!

Bali észak-keleti részén, Amedben található egy kis magyar étterem, mindenkinek melegen, teljes szívvel ajánljuk!!! A neve Gusto Resto.

Nem akármi szerepel az étlapján, hanem Hungarian Goulash! A név itt ugyan marhapörköltet takar, de olyan finomat, hogy tényleg minden ujjunkat megnyaljuk utána.

A vaslapon sült csirkemell fűszervajjal és a brownie is mennyei volt – és ezt nem csak azért mondom, mert hat hét alatt már elszoktunk tőle és vágytunk némi hazai íz után... :)

Szelíd motorosok

A nemzeti tömegközlekedési eszköz Balin a robogó. Lehet cizellálni, hogy motor, vespa, stb, de mindez a lényegen nem változtat: két kereke legyen és azt mondja, amikor meghúzzák a bajszát, hogy brummm-brum-brum-brum.

A képet kb. úgy kell elképzeni, hogy megy sok-sok robogó, mindegyiken egy-kettő-három vagy négy (!) utas utazik. Hogyan lehet ez? Apuka ül elöl, ő vezet, anyuka hátul, a kettejük között ül, áll vagy anyuk karjában utazik (kortól függően) az egyik gyerek, apuka előtt guggol vagy áll (szintén kortól függően) a másik gyerek. De olyat is láttunk, amikor a hátul ülő lánynak vagy asszonynak hosszú szoknyája miatt kissé bonyolult vagy lehetetlen lett volna lóülésben felhuppanni a robogóra, ők ilyenkor szépen, nőiesen oldalt ülve utaznak, lábukat bokánál kecsesen keresztbe téve. Tündériek.

Egy kereszteződést pedig úgy kell elképzelni, hogy állnak az autók (már ők sem tartják be a sávokat), az autók mellett pedig – útszélességtől függően – egy vagy kettő (néha nyolc) sorban a motorosok. Sőt, az út szélén itt nem biciklisávot festettek fel, hanem motoros sávot. Elvétve tartják be néhányan, leginkább mennek keresztül-kasul minden lehetséges, apró résen át cikázva. Egyébként az útburkolati jel ereje itt gyengébb mint a kalózeskü, még csak útmutatónak sem használja senki...

Sok kis utcába, sikátorba nem is lehet másként bemenni, csak robogon, autó nem fér be. Az pedig vicces eset, amikor autóval vagy és a gps egy ilyen kis sikátoron keresztül vinne ki a főútra, aztán rájössz, hogy ez nem fog menni és akkor lehet tolatni...

Szintén érdekesek a bukósisak viselési szokások. Sokszor ez a bukósisak hiányát jelenti, kivéve, amikor kimennek a főútra. Ott mondjuk mindenki a szokásos sebesség kétszeresével közlekedik (és így már el is érik a 60 km/h-t). De ha van is bukó, a többségnél nincs becsatolva és láthatólag a többség a megfelelőnél pár számmal nagyobbat hord. Bukót egyébként már kb. 10.000 Forintért lehet venni.

A robogót természetesen szállításra is használják, ami bármi lehet a gyékénylevéltől a talicskáig.

Az már csak hab a tortán, hogy nem néznek szét, csak mennek, a (szűk) kanyarban (is) levágják az ívet. Viszont dudálnak! Szerencsére csak aprókat, amolyan „hahó, jövök a kanyar túlsó oldalán” típusúakat.

Ibu Sari már kétszer is elvitt motorozni a robogóján, hogy megmutassa a környéket, hol vannak a jó, helyi éttermek, jó mosoda, hol a Banjar épülete (faluközpont). 17 éves korom óta nem ültem motoron... Baromi jó volt, fülig ért a szám!

Otthon, édes otthon

Nem egyszerű Balin olyan házat találni, ami minden kívánságunknak megfelel. Nem a lehetőségek szűkössége vagy az igényeink magas szintje miatt, hanem...

A kereslet oldalon több lehetőséget vettünk számba. Ha egy házat bérlünk, akkor az legyen akkora, hogy mind az öten elférjünk benne. Ennek előnyei: egy fedél alatt lakunk és itt lesz a bázis bandázós-bulizós-összeröffenős magja, hátrányai: egy fedél alatt lakunk és itt lesz a bázis bandázós-bulizós-összeröffenős magja... Vagy béreljünk kettőt, egyet Gyuláéknak, egyet magunknak. Előnyei: nem egy fedél alatt lakunk, hátrányai: nincs bázis bandázós-bulizós-összeröffenős hely, hanem bérelni kell harmadik helyet bázisnak...

Nézzük a kínálat oldalt is! Balin egyrészt vannak a házak és vannak a villák, a kettő nem ugyanaz! A villa mindig medencés, a ház vagy igen, vagy nem... A villának mindig van kertje, a háznak vagy van, vagy nincs... A villának megkérik az árát, a házét... hmm, változó, némelyik ház ára elszállós volt, némelyik tulajdonképpen korrekt. Láttunk olyan házat, aminek szinte papírból voltak a falai, vagy olyat, aminél a hálószobák plafontól földig ablakai a medencére néztek és a kettő között volt egy egész méter, volt még, aminek a nappali része teljesen nyitott volt, illetve, aminél az egyik szobának csak egy 50 x 100-as ablaka volt, az is az emeletre felvezető lépcsőre nyílt... Mégis a „díjnyertes” az volt, amelyiket teletömték arannyal futtatott, giccses cicis angyalkákkal és mivel az angyal enyhe anatómiai hibákkal rendelkezett, hogy ne dőljön fel, kék spagócával kötötték ki a falhoz... (Nem értem ma sem, miért nem csaptunk le rá egyből...)

Eleinte ügynökök segítségét kértük a házkeresésben. Aztán úgy döntöttünk, olyan házakat és villákat, amiket ők mutattak, mi is tudunk keresni önerőből. Mint később kiderült: sőt, jobbakat is! Így autóba szálltunk és több napot azzal töltöttünk, hogy jártuk Sanur környékét és kerestük a nagyon egyszerű „villa for rent” és „house rent” feliratokat, hívtuk a telefonszámokat és amik az első körös interjún átmentek, azokat megnéztük.

Így akadtunk rá egy „house for rent” táblára egy nagy barna kapun, amit egy még nagyobb szürke kőkerítés vett körbe. Felhívtuk a számot. Megnéztük a házat. Beleszerettünk a házba. Kicsit alkudtunk az árból, és három hét időhúzás után végre tegnap, február 12-én aláírtuk a bérleti szerződést. Nem is akárhogyan, ujjlenyomattal is!

Mesélek a házól is. A ház nagyon durva, óriási-hatalmas kertje van, de kintről csak a kapu látszik és a 2,5 méteres kerítés. Amikor bejöttünk, elámultunk, mert nem érezni kintről, hogy mekkora ez a kert. Tele fákkal (mangó, banán és... hát még két fajta gyümölccsel, mondták az indonéz nevüket, de nem sikerült megjegyezni) és van benne medence is! :) 

Egyébként két szintes, fent van két szoba, egy előtér, egy fürdőszoba zuhanyzóval és egy pici aranyos terasz. Lent van egy nagy hall, ami egybenyílik az étkezővel, az pedig, egy balos kanyarral a konyhával, a lépcső alatt van egy kis iroda rész, egy nagy, szoba méretű fürdőszoba, természetesen sarokkáddal (mer’ nem vagyunk állatok) és két szoba, egy kisebb és egy nagyobb. A nagyobb a miénk Marcival, a kisebb szoba lesz a vendégszoba. (Amikor nem vagyunk itt, a miénk is vendégszobaként funkcionál.)

A landlady, Ibu Sari (Sari asszony) egy - szerintem - tündéri be-nem-áll-a-szája-és-sipít hölgy, de baromi kedves, szorgalmas, 12 éves kora óta dolgozik. Nagyon jókat beszélgetek vele! És nagyon jó ízlése van! Olyan bútorokat szedett össze használtan, amik igazi antik balinézek, jó minőségűek és szépek, elájulok tőlük!

December elején költözött ki az előző bérlő, azóta Ibu Sari nekiállt felújítani a házat, ahogy ő mondja, nem miattunk, hanem a saját lelke miatt, ő nem tud nyugodt lenni, ha tudja, hogy nem elég jó a konnektor, a villanykapcsolók, stb... Ezt kb. 10 évente megcsinálja, most jött el az ideje. Kicseréltette a fenti fürdő teljes berendezését (csempe, járólap, mosdó, wc), az összes villanykapcsolót. Igazából még most is folyik a munka a házon, a konyhaszekrény félig kész, a hall közepén áll egy halom cucc, a sarokban is, minden padló poros, kapunk még szögesdrótot is kerítésre körbe, melegvíz is csak 2 napja van, gáz még nincs, így főzni még nem tudunk... Állítólag még egy hét és minden készen lesz. Ettől függetlenül és ezzel együtt elkezdtük a kolonizációt: van már étkészlet, turmix, vizesballonos "kút" és sok egyéb háztartási cucc.

De összességében imádnivaló ház, nagyon megszerettem ez alatt a pár nap alatt. 

Wanted: internet

A lelkes Olvasóktól elnézést kérek a hosszú hallgatás miatt. Az ok: új lakba költöztünk és itt nincs internet, leginkább inter-nyet van. De van jó hírem is: ma megkötöttük a netet biztosító állami maffiával a boltot és röpke egy hét alatt majd be is kötik a netet a lakba, ami elvileg a következő hétfő lesz. Vagy két nappal korábban, vagy két nappal később, ezt nem lehet biztosra venni... 

Az internet sebességétől eddig sem estünk hasra, de ma szembesültünk vele, hogy a legfürgébb net már tudja az 5 Mbps-t is! Már akinek ez mond valami, mert nekem ez az az információ, amivel pont nem lettem okosabb. Ez van, ha informatikussal él együtt az ember lánya, nem kell az ilyesmihez értenie. (Legalábbis én eddig ezzel nyugtattam magam - sikeresen.) Persze próba jelleggel nem a leggyorsabb internetet vettük meg, hanem egy lassabbat, ami már 512 Kbps-sel szolgáltatja a drága információt. Adunk lehetőséget a szolgáltatónak, hogy legyen honnan fejlődnie!

Addig is, amíg elhalmoznak minket a bő internet zavarával, marad a mobilnetes akciózás. Apropó, itt álljuk is meg! A telefonunkról még nem beszéltem. Prepaid-es telefonunk van, egy összeget teszünk rá, arról megy a telefon, az sms és a net is. Hol lehet ilyet lőni? Majd’ minden második bokorban van egy-két kis kioszk, ami fénymásolós-telefonos vagy kisbót előtt telefonos pultok formájában működik, na itt lehet telefonkártyákat és telefonos egységeket vételezni. Természetesen némi monetáris kompenzáció ellenében. (A kártyafüggetlen telefon előfeltétel. A kikódolás is megoldható a fővárosban, de azért már a csekélynél picivel nagyobb összeget kérnek el és ez nem alkuképes ár...) Hogy is működik? Odamegyünk a pulthoz, annyit kell mondani, hogy X egységet szeretnék a telefonomra, a pénzt letesszük a pultra, a pult mögötti kislány a saját telefonján pötyög néhányat és a mi telefonunk egyenlegén megjelenik a kívánt összeg, boldogan távozunk és este már posztoljuk is a következő blogot. Rém egyszerű. Viszont a 3G csak úgy zabálja az egységeket. Ez az oka, hogy képet ma nem küldök...

Grillcsirke vs Mandulás csokitorta

Rengeteg helyre rohangáltunk ma ügyet intézni, vásárolni, válogattunk, egyeztettünk és főleg kerestünk: áruházat, turmixot (hogy otthon is tudjunk fincsi gyümölcslevelet csinálni - Bali style), törülközőt, tányérokat és még egy halom cuccot. Mire végeztünk a mai utolsó feladattal, már este fél kilenc volt, régen besötétedett és a lányok jelezték, hogy farkaséhesek.

Gondolkodtunk, mi lenne jó vacsorára, amit nagyon gyorsan asztalra tehetünk. A főzzünk mi ötletet villanásnyi idő alatt elvetettük. Jó ötletnek tűnt viszont és pont útba is esett hazafelé menet a tőlünk két utcányira lévő grillcsirkés hely. Már lemeóztuk őket, fincsi pipit sütnek, nem fogunk zsákbamacskát húzni velük. Ebben gyorsan megegyeztünk, hazafelé ott megállunk, kaja letudva. Így is tettünk, satufék a bolt előtt, kiugrottunk, irány pipit szerezni...

Ám ekkor jött a szomorú hír: mára minden grillpipit eladtak, jöjjünk holnap... Ez azért is cikkancs, mert akkor nem nagyon van egyéb kaja ötlet, aminek beszerzése két utca távolság alatt abszolválható. Ahogy lassan csorgunk tovább az utcán, láttunk egy picike boltot Warung (Étterem) felirattal és még jól, tisztának is nézett ki! Marcival egyszer már korábban megnéztük, hogy itt péksütiket sütnek. Veszíteni valónk nincs alapon megálltunk és bementünk. És milyen jól tettük! Este kilenckor még sültek a torták, édes süteményillat áradt a kis boltban.

Magunkhoz is ragadtunk egy mandulaforgáccsal megszórt, csokis márványos nagy tortát, ami még meleg volt! Langyos tejjel vagy hideg kakaóval, kinek hogy tetszik, fenséges vacsora lett belőle és még maradt holnap reggelire is! :)

Tanah Lot templom

Egy régebbi helyről írnék, amit akkor látogattunk meg, amikor még Marci is itt volt. Ez pedig egy, a sziget nyugati oldalán lévő templom, Tanah Lot.

Érdekessége, hogy egy kis sziklára épült, ami a parttól pár méterre áll. Maga a templom Bali annak a kilenc templomának egyike, amelyeket „iránytemplomnak” hívnak. Az iránytemplomok mindegyike stratégiailag kedvező helyre épült, hegy oldalába, sziklára, barlangba, mivel ők hivatottak megvédeni Balit a gonosz démonoktól.

Mivel démont nem láttunk sem a parton, sem a sziget belsejében, úgy tűnik a templomok hatásos védelmezők. Tanah Lot igazi szépsége egyébként naplementekor mutatkozik meg. Mi egyelőre erről csak fényképet láttunk, mert amikor ott voltunk, nem vártuk meg a naplementét, de napsütésben is nagyon szép volt...