Guruló uzsonna

Múlt vasárnap, miután az eső kieste magát és ettől friss lett a levegő, összeszedtük minden bátorságunk és dacolva annak lehetőségével, hogy az eső esetleg még nem végzett, aminek folyományaként elázhatunk, lementünk a partra sétálni. Persze szépen sütött már a nap, de itt sosem lehet tudni...

A parti sétával két elég jól körülhatárolt célunk volt, nem csak olyan l’art pour l’art sétafikálni mentünk. Az elsődleges cél az volt, hogy kicsit kettesben legyünk és romantikázzunk: vasárnap délutáni andalgás a tengerparton, ez mi ha nem romantikus? A második, kissé prózaibb cél pedig abban merült ki, hogy miután kiandalogtuk magunkat találjunk egy kis warungot, hogy ne csak a lelkünket, de korgó gyomrunkat is megtöltsük mindenféle jóval. Ez volt a terv. A kivitelezés végül fordított sorrendben történt, mert hát korgó gyomorral kevésbé tud romantikázni az ember...

Igazából a partra vezető út legvégén, pár lépésre a sétánytól, aminek túloldala már homok, három tologatós kiskocsi-kifőzde pont útba esett, tisztának is tűntek, többen is ettek körülöttük, ezért – illetve már csak a kíváncsiság miatt is – közelebb mentünk megnézni, mit árulnak. Múltkor olyan kiskocsis kifőzdebirodalomnál ettünk, akik már kialakították a környékbeliek pavlovi reflexeit és bizton tudják a balinézek, hogy ők mindig ott vannak. A mostani három kiskocsi nem ilyen fix szerkezet, de a fal mellett felállított padok arról tanúskodtak, hogy ha nem is ez a három példány, de ott általában állnak kifőzdék.

Mit kínáltak? A középső levest, alias bakso-t, ami állt üvegtésztából és normál cérnametéltből, némi meghatározhatatlan jellegű zöldségből, kis tésztagolyókból és egy hússal töltött száraz tésztából, ami az egészre ráöntött lének köszönhetően csodásan megpuhult, plusz elemként még valamilyen barna, valószínűleg szójaszószt is öntöttek rá. Mivel kifejezetten artikulálva mondtuk, hogy „tidak pedas” (csípőst nem) végeredményként egy nagyon kellemes levest kaptunk. Nem volt még csak erős sem, nem hogy csípős! Ez a tény igazi felüdülés, ha az átlag balinéz ételeket vesszük alapul.

Miután bekanalaztuk a levest (közben GYP-re gondolva!), megnéztük mit kínál a másik két kiskocsi. A jobb oldalit vettük ostrom alá, aminek az üvegén a „roti” szó szerepelt, ami kenyeret jelent. Ez a kiskocsi magenta színű (brrr, de utálom ezt a szót leírni, de tényleg nem tudok olyan színt, ami jobban leírná azt az árnyalatot) eperlekvárral vagy csokireszelékkel töltött kenyereket árult. Nem ettünk, nem is láttunk még ilyet, kipróbáltuk. Miután kiböktük, hogy akkor egy piros és egy barna jöhet, mindkét kenyér, mindkét oldalát megkenték vajjal és egy vaslapon megsütötték minden (!) oldalukat, majd megkoronázandó a művet egy kis sűrített tejet csorgattak rájuk. Izgalmas végeredmény lett így, nem ez lesz a kedvenc desszertünk itt, de experimentnek jó volt.

A harmadik kiskocsin sorakozó gombócok túl jól néztek ki ahhoz, hogy ne engedjünk a csábításnak és próba nélkül tovább álljunk. Megtámadtuk azt is! Azaz, támadtuk volna, de kicsit elbámészkodott a kezelője, meg kellett várnunk amíg befejezi az éppen folytatott diskurzusát és elfoglalja helyét a kiskocsija mögött. Kiderült, hogy a gombócok mezei gőzgombócok három ízben: csirkével, zöldséggel vagy csokival töltve. Nem sokat törpöltünk, egy csirkés és egy csokis mellett adtuk le szavazatunk. Ezzel a zsákmánnyal már lementünk a partra és ott letelepedve kóstolgattuk. Ez viszont nagy kedvenc lesz, mert mindkettő nagyon finom!

Miután gyomrunk megkapta, ami járt neki és elégedetten abbahagyta a korgást, azért sétáltunk egy kellemeset, hogy a lelkünknek is kedvezzünk!